Főoldal
Rólunk
Történetek
Hírek
Sikerlisták
Felhasználók
Segítség
  • Titillium
  • PT Serif
  • Ubuntu
  • Alapértelmezett
  • AAA
  • AAA
  • AAA
71
Kedvencekhez adás

Álomtörők

1. fejezet

Szerzői megjegyzés:

Újraírva...

Nehéz tele volt Évának. A magány egyre jobban begubózott az otthonába. Eddig nem is vette észre, mert mindig világmegváltó tervei voltak, folyton jött-ment, pörgött, mindig csinált valamit, szervezett, intézkedett, élénk közösségi életet élt, de egyszer csak eljött az a pillanat, amikor elfáradt, valahol ott belül, s egy nap magára zárva az ajtót, rászállt a magány. Egyre többet gondolkodott az életén, s egyre inkább úgy érezte, nem volt boldog, úgy igazán. Úgy érezte, az élet elment mellette, ő pedig elveszett valahol útközben.

– Nem tudom, mit tegyek – mondta barátnőjének, amikor az felhívta telefonon egy januári hideg téli estén. – Változtatnom kellene az életemen. Úgy érzem, kicsúszom az időből.

– Depis vagy, kedves? – kérdezte Heni a vonal végén.

– Erősen úgy tűnik – válaszolta neki Éva.

– Mi történt veled? Amikor legutóbb találkoztunk még minden rendben volt, nem? – kérdezte.

– Nem tudom… Nem érzem magam boldognak. Valami hiányzik az életemből, és az idő megy vészesen, és semmit sem értem el még, amire azt mondanám, hogy ez igen! Amiről tudnák, hogy léteztem ezen a világon. És még egy pasim sincs! – tette hozzá.

– Jó, de az utóbbiról te is tehetsz! – emlékeztette őt Heni. – Nem igazán engedsz magadhoz közel senkit, és senki sem elég jó neked!

– Talán mert nem is találkoztam még senki olyannal, aki igazán érdekelne, akiről azt gondolnám, hogy ő az, akitől nem jöhetne jobb…

– Talán nem kellene egy álomvilágban élned, akkor lehet, hogy találnál olyat is, aki megfelelő lehetne.

– Erről nem tehetek, ilyennek születtem… Ez valahol mélyen bennem van.

– Ezt is mondhatod, de ezzel nem változik meg semmi... – mondta feddőn. – És mit akarsz csinálni a jövőben, van valami terved?

– Nem is tudom… Ami biztos, hogy magammal akarok foglalkozni végre, s elrendezni a befejezetlen dolgaimat, mint a diploma, mert frusztrál, hogy nem kapom kézbe, mert nincs nyelvvizsgám. Talán ideje lenne megtanulnom angolul, mert e nélkül csak ott porosodik a főiskola valamelyik polcán vagy a páncélszekrényben vagy valahol, mit tudom én… de enélkül nem tudok előrébb lépni, s ez eléggé frusztrál, igen, talán ezt kellene csinálnom – erősítette meg mintegy saját magának is.

– Voltál egy-két angol tanfolyamon, mióta ismerlek – jegyezte meg Heni.

– Igen. Ezért is gondoltam az angolra… Talán ennek lenne értelme. Bár fogalmam sincs, miért találták ki ezt a rendszert… minek nyelvvizsga a diplomához, hiszen nyilvánvalóan a legtöbben átlagos helyen fognak elhelyezkedni, átlagos életet élve, s nem fognak tudományos munkát végezni, nem fognak nemzetközi konferenciákra járni. Teljesen felesleges… – dohogott Éva.

– Ne lázadj! Ez van és kész… ezt a rendszert valószínűleg nem te fogod megváltoztatni…

– Sajnos – tette hozzá csalódottan Éva –, hiszen te is látod, hogy csak kevesek privilégiuma, hogy szakmájukat és álmaikat magasabb szinten éljék meg, de úgy tűnik a törvényhozók megálmodtak maguknak egy világot, és abba akarnak mindenkit belepréselni, nem foglalkozva azzal, vajon mennyire van realitása elképzelésüknek – magyarázta Heninek belelovalva magát a témába.

– Rendben van, de azért elismered remélem, hogy nem árt, ha az ember beszél egy más nyelvet is, hiszen lehetőségeket teremt számára egy idegen nyelv ismerete.

– Igen, ezzel egyetértek – helyeselt Éva –, mert azzal valóban többé válik, mint mindennel, amit a megszerzett tudás adhat, de annak is csak akkor van értelme, ha nem ragad bele saját országába és van lehetősége, mondjuk az „Óperenciás tengeren” is túl, Amerikában, Angliában tanulni, gyakorolni azt. Én azt látom, hogy a megszerzett nyelvtudás gyakorlás nélkül hamar megkopik, ezért nincs értelme ennek az egésznek ebben a formában.

– Rendben, értem, ebben igazad van.

– Csak azt nem tudom Heni – mondta egy kis idő után –, milyen módszerrel tudnék a legrövidebb idő alatt úgy megtanulni angolul, hogy az maradandó legyen, mert ahogy eddig tanultam, az nem volt az, és nem is igazán éreztem magam motiváltnak. A szimpla magolás nekem nem vált be.

– Annyi minden van a neten. Nézz körül, hátha találsz ott olyat, ami a kedvedre való lenne – javasolta neki Heni.

– Igen, ezt fogom tenni, mert sikerélményt szeretnék, és érezni akarom a fejlődést.

– Én is próbálok érdeklődni és ha tudok valamit, jelentkezem – ígérte Heni, már csak azért is, mert nagyon nem tetszett neki, hogy ennyire lehangolt a barátnője, ami nagyon távol állt a személyiségétől, hiszen mindig is egy vidám nő volt inkább, aki szerette, ha zajlik körülötte az élet és történnek a dolgok, ezért is volt furcsa, amit tapasztalt.

Évának viszont jót tett a beszélgetés, mert egy kicsit kizökkentette addigi lelkiállapotából és úgy döntött, hogy keresgélni fog az interneten, hátha talál olyat, amivel fenn tudná tartani az érdeklődését a nyelvtanulás iránt és nem utolsósorban fejlődni is tudna. Ismerte már magát annyira, hogy tudta, nem elég a kezdeti lendület, hanem folyamatos motivációra van szüksége ahhoz, hogy elérje a kívánt célt és mivel a Google az ember barátja, tartja a mondás, mihelyt letette a telefont, be is írt néhány kereső szót, majd a rendszer által kidobott oldalakat megnyitva szívta magába az információt.

Sok mindent talált. Volt, ahol azt javasolták, nézzen filmeket feliratozva, volt, ahol az angol nyelvű dalokat ajánlották, és talált néhány cikket, amely olyan nemzetközi levelezős oldalakra irányította figyelmét, ahol a világ különböző országaiból lehetett ismerősöket találni, ismerkedni, levelezni, ami fel is keltette az érdeklődését, mert mindig is nyitott volt más emberek, gondolkodások, kultúrák megismerésére is. Újságírói és szociális vénája miatt mindig is érdekelték az egyéni élettörténetek, sorsok, s úgy gondolta, ha már olyan röghöz kötött életet él, legalább ebben a formában táguljon a világ előtte, fogalmazta meg, kissé fanyar gúnnyal, mintegy önmaga és egyben begubózott életvitelének kritikájaként. Ez utóbbin szintén változtatni szeretett volna. Utazni akart, élvezni az életet, de leginkább önmagának és önmagáért élni. Elege volt abból, hogy mások életének terhét cipelje, mert láthatóan belerokkant. Lelkileg mindenképpen. Egy új életre vágyott, s egyben siratta az elvesztegetett időt, amely egyre inkább nyomott hagyott a testén. Egy csodára vágyott, élete csodájára, ami kiragadja abból az állapotból, amiben volt, s ami egy új kezdetet jelenthet számára.

Végül felregisztrált egy levelezős oldalra próbaképpen. Látta, több opció közül lehet választani a felületen. Ő a beszélgetés és személyes találkozás rubrikáját pipálta ki, a flörtölést, romantikát nem. Nem akart férfi vadásznak tűnni, ehhez túlságosan is konzervatív nézetekkel rendelkezett, persze azt is gondolta, hogy nem áll ellent, ha megérinti a szerelem, de volt annyira józan, hogy ne legyenek illúziói az internetes kapcsolatokról. Néhány percen belül, s ezen maga is meglepődött, egymás után érkeztek a levelek virtuális postaládájába. A meglepődésen túl, meg is ijedt kissé, mivel nem volt gyakorlata ebben a műfajban, és váratlanul érte a sok ismeretlen férfi jelentkezése. Nem is tudta hirtelen, mit kezdjen velük, kinek válaszoljon, mit írjon, mit illik írni…

A világ minden tájáról keresték. Amerika, Anglia, India, Törökország, Pakisztán, Németország, Kamerun. Nem győzte olvasni az üzeneteket, persze fordítóprogram segítségét igénybe véve. Az angollal még nagyon hadilábon állt, annak ellenére, hogy valóban részt vett pár képzésen eddigi élete során.

Mivel a cél az angol nyelv gyakorlása volt, így elsősorban olyan férfiaknak válaszolt, akik a megadott információk szerint, angol nyelvterületen éltek vagy ott születtek. A többség üzenetét azonban törölte, attól függően, ki, mennyire volt szimpatikus. Ezt ő maga sem tartotta korrektnek, de nem volt kedve hosszabban magyarázkodni, miért nem akar levelezni mindenkivel és fárasztó is lett volna ennyi embernek visszaírnia.

Néhány levélváltás után végül felvette az ismerkedések ritmusát, s bár mindig voltak új jelentkezők, azonban amortizálódott is a kezdeti csapat, mert voltak olyanok, akikkel rövid időn belül, valamiért unalomba fulladt az elkezdett levelezés, ám voltak nagyon kitartóak is, akik ráadásul pár levélváltás után felajánlották, hogy közvetlenebb formában, a levelezőoldalt elhagyva folytassák a kommunikációt, így volt akivel Hangoutson vagy éppen WhatsAppon zajlott tovább a társalgást, attól függően, ki, melyiket használta inkább.

Éva eleinte nagyon nehezen adta ki a telefonszámát, mert mindig volt benne egy félsz attól, hogy visszaélnek vele, hallott már ezt azt, ami óvatosságra intette, de végül úgy érezte nem akar többé egy bezárkózott életet élni és adni akar egy esélyt önmagának, mert látta hová jutott egykori döntésével, ezért nyitni akart, kockázatot vállalni, ami remélte, megnyitja előtte a boldogság ajtaját.