Egy új élet

Tori_Shades

Romló helyzet

2018. július 8.

Shopia kegyetlen fejfájásra tért magához. Először nem bírta megmozdítani a lábát, vagy karját, szinte teljesen lebénult. Szépen lassan visszatért az élet zsibbadt végtagjaiba. Először hasogató fejéhez kapott, ami minden egyes mozdulatnál erősebben és erősebben nyilallt a fejébe a fájdalom. Halántékát nyomkodva felnyitotta a szemét és nagyon lassan oldalra fordította a fejét, hogy ne fájjon még jobban.

Odakint talán szürkület lehetett, a fákat már sötétség ölelte körbe, azonban az ég felől még narancssárgás, bordós fény festette meg a lombokat. A madarak halkan csipogtak, a bokrok közül halk zizegés hallatszott, ami az állatok jelenlétét igazolta.

Lassan, halántékát masszírozva ülő helyzetbe tornázta magát. A fájdalom erősödött és folyamatos zavaró lüktetésként állandósult. Ennek ellenére lassan forgatva fejét körbenézett, hogy rájöjjön, hol lehet. Fejében kusza emlékek és arcképek cikáztak és nem tudta összepárosítani őket.

Őszinte csodálkozás és döbbenet ült ki az arcára, mikor meglátta a mellette szuszogó, békésnek tűnő férfi. A sápadt arcra meredve lassan csordogáltak vissza az emlékei. Asgard, a testvér hercegek, az egyetlen női katona, szolgálók és csak legutoljára jöttek a nevek. Azonban nem arcokkal együtt: Ame, Thor, Loki, Odin, Sif. Egyikük arcára sem emlékezett.

A mellette fekvő férfi felé hajolt, hogy szemügyre vehesse az arcát. Szép, ápolt és sápadt arcbőr, vékony, élénk ajak, összességében egy igen csinos arc, még oldalról is. Shopie zavartan elvörösödött és elfordult a hercegtől.

Erőt vett magán, mély lélegzetet vett, összeszorította a fogát és talpra állt. Pedig ez elmondhatatlanul fájdalmas mozdulat volt. Ráadásul elsőre nem is sikerült. Ugyanis, nem vette észre, hogy a férfi a kezét fogja alvás közben. A finom ujjakat a csuklója körül. A férfi keze reflexszerűen rászorított a csuklójára, amikor megpróbált kikelni az ágyból.

Finoman lefejtette a meleg ujjakat a csuklójáról, miközben megállapította, hogy milyen szép karcsú ujjai vannak a férfinak és közben még jobban elszégyellte magát, hogy nem emlékszik, hogy milyen a kettejük viszonya. Közben arra is ráébredt, hogy minden bizonnyal egy herceg fekszik mellette, hiszen mindene ápolt, ruhái szépek és jó minőségű anyagból készültek. Csak melyikkel? Emlékei szerint két herceg volt a palotában: egy igazi harcos, ám mégis vajszívű a barátaihoz; a másik már ennél nehezebb személyiséggel rendelkezett: komoly, sötét pillantású és veszélyes.

Vajon gonosz dolog a fekete hajat, fehér bőrt és sötét ruhákat automatikusan a „gonosz” herceggel párosítani?

Másodjára már sikeresen felemelkedett az ágyról. A mozdulatba beleszédült és a feje olyan erősen hasogatott, hogy azt hitte, hogy menten széthasad a koponyája, de legalább már talpon volt. Megtámaszkodott a sátorban felállított asztalon és pár pillanat erejére lehunyta a szemét, hogy összeszedje magát és ismét tudjon fókuszálni.

Miután ismét enyhült a fájdalom, ismét a sátor feltérképezésére fordította a figyelmét. Az asztalon papírhalom tornyosodott. Színes, aprólékosan kidolgozott térképek, hosszas iratok, gyönyörű, cikornyás betűkkel. A papírhalom mellett pár könyv és egy petróleumlámpa. Az asztalról az ágyra tévedt a tekintete, pontosabban a táska, ami mellette hevert. Kimért, lassú mozdulatokkal leguggolt, hogy átkutassa: férfiruhák, kulacs, még több könyv, szendvics, kötszer, tubusok, fiolák, mindenféle. Hamar kihalászta belőle a kulacsot, majd miután meggyőződött, hogy víz van benne, mindet felhajtotta. A hirtelen mozdulatot fájdalom követte, de a folyadékért megérte, még akkor is, ha kénytelen volt leülnie.

Pár pillanat alatt eluralkodott rajta a fáradtság, végtagjaira mintha tonnás súlyokat csatoltak volna. Kevéske ereje is teljesen elhagyta. Nem kapott rendesen levegőt, szédülni kezdett, fülében dobogott a szíve és a világ elhallgatott. Másodpercek alatt utolérte a sötétség, amiből nemrégiben ébredt fel.

Loki másnap hajnalban ébredt fel. Pompásan érezte magát, energiával tele és derűsen. Jókedve pár másodperc alatt elpárolgott, mikor az előző napi események szépen lassan eszébe jutottak. Ahogy oldalra lesett – ahol Shopie-nak kellett volna feküdnie – meghökkenve pattant fel a szeme, minden álmosság elillanva. Másik oldalára fordulva dörömbölő szíve csillapodni kezdett: Shopie az ágya szélére támaszkodva szuszogott. Kissé sápadtan, picire összehúzta magát, kezét ökölbe szorítva. Immáron megkönnyebbültebben felkelt és felnyalábolta a lányt a földről. A bőre hűvös volt, ezért jól becsavarta a takaróba és igyekezett minél halkabban elvégezni a reggeli teendőit. Átböngészte a térképet, már ezredjére, majd a könyveit vette elő és elhevert az ágyon Shopie mellett. Azonban minden idegszála a mellette fekvőre fókuszált. Minden egyes rezzenésre, élesebb légvételre felé pillantott.

Végül oldalára fordult, hogy jobban rálásson a nőre, azonban így egyáltalán nem tudott koncentrálni a könyvre, amin felidegesítette magát, ezért szinte sértetten fordított hátat végül. Így már képes volt pár száz oldalt elolvasni. Már épp kezdett volna igazán elmélyedni a könyvben, amikor hátul ismételt mozgást észlelt, de most hosszabb és hangosabb zajjal. Hát persze, hogy pont most kellett felébrednie.

– Fáj a fejem – szólalt meg Shopie krákogva, mikor Loki felé fordult. – Azért ennyire nem kell kétségbeesni, nem olyan komoly fejfájás ez – kommentálta Shopie a herceg arcát. Loki arca még jobban elsötétült. Miért is akarta annyira, hogy Shopie felébredjen?

– Legalább végre tovább mehetünk – szólt végül Loki. Shopie sértetten ráncolta az orrát.

– Kérhetek vizet? Ami volt, azt már megittam… – Loki felkelt és némán biccentett. A sátor ajtajából még visszafordult:

– Ezért találtalak a földön? – Shopie bólintott.

– Korábban már felkeltem, csak rosszul lettem.

Míg Loki távol volt, gyorsan átöltözött, majd kikelt az ágyból és átkutatta a táskáját, némi harapnivaló után. Loki néma csendben tért vissza.

– Tessék, víz – nyújtotta felé a kulacsot. – Mi történt, amikor felkeltél?

– Minden homályos volt. Az arcok, a helyek, hogy mi történt a közelmúltban. Felkeltem, hogy kicsit körülnézzek… hátha eszembe jut pár dolog… és rosszul lettem.

Néma bólogatás volt a válasz, miközben a sátor elemeire kezdett bomlani. Shopie kissé bizonytalanul állt a lábain, de muszáj volt tovább menniük, ezért a herceg próbálkozott nem figyelni erre az apróságra és leküzdeni Shana rosszalló hangját az agya hátsó részében. Előre ment, hogy mutassa az utat és hogy ne lássa mennyire gyenge és esetlen a nő. Mert ez csak feldühítette.

Shopia egy ideig megpróbálta tartani a tempót, természetesen sikertelenül. Ha netalán sikerült Loki nyomában maradnia, szinte kocognia kellett és erre nem volt képes az állapota miatt. Így hát egy idő után feladta, kényelmes séta tempóra állt be a lába. Érdekes, hogy amint lemaradt, Loki léptei is lelassultak.

Egészen délig folyamatosan kutyagoltak. Végül egy patak partján álltak meg, hogy újabb adag vízhez jussanak, illetve Shopiának szüksége volt egy kis pihenésre. Néma csendben, csukott szemmel ücsörgött a patak partján, miközben csak arra koncentrált, hogyan veszi a levegőt. Ezt a légzéstechnikát még otthon tanulta az egyik barátnőjétől. Közben Loki szinte hangtalanul töltötte meg a kulacsokat.

– Tudja, min gondolkodom? – szólalt meg lassan formálva a szavakat. Loki felpillantott a nőre.

– Folytasd – mondta végül a csukott szempárnak.

– Amikor a Terra–hegyhez kellett volna mennünk. Az erdő segített rajtunk, mikor másnap felébredtünk, akkor már jóval a hátunk mögött tudhattuk a hegyet és a borzalmas lényt. – Loki biccentett. – Miért segített nekünk akkor, és most miért nem? Most, hogy még rosszabbak a kilátásaink, miért nem segít? – firtatta halkan Shopie, miközben kinyitotta a szemét és egy utolsó nagyon mély levegőt vett.
– Felesleges ezen gondolkodnod. Az erdő kiszámíthatatlan és szeszélyes, nem tudom előre megjósolni, hogy mikor mit fog tenni majd. Sőt, magyarázattal sem tudok szolgálni a cselekedeteire. Azt csinál, amit akar és akkor, amikor akarja. Inkább örülj annak, hogy ennyi segítséget kaptunk. Ne várj folyamatosan a segítségre…

– Tudom, tudom. Csak eltöprengtem…

– Felesleges ilyenekre pazarolnod az idődet.

– Elég kétségbeesett a helyzetem ahhoz, hogy ilyeneken töprengjek! – mordult fel a nő. Loki türelmetlenül rázta a fejét.

– Ugyan miért?

– Alig egy hetem van hátra, nem rémlik?

– És akkor már egyből fel kell adni és elmerülni az önsajnálatban és várni, hogy majd valaki megment? Ne légy nevetséges! Ahhoz, hogy eljussunk a tóhoz meg kell dolgozni és ki kell érdemelned, hogy tovább élhess – förmedt rá Loki. Shopie elcsendesedett, erre igazán nem tudott mit válaszolni.

– Mennyire vagyunk messze? – kérdezte csendesen, mikor már szedelőzködtek.
– Közeledünk – felelte Loki ködösen, miközben felé nyújtotta a hátizsákját. A hátára kapta a táskát, majd köhintett párat. Azonnal megérezte magán Loki éles tekintetét, de leintette.

– Minden rendben – nyugtatta meg gyorsan. A herceg pár pillanatig szúrós pillantásokkal méregette, majd elindult.

– Akkor indulás – adta ki a parancsot végül. Tovább haladtak, ismét néma csendben.

Azonban most az idő gyorsabban telt, a táj lebilincselő volt és a táv, amit megtettek hatalmas volt. Talán ezért nem akart Loki sose beszélgetni, mert akkor jobban haladtak. A távolban sötét gomolyfelhők tarkították a narancssárgás naplementét, ami aggasztóan gyorsan közeledett feléjük. A levegő óráról órára párásabb lett. Alapvetően ez nem lett volna probléma, de mire besötétedett, Shopie már nem tudott normálisan levegőhöz jutni a túlzottan párás levegőtől.

Megtántorodott, amikor felfelé sétált egy meredekebb emelkedőn. Mikor visszanyerte egyensúlyát, előredőlt és mély levegőket vett.

– Loki – kiáltott a herceg után. A mellkasához kapott és dörzsölgetni kezdte, mintha attól jobban kapna levegőt. Mire Loki visszaért hozzá, már a földön térdelt és levegő után kapkodott. – Túl… Túl sok a pára… nem tudok levegőt… – magyarázkodott zihálva.

A herceg finoman megérintette a vállát és a karját. Gyengéden húzni kezdte Shopiát, hogy felkeljen a földről.

– Gyere, még szépen lesétálunk, ott már tábort tudunk verni és nem leszünk annyira szem előtt, mint itt a tetején – susogta. – Támaszkodj rám. – Shopie engedelmeskedett. Lebotorkáltak a domb aljára és Loki egy fatörzsnek döntötte Shopie-t, aki zihálva kapkodott levegő után és elkezdte felépíteni a sátrat.

Az ég egyre sötétedett, az időjárás nem kedvezett Shopie-nak. Egyre apróbbra és apróbbra húzta össze magát, miközben villámlások világították meg őket.

– Jaj! – nyöszörgött a lány, mikor dörgött is egyet. Loki szó nélkül felnyalábolta a földről a nőt és becipelte az ágyra. Shopie egy szóval sem ellenkezett, mint amúgy tette volna. Meg se rezzent. Loki érezte, hogy Shopie ingjét teljesen átáztatta a hideg verejték, mellkasa szabálytalanul emelkedett, a levegőt túl gyorsan szívta be és lassan fújta ki. Tekintetét látszólag a térdére szegezte, de valójában a semmibe meredve bambult tág pupillákkal.

A herceg nagyon finoman tette le az ágyra, de Shopie meg se moccant, miután Loki eleresztette. A férfi gondterhelten összevonta a szemöldökét, betakarta, mert a bőre nagyon hideg volt, kézfején átütöttek a legapróbb erek is. Mindkét takarót köré csavarta, hogy biztos felmelegedjen. De, amikor épp magára hagyta volna, eldördült egy hangosabb dörgés és eleredt az eső, illetve ezzel egy időben Shopie felhördülve köhögött egyet. A roham sokat váratott magára és nagyon gyorsan végigsöpört Shopián.

Percek alatt véget ért a hörgéssel egybekapcsolt fulladozás, csak a kivételesen durva utóhatások maradtak meg. A pulzusa magas volt, a levegőt továbbra sem normálisan vette, nem reagált semmire se, mintha egy teljesen más helyen járt volna fejben és csak az üres test maradt itt. Közben a vihar körülöttük tombolt és Lokinak még azt is csillapítania kellett.

– Shopie, nézz rám – suttogta halkan a nőnek, de semmi reakció. Kényelembe helyezte a nőt és még a pulcsikat is ráterítette. Fél órával később kezdett felmelegednie a keze és az arcszíne is visszatérni látszott. Loki nem tehetett sokat. Várt, míg Shopie kizökken ebből a furcsa állapotból.

Loki sokadjára ellenőrizte le Shopie homlokát és ujjait, mikor a nő megrezzent végre az érintésére.

– Végre valami reakció – morgolódott halkan a férfi. Shopie ezt meg sem hallotta. Leguggolt a nő elé, hogy a szemébe nézhessen. A ködfátyol elvonulni látszott. – Üdv közöttünk – szólalt meg. Shopie szeme megrezzent. Apróbbra húzta össze magát, az arcát a takaróba temette.

– Nagyon fájt – mondta végül. Loki tovább fürkészte. – A mellkasom, a torkom… mindenem nagyon fájt – panaszolta elcsukló hangon. Loki bólintott.

– Most már minden rendben – biztosította.

Shopie lassan kibújt a takaró alól és felült. Felvett egy pulcsit és a Loki által készített meleg teát kortyolgatva nézte, ahogy az orkán erejű szél tépi a fákat, vagy épp a szintén Loki által teremtett fénygömböcskéket nézegette.

– Azok ott kint, amiket nézel gyümölcsfák.

– Nem ismerem őket – rázta a fejét Shopie. Vörös tincsei csak úgy repkedtek a levegőben.

– Amsol – mutatott rá az egyikre. – Semisz és végül az ott egy Ventisz. Az ízük remek, arról nem is beszélve, hogy nagyon sok benne a vitamin. – Mutatott végig a fákon sorban.

– Akarok egyet – jelentette ki a lány és már fel is állt. A földre tette a bögrét és hezitálás nélkül kilépett a sátorból. Mintha egy házból lépett volna ki a hidegbe. Eluralkodott rajta a hideg, dideregni kezdett, ezért futva közelítette meg az amsol fát. Az eső eláztatta pillanatok alatt, a szél az arcába csapta a cseppeket és belekapott a hajába. Gyorsan letépett kettőt és már vissza is futott. Már tudta, hogy Loki ereje milyen hatalmas lehet, ha ezeket az elemeket mennyire lecsillapítja a sátorban.

– Megőrültél – közölte a férfi, miközben átvette a gyümölcsöt és beleharapott. Shopie követte a mintáját. Édeskés, mégis furcsa utóíze volt, de ennek ellenére is pár perc alatt felfalta az egészet. A hat apró magocskát a tenyerébe gyűjtötte, majd kihajította a sátoron kívülre.

– Nagyon finom – mondta végül, mikor lemosta a kezéről a gyümölcs levét. – Csak kicsit keserű az utóíze…

– Óóó – Loki hangja koránt sem volt bíztató. Értetlenül meredt rá a nő.

– Mi van? – csúszott ki a száján.

– Az utóíz sosem jelent jót. Azt hittem, csak rég ettem amsolt…

– Mi a baj az utóízzel?

– Az erjedésnek indult amsolból alkoholt szokás készíteni. Ha megeszed olyan, mintha ittál volna… – magyarázta Loki.

– Ó, jaj, akkor most akaratom ellenére is leitattam magunkat? – kuncogott fel Shopie, miközben fülig pirult. Loki felnevetett, talán most először, mióta ismeri a nőt és végül biccentett. – És most mi lesz velünk?

– Mi lenne, holnap emlékek nélkül és fejfájással ébredünk majd – mondta, miközben magához intette a nőt és hagyta, hogy Shopia macska módjára hozzábújjon. Loki testmelege átmelegítette őt is.

– Semmire sem fogunk emlékezni? – kérdezte halkan a nő.

– Semmire – hagyta rá Loki, miközben apró köröket rajzolt Shopia derekára.