Bird of prey

Rohamkukac

12. Fejezet

2018. január 9.

Richard lassan poroszkált lovával a kijelölt cél felé, a zubbonyában egy levéllel. Amint megérkezett a célhoz, leugrott a nyeregből, és a gyeplőt az elé siető lovász kezébe nyomta.

– Nem kell bevezetni az istállóba. Hamar végzek. – Az elhangzott mondatok tőle szokatlanul rövidek és utasítóak voltak, és az arca is távolságtartó. A lovász bólintott, ő pedig a bejárati ajtóhoz lépett, ahol a kopogtatását követően a komornyik a szalonba vezette, ahol Rais épp elmélyülten zongorázott a gyertyafényben. Tekintete a vendég bejelentését követően lassan vándorolt a férfira.

– Rég találkoztunk, Mr. Frewen. Minek köszönhetem ezt a meglehetősen későinek tekinthető látogatást?

Richard közelebb lépett és zubbonyából előszedve a levelet Rais felé nyújtotta azt.

– Lady Montfort levelét hoztam el önnek.

A férfi egy kíváncsi pillantást vetett előbb az előtte állóra, majd a felé nyújtott borítékra. Egy ideig nem mozdult, majd átvette és kibontotta.

 

Drága Frederick!

El nem tudom neked mondani, hogy milyen borzalmasan sajnálom a pár nappal ezelőtti eseményeket. Töredelmesen be kell vallanom, hogy megrémültem, és ezért nem bíztam meg benned úgy, ahogy te azt szeretted volna. Nagyon kérlek, hogy az ezt követő eseményekért ne hibáztasd magad, mert minden az én vétkem, hisz a te haragod és csalódottságod teljesen jogos volt. Szeretném, ha jóvátehetném a hibám és megbocsájtanál nekem. Éjfélkor, és tudom, hogy ezt a levelet túl későn küldöm neked, de éjfélkor a Battersea parkban várlak. Bízom abban, hogy ott viszontlátjuk egymást.

Katherine

 

Rais szája undorítóan elégedett és sunyi mosolyra húzódott. A levelet lusta mozdulatokkal hajtotta össze, hogy aztán a zongorára dobja.

– Tehát éjfélkor a Battersea parkban. – Úgy ízlelgette a szavakat, mintha valami elmondhatatlanul csábító ízzel rendelkeznének a számára.

– A kérés az volt, hogy mutassam az utat, így ha nincs ellenére, a kísérőjéül szegődöm, Lord Rais.

A férfi egy bólintással nyugtázta a dolgot, majd pontosan ugyanabban a kényelmes tempóban, amiben szinte mindent csinált azóta, hogy Richard megérkezett, felkelt a hangszere mellől és kiment a szalonból, hogy útra késszé tegye magát. A vendége számára hamar világos lett, hogy nem áll szándékában pontosan érkezni, hogy úgy érzi, kegyet gyakorol azzal, hogy egyáltalán elmegy, így meg sem próbálta sürgetni, vagy felhívni a figyelmét az idő múlására.

Vagy fél óra telt el, mire mindketten lóháton ülve útnak indultak. Rais egész idő alatt nem szólt hozzá, és Richard meg sem próbált vele kommunikálni. Borsódzott a háta a férfitől és alig várta a pillanatot, hogy elérjék a parkot, és William utasításának eleget téve távozhasson onnan.

A megbeszélt helyen Katherine várta egy padon ülve Raist. Amint Richard meglátta a nőt, távozott is. A lord leszállva a lováról előbb nem mozdult, majd szép lassan elindult a pad felé. Katherine örömteli arccal ugrott fel és a kezét megfogva húzta oda, hogy üljenek le. Rais az arcán még mindig felsőbbrendűsége tudatában hagyta, hogy a nő maga után vonja az ülőalkalmatosságra. Nyeregben érezte magát, és ez látszott minden mozdulatán és gesztusán.

Katherine töredelmesen elmondta tettei okát, hogy mily alázatosan szánta és bánta a dolgot, Rais mosolya pedig úgy lett egyre szélesebb és elégedettebb, ahogy többet hallott. A nő a vallomását és érzéseit a férfi iránt egy szenvedélyes csókkal zárta, ami láthatóan a kedvére volt a férfinak. Azonban ami ezután következett, az már kevésbé. Katherine felállt a padról, az arca olyan mély undort és megvetést tükrözött, hogy Rais minden kétséget kizáró bizonyosságot szerzett arról, hogy megvezették. Fel akart pattanni, hogy elégtételt vegyen magának, de nem tudott megmozdulni, Katherine pedig úgy táncolt tova mellőle a hold ezüstös fényében, akár csak egy kísértet.

– Tényleg olyan bolond voltál, hogy azt hitted, a bocsánatodat akarom? – Rais dühödten mordult fel, de továbbra se tudott megmozdulni, amikor pedig már a nő két méterre eltávolodott tőle, ugyanebben a távolságban, mintha csak a pad lenne a középpont, egy kékes fényű kör izzott fel, tele mindenféle érthetetlen szimbólummal. A férfi fogai olyan erővel csikordultak meg, hogy még a körön kívül álló Katherine is meghallotta, és hatására gúnyosan felkacagott.

– Hát tényleg ilyen ostoba voltál. Tán nem ismered a közmondást, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele?

Rais jól hallhatóan mordult fel, ezzel egy időben pedig William lépett elő az egyik bokor mögül. Az arca diadalittas örömöt sugárzott, és a kör pereméhez sétálva megállt, majd a kezét nyújtotta a húga felé. Az megfogta és lehunyt szemmel mormolni kezdtek valamit. A fények erősebb izzásba kezdtek, foglyuk pedig felüvöltött kínjában. A mágia késztette arra, hogy felvegye azt az alakot, amiben minden idézőjének meg kell jelennie. Előbb egy zászlós kopja, majd egy címeres pajzs jelent meg a kezében, végül pedig a ruhája változott egy páncéllá, míg a nyakát egy élő kígyó tekerte körbe. Azonban a mormogás eztán sem maradt abba és Rais a pad mellé roskadva kezdett el vergődni a földön. A páncélja fémes fényű pikkelyekké alakult, szájában a szemfogak megnyúltak és két szarv nőtt ki a koponyájából. A szárnya, ami a hátából bukkant elő, egy hatalmas denevérét idézte, a farka pedig kígyó volt, ami jobbra-balra tekergett a tortúrától, amit a kényszerű átváltozás okozott, azonban még így is inkább hasonlított egy emberre. A szeme vörösen izzott és hörögve kapkodta a levegőt, körmeivel pedig mély barázdákat szántott a földbe.

William elengedte a húga kezét, és annak tiltakozása ellenére és a próbálkozására, hogy ebben megakadályozza ügyet sem vetve lépte át a kör peremét, ezáltal maga is besétálva a démon börtönébe.

– Azt már bizonyára tudja, hogy ebből a körből nem fog kijutni. – Egészen közel sétált Raishoz, de nem olyan közel, hogy az elérhesse. A férfi négykézláb hörgött a földön, közben pedig szép lassan tűnt el róla a pikkely, a szárnyak és a kígyófarok. Williamet nem igazán érdekelte, hogy a démon miért küzd ennyire az emberi alakja fenntartásáért, de nem akadályozta meg benne. – Azt hiszem, említettem önnek, hogy lehet akármilyen démon, de nem megölhetetlen.

Rais felmordult a földön, és ezzel egy időben elrugaszkodott. Kezét a fejéhez felemelve készült lecsapni, de William mindössze elegánsan félrelépett és a démon mellette elszáguldva csapódott a kör peremének, ami még fényesebben izzott fel, hogy aztán foglya fájdalmasan felordítson. William egy gúnyos mosollyal fordult utána, és szemlélte bosszúja célszemélyét.

– Azt is megmondtam, hogy tartsa magát távol a húgomtól. De ön nem tette, és még Richard Frewent is megzsarolta a célja érdekében. – Rais újabb támadást intézett, ami hasonlóan a korábbihoz, ismételt kudarcba fulladt. William arca megrándult és elkomorodott. A démon próbálkozásai undorral töltötték el. Szánalmas volt és neki határozottan elment a kedve attól, hogy hosszúra nyújtsa az elégtételt. Mielőbb le akarta tudni a dolgot. Hangos volt és bosszantó, és már azt is értette, hogy a férfi miért igyekszik annyira óvni az álcáját. Felemelve a kezét intett felé, mire Rais mozdulatlanná merevedett. Egy újabb kézmozdulat nyomán a zajok, amiket okozott is teljesen megszűntek.

– Igazán aljas féreg ön, Lord Rais. – A szemét keskeny réssé szűkítve lépett közvetlenül elé. – Amikor módjában állt az emberek eszközeivel érvényesülni egy párbajban, nem tette, most mégis a táplálékai segítségében bízik? Bizonyára nagyon bánhatja, hogy nem vagyok ehhez a trükkhöz kellően ostoba. Még ha valaki erre is járna, nem fog látni semmit.

Kezét a férfi arca elé emelte, és a jobb szeme fölött megállította a levegőben.

– Most ha nem bánja, viszonzom a szívességét, amit nekem tett. – A keze ökölbe szorul, Rais pedig úgy ordított fel, mintha egy izzó piszkavasat forgattak volna meg a szemében. A következő pillanatban vastag vércsík csordult ki a csukott szemhéja alól.

– Ostoba halandó… Meg fogod még fizetni ennek az árát… – William gúnyosan mosolyodott el.

– Talán igen, talán nem. – Rais mellkasára helyezte a kezét, majd egy vörös villanás után a férfi mozdulatlanul zuhant a földre. A teste felparázslott és fekete füst gomolygott elő belőle, egészen addig, míg végül csak egy sötét folt nem maradt utána a füvön.