A fiúknak, akiket valaha szerettem azon kevés történetek közé tartozik, melyeket előbb láttam filmen, minthogy olvastam volna a film alapjául szolgáló könyvet. Általában szeretem előbb olvasni a megfilmesített könyveket, mert így előítélet nélkül tudok hozzáállni, illetve a saját képzeletemre van bízva minden: a helyszínek, ahol játszódik a cselekmény, vagy ahogyan a szereplők kinéznek. Itt viszont mindez már adott volt. Ez a könyv egy három részes sorozat első kötete.

Mivel a filmet már láttam, és tetszett, így azzal az elvárással indultam neki a könyvnek, hogy ennek is hoznia kell minimum az adaptáció szintjét – inkább még jobbat –, ugyanis akármennyire is adott egy alapot a film, nyilvánvaló tény minden filmes adaptációnál, hogy sosem sikerül pont ugyanúgy átadnia történetet, mint ahogyan azt az író megírta. Kíváncsi voltam, hogy mi az, amit ugyanúgy sikerült megcsinálni, és mi az amit nem.

Az alaptörténet szerint Lara Jean eddigi élete során ötször volt igazán szerelmes. Minden egyes alkalommal írt egy szerelmes levelet, ezek a levelek azonban nem átlagos szerelmes levelek. Nem azok a fajta üzenetek, amelyekkel az ember szimplán bevallja a szeretett félnek a valódi érzéseit. Lara Jean magának írja ezeket a leveleket, és sokkal inkább búcsúzó levelek, melyek segítenek neki lezárni ezeket az érzelmeket. A leveleket azonban valaki feladja az érintett feleknek…

Így kerül a képbe Peter Kavinsky, Josh Sanderson, Lucas Krapf, John Ambrose McClaren és Kenny Donati.

Fülszöveg:

Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha Ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, észrevételemet, mindent, amit elraktároztam magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom, megcímezem, majd elteszem a pávakék kalapdobozba.
Ezek nem szerelmes levelek valójában. Akkor íródnak, amikor már nem akarok szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem kínoz többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhemet, hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem Neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis az lenne a dolguk.

Az egyik nagy pozitívum, amit el tudok mondani erről a könyvről, hogy a főszereplő – sok  hasonló témában megírt könyvvel ellentétben – nem egy megvédeni való gimnazista lány. Nagyon erős személyiséggel áldotta meg az írónő. Lara Jean bizonyos szinten határozott, vicces, szellemes és kicsit szentimentális. Imádja a könyveket, és a romantikus jeleneteket inkább éli meg ezek fantáziavilágában, mintsem a valóságban.

Az első kötet alapkonfliktusa az, hogy valaki – természetesen ez kiderül a könyvből – feladja a fiúknak ezeket a szerelmes leveleket, közöttük Joshsal, aki Lara Jean nővérének, Margot-nak a barátja. Margot elmegy egyetemre, és szakít a sráccal, és a levél csak ezután kerül ugyan ki, de  Lara Jean nem szeretne semmiféle konfliktust ebből. Nővérét sokkal nagyobbra tartja annál, minthogy ilyesmi kettejük közé álljon. Azt hazudja Joshnak, hogy a levél nem jelent semmit, és különben is van barátja, Peter Kavinsky. Aki szintén kapott levelet.

Peterrel nemrég szakított aktuális barátnője, akit szeretne féltékennyé tenni, így mindkét fél részéről jövedelmezőnek tűnik egy megjátszott kapcsolat. A napok telnek, és Lara Jean szépen lassan elfelejti Josht, és újra szerelmes lesz Peterbe. Ez alapján lehetne egy egyszerű, kliséktől hemzsegő romantikus tinikönyv. Nem mondom, hogy nincsenek közhelyes jelenetek a cselekményben, viszont ezek olyan ritkán fordulnak elő, hogy szinte fel sem tűnnek.

Az írónő részletesen ír Lara Jean családi hátteréről, a testvéreivel való kapcsolatáról, és édesanyja hiányáról is, melyek elevenné teszik a karaktert, és kiemelik a könyvet azok közül a történetek közül, amelyek csak arra a tényre akarnak kilyukadni, hogy a végére összejöjjenek a szereplők. Lara Jean és testvérei kapcsolata nagyon életszerű. Megvannak azok a konfliktusok, amik a lánytestvérek kapcsolatára jellemzőek – én már csak tudom egy nővérrel –, és közben pedig mind a hárman annyira elkülönülő és határozottan jelenlévő személyiségek, hogy egy percig sincs olyan érzése az olvasónak, hogy csak azért vannak ott, hogy néha mással is beszéljen a főszereplő Peteren kívül.

Külön élveztem a koreai vonalat, ami az első kötetben ugyan kevésbé van jelen, de mégis különleges apróságok köszönhetőek neki, és kicsit azért kiemeli Lara Jeant az romantikus történetek átlag amerikai tindézserének archetípusából.

Az írónő stílusa nagyon olvasmányos. Az egész könyv hihetetlenül kedvesen van megfogalmazva. Janny Hannak ugyan több könyve is van, de nekem ez volt az első, amit tőle olvastam, és azt mondhatom, hogy ez egy tökéletes ajánló ahhoz, hogy legyen kedvem a többibe is belenézni.

A film és a könyv különbségeiről annyit, hogy az első kötet egyáltalán nem úgy ér véget, mint ahogyan azt a filmben láthattuk. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a készítők nem tudták, hogy mekkora sikere lesz a filmnek, és készüljenek-e a második és a harmadik kötet történetére is. Valamint fontos megemlíteni azok számára, akik csak a filmet látták, hogy amíg a filmben Josh karaktere kissé háttérbe van szorítva, a könyvben ezzel ellentétben nagyon is fontos szerepe van. Sokkal többet tudhatunk meg az ő, Margot és Lara Jean kapcsolatáról és múltjáról, ezáltal sokkal közelebb érezhetjük magunkhoz. Persze egy másfél órás film esetében nem várható el, hogy minden jól ki legyen bontva, de ez elég fontos alapvonala a történetnek ahhoz, hogy már az első pár fejezet során a film fölé emeljem a könyvet.

Mindenképpen ajánlom azoknak, akik egy kicsit könnyedebb, üdítő, romantikus történetre vágynak.