Egy új élet

Tori_Shades

Összeszokás

2018. március 10.

– Tegyen le! – követelte hisztérikusan, miközben kapálózni kezdett. Ez azonban semmivel sem juttatta előrébb, ugyanúgy egy helyben lebegett a levegőben, mintha egy láthatatlan deszkán feküdt volna. – Loki! – sikoltotta, mikor a férfi figyelmen kívül hagyta kérését. Shopia ágyát a sajátja mellé rakta, a sátor közepére.
– Először is: te velem így nem beszélhetsz; ezt a hangsúlyt nem engedheted meg magadnak. Másodszor: várj egy pillanatot és leeresztelek. Harmadszor pedig: ne sikoltozz, mert felvered az egész erdőt és nem akarsz semmiféle vadállatot, vagy a közelbe járőröző elfeket szabadítani ránk.

Shopia bosszúsan ráharapott alsó ajkára, szúrós pillantásokkal bombázta Lokit.  – Legközelebb akár szólhatna, mielőtt még csak úgy a levegőbe emel! – mondta rosszalló hangsúllyal. Loki cinikus mosollyal válaszolt, de ezt Shopia nem látta. – Magamtól is meg tudok mozdulni, nem egy rongybaba vagyok, akit csak úgy emelgethet. Sokkal egyszerűbb lett volna megkérnie, hogy keljek fel onnan, ha ennyire útban voltam… – folytatta neheztelve.
– Ha megígérem, hogy többet nem csinálom, akkor elhallgatsz? – szólalt meg gorombán, ezzel elhallgattatva Shopiát.

– Ezért még kap – morogta az orra alatt.
– Hogyne – nevette ki a nőt. – Most pedig gyere le onnan – adta ki a parancsot Loki, miközben kényelembe helyezte magát. Shopia szemöldöke a homloka közepére ugrott és gúnyos kuncogást hallatott.
– Ezt nem gondolta komolyan! – csattant fel. Válla felett lenézett Lokira és felhördült. – Persze, nyugodtan helyezze magát kényelembe. Velem ne is törődjön, én ellebegek itt magamnak! – morogta felháborodottan.
– Mondtam már, gyere le onnan – ismételte meg szórakozottan. – Nem nehéz.

– Most biztos csak viccel… Mégis, hogy a fenébe jönnek le innen? Nem tudom, hogy kell – mondta egyre növekvő haraggal a hangjában. Dühösen széttárta kezét és nehézkesen Lokira meredt.
– Úgy nézek ki, mint aki szokott viccelni? – kérdezte Loki faarccal.
– Őszintén? – kérdezett vissza azonnal Shopia. Loki sötét pillantást vetett rá. – Mert sajnos nem úgy tűnik… – fejezte be halkan.

– Akkor legyél ilyen nagyszájú, ha lejöttél onnan.
– Mégis, hogy tudnék lejönni innen? – érdeklődött epésen.
– Pont úgy, ahogy a tárgyakat mozgatod. – Shopia legnagyobb meglepetésére Loki válaszolt, bár sokat nem segített neki. – Csak akarnod kell – nyúlt el az ágyon Loki.  – Nem olyan bonyolult, mint hiszed, csak akarnod kell. Ürítsd ki a fejed és összpontosíts.

Loki egy rókavigyort villantott a nő felé, miközben a hátát bámulta.
– Tényleg nem tudsz lejönni?
– Úgy nézek ki, mint aki le tud jönni? – kérdezett vissza.
– Túlbecsültelek – sóhajtotta drámaian. Hangjába szánalom vegyült. Shopia oda se figyelt a hercegre. Rezignáltan csapkodta a combját a csodára várva.

Az idő lelassult, Shopie hiába próbálkozott, egyre feszültebb és feszültebb lett az eredménytelen próbálkozások miatt, a sátor anyagának minden egyes négyzetcentiméterét feltérképezte már vagy milliószor.
– Komolyan nem fog segíteni? – kérdezte csüggedten.
– Mondtam, gyere le. Azt is elárultam, hogyan. Ennél többet nem vagyok hajlandó segíteni – válaszolt a herceg unottan, fel sem nézett a könyvéből. Shopia megforgatta a szemét és ismét megpróbálkozott a lejutással. Persze megint csak nem sikerült. – Ha ennyire nem vagy képes…
– De én már próbáltam – szakította félbe dühösen. Loki egy pillanatra a nőre emelte tekintetét.
– Próbáld jobban – hangzott el a jótanács. Shopia tovább pufogott magában. Előre eltervezte, hogy ha egyszer lejut onnan, akkor hogyan veri laposra azt az ördögi vigyoros képét a hercegnek. Majd miután végigszidta az egész rokonságát, barátait és mindenki mást, aki csak egy kicsit is kedveli őt, kezdett kissé megnyugodni. Indulatai lecsillapodtak.

Gondolataiból szépen lassan kiszelektálta Loki irritáló képét, a felháborítóan unott hangját és minden egyéb zavaró tényezőt. Mély levegőket vett, de ez hamar a légzésére terelte a figyelmét és nem pedig a leereszkedésre. Mire sikerült ismét rendeznie a légzését és a lebegés megszűntetésére koncentrálnia megint csak eltelt jó pár perc. A siker a semmiből jött, kiszámíthatatlanul. Olyan gyorsan zuhant le a földre, hogy csak akkor fogta fel a dolgokat, mikor már a földön volt. Ijedten felkiáltott, mire Loki a mellkasára fektette könyvét és oldalra pillantott. Shopie megdöbbent arccal feküdt a földön, miközben gyors tempóban szívta be a levegőt és fújta ki. Hátát és fejét erősen beverte, ezt akkor érezte meg, amikor felkönyökölt.

A hirtelen landolás miatt tüdejéből egy pillanatra minden levegő kiszorult. Miután megmoccant, akkor jutott levegőhöz ismét. Keze remegett az adrenalin miatt. Jobb karjával hátranyúlt és megdörgölte a fejét, de emiatt erős fájdalom hasított a hátába. Sziszegve visszaengedte a karját, majd ülő helyzetbe tornázta magát.
– Látod, megmondtam, hogy le tudsz jönni – szúrta oda Loki. Shopia meg sem hallotta a kötekedő szavakat, csupán gyilkos pillantásokkal illette. Ahogy felkelt a földről megpillantotta a földbe ágyazódott különösen fehér követ, amin az ő bordó vére csillogott. Gyomra bukfencezett, majd térdre ereszkedett, annyira elgyengült.

– Loki… – szólalt meg nehézkesen. A herceg türelmetlenül pillantott ismét a lányra, majd előrébb hajolt, hogy a lássa, amit a nő néz. Loki unottan félretette a könyvét és felült.
– Hagy nézzem – szólt végül. Shopia meg sem moccant, Lokinak kellett elfordítania a fejét, mire Shopie ismét felszisszent. Apró vérző seb húzódott a feje búbján. – Jól van, ez semmiség. Mindjárt kitisztítom – mondta, kikecmergett az ágyból, vizet hozott, amivel lemosta a sebet, majd felitatta a vizet, majd finoman a sebre tapasztotta a tenyerét.
– Gyere – nyújtotta a kezét a nőnek mikor végzett a seb összeforrasztásával. Shopia erőtlenül csúsztatta ujjait a férfi tenyerébe. Loki lassan felállította, majd leültette a saját ágyára. Shopia eldőlt, mint a krumpliszsák és a következő pillanatban már csukva volt a szeme. – Nagyszerű. – Ellenszenves gondolatai közepett megfordította a lányt, hogy olvasás közben is lássa az arcát.

Visszafeküdt az ágyra, azonban a könyv többé már nem kötötte le. Próbálta magára erőltetni az olvasmányt, de hiába olvasta el a sorokat, semmi sem maradt meg belőle. Türelmetlenül félretolta a könyvet és a lány arcára pillantott. Ilyet még sose csinált, ilyen sokáig még sosem volt eszméletlen és tarott tőle, hogy a nő többet nem tér magához.
– Mi történt? – Három óra mozdulatlan szuszogás után Shopie csukott szemmel, krákogó hanggal jelezte, hogy magához tért. Loki ismét a mellkasára fektette a könyvet, amivel azóta egy oldalt sem haladt.
– Beverted a fejed és aludtál egy keveset – válaszolt Loki a lehető legközömbösebb hangon. Shopia ekkor észlelte, hogy valójában hasogat a feje.
– Aha – válaszolt, miközben megvonaglott az arca. – Éhes vagyok – közölte végül. Kinyitotta a szemét, miközben a fejét tapogatta.
– A te problémád – közölte Loki. – Nem bénultál le, ha jól tudom.

Lassan felült, miközben fájdalmasan sziszegett. Magához vonzott egy szendvicset a táskából és falatozni kezdett.
– Milyen jó, hogy egy ilyen dalián herceggel van dolgom… – jegyezte meg csipkelődve.
– Ne feszítsd túl a húrt – figyelmeztette hidegen. – Attól még, hogy megsebesültél nem esik meg rajtad a szívem.
– Én soha! – védekezett azonnal Shopia. – De egyezzünk meg valamiben: soha többet nem csinál velem ilyet. Ígérje meg!
– Elláttam a sebet a fejeden, legyen elég – intette le.

– Az a seb maga miatt került a fejemre. Ígérje meg, hogy többet nem szórakozik velem – követelte. Loki szemét forgatva összecsukta a könyvet, majd a táskába ejtette.
– Hosszú lesz ez a két hónap – jegyezte meg, majd csettintett egyet és a fények kialudtak. – Aludjunk – közölte. Shopia ez alkalommal szívesen engedelmeskedett. Annak ellenére, hogy több órányi alvás után kelt fel fáradt volt a hajnali ébresztő miatt.

Becsúszott a takaró alá, de nem tudott felmelegedni. Mikor felébredt, akkor is fázott, de most még inkább. Lokinak háttal fekve fészkelte be magát.
– Jó éjt – motyogta kábán. A férfi morgott valamit, de nem értette tisztán. – Mi a fene! – csattant fel váratlanul. – Mégis mit…?
– Fázol – szakította meg Loki. – Mivel még nem tudod saját magad felmelegíteni, ezért nekem kell. – Hiába a felső, az érintésétől megborzongott. Sokáig úgy érezte Loki tenyere az oldalán egész egyszerűen égeti és nem a kellemes értelemben. Nem is bírt így elaludni. A vaksötétben bámult előre. Az apró neszek lassan teljesen kikezdték az idegeit. Rémülten ugrott meg az összes hangtól.

Az egész egy lidércnyomásos álomnak tűnt. Fázott, félt, hogy elfek, vagy vadállatok támadják meg őket, ráadásul Asgard hercegértől fekszik öt centire se, aki nem mellesleg már megpróbálta megfojtani és szemrebbenés nélkül elrabolta őt. Azon tűnődött, hogy halálra fagy–e az este vagy sem, amikor vacogni kezdett a foga. Loki hirtelen megmozdult mellette. Shopia sóbálvánnyá merevedett, remélte, hogy az egyetlen hőforrás nem távolodik el tőle.

A herceg keze feljebb csúszott, ezzel összegyűrve a felsőt. Egyetlen egy meleg ujja Shopia csupasz bőréhez ért, amitől csupa libabőr lett a nő. Loki hüvelykujja körözött párat, majd megállt.
– Jéghideg vagy – motyogta álmos hangon Loki. Shopia majdnem kiesett az ágyból annyira megijedt. Képtelen volt megszólalni, arca paradicsom piros lett és hirtelen nagyon melege lett. – Felébresztett a vacogásod – zsörtölődött tovább a férfi egyre éberebb hanggal.

Nemtörődöm mozdulattal feljebb gyűrte a nő felsőjét és egész tenyerét szándékosan a csupasz derekára tette. Shopia megrándult és el akart távolodni.
– Hé – adott hangot nemtetszésének. Loki ráfogott az oldalára és nem engedte arrább csusszanni a nőt, mire Shopie még jobban ellenkezett. – Ne fogdosson már! – krákogta hisztérikusan.
– Csak felmelegítelek – susogta félálomban. – Össze–vissza beszélsz, biztos agyrázkódásod van – közölte a diagnózisát a férfi, mire Shopie megrázta a fejét.
– Jól vagyok, csak… – elharapta a mondatot. Rájött, hogy amit mondani készült, az nem épp egy szalonképes mondat. – Maga egy gazember – morogta végül. Hangjában semmi neheztelésnek nem volt nyoma.

Így, hogy már közvetlenül ért a bőréhez, Loki kezéből csak úgy áradt a meleg, ami teljesen felmelegíttette őt. Loki bőre meglepően finom érintésű volt és ha gondolatai a kéz felé terelődtek, azonnal libabőrös lett.
– Még egy szó és örökre elnémítalak. Különben is, ha valami veszélyes dolog jön a közélünkbe, arról hamarabb tudnék én, mint te – fenyegette meg lassan kiejtve a szavakat. Shopia nem vette komolyan a fenyegetést, ugyanis Loki hangja mély és karcos volt még az álomtól. – Így már jobb –  mondta tompán. Shopia beharapta alsó ajkát, amikor megérezte a férfi leheletét a nyakánál. Kényszerítenie kellett magát, hogy ne mozduljon meg. Teste megfeszült minden egyes alkalommal, amikor Loki lehelete a vállát és nyakát cirógatta.

Maga a helyzet elég zavarba ejtő volt és Loki álmában mozgolódása még nehezebbé tette a helyzetet. Shopie egyszerre csak arra lett figyelmes, hogy Loki megint csak rámarkol a bőrére, majd közelebb húzódik hozzá. Lomha, lassú mozgás volt és innen sejtette, hogy fel sem ébredt a dologra. Így míg Loki időnként megmoccant, Shopie mereven feküdt mellette órákon keresztül. Tagjai teljesen elgémberedtek a hosszas, mozdulatlan fekvés miatt, ezért kénytelen volt megmoccanni. Igyekezett a lehető legkevesebb ficánkolással helyzetet változtatni: a hátára fordult. Loki keze átcsúszott a hasfalára és alkarjának egy része is már hozzáért.

A nő mozgolódására a herceg is megébredt, karját előrébb csúsztatta, majd megint mély álomba süppedt. Így Loki egész karjával átnyúlt Shopia derekán, ezzel még közelebb kerülve a nőhöz. Shopie eleinte oldalra sem mert pillantani, de amikor már elég idő telt el és hallotta, hogy Loki mélyen szuszog, oldalra fordította a fejét. A férfi arca veszélyesen közel volt hozzá. Pár milliméter választotta el az orrukat csupán. Shopie ismét elvörösödött és azonnal elfordította az arcát. Olivernek kellett volna ott feküdnie, nem Lokinak.

Ebben a helyzetben aludt el Shopia. Két óra feszült bámulás, elmélkedés és önemésztés után végre ő is álomba süppedt. Azonban az alvás koránt sem volt olyan pihentető, mint remélte. Csupán egy pillanatnak tűnt az egész. Mikor kinyitotta a szemét kis híján felsikoltott. Loki egészen közel feküdt hozzá, derekánál fogva túlságosan közel húzta magához. Hallotta, ahogy halkan és egyenletesen levegőt vesz és az orrán át kiáramló levegő az orcáját simogatta. Shopie–t ismerős bizsergés járta végig, ami miatt leszégyellte magát.

Shopia elrántotta kezét a férfi mellkasáról – mert álmában odakerült – és mély lélegzetekkel nyugtatta le magát. Óvatosan leemelte Loki karját magáról, közben feszülten figyelte az arcát, hogy felébred–e. Gyorsan és halkan kicsúszott az ágyból, majd leeresztette Loki karját. Megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta, hogy a férfi nem ébredt fel a művelet során. Elfordult a férfitől és a sátron túlra pillantott. A hatalmas fák lombkoronái miatt még sötétség uralkodott a legtöbb helyen, de néhol áttörtek a felkelő nap vöröses sugarai. A sátortól pár méterre egy őz család legelészett nyugodtan. Észre sem vették Shopiát. Az állat egy kiskori emléket juttatott eszébe, amikor eltévedt az erdőben, ahol az anyjával sétáltak régen. A fák között egy elegánsan lépkedő szarvast látott elsuhanni, mielőtt még meghallotta volna anyja kiáltásait.

Az emléktől elszomorodott és eszébe jutott, hogy szülei mennyire aggódhatnak érte. Bűntudata lett, amiért nem erősködött, hogy szóljanak a szüleinek. Biztos volt benne, hogy az anyja halálra aggódja magát. Hatalmas bűntudata támadt, amiért könnyedén megfeledkezett róluk.

Váratlan zaj rántotta vissza a valóságba. Szíve hevesebb tempóban kezdett zakatolni, pupillái kitágultak, ahogy a rémület dolgozott benne. Többször is körbenézett, de semmit nem látott. Csak az őz család tűnt el. Idegesen nyelt egyet, majd kisebbre húzta össze magát. Moccanni sem mert, amikor újabb zörgés ütötte meg a fülét. Megint körbenézett, de nem talált semmit, ami a zajt okozhatta volna. Félve visszabújt az ágyba Loki karja alá és a fejére húzta a takarót. Nevetségesnek tartotta magát, de nem foglalkozott vele. A herceg úgyis még mélyen alszik és semmit sem fog ebből tudni.

Loki jót nevetett magában, amikor Shopia megint megmozdította a karját. Biztos volt benne, hogy az állatok által csapott zajtól halálra rémült és ezért mászott vissza az ágyba. Pedig csak egy csapat vaddisznó sétált el a sátortól pár méterre. Érezte, ahogy a nő teste remeg, ezért úgy döntött, hogy elég a szórakozásból.
– Örülnék, ha lehiggadnál. Nem tudok tőled aludni – szólalt meg Loki, mire a nő felkiáltott és ugrott egyet az ágyon. Loki kis híján felnevetett, de helyette bosszús pillantással meredt a nőre.
– Én meg annak örülnék, ha nem hozná rám a szívbajt! – motyogta, közben a szíve felett pihentette tenyerét.

Loki megforgatta a szemét, majd felült.
– Nem értem, mit ijesztegeted magad – morogta.  – Megmondtam, hogy ha valami veszélyes jön errefelé tudni fogok róla. Nem kell állandóan félni, idegesítő – korholta Shopiát.
– Sajnálom, de ezt nem tudom elhinni – közölte, miközben csúnya pillantásokat vetett rá. – Egy őz…
– Mert egy őz aztán igazán nagy veszélyt jelent rád és rám – vágott közbe gúnyolódva. – Azzal a hatalmas és penge éles fogával, akár egy egész mező füvét képesek lemérászolni hidegvérrel. Nem is értem, hogy maradtunk életben.

Shopia hatalmas késztetést érzett, hogy felmutassa középső ujját, jelezve nemtetszését a férfinek. De végül lemondott a dologról és egy mély sóhajjal nyugtatta meg magát. Felkelt és a táskájához lépett, elővett pár tiszta ruhát, majd a hercegre pillantott. Tiszta ruhában ácsorgott, miközben jobbja eltűnt a saját táskájában. A nő az ágyhoz lépett, eltűnt a takaró alatt és átöltözött. Egy tíz perces tortúra után sikerrel végrehajtotta a műveletet, majd némi reggeli után nézett.
– Ma mennyit megyünk?  – kérdezte könnyed hanggal, majd beleharapott a szendvicsbe. Loki megvonta a vállát, előkereste a hatalmas pergamen térképet.
– Igazából… minél többet megyünk, annál jobb. A probléma az, hogy semmit sem tudunk a tóról. Ráadásul Shana sem mondott semmi hasznosat. Csak egy használhatatlan, sablonos „bölcseletet” vágott a fejemhez indulás előtt.
– Mégpedig?

– Legyünk óvatosan és bölcsek, vagy különben az erdő megöl minket. Hatalmas segítség – morogta a szemét forgatva. Az erdő csak akkor mutatja az utat, ha nem a szemünknek hiszünk, hanem a céljaink. Erre te vagy a megoldás: te vagy a kis szende, ártatlan angyalka… – fintorgott tovább a férfi. – Nem vagy olyan gonosz, csúnya, hogy az erdő kincseire fájjon a fogad.
– Ja… – hagyta rá a nő.
– Miért nem így van?
– Tudja jól, hogy azért jöttem, mert legalább egy halvány esély van rá, hogy sikerüljön túlélnem a betegségemet… akkor miért ne próbáljam meg… – morogta komoran. Felpillantott a férfira, hogy reagál–e valakit, de Loki látszólag eleresztette a füle mellett a nő szavait.
– Lassan indulunk – mondta végül, mire Shopia elhúzta a száját. A hátára csapta a táskát és várakozó pillantással bámult Loki felé.
– A sátorral mi lesz? – kérdezte.

– Sosem tanulsz – közölte Loki. Abban a pillanatban a sátor állványai megmoccantak és maguktól darabjaira bomlottak és a táska felé vándoroltak a levegőben. A nő lenyűgözve bámulta a jelenetet.
– Na, ne tátsd a szád, inkább induljunk el – morogta, majd elindult. Shopia becsukta a száját és kapkodva a herceg után sietett.
– Várjon már! – kiáltott a herceg után. A férfi megtorpant, azonban nem fordult meg, amint beérte a nő tovább sétált. – Mióta van itt az erdő?  – kérdezte csevegő hangon Shopia, miközben tekintetével végigpásztázta a fákat.
– Senki sem tudja. A legendáink szerint az erdő jött létre először – vonogatta a vállát.
– És az elfek? – kérdezősködött tovább.

Loki szórakozottan kuncogott, majd válaszolt:
– Egy ideje már itt tanyáznak, valószínűleg az erdővel egy időben kerültek ide – mondta. – Vagy csak később beköltöztek.
– És miért nem támadnak Asgardra? Ha már ennyire nincs jóban a két nép… meg annyi asgardit öltek meg.
– Az elfek nem bírják Asgard földjét. Amint a földünkre lépnek meghalnak. Ezért, amikor tanácskozunk, rendszerint az erdő szélén gyűlünk össze és ott vitatjuk meg a dolgokat. Különleges alkalmakkor asgardi gyémántot adunk nekik. Csakis ebben az esetben képesek a földünkre lépni.
– Ez érdekes – morogta az orra alatt Shopia.
– Eléggé – bólintott Loki. – Mi hiányzik a legjobban a Midgardról? – érdeklődött visszafogottan, miközben kikerült egy szúrós növényt.

– A szüleim – mondta határozottan, gondolkodás nélkül.  – Egyszerűen csodásak és nem érdemlik meg, hogy azt higgyék meghaltam, vagy eltűntem.  Biztosan azt gondolják, hogy elmenekültem. – mondta komoran maga elé bámulva. – Elmenekültem, hogy egyedül haljak meg a betegségemmel. Mindig is ettől féltek, hogy ezt fogom tenni… – mondta elsötétült, komor hanggal. Loki kis híján megtorpant és a nőre meredt., mikor a halandó bevallotta ezt. Azonban az utolsó pillanatban sikerült uralkodnia magát.
– Megtetted volna? – kérdezte halkan.
– Nem. Csak nagyobb fájdalmat okoznék neki. Vagyis most épp ezt teszem. Amit nem kívánnék neki soha. Az én dolgom az, hogy megkönnyítsem a dolgukat. Hogy minél könnyebben elengedhessenek – suttogta halkan.
– Honnan veszik ezt a bugyuta ötletet?

– Mert amikor megtudtam a hírt… eltűntem. Elrohantam, s egész este nem voltam otthon. A barátaimnál húztam meg magam. Egyszerűen nem akartam elfogadni a tényt. Anyám azóta, ha egy percet is pontatlan vagyok, már egyből aggódni kezd. Bele sem merek gondolni, hogy min megy most keresztül – mondta keserűen.
– Idővel jobb lesz neki. – Shopia alig hallotta a halk, vigasztaló hangját. A férfi elfordította fejét és a távolba meredt. Zöld, mindenfelé csak zöld.

A percek lassan órákká váltak. A nap lassú, komótos tempóban vándorolt az égen egyre feljebb és feljebb. A hatalmas erdőben két egészen kicsiny hangyának tűntek. Loki és Shopia alig beszélgettek, leginkább csendben sétáltak egymás mellett. Csak napnyugta környékén állhattak meg, mivel már egy cseppnyi erejük sem volt már. Az egész nap kutyagolással, pár szikla megmászásával és vízkereséssel telt.

Fáradtan ültek le a földre, miközben a sátor felépítette saját magát. Mikor kész lett, Loki azon nyomban felkelt. Shopia képtelen volt feltápászkodni. Copfjából kiálló tincsek arcára tapadtak, ingén kisebb szakadások éktelenkedtek, s mindkét ujját letépte, hogy kevésbé melegítse. A gombokat „illetlen” módon a harmadik gombig kigombolta a meleg miatt. Inge a mellkasához tapadt.

A nő megrázta fejét, miközben kifújta a benntartott levegőt.
– Ó, hogy az a…! – zsémbeskedett miközben néhány perc alatt feltápászkodott. – Remélem van még néhány igazán ínycsiklandozó szendvics… – mondta fáradtan a nő, majd levágódott az ágyra. A férfi is hasonlóan cselekedett.
– Van még, ne izgulj – válaszolt kisvártatva.
– Helyes! – nyögte. Pár pillanat múlva már a kezében volt a szendvics.

Mindketten némán falatoztak. Lábaik lüktettek a fájdalomtól és lefelé húzta őket, hogy soha többet ne kelljenek fel.
– Nem bírok megmozdulni – mondta a nő. Ujjai görcsben álltak, s csak nehezen bírta mozgatni. Loki épp, hogy csak befejezte a szendvicset, mikor ülő helyzetbe tornázta magát.
– Gyere, nyakig ülünk a koszban. Fürödjünk meg! – Ezzel a lány karjára csapott, s felpattant. Azonban Shopia nem bírt mozdulni: ereiben megfagyott a vér.

Shopia magában sikoltott. Képtelen ötletnek tartotta, hogy egy helyen, egy időben tartózkodnak és ráadásul ruha nélkül.
– Kihagynám – vágta rá, mire a férfi megforgatta a szemét.
– Hát persze… csökönyös nőszemély – mordult fel Loki. Shopia felvonta a szemöldökét. – Mi bajod van már megint? – morogta dühösen, s felrángatta az ágyról.
– Ha nem ereszt el rögvest megbánja! Nagyon megbánja – fenyegetőzött hevesen a nő.
– Mitől félsz annyira? Ez csak víz! – csattant fel a herceg. Shopie kicsavarta kezét a férfi szorításából.
– Tudja… – kezdte zavartan. – tudja, nem ruhában szokás fürdeni! – morogta indulatosan, miközben fülig vörösödött. Loki arca hirtelen ledermedt, s gyorsan rendezte vonásait, majd gonosz vigyort öltött.

– Ó, Shopia Shadow! – kezdte fölényes, diadalittas vigyorral az arcán, mire a nő elfordult, hogy Loki ne láthassa vöröslő arcát. Már megbánta, hogy ellenkezett.
– Hallgasson! – csattant fel pipacsvörösen, már a sátorban járt. – Sose gondoltam volna, hogy ilyet mondok, de hallgasson! – morogta kínjában. – Maga megátalkodott… – sziszegte, miközben törölközőt ragadott.
– Ugyan már kis midgardi, ne gyerekeskedj már. – Loki szórakozottan tárta szét a karját. – Ígérem nem fogok leskelődni – gúnyolódott a herceg.

A nő paradicsom vörös fejjel elhaladt a férfi mellett.
– Ha nem jön, itt hagyom – förmedt rá, égő arccal. A törölközőt a vállára csapta, s dühösen követte a víz csobogó hangját. Magában morogva szidta a férfit és az erdőt meg a betegségét. Égő arccal a földre dobta a törölközőt, s dühtől égő tekintettel nézett körbe. A tópart szöges ellentéte volt az erdőnek. Minden szürke és fekete színben pompázott.

A tó vize iszapszürke volt, s szénfekete kavicsok ölelték körül a vizet.
– Most az egyszer annyira örülnék, ha valami úgy történne, ahogy én szeretném… – morogta az orra alatt, miközben kibújt cipőjéből. – Mondd, hogy ez a Lir–tó – mondta fennhangon, immáron a herceghez intézte a szavait. Loki a tóra pillantott, majd a mezítláb ácsorgó lányra pillantott.
– Ha ez a tó lenne, akkor ezt nem kérdeznéd meg – mondta az iszapszínű vizet nézve. – Ez minden, csak nem a Lir–tó.
– Remek! – motyogta a lány, miközben szemét forgatta.
– Húsz éves korára az ember azt hinné, hogy már nem viselkedik úgy, mint egy hisztis gyermek – gúnyolódott a herceg.

Shopia leküzdötte vágyát, hogy rávesse magát a férfire. A nő sötét tekintettel lépett a vízhez és óvatosan belelépett. Legnagyobb meglepetésére a víz meleg volt. Ismét a hercegre pillantott, aki kérdőn nézett a lányra.
– Ez nem hideg, egészen meleg – állapította meg.
– Csodálkozol? Ebben az erdőben napközben elég meleg van, hogy felmelegedjen a víz. De valószínű, hogy a közelben van egy forróvizes gejzír vagy forrás és emiatt ilyen meleg.
– Igazán hálás lennék, ha elfordulna, fürdeni szeretnék – förmedt rá végül a férfira. Loki megforgatta szemét és elfordult, majd maga is vetkőzni kezdett. Shopia a lehető leggyorsabban megszabadult a ruháitól és a vízbe menekült. Gyorsan lesúrolta magáról az izzadságot és a mocskot, majd lopva Loki felé pillantott.

A férfi neki háttal állt, derékig a vízben. Ahogy mozgott észrevette ahogy izmai vele együtt mozognak. Shopia végül gyorsan lesütötte a tekintetét és kisietett a vízből. Megtörülközött és kapkodva felöltözött. Mikor elkészült leült a földre, háttal a hercegnek és a kavicsokat dobálta a vízbe, amíg Loki el nem készült. A herceg nem váratott sokat magára.

Mikorra visszaértek már teljes sötétség ölelte körül a sátrat a sűrű fák miatt, ha nincs Loki akkor Shopie vissza sem talált volna a sátorhoz. Gyorsan ettek még egy szendvicset, majd nyugovóra tértek. Shopia reszketett a fáradtságtól, mikor a takaró alá bújt. Bebugyolálta magát a vékony szövetbe és kifelé bámult a sátorból. Loki még nem tért nyugovóra, a nő mögött matatott valamivel.

A másnapi utat tervezgette, hogy elkerüljék az elfek egyik ismert bázisát. Minimális aggodalom fogta el a másnaptól. Hiszen, ha lassan is haladnak, mindenképpen elérik azt a bizonyos hegyet, amitől mindenki retteg. Az erdő egy részét egy hatalmas lánchegy alkotja.
– A Terra–hegy – morogta gondterhelten. Nem volt kedve a hegy közelébe menni. Az a hely egyáltalán nem biztonságos, ugyanis az a hegy az ott tanyázó lényekről kapta a nevét. Undorító teremtmények.

Az a szörny utálatos ellenség. Teste, mint egy normális halandóé, azonban ez csak látszat. Nincs lelke, ha van is az a velejéig rothadt. Szívesen fogyasztotta az erdő emberi lakóit. De előtte még az őrületbe kergette őket: látomásokkal, fenyegetéssel, kínzásokkal. Az áldozatot, csak az őrület peremén a legutolsó pillanatban érte a „kegyes” halál. Szép, lassú kínzással öli meg az ellenségét. Még Loki is undorodott tőle.

Ismételten gondterhelt sóhaj hagyta el száját, majd a mögött fekvő nőre pillantott. Felkelt és némi fel s alá járkálás után ő is lefeküdt. Tudta, hogy Shopie a meleg érintése nélkül nem tud aludni, csak jégcsappá fagyni. Amikor hozzáért a nőhöz, az egyből megrándult, ezzel elárulva, hogy még mindig ébren van. A herceg a szemét forgatta és fáradtan sóhajtott.
– Gyerekes vagy – közölte szemrehányóan. A nő remegett és bőre hideg volt.

Loki élvezettel húzta arrébb a vékony anyagú felsőt és dörzsölte meg a libabőrös, selymes bőrt. Shopie teste megfeszült, de ezen az éjszakán már ő sem tiltakozott. Loki fokozatosan melegedő keze és bizsergető érintése felzaklatta, de megnyugtatta és egyben függővé is tette. Bűntudatot érzett, amiért élvezi, valahányszor a férfia a bőréhez ér, holott ezt csak Oliver, a barátja tehetné meg. Megnyugvást, ugyanis Loki kezet egyet jelentett a fagyoskodás végének és még valamit, amit nem tudott megfogalmazni, valamit, amitől az őrültnek érezte magát, amiért csak jobban tartott a hercegtől, de mégis jobban vonzotta maga felé. Valamit, ami megrémisztette

– Baj van? – kérdezte vékony, bátortalan hangon. Loki azonnal ellazította kezét és nagyot sóhajtott. Egy órán belül a harmadik.
– Holnap egy hegyhez érünk – mondta lassan, egy időre elhallgatott.
– Ez miért baj? Szeretek hegyet mászni. Izgalmasabb, mint az erdőben kutyagolni. A tetejéről talán még a palotát is láthajuk…
– Azon a hegyen asgardi még nem ment át. Igazából senki sem kelt még át hegyen. Tudtommal elf sem. Nem tudjuk kikerülni, mivel az túl sok időt emésztene fel, ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak.

– Sajnálom – motyogta a lány maga elé. Hangjában mérhetetlen bűntudat csengett
– Nem kell… legalább lesz két ember, aki átment azon a hegyen. Híressé teszel. – Viccelte el a dolgot a férfi, hogy oldja a helyzetet, ugyanis Shopie feltűnően rosszul kezelte az őt érő stresszt.
– Tényleg úgy gondolja? – Hosszú csend következett, s már azt hitte a nő, hogy elaludt.
– Tényleg – válaszolt halkan Loki. Shopia kifújta a benntartott levegőt.

– Akkor jó… – motyogta álmosan. – Bízok magában – suttogta, mielőtt még elaludt volna. Lokit meglepte a nő vallomása, de túl fáradt volt, hogy foglalkozzon ezzel. Az egésznapos gyaloglás őt is lefárasztotta, így hát érthető volt, hogy rögtön elnyomta az álom, de előtte még egyszer megbizonyosodott róla, hogy Shopie elég közel fekszik–e hozzá.