Egy új élet

Tori_Shades

Út az ismeretlenbe

2018. január 16.

Később Loki kedvező hírekkel tért vissza a szobába, de addigra Shopiát már kiütötte a fáradtság. Békésen aludt, mikor Loki benyitott. A herceg felsóhajtott és megforgatta a szemét és behúzta az ajtót maga után.

– Tudok segíteni valamiben? – szólalt meg oldalról Ame. Lokit meg sem lepte, hogy a lány megint erre legyeskedik. A hatalmas szeretet, aggodalom és törődés, amit Shopia felé mutatott, elárulta, hogy errefelé lesz. Lokit enyhe féltékenység mardosta.

– Igen, segíthetsz. A midgardi most ugyan alszik, de kezdj el pakolni a két hónapos távollétünkre. Mindenre gondolj.

– Mint mindig. Szabad esetleg megkérdeznem…? – kérdezte halkan.

– A midgardi beteg. Ezt mindenképpen meg kell oldanunk – felelt tömören Loki, majd elsietett. – Ha végeztél a lány holmijaival, utána az én ruháimat is készítsd össze! – kiáltott vissza a válla felett. Ame engedelmesen bólintott, majd nagyon halkan bement pakolni Shopiához. A nő nagyon mélyen aludt, semmire sem ébredt fel. Így Ame zavartalanul összepakolhatta minden ruháját, amit eddig idehozott neki. Azonban tekintete párszor a nő felé vándorolt, betegségre utaló jelek után kutatva.

Shopia ébredésére, már minden holmija, amire csak szüksége lehetett az asztalon hevert. Már csak bepakolásra vártak. Shopia különös pillantásokat lövellt felé, amikor nyílt az ajtó és Ame lépett be egy kisebb hátizsákkal a kezében.

– Jót aludt, kisasszony?

– Hívj csak Shopiának, ne magázz!

– Nem tehetem, szigorúan tiltják a szabályok – rázta a fejét kellemes mosollyal az arcán.

– Akkor tegezz, amikor csak magunk vagyunk. – Ame sokáig habozott a válasszal. – Sokkal jobban érezném magam… – tette hozzá szempilláit rezegtetve.

– Rendben – egyezett bele bizonytalanul. – Loki kérte, hogy szóljak önnek, hogy… neked, hogy menj le Shana asszonyhoz, amikor felébredtél.

Shopia kikelt az ágyból. Kicsit megigazította a haját. Kissé émelygett, amikor felkelt, de igyekezett mellőzni az érzést.

– Ha éhes, akkor esetleg egyen előtte pár falatot a konyhán. Félretettem neked az ebédből. – Ame, mintha belelátott volna a gondolataiba.

– Ó, nem kell. Jól vagyok – mosolygott a lányra.

Pár perc alatt lesétált az udvarba és a gyémántként ragyogó üvegház felé tartott. A távolban látta Sifet, pár férfivel gyakorlatozni, de nem akart vele beszélgetni.

– Ugye ön Shadow kisasszony? – szólította meg egy tanonc egyből, mikor belépett.

– Igen, én vagyok – bólintott halvány mosollyal az arcán.

– Hila vagyok. A nagyságos asszony tudta, hogy fel fogja keresni, kérem, kövessen – szólalt meg ismét. Shopia bizonytalanul bólintott. A lány rendkívüli teremtés volt. Ha Shopia ránézett egyből a Hold jutott eszébe: sápadt szőke haja és világító halványkék szeme miatt. Ráadásul a piszkosfehér ruha is rásegített erre a hatásra.

– Shopia! – Shana boldogan tápászkodott fel a székéről és ölelte magához a lányt. – Nagyon aggódok érted! Az, hogy itt vagy csak annyit jelenthet, hogy valóban elmentek a fához. A legfontosabb dolgok, hogy amikor belépsz az erdőbe… meg kell bíznod az útitársadban és hinned, hogy az erdő megmutatja a Lir tavat. Nagyon fontos, hogy mi jár a fejedben és mit hiszel!

– És mégis mit kell tennünk majd a tónál? – kérdezte idegesen a lány, egyik hajtincsét tekergetve. Ez az egész olyan hihetetlennek tűnt.
– Lesz ott egy csónak. Egy csónak, amivel eljuttok a fához, a tavon keresztül. A fa meg fog gyógyítani, ne aggódj! De legyetek óvatosak! Ha találkoztok valakivel, minél hamarabb váljatok el tőlük. Jobb lesz nektek egyedül. És a legfontosabb: ne veszekedjetek! Ez több okból is fontos, ha veszekedtek, az hangos és az elfek, illetve tündék füle borzalmasan éles. Továbbá: a veszekedés miatt eltávolodtok egymástól – még ennél is jobban – és az erdő így majd szét akar titeket választani. Főleg, hogy Loki természetét ismerve, így is elég nehéz dolgotok lesz. Nem szabad szétválnotok, nem hagyhatod! Erre neked kell figyelned, mert Loki hajlamos az ilyenekről megfeledkezni, ha fájdalmat akar okozni valakinek.

– Rendben. Rendben – mondta a nő, miközben az előbb elhangzottakat emésztette. Ha fájdalmat akar okozni visszhangzott a fejében.
– Nagyon vigyázzatok magatokra! – kérlelte aggodalmasan. Shopie nyakába borult, s szorosan magához ölelte. – Az erdő valóban veszélyes hely, szörnyű teremtésekkel. Nem mondom, hogy csak rossz származhat abból, ha útitársatok akad, de egyedül jobb lesz nektek. Ki tudja mennyire kedveli az az útitárs az asgardiakat…
– Oké – motyogta feszülten Shopie.

– Összekészítettem nektek egy csomagot az útra. Gyógynövények vannak benne, mindenféle sérülésre. Loki mindegyiket ismerni. Add oda neki. Neked is készítek egy külön csomagot, ami a csúnya fuldoklásodat enyhíti és megnyugtat.

Shopia ezután felsietett Lokihoz. Odaadta neki a csomagot, majd a herceg elküldte őt enni. Shopia egyáltalán nem volt éhes, de inkább engedelmeskedett. Az egyre jobban szétáradó feszültség miatt egyáltalán nem kívánta az ételt, de energiára volt szüksége.

Laza léptekkel lépdelt, s közben a palota belsejét tanulmányozta. Közelebbről nézve észre lehetett venni az egyszerű, kacskaringós mintákat, aranybarna falakon. A piciny minta azonban nem kötötte le annyira. Élete eddigi legveszélyesebb, legijesztőbb, legbunkóbb emberével vágjon bele egy életveszélyes kirándulásba, amit talán nem fog túlélni? Nem lenne egyszerűbb egyszerűen hazamenni és csendesen meghalni? Legalább a családja láthatná még utoljára!

– Be is mész, vagy csak állsz ott? – furakodott egy erős és határozott hang a gondolataiba. Shopie felkapta fejét és megfordult, bár tisztában volt azzal, hogy az ebédlő előtt ácsorog, azt már nem vette észre, hogy valaki más is ácsorgott ott. Shopie mögött ott állt Thor, arcán egy széles mosollyal. Várakozóan nézett a vörös hajúra, aki zavarodottan elmosolyodott, majd kissé bátortalanul nyitotta ki az ajtót, s lépett be rajta.
– Nyugodj meg, nem lesz semmi baj! – mondta mosolyogva. – Egyáltalán nem harapunk – kacsintott rá, amitől Shopie fülig pirult és nyekeregve felnevetett.

Az ajtón túl egy viszonylag családias ebéd várta. A királyi család, Sif és még néhány harcos. A nő intett a lánynak, hogy oda üljön mellé és Shopie tüstént oda is sietett.
– Ne izgulj, nem harapnak nagyot! – szólt Thor halkan még egyszer mielőtt még Shopie és Thor más-más irányba indultak volna. Kicsit feszélyezve ült le, de mikor az egyik harcos azon nyomban elébe csapott egy kupa sört és átkarolta vállát, akkor kicsit megnyugodott.

– És Shopia… micsoda csodálatos képességgel rendelkezel? – kérdezte kissé kótyagosan az egyik harcos. Shopie nem volt biztos a nevében, pedig már bemutatkozott egyszer.
– Kérdezz jobbat! – vágta rá a lány, majd elfordult a harcostól, s Sifhez intézte szavait: – Sif, én… én holnap reggel…
– Hagyd! Tudok róla, az útitársad elmondta – szakította félbe a dadogó lányt.

– Remek… csak tudod… félek! Mi lesz, ha nem jövök ki onnan? – kérdezte a nő idegesen.
– Ki fogsz jönni! Az útitársadnál nincs jobb idegenvezető. Talán még a jeget is megtöröd azon az idióta páncélján! – kuncogott a sörtől kótyagos harcosnő. – Meg kell gyógyulnod és ez az egyetlen lehetőség! – mondta Sif, s közben megfogta Shopie két kezét, s bátorítóan szorongatta. – Ismerem már ezt a szerencsétlent, hogy tudjam: vigyázni fog rád! Ha már azt mondta a Mindenek Atyjának, akkor vigyázni fog rád. Az apjának nem merne hazudni.

– De hiszen… – kezdett bele az újabb kifogásába, de Sif nem hagyta szóhoz jutni.
– Nincs de. Ki fogsz jönni onnét. Ha bántani akarna, már rég halott lennél – szakította félbe azonnal.
– Hát, ha meg akartál nyugtatni, akkor közölném, hogy nem sikerült! Pont az ellenkezőjét érted el! – mondta kissé cinikusan Shopie.
– Pedig ez az igazság. Évek óta ismerem Loki, sokkal kegyetlenebb tréfákat űzött már velünk. Hidd el, veled szemben visszafogja magát. Feltűnően rosszul viseled a szórakozásá.  – Shopia megbotránkozva hallgatta a nőt.

Gyomra felfordult, pedig evett. Füle zúgott, szája kiszáradt, nehezen vette a levegőt, alig látott, csak homályos foltokat. Tudta mi következik, s előre félt, hogy mi lesz vele. Az orvos megmondta, hogy a sok mennyiségű stressz csak árt az egészségének és emiatt sűrűbben jelentkezhetnek a rohamok. Pánikba esett és ez csak felgyorsította a roham közeledtét. Jobb kezével Sif vállába kapaszkodott, baljával pedig köhögéseit fogta vissza. Shopie kétségbeesett és egész testét remegés fogta el. Biztos volt benne, hogy Sif szólongatja őt, de alig jött ki hang a torkán.
– Segítség! – suttogta elhaló hangon.

Oldalra dőlt, miközben elsötétült a világ körülötte. Tompán hallotta, ami körülötte történik. Dübögést, magasabb és mélyebb hangokat hallott, de semmi konkrétat nem hallott ki a morajból.
– Segítség… – Ezt bírta még kinyögni, de semmi mást. Mint, amikor a vizet szívja be a föld magába; úgy szippantotta be a fekete massza Shopiát. Hiába küzdött ellene: nem látott, nem hallott; viszont érzett, nagyon is sokat érzett: végtelenül félt, amiért megfosztották az érzékszerveitől és erős fájdalmat érzett: még a legapróbb porcikái is a fájdalomtól löktetett, mintha kést forgatta volna benne: lassan és kíméletlenül. Sikoltott, de nem jött ki hang a torkán, rúgkapálózott, de lábai nem engedelmeskedtek és mintha szíjjal szorították volna le.

Mikor magához tért úgy érezte magát, mintha valóban kést forgattak volna testében. Alig volt ideje magához térni, ugyanis az események felgyorsultak: Shopia fel akart ülni, de képtelen volt rá és valamiért csak ekkor tűnt fel neki, hogy valójában nem lát semmit sem. Elfogta a pánik és sikoltozni kezdett, egészen addig, amíg valaki túl nem ordította az ő kétségbeesett kiáltásait.

– Hagyd már abba! – Shopia majd belesüketült, mikor a fülébe ordítottak. Annyira megijedt a hirtelen hangtól, hogy egy pillanatra nem jutott levegőhöz és még a könnyei is előtörtek. Szeme szépen lassan hozzászokott a sötéthez, de még így is alig látott valamit. Érzékszervei lassan magukhoz tértek: megérezte, hogy valaki iszonyatos erővel szorítja le a csuklóját.

– Eressz el! – mondta, miközben arcán folytak le a könnyei. Az alak engedelmeskedett és eleresztette, Shopia az ágy támlájának döntötte a hátát és magához húzta lábait, hogy minél kisebbre gömbölyödjön össze.
– Hé, ha az eddigi folyadékot, amit Shana beléd erőltetett kisírod magadból; akkor legközelebb felőlem egy toronyból is kizuhanhatsz, nem fog érdekelni, hogy hol ájulsz el. – Loki cseppent sem kedves szavai közvetlenül Shopia ágya mellől jött.

A nő egyáltalán nem fogta fel mit mondtak neki. Arra koncentrált, hogy minél hamarabb eluralkodjon a teste felett. Egyáltalán nem érezte magát biztonságban. Tényleg nem fogta fel, hogy Loki ül mellette az ágya szélén; ha nem így lett volna még a fejében sem fordult volna meg, hogy a férfinél keressen megnyugvást.

Előre hajolt és szorosan hozzábújt a férfihez, erősen a mellkasára szorította a fejét, megragadta az ingét, s úgy kapaszkodott az anyagba, hogy ujjai elfehéredtek. Loki meghökkent, azonban fásult, merev mozdulattal, de átkarolta a lány reszkető testét. Nem tudott mit kezdeni ezzel a viszonylag test idegen helyzettel. Anyja sem szokta megölelni őt. Amikor azonban megérezte, hogy mellkasán az ing megnedvesedett végképp lemondott arról, hogy ellökje magától a nőt.

– Nyugi… – kezdte. – Nyugalom, nemsokára jobban leszel – duruzsolta a fülébe, pont, mint Shana. Shopia hallotta a hangot, de csak, mint valami háttérzaj, egyáltalán nem foglalkozott vele. Elhúzódott tőle, ismét visszaült az ágyra. Ujjai teljesen elzsibbadtak:
– Az ujjaim… – szólalt meg először. Nem tudta mozgatni őket és még kába volt. Szórakozottan hajtogatta másik kezével a mutató és gyűrűujját. Loki felvonta szemöldökét és igyekezett uralkodni magán, hogy ne hallasson egy gúnyos nevetést. Reménykedett, hogy nem vesztette el a józan eszét.
– Kellett neked olyan sokáig szorongatnod az ingemet – korholta a nőt. – Most már nem fogsz kiabálni, ugye?

– Ki tudja? – mondta bágyadtan és a hang felé fordult. Csend következett, amit végül az ajtó nyílása és az érkező ispotályos szakított meg.
– Na végre! – pattant fel. – Ez a lány teljesen megőrült! – zsörtölődött Loki. – Épp, hogy elalszom és elkezd sikoltozni. Mire ideértem már az ágyról is levergődte magát. Lovagiasan felszedtem a földről és ez az ostoba midgardi majdnem, hogy kiugrott a kezemből. Letettem, erre fel akart ülni, meg még jobban sikoltozott, mire rákiabáltam – sorolta sérelmeit folyamatosan, miközben Shana elhúzta a nehéz sötétítő anyagokat az ablak elől. – Erre, mint valami kicsi gyáva nyúl hozzám bújt!

– Jaj, Loki – intette le az asszony a herceget. – Inkább hagyd abba a siránkozást és csiholj egy kis fényt, a csillagok fényével semmire nem megyek. Különben is, mit tettél szegény lánnyal? – pillantott Shopiára, aki még mindig az ujjai mozgatta. Loki felpattant a székről és az egyik sarokba húzódott. Egy idő után ujjaiból, mint valami folyékony anyag, fény folyt ki és cseppekben összeállva a szobában kezdett lebegni.

– Semmit – mondta. – Sif és Fandral itatta le! Gondolom a fejébe szállt az asgardi ital, hiszen csak egy földi, nem bírja az italt – morogta. Shana összehúzott szemmel nézett rá a férfi hangjában bujdosó megvetés és undor miatt.

– Jól vagyok! – szólalt meg Shopia. Mind a ketten ránéztek és abba a pillanatba feje hátracsuklott és hangosan koppant az ágy fatámláján.

– Lám, igazad van – sóhajtott fel az ispotályos. – Ezzel sajnos nem tudok mit tenni, holnapra jobban lesz.

– És a roham, mármint a sikoltozás és a kiabálás? – kérdezte Loki.

– Biztosan a stressz. Ez az egész túl gyorsan történik körülötte: egyik nap még otthon van, másik nap már Asgardban, most pedig egy erdőbe készül, ahol ki tudja mi vár rá. Ráadásul veled. Igazán viselkedhetnél sokkal finomabban vele. Tudom, hogy nem szeretsz finomkodni, de most egy két hónapos útra készültök.

– Siffel ebédelt, mikor elájult ugye? Miről beszélgettek? Nem árulta el?

– Semmit konkrétat nem mondott.

– Akkor később sem fog mondani semmit sem – tekintetét Shopiára irányította. – Beszélj vele megint, én visszamegyek az üvegházba. Késő van már a vénasszonyoknak. – Loki villámló szemekkel pillantott a cinkos mosolyú ispotályosra.

– Mintha lenne más választásom.

– A magad hibája: megőrülsz a titkokért. Tudom, hogy tudni akarod az övét is. Akkor meg minek lábatlankodjak itt? Azt már tudod, mit rejtegetett előled…

Loki bosszúsan ellökte magát a faltól és a lány ágyához lépett: lehajolt s megrázta a vállánál fogva:

– Ébredj!

– Loki, finoman! – szólt rá azonnal az asszony, de Shopia szeme felpattant és ingerülten pillantott a férfire.

– Mi van már? – csattant fel ingerülten. – Hagyj békén! – közölte Lokival, mielőtt még bármit is mondhatott volna. Shana csendben kiment a szobából és visszaballagott az üvegházba.

– Hé! Válogasd meg a szavaidat, amikor velem beszélsz! – rivallt rá a lányra. Minden egyes alkalommal, amikor egy légtérben voltak dühös volt rá és elvesztette az önuralmát.– Tudnom kell valamit – közölte visszafogottabban.

– Kit érdekel? – kiáltotta a lány, mire Loki befogta a száját.

– Felvered az egész palotát, te ostoba! Mi történt pontosan, amikor elájultál? Miről beszélgetettek Siffel? – Shopia felhorkantott. Gondolatai még mindig kuszák voltak a sok alkoholtól.

– Holnap elmondom… talán – válaszolt végül és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést. Visszaájult a párnájára és már el is aludt.

– Mit… – Loki nem folytatta. Sértetten, de kivonult a szobából és ment aludni, hiszen holnap reggel indulnak.

Azonban a herceg izgalmában alig aludt. Hajnali négy tájékában felébredt, s mivel nem bírt visszaaludni, ezért úgy döntött leellenőriz mindent még egyszer. Kipakolt a kis táskájából, amire tágító igét mondott, hogy végtelenül nagy legyen, de könnyű. Sorban kipakolta a ruháit, a fekhelyének alkotórészeit, fegyvereit… mindent. Még egyszer megszámolt mindent. Semmi sem hiányzott, így elégedetten pakolt vissza, majd leellenőrizte a Shopiának készített táskát. Abban is minden megvolt.

Mikor becsukta a lány táskáját egyszerűen felállt és átsétált a falon a lány szobájába. A táskát a kilincsre akasztotta, majd hasonlóképp távozott, mint ahogy érkezett. Egy futó pillantást vetett az alvó lányra. A takarót az álláig húzta, és összegömbölyödött.

A folyosóra kilépve fekete haját meglengette a szél, mely a gyógynövények illatát hordozta. Loki komor arccal indult lefelé, hiszen tudta: az ispotályos készít valamit. Csak akkor szokott a levegőben gyógynövény illat lenni, amikor Shana valami komoly dolgot készít.

Rohanvást lement az ispotályoshoz, s mikor látta az üvegen átszűrődő gyér fényt, tétovázás nélkül nyitott be.

– Loki fiam… mi járatban? – kérdezte a javasasszony, fel sem pillantva a munkájából. Felesleges kérdés, ezt mindketten tudták.

– Tudtam, hogy nem bír magával – kerülte ki a válaszadást a férfi. – Mit sózol rám? – kérdezte csipkelődő mosollyal az arcán.

– Rátok… – javította ki az asszony. – Vigyáznod kell rá. Ez a lány nagyon értékes… és ha te nem tudsz, vagy nem akarsz vigyázni rá, majd vigyáz rá ez! Úgy tűnik, már most megfeledkeztél, arról, hogy ez az utazás nem rólad szól.  – Emelte fel a tálcát, melyen növények hada sorakozott.

– És ez… mire jó? – kérdezte a növényeket fürkészve. – Hova teszi majd? Különben is, ott az ereje.

– Nem a testi bántalmazásról beszélek, Loki. Ez a lány beteg és meg fog halni. Fél és retteg attól, hogy mi lesz, ha nem jártok sikerrel. Arról nem is beszélve, hogy a lány tőled fél talán a legjobban, a betegsége után – jegyezte meg halkan a nő, erősen megnyomva a „tőled „szót.

– És a gyógyfű majd segít? Ha tőlem fél, az nem az én dolgom. Különben is, jól teszi, ha tart tőlem – felelte összehúzott szemmel.

– Hát nem érted, hogy ennek a lánynak segítségre van szüksége? Kedvességre és egy barátra, nem ellenségre és félelemre. Loki ha azt akarod, hogy elmondjon neked mindent, akkor azért meg kell küzdened. Ha jól tudom, neked ez a legfontosabb és akkor a bizalmába kell férkőznöd… és ő így neked nem fog semmit sem mondani.

– Tulajdonképpen kinek az oldalán állsz? – kérdezte megjátszott fesztelenséggel.

– A lányén… egészen addig, míg nem tudsz normálisan viselkedni. Különben is, ha meg akarod valósítani a célod, akkor kedvesnek kell lenned, mint már azt ezerszer mondtam.

– Ez a lány mindig mindent tönkretesz – felelte szigorúan. – Egészen addig, amíg meg nem jelent, minden rendben ment.

– Loki! Gondolkodj már – mondta Shana kissé neheztelve. Folyamatosan gyúrt valamit, majd gyorsan összegömbölyítette, majd valahonnan egy medált szedett elő. Az anyagot az üreges medálba tömködte, majd azt bezárta és egy hosszú láncra fűzte azokat.  – Te magad hoztad fel. Vállald a következményeit – tette hozzá cinkos mosollyal.

– Szokásom…

– Akkor add neki ezt oda és mondd meg neki, hogy ne merje levenni, vagy nagy bajba kerül. Gondolom ez menni fog.

– Loki bólintott, majd markába zárta a nyakláncot.

– Kel fel a nap… – sóhajtotta az asszony, miközben az erdő felé nézett. – Jobb lesz, ha most visszamész – sóhajtotta, mire a herceg bólintott. – Jaj, Loki, vigyázzatok magatokra – szólt rimánkodva a férfinak, de az csak ment tovább. Loki szívét kis melegség öntötte el, mikor az asszony utána kiabált, halvány mosollyal ajkain távozott az üvegházból.

– Bár ne mennétek… – sóhajtotta az asszony, s leroskadt egy székre. Gondterhelten hajolt előre, s temette arcát a tenyerébe. Fáradtan sóhajtott fel, mikor végre kiegyenesedett.

– Asszonyom, mitől tart? – zavarta meg egy fiatalon csengő hang.

– Jaj, Hila… remélem épségben hazatérnek! Na de lányom, ha már felkeltél légy oly’ kedves és pakolj el utánam. Én most nagyon fáradt vagyok.

– Készséggel, asszonyom – mosolyodott el a tanonc. – Nyugodtan pihenjen, asszonyom.

Miközben Loki visszafelé sétált két sötét alakot látott az erdő környékén. Loki összehúzott szemmel figyelte a sziluetteket és sietősebbre fogta lépéseit. Valami nem volt rendben az erdővel.

Shopia finom kopogásra ébredt fel, majd egy határozott férfihang térítette magához teljesen:

– Ébredj! – parancsolta sürgetve. Mire kinyitotta a szemét már a sötétítő függönyöket és széthúzta. – Igyekezz!

– Aa… – nyöszörögte a lány, miközben hasogató fejjel felült.

– Ébredj már, te ostoba. – Ezzel lerántotta a lányról a takarót. Shopia összehúzta magát és morcosan pislogott Lokira. Igyekezett minél jobban eltakarni meztelen lábát.

– Adja vissza – követelte, miközben felült. – Aú – motyogta, miközben halántékához kapott. – Fáj a fejem – jegyezte meg szórakozottan, s halántékát kezdte masszírozni.

– Nem kellett volna annyit inni – gúnyolódott a férfi. Shopia felvont szemöldökkel nézett a gúnyolódóra.

– Egy kupa volt… Annyitól lehetetlen – kezdett ellenkezni azonnal.

– A midgardiaknak igen. Kelj fel! – csattant fel a férfi, mire a lány összerezzent.

Shopia bólintott, majd felkelt és mikor kinyitotta a szekrényt meghökkent. A szekrény teljesen üres volt csak egy fekete nadrág és egy ing árválkodott ott.

– Hova lett…?

– Ame bepakolt. De könyörgöm, most azonnal készülj el! – Meglengette az orra előtt a táskát, majd az ágyra dobta. Shopia azon nyomban a kezébe kaparintotta a piciny táskát:

– Most csak szórakozik, ugye? – vonta fel szemöldökét a lány, miközben felnyitotta a táska tetejét.

Loki gúnyosan elmosolyodott, majd egy futó pillantást vetett az ajtó felé.

– Nézz bele. – Shopia hitetlenül nézett a táskába, amit nyomban el is ejtett.

– Hogy az a… – harapta el a cifra kijelentése végét.

– Rendben, ez is megvolt. Öltözz már! – Shopia égnek emelte a tekintetét, majd besietett a fürdőbe. Gyorsan felöltözött, majd kontyba kötötte a haját. A homályban nem sokat látott magából, ezért csak egy futó pillantással ellenőrizte magát.

– Mehe… Persze, hogy nincs itt.

Shopia felkapta a táskáját és a konyhába sietett.

– Ame! – suttogta, mert biztos volt benne, hogy nagyon korán van. Az ajtón bedugta a fejét, s úgy nézett körbe: – Ame!

– Mit művelsz? – rivallt rá a lányra, mire az felsikoltott, s beesett a konyhába. Shopia villámokat szórt a szemével. – Ostoba lány!

– Ha mellőzné ezt a viselkedést – kezdte felháborodottan -, igazán hálás lennék – mondta a lány, miközben talpra állt.

– Nem mellőzném – közölte, miközben Shopia a nadrágját porolta.

– Milyen kedves – morogta az orra alatt.

– Miben segíthetek? – szólalt meg Ame a konyha végéből.

– Na! Csak, hogy itt vagy! – tromfolta le Loki a szolgálót.

– Ame, ételt adj, ételt! – sürgette folyamatosan Loki. Tekintete idegesen járt a szolga és az ajtó között.

– De hát…

– Nincs de! Most azonnal! Indulnunk kell! – sürgette a lányt. A szolgáló sápadtan fordult meg. Shopia Lokira nézett, s mikor az nem mondott semmit Ame nyomába eredt.

– Hé, mi a baj? – kérdezte aggodalmasan.

– Semmi – motyogta, miközben pakolászni kezdett.

– Ame – szólt kissé türelmetlenül a lány, mire Ame lesütötte szemét.

– Elvileg csak délben indultok. Valami nincs rendjén, ha Loki ennyire sietteti a dolgot. Odin biztos elengedett benneteket?

– Persze, hogy elengedett minket… nem értem mire fel a nagy sietség… Nemrég szinte kirángatott az ágyból – firtatta Shopie.

Shopie aggodalmasan torpant meg, s fordult Loki felé, aki lelkesen bambulta a falat. Valami aggasztotta a lányt. A férfi valamit nem mond el. Gondolkodás közben folyamatosan a férfit nézte: valami nagyon nem tetszett neki.  Azonban az alanyt – akit bámult – egy idő után, már kifejezetten dühítette, hogy rámerednek. A lányra villantotta haragos tekintetét, de az tovább nézte.

– Mi van? – csattant fel a herceg megfeledkezve az illem bármilyen használatáról.

A zöld szemű lány felvont szemöldökkel lépdelt a herceghez, majd egészen halkan megszólalt:

– Fenség, hova sietünk ennyire? – kérdezte, sütött a lány hangjából a határozottság.

– Javaslom inkább csatlakozz Améhoz. Ott nagyobb biztonságban vagy most. – Shopia élesen szívta be a levegőt. Eddig tartott a nagy határozottság. Még el sem indultak, de már egy újabb fenyegetést kapott. Felnézett a férfi zöld szemeibe, majd mély levegőt vett:

– Ahogy akarja! – Sosem volt még ekkora kísértésben, hogy megpofozzon valakit, de Loki ezt is elérte. Merev léptekkel indult el, s közben körme a húsába vájt: szinte várta, hogy kiserkenjen a vére.

– Türtőztesd a haragod, midgardi – szólt utána a férfi, mire Shopia olyan mély lélegzetet vett, mint még soha. Meg kellett őriznie nyugalmát. Lassan ellazította az öklét, s elzsibbadt kézzel folytatta az útját. Álkapcsa feszes volt, hogy visszafogja dühös kiabálását.

Így távozott a konyhából a lány. Leült a teraszon az erkélyre, s nézte az ébredező Asgardot. Valami lenyűgöző volt. A szél és a látvány lenyugtatták a lányt, s mire ismét megütötte fülét az a lekicsinylő hangsúly, már nyugodt volt. Lenéző tekintettel nézett a hercegre. Ez Lokinak nem tetszett. Hiányolta azt a forróvérű fruskát, aki szájal vele.

– Indulhatunk? – szólalt meg Shopia, mikor már idegesítette a csend. Loki feltűnően ideges volt.

– Amint ezt felvetted! Shana küldi és üzeni, hogy vagy hordod vagy én láthatom el a bajod. – Azzal a kezébe nyomta a nyakláncot, s vállára kanyarította táskáját. – Gyerünk, apám mindjárt ébred. – Shopie megszeppenve nézegette a medált, mikor karjára fonódott Loki jéghideg vaskarma. Közben a férfi rohanni kezdett és Shopiát botladozva húzta maga után. A lány minduntalan megbotlott, s képtelen volt tartani a lépést.

Kifejezetten zavarta a férfi keze a karján, valami hihetetlenül erősen fogta a karját, arról nem is beszélve, hogy milyen hideg áradt a kezéből. Loki olyan gyorsan szedte lábát, hogy Shopie nem tudta tartani a lépést. Shopie legszívesebben kitépte volna karját a férfi kezéből, de nem akart ellenkezni, hiszen nem volt értelme most veszekedni.

Mikor leértek a palota parkjába a lány megkönnyebbült. Azonban Loki nem volt hajlandó megállni, sem elengedni. Az erdőig rohantak és mielőtt még betette volna a lábát az erdőbe még megtorpant, s hátrapillantott. Hatalmas üvöltés szelte ketté Asgard csendjét, mely Loki bátyjától származott.

– Loki!

A férfi is habozott, majd végül berántotta magával a midgardi lányt az erdőbe. Shopia hirtelen úgy érezte, mintha a karját akarnák kirántani a helyéről. Érezte Loki kezének erős szorítását, de mást semmit. Körülötte a tér forgott, s pörgött. Mintha egy hurrikánba került volna, teljesen hozzápasszírozódott Loki mellkasához.

Aztán mindennek vége lett. Kinyitotta smaragd szemeit és egy egész erdőt látott maga előtt.  Loki elengedte a karját. Shopie meg majdnem elesett. Alig állt a lábán. Sehol nem látta az asgardi palotát.

– Hol…? – kérdezte halkan cincogva.

– Azt nem tudom. De mindjárt megtudjuk – szakította félbe a lányt és előszedte a táskából a térképet.