Egyik nap – még a járvány előtt – besodort a dolgom a belváros sűrűjébe, a körútra. Nem terveztem könyvesboltba menni, hiszen otthon is vár már egy-két könyv, amit megvettem, de még bele sem kezdtem. Az Oktogonon állva vártam a villamost, miközben szemeztem a szemközti Librivel. Áh, csak benézek, nem veszek semmit – gondoltam. Néha bejön, néha nem. Most nem jött be, és ennek nagyon örülök.
A fülszöveg egy könnyed, szerethető történetet ígér, felnőtt szereplőkkel, kimondottan elkerülve azt az általános – romantikus könyvekre elég jellemző – klisét, hogy a szereplők az első találkozás után egymásba szeretnek. Nem ez volt az első könyv aznap, amit a borító miatt vettem a kezembe, de ez volt az első olyan, aminek a fülszövegét végig bírtam olvasni anélkül, hogy grimaszolva rinyáltam volna a telefonba a testvéremnek, hogy nem találok magamnak semmit.
Vannak olyan történetek, amelyek egyszerűen nem férnek bele egyetlen kötetbe. Azonban attól, hogy két vagy három adagban külön kötötték őket és külön borítót kaptak, még nem váltak könyvsorozattá. Pusztán arról van szó, hogy ha nem akarunk egy középkori kódex méreteit viselő könyvvel viaskodni, akkor bizony a történetet fel kell szabdalni több kötetre. Ezzel a történettel is ez történt.
Az Utóirat: Még mindig szeretlek A fiúknak, akiket valaha szerettem történet folytatása. Az előző könyvnek ugyan nem lett függő vége – habár úgy érzem, ezzel kapcsolatban sokan vitatkoznának velem –, de Lara Jean és Peter története folytatódik. Sőt! Nem csak az övék.
Ha azt mondom, romantikus könyv, a többség fanyalogva gyűrött sarkú kötetre asszociál kigombolt ingű, kockás hasú férfival és szerelmetesen hozzásimuló, lobogó hajú nővel. Nos, valóban van a ponyvairodalomnak egy ilyen szegmense, de szerencsére nem ez meríti ki a romantika fogalmát. Vannak a piacon ennél jóval igényesebb alkotások, amelyek enyhítik a romantika fogalmára rárakódott előítéleteket. Ebbe a kategóriába tartozik ez a képregény is.
Nos, Ove! Azoknak, akik olvasták a könyvet, talán nem is kellene többet hozzátennem. Elég lenne csak a keresztnevet mondanom és már legyintenének is, hogy „Ó igen, ismerem őt”! Ove egy 59 éves férfi és Saabot vezet. Bár nem hinnénk, de ez két rendkívül fontos információ. Ove számára mindenképp. Tanácsos volna itt megállnom, de akkor miről is szólna ez a könyvajánló.
A fiúknak, akiket valaha szerettem azon kevés történetek közé tartozik, melyeket előbb láttam filmen, minthogy olvastam volna a film alapjául szolgáló könyvet. Általában szeretem előbb olvasni a megfilmesített könyveket, mert így előítélet nélkül tudok hozzáállni, illetve a saját képzeletemre van bízva minden: a helyszínek, ahol játszódik a cselekmény, vagy ahogyan a szereplők kinéznek. Itt viszont mindez már adott volt. Ez a könyv egy három részes sorozat első kötete.
"A borító alapján könnyed romantikára számítottam. Minden volt, csak nem egy habos-babos történet. " – olvastam egy Libri közepén szobrozva a Moly.hu kiemelt értékeléseinek első bejegyzésében. Épp az egyik barátnőmnek kerestem egy könyvet a születésnapjára. Mostanában elég sokat olvas és leginkább romantikus témában. Sosem voltam a habos-babos (ahogy a kritika írója is fogalmaz) szerelmes történetek rajongója, ennek megfelelően valami olyasmi után kutattam, ami ugyan romantikus, de mégis életszerű. Azt hiszem, jobban nem is választhattam volna.
Gyakran úgy nézek meg egy filmet, sorozatot, vagy úgy olvasok el egy könyvet, hogy az első találkozás pillanatában egyáltalán nem kelti fel az érdeklődésem. Elsiklik felette a figyelmem, igazán nem is tudatosul bennem. Aztán telnek a napok, és az adott film/sorozat/könyv újra és újra szembejön velem egy plakáton, egy bolt kirakatában, az Instagramot vagy Facebookot pörgetve, nekem meg szépen lassan elkezdi kapargatni a koponyám belső felét. Na, hát pont ugyanez a helyzet volt az Ismerősnek jelölt című könyvvel.