Bird of prey

Rohamkukac

9. Fejezet

2018. január 7.

A szalon egyik székében ülve annak karfáján dobolt. A tekintete rezzenéstelenül meredt az ablaküvegre, amit vörösbe burkolt a horizont felé közeledő nap fénye. Az óra a falon szinte már fülsértő hangerővel ketyegett, tudatva az idő múlását. William ujja csaknem egy ütemben koppant a fán azzal, ahogy a mutató kattogott. Richard vele szemközt ülve olvasni próbált, de igyekezete hiábavaló volt, mert barátja keze úgy vonzotta a tekintetét, akár a lámpafénye az éjjeli rovarokat.

A komornyik jelent meg az ajtóban, a kezében egy gyertyával, amivel sorban meggyújtotta a szalonban található többi gyertyát. Amint végzett, a nap alábukott a látóhatáron, és az ablaküveg teljesen elsötétedett. William szemében észrevehetetlen harag és gyűlölet lobbant. Az ajkát olyan keskeny vonallá préselte, hogy az belefehéredett.

– Ahogy gondoltam. – Tekintetét Richardra emelte. – Holnap párbajozni fogok. A segédemnek kipihentnek kell lennie.

Richard jobbnak látta, ha nem száll vele vitába, így a könyvet összecsukva távozott a szalonból, barátját egyedül hagyva.

Az alkonyat és ezzel a nap első sugarai a levélben egyeztetettek szerinti helyszínen találta őket. William idegesen forgatta a csuklóját a kardjával együtt, aminek a hegye a földre mutatott. Richard, ha lehet még idegesebben morzsolgatta azt a kavicsot, amit menet közben szedett össze. Nem kellett sokat várniuk, mert Rais hamarosan feltűnt, azonban ami a legmeglepőbb volt, hogy senki nem kísérte. Se segédet, se orvost nem hozott magával. William tekintete egy pillanatra elsötétedett, de aztán féloldalas mosoly jelent meg az arcán.

– Igencsak magabiztos lehet, Lord Rais, ha úgy ítélte meg, hogy egy párbajra egyedül érkeznie az ideális.

– Ön nem ragaszkodott az orvoshoz, én pedig nem tartottam igényt segédre. Egyedül is képes vagyok megtartani a fegyveremet. – A hangjában annyi él volt, hogy William arca megrándult. Eddig volt valami rossz előérzete azzal kapcsolatosan, hogy az ellenfele egyedül jelent meg, de az elhangzottak hatására ezt azonnal felülírta az indulat.

Mindketten teljesen feketébe öltöztek, jobbjukra egy vastagabb, bőrből készült, ugyancsak fekete kesztyűt húztak.  Felálltak egymással szemközt, Richard pedig kellő távolságba húzódott.

– Tehát, uram! Még mindig tartja az aljas rágalmat, miszerint nekem bármi közöm is volna a húga eltűnéséhez.

– Sérti a fülemet az, ahogy rágalomnak meri nevezni azt, ami tény. – Rais gúnyosan elmosolyodott, William pedig egy másodpercre megszédült.

– Akkor hát, vitás ügyünk fegyverrel történő rendezése elkerülhetetlen.

William kurtán biccentett, Richard pedig megadta a jelzést, ami a párbaj kezdetét jelezte.

– En garde! – A férfi azonnal előrelendült, ahogy száját elhagyta az ellenfelének címzett utasítás. Heves indulattal tört előre, és ez minden mozdulatán látszott. Nem véletlenül választotta a kardot. Kiváló vívónak számított és nem kívánt a pisztolyok bizonytalanságára hagyatkozni. Egy ilyen párbaj esetében vagy eltalálták egymást az ellenfelek, vagy nem. Ezzel a fegyvernemmel rendezni a vitás ügyeket sokkal inkább múlt a szerencsén, mint a felek képességein. William azonban ölni akart. El akarta pusztítani azt az aljas férget, amelyik szemet vetett a húgára, és megpróbált őbelőle bolondot csinálni. Látni akarta, ahogyan Rais vére bíborszínűre festi a pengéjét.

Folyamatosan támadott, és ezzel nem hagyott más lehetőséget Raisnak, mint a hátrálás. Azonban a férfi még így is remekül állta a sarat, és védte ki az élete kioltását megcélzó csapásokat.

– Az indulatai igencsak hevesek, Lord Montfort. Ne feledje, hogy a harag rossz tanácsadó, és könnyen végzetes hibát idézhet elő.

William foga megcsikordult, a látása pár pillanatra elhomályosodott.

– Védje magát, és ne fecsegjen! Karddal vívunk, nem szóval. Annak az esélyét a minap elbaltázta.

Mintha csak nyomatékot akarna adni a kijelentésének, villámgyorsan előrelendült, és ugyan ellenfele kitért a támadása elől, pengéje így is felhasította a férfi felöltőjének vállát, hogy aztán a szakadt anyag vörös színbe boruljon. Rais dühödten meredt a vágásra, és felmordult. William arcán elégedett mosoly tűnt fel, de rögtön utána pislogott is gyors egymásutánban párat. Most már biztos volt abban, hogy az utóbbi időben kialakult rosszullétei kedvezőtlen fordulatot hozhatnak a számára, ha nem tesz pontot mielőbb a dolog végére.

A két penge hatalmas csattanás mellet feszült egymásnak, Richardnak meg szinte megfájdult a feje attól a vehemenciától, amivel a két férfi ostromolta egymást. Azonban első sikerét követően a szerencse elpártolt William mellől. Egyre több energiájába került a védekezés, és még többe a támadás. Rais maga is remek vívó volt, és nem tette könnyűvé a dolgot. Egy pillanatra a szeme vörösen villant meg a támadásakor, és William alig tudta kivédeni a csapást. A következő pillanatban meg is szédült, ellenfele pengéje pedig úgy csapott előre, mint egy támadó vipera.

William semmi mást nem érzett csak azt a pokoli kínt, ami szét akarta hasítani a fejét. Üvöltve rogyott a földre, és szorította a kezét az arca jobb felére. Ujjai közül a vére vastag csíkban szivárgott elő, majd csöpögött a földre. Rais úgy tornyosult fölé, mint ragadozó a prédája felé. Az arca könyörtelenséget sugárzott.

– Ha jól emlékszem, figyelmeztettem önt, hogy a harag rossz tanácsadó, Lord Montfort. A bukása a vádjai hamisságát jelentik, én pedig joggal követelem az életét a sérelmeimért cserébe.

William képtelen volt, koncentrálni. Szinte semmit nem hallott abból amit Rais mondott, mert csak a fájdalomra volt képes koncentrálni. Kezét pár centire eltartotta az arcától és megpróbált ránézni, de a jobb szemével nem látott semmit. Lihegve, már majdhogynem hörögve vette a levegőt, ellenfele pedig választ nem várva indult meg feléje, kardját egyenesen nekiszegezve. Mielőtt azonban odaérhetett volna, Richard jelent meg előtte, és ütötte félre a karját a pengéjével együtt.

– A becsületén esett folt tisztázva lett, Lord Rais, fegyvertelen embert életét kioltani pedig nem dicsőség.

Rais megvető pillantást vetett rá, majd a mögötte kuporgóra.

– Legyen. Nem mocskolom be a pengém még jobban egy ilyen alak vérével. Ahogy látom, már amúgy sem húzza sokáig. – Sarkon fordult, fegyverével pedig oldalra suhintott, ezzel apró vércseppekkel terítve be a környező fűszálakat.

Richard William felé fordult, és az arcára volt írva, hogy most már sejti, hogy minek volt a tanúja. Gyors léptekkel indult el barátja felé, de mielőtt odaérhetett volna, a férfi egy fojtott nyögés mellett eldőlt a földön, akár egy zsák. Tekintete mereven és fénytelenül szegeződött előre.