Egy új élet

Tori_Shades

Senki sem mondta, hogy könnyű lesz

2018. április 30.

Egy hónapja és két hete tartózkodtak az erdőben. Mindketten fáradtak voltak. Testüket régi és friss sebek borították, melyek egy részét az elfek okozták.  Elég csúnyán bántak velük, annak ellenére, hogy tudták, hogy Loki nem kisebb személy, mint Asgard hercege személyesen.

Az elfekkel akkor „találkoztak”, amikor már kereken egy hónapja járták az erdőt. Loki reggel arra ébredt, hogy valaki átlépi az egy kilométeresen láthatatlan határvonalat. Mire felült és már felrázta volna Shopiát, már hallotta, ahogy a közeli fák közül recsegés, zörgés jelzi az elf közeledtét. Mire odafordult, az elf már rászegezett íjjal meredt rájuk. Shopia még az igazak álmát aludta, a sátort sem lett volna ideje elpakolni, nemhogy Shopiát felébreszteni és elmenekülni sem lett volna idejük. Az elf pontosan tudta, kire kell célozni. Egyedül elmenekülhetett volna, de akkor az erdő végez vele, amiért magára hagyta a nőt védtelenül.

Nem volt más választása, mint engedelmeskedni. További hat elf követte az elsőt. Mindnél hatalmas harci íj, teljes páncélban. Loki nem értette, hogy lehettek ilyen gyorsak és miért voltak ennyire agresszívak, miért támadtak egyből.  A való életben, a formális alkalmakon kívül, még nem találkozott soha elfekkel, viszont rengeteget olvasott a bölcs, békés tündékről, akik az erdő fái között húzzák meg magukat. Az erdő csak ezt az egyetlen népséget hajlandó befogadni magába, senki mást. Akkor mégis mi a fene történt?

Loki teljesen kikelt magából, miközben fegyveres kísérettel haladtak a táboruk felé, amiért több ütést is kapott, amit el kellett tűrnie, vagy újabbat kapott. A legfájóbb pont számára mégis az volt, hogy fittyet hánytak a származására, a címére, a szavaira és mindenre, ami számára természetes volt. Így, amikor Shopie elkezdett köhögni és előbb-utóbb még a menetelést is megállította, amiért összeomlott, tanácstalanul meredtek rá. A herceg agyát vörös köd lepte el. Megpróbált hozzálépni, de megállították.

– Nem mehetsz oda hozzá – sziszegett rá az egyik őre. – Mi baja van?
– Beteg és ha nem engedtek oda hozzá, akkor meg fog halni. Engedjetek hozzá! – erősködött Loki, miközben gyűlölködő pillantást vetett az őrre.
– Maradj csak veszteg. Asgardi vagy, nem szeretem a trükköket.
– Akkor tegyetek valamit, hogy túlélje! – vágta rá azonnal Loki, ingerülten megemelve a hangját. – Mert, ha nem éli túl, akkor nagyon megbánjátok!

– Ha nem elég erős, hogy túlélje, akkor nem érdemli meg, hogy segítsünk rajta – felelte a vezető kegyetlen hanggal. Loki összeszűkült, gyűlölködő pillantással fordult felé, mire a mögötte álló katona tőrt szegezett a torkának. Loki megmerevedett és lesandított a pengére. Méreg bűze csapta meg az orrát.
– Engedjetek hozzá! – ismételte meg higgadtan. – Azért vagyunk az erdőben, hogy meggyógyuljon. A Lir-tóhoz jöttünk… – Érdes kacagás törte meg a szavait. Loki elcsendesült és Shopie-ra meredt, aki a földön térdepelve hörgött és egyre jobban összegörnyedt.

A roham után Shopie eszméletét vesztette, ezért az ispotályba szállították, Lokit pedig hadifogolyként kezelték és egy sátorban, kikötve szállásolták el, miután megfenyegették, hogy ha szökni próbál, megkínozzák a lányt. A sátor köré őröket állítottak és magára hagyták tudatlanságban. Élelmet nem kapott, épp csak eleget. Semmit nem közöltek vele Shopiáról. Este találkozott újra a lánnyal. Két elf kíséretében érkezett, oldalról tartották meg a gyenge, erőtlen lányt. Egy szó nélkül érkeztek és egy szó nélkül távoztak. Loki gyűlölködve végignézte a két elf távozását és csak akkor pillantott Shopie-ra, amikor eltelt pár másodperc. Shopie a földre rogyott, amint távoztak a sátorból, Loki mellé húzódott és feszülten térképezte fel minden porcikáját.

– Jól vagy? – Shopie betegesen sápadtnak tűnt. A nő nem szólalt meg, csak megvonta a vállát, miközben kövér könnycseppek gyűltek a szemében. Eltakarta az arcát, tenyerébe temette és ráborult a térdére.
– Csupán nem voltak kedvesek – mondta el-elcsukló hangon. Loki biccentett és dühösen nyelt egyet.
– Gyere, feküdj fel az ágyra és pihenj le, hogy újra összeszedd magad – szólalt meg végül Loki, finoman meglökte a karját. Shopie csak lassan uralkodott felül a síráson. Gyűlölte, hogy Loki ennyire gyengének látja és hogy ennyire ramaty állapotban van és nem tud még csak a lábára se állni segítség nélkül.
– Csak tűnjünk el innen minél hamarabb – mondta, miután hagyta Lokinak, hogy felrángassa. Ahhoz képest, hogy Loki volt kikötve. Loki savanykásan elmosolyodott, majd megrázta a fejét. Shopie leereszkedett az összetákolt nevetséges ágyra és eldőlt az oldalára Lokira meredve.

A herceg visszaereszkedett a földre és hátát a sátor tartóoszlopának támasztotta.
– Most pihenj.
– Menjünk el – fogta könyörgőre, de Loki megrázta a fejét.
– Túl gyenge vagy, ebben az állapotodban nem tudnánk elmenekülni. Nagyon gyenge vagy, először szedd össze magad, utána elmegyünk innen, rendben? – fogta suttogóra a herceg, miközben tekintetét félig a sátor bejáratán tartotta.

Shopie képtelen volt tiltakozni, túl fáradt, túl meggyötört volt. Lehunyta a szemét, de a csontig hatoló félelem, a folyamatos remegés nem hagyta elaludni. Csak feküdt az ágyon és próbált úgy tenni, mint aki alszik. Össze akarta szedni magát, de képtelen volt. Erős akart lenni, hogy Lokival minél hamarabb eltűnjenek, de arra is képtelen volt. Megbénult. Loki finom, érdes keze zökkentette ki. Ahogy ujjai a reszkető ujjak közé fonódtak. Az ismerős melegség szétáradt a testében, mire kinyitotta a szemét.
– Aludj már.

 

Az őrök csak kora hajnalban tértek vissza. A fák lombkoronáján még nem szűrődtek át a napsugarak. Shopie nem tért magához egyből, ezért az egyik őr megragadta a hajánál fogva és megrázta. Sikoltozva, rúgkapálva kelt fel. A másik őr Lokit tartotta féken, aki kivételesen csak gyilkos pillantásokkal meredt az elfekre. A harmadik letette a földre az ételt, majd összhangú mozgással távoztak.
– Nem ezt érdemeljük – zsörtölődött fennhangon. Shopie megtörölte az arcát és lekászálódott az ágyról a földre és csipegetni kezdte a silány minőségű ételt.
– Edd meg mind. Tudom, hogy egyenesen szar, de ha jobban leszel tőle…
– Felfogtam – felelt Shopie, majd tovább nyámmogott.

Mikor az őrök visszatértek és elvitték a tálcákat Loki nem bírta odaszúrni, hogy ez volt élete legsilányabb reggelije és ez nem egy herceghez illő. Erre természetesen meg volt az őrök válasza is: a férfi akkorát húzott be neki, hogy Loki feje hátracsapódott. Gyűlölködő pillantással meredt az őrre, ajka felszakadt. A herceg hallgatott, mert nem akarta még rosszabb helyzetbe keverni magukat, de azért nem tudta megállni, hogy ne az őr orra előtt gyógyítsa meg a felrepedt ajkát. Ezzel is jelezve, hogy a fizikai erőfitogtatással semmire sem megy vele szemben. Az őr gúnyosan felhorkantott, majd egy szó nélkül távozott.

Shopie lopva pillantott csak a hercegre.
– Jól van? – kérdezte halkan.
– Sápadtnak tűnsz, feküdj vissza aludni. – Shopie azonban nem moccant. Nem is igazán tudott moccanni, annyira gyengének érezte magát. Loki aggodalmasan meredt rá és odakúszott hozzá, próbálta támogatni és feltornázták őt az ágyra.
– Úgy látom, ez nem lesz jobb – húzta el a száját.

Két nap raboskodás után végre megtörtént a várva várt csoda. Rajtaütöttek az elf hordán és Loki végre találkozott egy leheltnyi ésszel megáldott tündével is. Végre teljesen kitisztult a kép is: az elfek, akik eddig fogva tartották őket lázadók voltak, udvari dezertálók.

A rajtaütés közben mindegyik meghalt, ez némi kárpótlást nyújtott Lokinak. A kötelek lekerültek róla és Shopiáról. Mindketten szabadon járhattak a táborban, de az új vezető sem volt annyira eszes, mint Loki remélte. A tünde úgy gondolta, hogy kettejük különleges helyzetét mindenképpen meg kell vitatniuk a tündérkirállyal, ami hatalmas kerülő, sok idő és rengeteg probléma forrása lett volna Lokinak és Shopie-nak is.

Először megint ketté kellett válniuk: Shopiát normális orvosi kezelésben részesítették, vagy részben normális orvosi kezelésben. Aelidonnak sokkal több esze volt, mint hogy teljesen rendbe hozzák a lányt. Megetették és kicsit rendbe hozták őt. Arcszíne ismételten visszatért és a finomabb, lágyabb vonású mosolyát is lehetett időnként látni, amikor napközben beszélgetésbe elegyedett egy-egy őrrel.

Azonban, mikor Loki közölte a rossz hírt, miszerint megint csak nem jutottak előrébb, úgy tűnt a hír miatt kissé visszaesett. Utána többször kapott a mellkasához, mikor mélyebb levegőt vett, mintha nem kapott volna normálisan levegőt.
– Mi bajod van? – kérdezte este, a vacsora után, mielőtt még a külön sátruk felé indultak volna. Shopie megütközve meredt a férfira.
– Nem értem mire céloz… – Loki felvonta a szemöldökét, majd megrezzent. – Csak a stressz miatt van, ez megszokott… nem lesz belőle semmi bajom… – magyarázkodott hebegve.

A következő napokban a helyzetük nem javult. Shopiát továbbra is hasznavehetetlen állapotban tartották, hogy ne tudjanak elszökni. Loki tudott gyógyítani, de teljes felépülést nem tudott előidézni. A következő roham így hamar utolérte a lányt. A tündék végignézték és egyáltalán nem foglalkoztak vele. Remegve, a földön heverve szinte eszméletlenül otthagyták Lokinak.
-Ez kegyetlenség – kiáltott utánuk Loki dühösen.
– Okosak… Mire számított, hogy nem próbálnak meg majd valahogy itt tartani minket? – motyogta Shopie erőtlenül.

Az indulás éjszakájáig reménytelenek voltak. Nem tudtak mihez kezdjenek, Shopie még mindig gyengélkedett. Az Eloise nevű gyógyító lépett be hozzájuk, hogy leellenőrizze Shopia helyzetét. Ételt csempészett be hozzájuk, sokat. Loki mindet beleerőltette, majd Eloise elmagyarázta mi lesz a következő lépés. Végül pedig az éj leple alatt kicsempészte őket a táborból. Shopie kezét szorongatva rohant végig Loki az erdőn. Egészen addig futottak, amíg Shopie-t le nem rohanta egy újabb fulladozás.

 

A nő rohamai lassan, fokozatosan mindennapossá váltak. Ha nem erőltették meg magukat, akár egy teljes napjuk volt roham nélkül. Loki átélt már megrázó pillanatokat hosszú élete során, viszont Shopie első durvább rohama, ami után csak mindennapos jelenség lett a fulladozásokból. Az első ilyen alkalom mélyen belemarta magát az emlékeibe.

Alig pár napja szabadultak el az elfektől, amikor megtörtént az eset. Loki sosem találkozott ilyen helyzettel. Végignézte, ahogy Shana próbálkozik valamivel, de ott, az erdőben teljesen magára volt utalva. A tehetetlenség dühössé tette. Azon kívül, hogy simogatta Shopie hátát, miközben próbált minél több levegőt és tisztább légutat biztosítani neki.

Shopie már rég aludt egy hosszú, fárasztó edzés után, még Loki meleg érintése nélkül is szinte azonnal elaludt. Az idő kivételesen hideg volt, Shopie mégis egyenletesen szuszogott a takaró alatt. Loki az asztalnál ücsörgött és Shopie-val ellentétben egészen éber volt. Éjszakánként sokkal tisztábbnak érezte a fejét, könnyebben ment a következő nap megtervezése.

A békés, hallgatag éjszaka csendjét Shopie enyhe köhintése rezzentette meg. Loki felé pillantott, de a lány arca nyugodt maradt, mintha semmi sem történt volna. Mire ismét a térkép felé nézett, Shopie megint köhögött, de most sokkal baljósabban. Odalépett a nőhöz, megérintette a kézfejét, leellenőrizve, hogy vajon a hideg miatt fázik-e. A nő megint köhögött, de ezúttal nem hagyta abba. Shopia szeme felpattant, és szinte megfejelve Lokit, ült fel. Előre görnyedt és levegő után kapkodott, de nem segített. Loki dermedt tekintettel meredt rá, egy pillanatra megbénulva meredt a lányra.

A herceg tétovázott, majd lassan a hörgő, levegő után kapkodó nő hátára csúsztatta a kezét. Shopie ebből alig érzett valamit ebből. Szorító tüdeje kissé lazult, egy nagyobb oxigén adaghoz jutott egy pillanatra. A sok friss levegőtől szédülni kezdett és a színek összefolytak előtte. Még Loki arca is elhomályosodott.
– Jobb már? – kérdezte halkan Loki. A nő akaratlanul is elsírta magát és úgy bújt oda Lokihoz, mint egy gyámoltalan kisgyerek.

A férfi merev karokkal átölelte és türelmetlenül várakozott, amíg Shopia sírása elcsitul és megnyugszik. Még félig álomban volt, amikor megriadt. Nem tudta eldönteni, hogy mi tartozott a békés álmához és mi a valósághoz. Minden porcikája reszketett a roham által okozott gyengeség és félelem miatt. Azonban Loki mellkasából áradó meleg és az erős, izmos karok megnyugtatták. A hátán érzett bizsergető érzés zökkentette ki a rettegésből. Loki lusta köröket írt a kezével a hátán. Nem tudta, de Loki igyekezett minél több energiát átadni neki.

Shopie megütközött arccal húzódott el tőle, de Loki csak hűvös, rezzenéstelen arccal meredt rá. Shopie hebegve-habogva, elnézést kérve mászott ki Loki karjai közül.
– Mennyire kapsz levegőt? – kérdezte Loki halkan, mikor látta Shopie arcán a zavart.
– Közben, vagy utána, vagy előtte? – kérdezett vissza Shopie, miközben lesütötte a szemét és vörösödni kezdett.
– Közben. – Shopie grimaszolt, majd lassan felemelkedett Loki mellől a földről. Térdei megremegtek, ezért visszafeküdt az ágyba, vagyis megint Lokival egy vonalban volt.
– Tudja mi az a szívószál? – Loki aprót biccentett. – Vett már levegőt, hogy csak a szívószálon keresztül lélegzett? – Loki ismételten biccentett. – Pontosan annyi levegőt kapok a rohamok alatt, sőt mostanában egyre kevesebbet. Közben képzelje el, hogy még köhög, levegő után kapkod. Lássa be, ez nem elég ilyenkor. – Loki nem felelt semmit, finoman összeszorította a száját. – A roham után szépen lassan kapok megint normálisan levegőt.

 

– Shopia! – rángatta vissza a jelenbe a nőt a herceg éles hangja. Megrezzent és ijedtében összébb húzta magát egy pillanatra, majd a férfi felé fordult.
– Igen?
– Gyere aludni – parancsolta Loki. A levegő már lehűlt. Shopie-n két pulóver volt már, de tovább üldögélt az akkori táborhelyüktől pár méterre a patak partján. Nem szívesen ment volna Loki közelébe.
– Még maradok egy keveset – motyogta maga elé. Mióta Loki ölében tért magához az álom közben rátörő roham után, egyszerűen libabőr futott végig a testén, amikor csak váratlanul hozzá szólt a herceg, vagy hozzáért, vagy ránézett. Az elmék túl élesen élt benne, hogy a férfihez simult és ez zavarba hozta.

Megrázta a fejét és felmarkolt egy adag kavicsot a partról és lassú mozdulattal dobálta be őket a vízbe és kényszerítette magát, hogy a vízbe csobbanó kavicsok hangjára összepontosítson. Lábfejét a vízbe mártotta, amitől kellemesen megborzongott és libabőrös lett a karja. A hetek óta áhított csend, béke és magány jobb kedvre derítette és hagyta megfeledkezni a feje felett tornyosuló problémákról. Az újakról és regéikről egyaránt.

Amikor az elfek elhurcolták őket, még több szabadsága volt, ugyanis éjjel-nappal elfekkel és Lokival volt összezárva. Nem volt elég a borzalmas rohamok utáni gyengeség, a raboskodás és bezártság. Nem ez az ő lelkének túl sok volt és el akart menekülni a világ gondjai elől.

Mély lélegzetet vett és lassan maga alá húzta a lábait. Homlokát a térdére hajtotta és lehunyta a szemeit. A kavicsok ritmusos vízbe csobbanása folytatódott, a keze nélkül. Hiába az egyre sűrűbben kellemes társaságot nyújtó herceg, hiába a csodás erdő és az egyre közeledő életmentő Lir-tó. Magányos óráiban – az ágyon fekve, az erdőben sétálva Lokitól lemaradva – egyre csak az forgott a fejében, hogy minél hamarabb elhagyhassa Asgardot és ismét visszatérhessen az otthonába. Hiányzott neki az otthona, az anyja, az apja, és még Oliver is.

Akárhányszor csak belegondolt, hogy ők otthon várnak rá, elszomorodott és mélyen gyökerező bűntudat mardosta a lelkét.

Felemelte a fejét, mielőtt még sírni kezdett volna és inkább a kavicsokkal bíbelődött tovább. Csupán az akaratával felemelte őket egyesével, hogy utána eldobálhassa őket a vízbe. Ereje egyre jobban kibontakozott és egyre kevésbé félt tőle. Egyre ügyesebbé vált. A tanulást sajnos nem vitték túlzásba, az úti cél elérése ennél fontosabb volt, ezért csak pár órát szakítottak rá naponta, vagy kétnaponta. Ha gyenge volt, vagy rohama volt, azokon a napokon egyáltalán nem tanulhattak. A rohamok túl sokat vettek ki a lányból. Az ilyen napokon Loki az „elméleti anyagot” tuszkolta a fejébe.

Két fajta varázslat létezik számára. Az olyanok, amik mindenképpen hullámokat gerjesztenek – kisebbeket-nagyobbakat, ez attól függött milyen intenzitással, milyen gyorsan varázsol –, ezeket a hullámokat csakis a varázslómestereket érzik meg, illetve nagyon érzékeny emberek. Azonban a hullámoknak hatótávolságuk is van, amin kívül a varázslómesterek nem érzékelik ezeket a hullámokat. Illetve a másik fajta varázslatok, azok, amelyek hullámok gerjesztése nélkül működnek. Ezeket egy varázslómester se tudja kiszámítani.

Illetve, vannak olyan varázslatok is – ezek ugyanúgy hullámgerjesztő varázslatok -, amik első használat után teljesen kimerítik az embert. Ez első alkalommal általában az egész erejét felemészti a varázslómesternek. A varázslat maga falja fel az összes erejét, de csakis az első alkalommal. A kimerülés pedig nagyon rossz dolgokat idéz elő egy varázslómesternél.
– Vannak jelek, amiket érezni fogsz. Szédülés, ájulás, ehhez hasonlók, ilyenkor mindenképpen állj le – utasította szigorúan Loki.

Másnap reggel korán ébredt, csak úgy magától. Jóval hamarabb, mint a herceg, ezért óvatosan felkelt és gyorsan átöltözött. A nap sugarai alig hatoltak még át a fák sűrű lombjai között, így félhomályban evickélt el a patakig. Ismét leült a patak partjára. A levegő még csípősen hideg volt, de a víz langyos volt. A gyomra sajgott az éhségtől, emiatt émelygés kerülgette.

Lassan, szépen fokozatosan párosodott a szúró gyomor mellé a sípoló lélegzet. Innen már tudta, hogy mi vár rá. Próbált mély lélegzeteket venni, ezzel elkerülni a rohamot. Fejét nekidöntötte a fának, hogy jobban kapjon levegőt. A nyomás oldódott a tüdejében. Megkönnyebbült mosoly futott át az arcán.

Ökölbe szorított kezét a szívére szorította és továbbra is mély, lassú levegőket vett. Azonban csak plusz perceket nyert magának semmi mást. A szorítás visszatért, Shopie felkelt a fától, de megszédült a hirtelen felpattanás miatt. Megszédült félúton a sátor és a víz között. Erősebb köhögés roham tört rá, amit megpróbált visszafojtani magába, ettől az egész teste megremegett és hullámzott a köhögéstől.

Megint köhögött és valami idegen íz árasztotta el a száját. Hirtelen minden porcikáját átjárta a fagyos rémület, amikor kicsúszott a lába alól a föld. A földön fekve a szájára szorította a tenyerét. Érezte, hogy valami nedves fröccsen a tenyerére. Nem kellett odanéznie, nem érezte még meg a szagot, de tudta, hogy mi az. Megborzongott és lassan elemelte a kezét a szájától.

Az egész tenyerét sötét, bordó színű anyag lepte be. Mely lassan végigfolyt a kezéről, egész végig az alkarján és a könyökéről a földre csöppent. A következő köhögés miatt megint a szájára tapasztotta a tenyerét. Még jobban összegörnyedt és megtámaszkodott a földön. A fűre csorgott az ajkáról a vér, miközben ugyanúgy levegőért kapkodott. Minden ugyanúgy zajlott, mint a többi rohamnál, kivéve a vért. Az újdonság volt és egyenesen hányingere lett tőle.

Rengeteg vért köhögött a fűre, legalább is ő úgy látta, ami csak jobban megrémítette. Úgy érezte, hogy a roham több óráig tartott és minden egyes levegő beszíváskor azt hitte, hogy a következőnél már nem fog levegőt kapni. Azonban csupán négy percet vett el az életéből. A fémes íz a szájában, a szag, amitől hányingere volt. Kikészítette őt.

Az utolsó pillanatokban kéz fogta hátra a haját, majd végigsimított a hátán. Loki ujjaitól megremegett, a felsője anyaga vékony volt, szinte érezte milyen a férfi érintése. Megrándult az egész teste. Viszont Loki gyógyításának hála a roham csillapodott, sőt abbamaradt. Shopie becsukta a szemét és várt pár pillanatot, hogy a könnycseppek kicsorogjanak a szeméből. Összeszedje a maradék lelkierejét, hogy Loki ne lássa megint olyan gyengének.

Kinyitotta a szemét, hogy feltérképezze a helyzetét: apró vérpöttyök fedték be, s jobb kezére már rászáradt a vér. Száján és állán is érezte a vért, ezért bal karjába törölte meg. Loki segítségével felállt. Bármennyire is megborzongott, amikor Loki a karjához ért, muszáj volt rátámaszkodnia. Mikor már a talpán állt szinte kitépte magát a herceg kezei közül. Lépett egyet, de bizonytalanok voltak a lépései. Megtorpant és várt egy kicsit, majd újra elindult.

Érezte, hogy Loki a nyomában volt és minden mozdulatát leste. A patakba medrébe belépve megremegett, és ha nem kapaszkodik a fába, akkor elesett. Mikor két lábon állt a vízben, előre hajolt, hogy a langyos vízbe belemosta a vérét. Először a kezét mosta le, majd a karjáról a vérpöttyöket és végül az arcát. Belekortyolt a folyó vizébe, majd kiöblítette a száját is. A víz visszahozta a józan eszét és megnyugtatta. Mikor kimászott a vízből, még egy pillantást se vetett Loki segítséget nyújtó karjára.

Loki csendesen figyelte a nőt, ahogy elhatárolódik tőle, ahogy próbálkozik erősnek mutatkozni előtte, holott erre semmi szükség nem volt. Ezek a rohamok, különösen a mostaniak egészen meggyötörték Lokit is, nemhogy Shopiát. Pupillái tágak voltak és tekintetében rémült volt, de nem sírt. Üresnek tűnt.

Eddig sem volt könnyű dolga a nővel. De az üresség és gyengeség a nő tekintetében, a tanácstalanság az arcán. Most már nem csak eljuttatnia kellett a nőt a fához, mostantól életben kellett tartania Shopiát. A herceg komoran követte Shopiát a sátorba. Ekkorra már a nő a földön ülve fogyasztotta csigalassúsággal a reggelijét. Hátát az ágynak támasztotta, tekintetével belemeredt a semmibe. Keze remegett, szinte kék volt, az erek annyira átütöttek a vékony bőrén.

– Mikor indulunk tovább? – kérdezte halkan és erőtlenül. Lokit váratlanul érte a kérdés, meghökkenve fordult a nő felé.
– Holnap, ma pihensz – jelentette ki ellenkezést nem tűrő hangon. Shopie felemelte a fejét és tekintetét Lokiéba fúrta. – Feküdj vissza az ágyba – parancsolta a lehető leglágyabb hangon, amit ki tudott csikarni magából. Shopie némán ellenkezett. Makacsul elfordította a tekintetét és megint beleharapott a szendvicsbe.
– Tovább akarok menni – ellenkezett mogorván az orra alatt.
– Nem. Borzalmas állapotban vagy, semmit sem tudnánk ma haladni. Még mindig úgy vacogsz, mint a kocsonya – korholta Loki, miközben mellé lépett és leguggolt. – Ma pihensz – sziszegte ellenségesen, miközben a szemébe bámult. Shopie el akart húzódni, de Loki természetesen gyorsabb volt nála. Benyúlt a térde alá és a háta mögé, majd felemelte. A nő megrezzent, és szinte kiejtette a kezéből a szendvicset.
– Tegyen le! – követelte csendesen, sápadtan és egyáltalán nem meggyőzően.

Loki figyelmen kívül hagyta a kérést.
– Minek, ha nem tudsz megállni a lábán. – Előrehajolt és letette őt az ágyra. – Ha megetted, akkor utána aludj. Ez parancs. – Takaróba csomagolta a lábát. Shopie kifejezéstelen arccal meredt a hercegre.
– Ne emeljen fel még egyszer – mondta végül. Loki megforgatta a szemét és ellépett tőle. Leült a saját ágyára és a térkép felé hajolt.

Shopie befejezte a szendvicsét, majd betakarózott és apróra húzta magát és lassan elaludt. Hamar elnyomta a fáradtság. Álmában anyjával beszélgetett a betegségéről, amit átélt. Majd hirtelen éles váltás és egy rendőrösöm találta magát. Az anyja zokogva hallgatta a rendőrnő együttérző hangját, aki arról beszélt, hogy a halottkém szerint bedrogozták és fejbelőtték őt. Apja magába roskadva szorította az anyja kezét.

Ziláltan ébredt fel, s háta hideg verejtékben úszott és alig jutott levegőhöz. Másodpercek alatt lenyugodott és körbenézett: reggel volt. Kora reggel, a nap épp csak akkor kelt fel.
– Kialudtad magad? – Loki volt az.
– Azt hiszem… – motyogta a nő kásás hangon, miközben fájó fejét masszírozta. Gyorsan felugrott az ágyról, mert zavarta Loki meleg keze a hasán. Kapkodva átöltözött, amíg a herceg nagylelkűen elfordult.

Kilépett a sátorból és az egyik tartórúd döntötte hátát. Hagyott időt Lokinak is a ruhaváltásra, közben a vérfoltot bámulta a füvön. Lassan leereszkedett a rúd mentén, közben átkarolta magát. Loki kész lett és leguggolt mellé és egy szendvicset tett a térdére. Eddig éhesnek érezte magát, de hirtelen elment az étvágya. Halványan biccentett, nagy nehezen magába erőszakolta az ételt, mivel nem akarta, hogy a herceg erőltesse belé.

Pár hete történhetett a dolog. Az egyik roham után elég erősen legyengült és nem akart enni – és nem is tudott -, ezért konkrétan a herceg szinte megtömte őt. Hiába ellenkezett ordítozva és rúgkapálózva, Loki nemes egyszerűséggel a csípőjére ült, szétfeszítette a száját és beletömte a falatokat. Shopia karjait erejével az ágyhoz szögezte. A nő moccanni sem tudott, csak harapni. Utána napokig nem beszéltek egymással.

Mikor végzett a szendviccsel, felkelt és bement a sátorba.
– Shopie – szólt utána Loki. A nő felé fordult. – Sápadt vagy – jelentette ki a herceg. Shopie sejtette, hogy mire akar kilyukadni.
– Készen állok az indulásra. Nem kell aggódnia – felelte hűvös tekintettel, majd elfordította a tekintetét. Loki pakolni kezdte a sátrat és a holmikat.

Hallgatott róla, de reggel óta közérzete egyre rosszabb és rosszabb lett. Kicsit szédült, de tudta, hogy ez csak a víz hiánya miatt van ez. A szendvics is enyhített a szédelgésen, de megmaradt. Nem akart Lokival lenni, haza akart menni a családjához, meg akart gyógyulni és elfelejteni az ennyit. Csak el akart menekülni a problémái elől.

Némán lépdeltek a fák között. Shopie ezúttal örömmel maradt le a hercegtől. Egész végig a földet bámulta. Az egész délelőttjét néma túrázással és őrlődéssel töltötte. Kidőlt fák között, sziklákon másztak át egész délelőtt. Shopiát végül a halkan csobogó patak hangja állította meg.

– Őfelsége – kiáltott Loki után. A herceg megfordult, egy pillanatra rámeredt a nőre, majd visszaindult hozzá. – Egy ideje már megyünk – firtatta Shopie. – Nem lehetne, hogy megálljunk egy kicsit? – kérdezte, miközben tétlenül csavargatta a hajtincsét. Tekintetét szégyenlősen lesütötte, semmiképp sem nézett a szemébe. Loki finoman biccentett.
– Igyál egy keveset – jegyezte meg Loki. – Siess, harapj pár falatot és nyomás – sürgette meg, elhagyva az előző napi kedvességét.
– Micsoda kedvesség – morogta az orra alatt a nő, majd elhúzta a száját. Meghúzta a kulcsot, majd megevett egy szendvicset. Pár percet ücsörögtek, majd elindultak. Néma kutyagolás következett vagy újabb órán keresztül.

Sokáig nem torpant meg, csupán egy magasabb sziklafal előtt torpant meg. Loki hamar felkapaszkodott, és türelmesen várakozott fent, hogy Shopie-t bevárja.
– Milyen rendes valaki – morgolódott orra alatt Shopie, miközben csípőre tette kezét. Lokinak könnyű dolga volt, csupa izom, ügyesség és hosszas kiképzés után ő is ilyen gyorsan felmászna egy ilyen falra. Viszont Shopie sem ügyes, sem izmos, sem képzett nem volt. Hatalmasat sóhajtott.
– Gyerünk – sürgette Loki fentről.

Megkapaszkodott az első kiálláson, amit észrevett és felhúzta magát. Nem először kellett falat másznia, de nem lett profi. Egészen ügyesen csinálta, de lassan. Még így is jobban érezte magát, mint sík terepen Loki nyomában loholni. Már majdnem felért, amikor egy bizonytalan szikladarabra talált, erre csak akkor döbbent rá, amikor teljes súlyával nehezedett rá, hogy feltolja magát, a szikladarab kimozdult a helyéről. A szikla nem tartotta meg, teljesen kimozdult és hirtelenjében nem tudott másban megkapaszkodni. Zuhanni kezdett lefelé. Torkából riadt hangos sikoly tört elő.

Hirtelen kéz nyúlt utána és elkapta a csuklóját. A válla és a csuklója megrándult, ami miatt könnyek szöktek a szemébe, azonban megkönnyebbült. Felnézett az aggodalmaskodó zöld szempárba.
– Köszönöm. – Lábával a falat kaparta, kapaszkodó, vagy támaszték után keresve. A fal további darabokra mállott szét. – A fenébe – sziszegte hisztérikus hanggal, majd felnézett a hercegre: – Le fogok zuhanni – súgta a nő. Keze erősen remegett, kapaszkodót keresett, de mindenhol sima sziklát ért csak.

Loki megrázta a fejét, közben tekintete feszülten ugrált ide-oda.
– Megoldjuk valahogy – mondta, miközben kicsit feljebb húzta.
– Túl nehéz vagyok, nem tudsz majd felhúzni – ellenkezett Shopia. – Legyengültél, a mindennap rám pazarolt energia miatt – mondta, miközben könnyek csorogtak végig a szemében. Loki nem reagált, pedig tudta, hogy igaza van a nőnek. Mindennap ellenőrizni az állapotát és helyrehozni a károkat, amit még lehetett, ápolni, amikor rohama van.

– Vigyázni fogok rád – mondta Loki halkan. – Fel fogsz ébredni, ne aggódj – próbálta megnyugtatni a nőt és saját magát is. Loki ismét megpróbálkozott a nő felhúzásával, de karja remegett és előrébb csúszott a mély felé. – Figyelj rám, Shopie. Nem fogsz akkorát esni, hogyha próbálkozol. Az erőddel meg tudod menteni magadat. Én is próbállak majd menteni. Tompíthatod, csak gondolnod kell rá, mintha egy hatalmas szivacsra esnél. Menni fog, Shopie. Fel fogsz ébredni és én ott leszek – ígérte Loki, miközben Shopie kis híján zokogásban tört ki. – Kérlek ne add fel – mondta búcsúzóul, mikor érezte, hogy egyre jobban csúszik ki a nő a kezei közül. Borzasztó dolog a tehetetlen düh.

– Engedj el, essünk túl rajta – szólalt meg Shopie. Lokit megrázta a rideg, beletörődőm hang. Utolsó erejéig szorította a nő karját, azonban a keze csúszott, és nem bírta már tartani sokáig a nőt. Kínzó bűntudat áradt szét testében, amikor Shopie kicsúszott az ujjai közül. Kis híján felkiáltott fájdalmában, ahogy végignézett a fájdalmas földet érést. Szinte hallotta, ahogy a nő csontja roppan. Utolsó cseppnyi erejét is a nő esésének tompítására használta fel.

A legrosszabb érzés volt a világon végignézni, ahogy Shopia sikít, majd, mint egy rongybaba, földet ér. Csalódott saját magában, hiszen képtelen volt eleget tenni Shana asszony kívánságának, a magának tett ígéretnek és a szüleinek elvárásnak. Ugyanaz az elkeserítő érzés vette hatalmába, mint amikor az anyját sebesítette meg. Shopia kétségbeesett sikolyának hangja és könnyáztatta arca beleégett az emlékezetébe.

Lassan, bizonytalan mozdulatokkal lemászott a sziklákról. Ereje teljesen elfogyott és nagyon megviselte a testét. A nőhöz érve már nem tudta tartani magát, térdre zuhant mellette és mit sem törődve a szúró fájdalommal a térdében, Shopia a fejét a térdére fektette. Ahogy a tenyerét kihúzta a nő feje alól megkönnyebbülten felsóhajtott: a nő nem szenvedett olyan erős ütést, hogy a fején seb keletkezzen. Párszor megszólította, hátha magához tér, vagy reagál valamilyen módon.

Ellenőrizte a legfontosabb csontokat és szerveket, hogy nem sérült-e meg, s közben hálát rebegett Shana tanításaiért. Folyamatosan a nő nevét kántálta, mert csak ez tartotta távol a kimerülés után következő ájulástól. Mindent leellenőrzött, feltápászkodott. Annyira gyenge volt, hogy minden végtagja folyamatosan remegett, amikor felemelte a nőt, majdnem megint a földre zuhant. Csupán pár métert volt képes megtenni, anélkül, hogy elessen. Leeresztette a nőt a földre, majd összeroskadt. Hátát egy fának támasztotta, a nő fejét a combjára helyezte, hogy viszonylag kényelmes legyen számára.

Még arra sem volt energiája, hogy felállítsa a sátrat. Zihálva bámult a távolba, miközben azért imádkozott, hogy éljék túl az elkövetkező órákat, amíg újra lesz elég ereje, hogy megvédje kettejüket. Csupán pár órára volt szüksége. A gyengeség erőt vett rajta és kiütötte. Olyan állapotba került, hogy arra sem ébredt volna fel, ha egy vaddisznó család csörtet el mellettük.

Loki ugyan sejtette, hogy ez egyszer be fog következni, ha teljesen felhasználja az erejét, de életben kellett tartania a lányt. Sejtette, de az, hogy Shopie-t ilyen állapotban kell életben tartania, rosszabb volt, mint valaha remélte.

Azonban aznap éjjel a bajok messze elkerülték őket: se elfek, se vadállatok, de még egy árva csepp eső sem érte őket. Az erdő csendes volt, még állatok is alig jártak arra. Csupán egyszer tért magához pár percre. Rémülten lenézett a combjára, ahol Shopia még mindig békésen szuszogott. Meg se moccant, pontosan ugyanabban a pózban feküdt, mint mikor Loki elvesztette az eszméletét.

Nehézkesen, komoly fizikai fájdalmak árán felállította a sátrat és felfektette Shopiát az ágyra. Feje lüktetve hasogatott, lába elzsibbadt és csak nehezen bírt lábra állni. Mit sem törődve az illemmel, vagy az eddig fenntartott látszattal szorosan magához ölelte a nő hideg testét és belé kapaszkodva zuhant vissza eszméletlen állapotába. A határvonalak gyengén, de álltak; Shopie életben volt, ennél többre nem képes. Alvásra viszont szüksége volt. Ha alszik, akkor nem éli meg az erőtlenséggel járó tüneteket.

Álma békés és többnyire üres volt. Mikor felébredt, tele volt energiával és kipihentnek érezte magát. Fájdalma azonban nem csökkent, sőt talán még erősebbé vált. Shopie-ra pillantva csalódottan elhúzta a száját, ugyanis ő még mindig eszméletlenül feküdt mellette. Azonban arcszíne már visszatért, teste felmelegedett és időnként megmoccant.

Reggelizett egy kevéskét, de továbbra is a nő mellett maradt. Képtelen volt pár méternél távolabb menni tőle. Az első pár falat után torka mintha összeszorult volna és csak nehézkesen csúsztak le a falatok, de azok is száraznak tűntek. Nem sokáig próbálkozott, így félretette az ételt, s keresett magának egy könyvet a táskájában. Elhevert az ágyon, Shopie-hoz közel fekve, s beletemetkezett a lány lakásáról lopott könyvbe.

Régebben napokat töltött olvasással. Azonban mióta ez a nő megérkezett, egy perce sem akadt ilyes fajta kiváltságokra. Elhúzta a száját és becsukta a könyvét, ugyanis nem bírt olvasni. Gondolatai minduntalan az asgardi életéhez kalandoztak vissza. Kezdett hiányozni a családja – leginkább az anyja -, a gyógynövények kellemes illata, amikor Shana asszony készít valamit és maga a jóságos, zsörtölődő ispotályos. A javasasszony emlékére elmosolyodott. Majd hirtelen eszébe jutott a nyaklánc, amit még az indulás hajnalában sózott rájuk az asszony. Shopie nyakára pillantott, és kicsit félrehúzta a felsőjét, hogy megnézhesse a láncot, de nem volt ott.

– A francba! – morgolódott hangosan. Bele se mert gondolni, hogy mennyit fog papolni neki az asszony. Idegesen nyúlt a nő táskája felé, reménykedvén abban, hogy a nő félretette, hogy ne veszítse el. Minden cuccot kidobált belőle. Sehol nem lelte a nyakláncot. Feszülten pillantott körbe, majd nagyot sóhajtott és visszaült az ágyra.
– Te bolond, miért hagytad el? – förmedt rám, de mind hiába. Shopie nem válaszolt. Loki kínjában elhevert az ágyban és tenyerébe temette az arcát. Oldalára fordult – háttal Shopiának – és elaludt. Természetesen álmában pár perc múlva odafordult felé.