A korábbi ajánlóktól eltérően, most egy olyan történetet vettem elő, aminek az ajánló elolvasása után akár rögtön neki is kezdhettek, ugyanis nem egy kiadott regény lett most górcső alá véve, hanem egy az interneten olvasható, folyamatosan új fejezetekkel bővülő regény.

Az Egymillió fontos bébi című történet először a Merengő original kategóriáját böngészve jött velem szembe. A gép előtt ülve kerestem egy olyan regényt, amit élvezettel követhetek nyomon időről időre, és bevallom, még akkor is, ha rögtön beleolvashatok az adott történetbe, először a fülszöveg alapján ítélek, hiszen számomra ez tartalmazza a behívót a cselekménybe.

Ez a behívó ebben az esetben a béranya program kifejezés volt.

Fülszöveg:

A sikerhez csakis egyetlen út vezet, ami kemény munkával van kikövezve, ezzel legjobban az ifjú milliomos, Leyton Landon van tisztában. Nagybátyja viszont nem várt kihívás elé állítja: mielőtt átadná neki a Landon Építési Nagyvállalat igazgatói székét, arra kötelezi unokaöccsét, hogy változtasson az életstílusán és végre mutasson fel legalább egy valamirevaló örököst.

 

Mirandának égető szüksége van pénzre, de végzettség hiányában komoly akadályokba ütközik. Úgy dönt, beszáll a jövedelmező béranya programba, és egész hamar fel is bukkan egy kedves meleg pár az életében. Valami viszont gyanús…

Túl sokat akarnak fizetni.

Furcsák a szabályaik.

És egyáltalán nem tűnnek melegnek.

 

Viszont sokat fizetnek…

A történet első fejezetét – asztali gép előtt ülve – még a Merengőn daráltam végig, de mivel záros határidőn belül várt rám egy BKV és egy MÁV utazás, kissé reményvesztetten kattintottam a szerző profiljára mobilbarát platform után kutatva, ugyanis akármennyire is rossz ez a már szemüveggel ölelt szemeimnek, képes vagyok egy jó történet miatt hosszas olvasásba kezdeni még akkor is, ha a betűk nettó három milliméteresek a telefon képernyőjén, és folyamatosan zoomolgatnom kell az oldalban. Éppen ezért kellemes meglepetés ért, mikor találtam támpontot a szerző Wattpad adatlapjához, és láss csodát, a történet oda is fel van töltve. Ezután már az sem állított le az olvasásban, hogy kis túlzással át kellett utaznom a fél országot, mert szinte észre sem vettem az idő múlását (és a vonaton tőlem balra ülő férfi folyamatos és indokolatlanul hangos megjegyzéseit a saját életével kapcsolatban), olyannyira magába rántott a történet.

A szerző gyakorlatilag a mély vízbe dobja az olvasót azzal, hogy nem kezdi el hosszasan felvezetni a cselekmény alapjául szolgáló üzletet, nincsenek hosszú, vontatott leírások arról, hogy a főbb szereplők honnan kerülnek az adott szituációba, hanem egyből egy asztalnál találjuk magunkat minden fontos és érintett féllel a bonyodalmat okozó konfliktust diskurálva. Hogy ki milyen motiváció miatt ül az asztalnál, és ki milyen helyzetből keveredett oda csak a második fejezettől kezd kibontakozni, méghozzá úgy, hogy addig a pillanatig semmilyen hiányérzete sincs az olvasónak.

A két főszereplővel kapcsolatban mondhatnánk, hogy átlagos felállással él az író, szegény nő és gazdag férfi, de mindamellett, hogy ez igaz, nem tudunk elsiklani a tény felett, hogy ebből a párosításból igyekszik a maximumot és valami újat kihozni, és nagyon úgy tűnik az eddig megjelent (tizenkettő) fejezeteket olvasva, hogy sikerül is neki.

Leytonról, az örököshiányban szenvedő férfi főszereplőről, az első fejezet elolvasása után lehetne az a véleményünk, hogy amolyan tipikus gazdag, munkamániás rideg férfi főszereplő, aki nehezen birkózik meg bárminemű értelmes emberi érzelemmel, de ahogy faljuk a sorokat, és egyre jobban megismerjük, az író annyi részletet ad hozzá a jelleméhez, hogy egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy Leyton egyszerűen kiesik a kliséből, és ott áll előttünk, mint egy húsvér, érző ember minden hibájával és kétségével együtt. Az olvasó meg hirtelen elszégyelli magát, mert Leyton alkalmazottai a fejéhez vágják azt, amit eddig ő maga is gondolt a férfiről, és amit maga a férfi sem igazán ért, hogy miért gondolják róla.

Miranda, a főszereplő béranya, olyan tipikus szomszédlány, aki simán elmehetne mellettem az utcán úgy, hogy észre sem venném, miközben olyan háttértörténettel bír, amiről folyamatosan szeretnék még többet megtudni. A maga módján nagyon hétköznapi jellem – leszámítva a családi hátterét –, és pont ez adja a szerethetőségét.

Minden szereplő és jelenet nagyon eleven, és egy pillanatig sem volt olyan érzésem olvasás közben, hogy az átadott információ a cselekmény szempontjából ne lenne fontos, és mindez Nagy-Britanniába helyezve, ahol még nem jártam ugyan, de a történetnek hála már tudom, hogy autóval eljutni Londontól egy Manchester melletti kisvárosba több, mint három órába telik. Az ilyen, és az ehhez hasonló kis információk teszik számomra valóságossá a történetet.

A párbeszédek nagyon jók, egyetlen mondat sem hangzik el feleslegesen, és egyetlen másodpercig sem lehet azt érezni, hogy a szereplők a semmiről diskurálnak. Az író olykor szarkasztikus humora pedig pezsdítően hat minden egyes fejezetre, és nagyon sokszor késztetett arra, hogy a telefonnal a kezemben hülyén vigyorogjak utastársaim furcsa tekinteteinek kereszttüzében.

A cselekményről nem spoilereznék inkább semmit. Magam is nagyon élveztem a sorok folyamatos feltárását, és nem venném el ezt az élményt mástól sem, mert igen, itt egy olyan internetes regény van kibontakozóban, amit befejezés után szívesen helyeznék be nyomtatott formában a többi könyvem közé a polcra.