Többször belefutottam már különféle ajánlókba arról, mit érdemes olvasni világjárvány idején. Van, aki úgy gondolja, könnyed, kedves történetet kellene, ami eltereli az ember figyelmét a rideg valóságról. Van azonban olyan is, aki épp az ellentétét hangoztatja, egy véres disztópia a nyerő, amitől a valóság máris jobb színt kap. Mivel bármikor képes vagyok bármilyen témájú könyvet kézbe venni, az én olvasási szokásaimat nem sokban befolyásolja a világ sorsa. Nem is érdekeltek különösebben a fent említett tanácsok, most mégis leírom a saját ajánlásomat, ami egy egészen más nézőpontot képvisel.

Ha tehát valaki megkérdezi tőlem, mit olvasson koronavírus közepén a karanténban, a válaszom ez a könyv.

Adam Kay egy exorvos, aki az Egyesült Királyságban elvégezte az orvosi egyetemet, majd lehúzott 6 évet fiatal orvosként. Ezen hat év alatt összesen 7 kórházban dolgozott – mert a fiatal orvosokat fél- vagy egyévente másik munkahelyre vezérli a brit orvosi rendszer -, így elég sok tapasztalatot szerzett különféle osztályokon különféle kollégákkal és páciensekkel. 2010-ben azonban szakított a pályával (aki kíváncsi ennek okára, olvassa el a könyvet), ám néhány évvel később úgy érezte, ideje leporolni egészségügyis emlékeit, és megosztani azokat a világgal. Így született meg az Ez fájni fog című könyve 2017-ben, amit az Athenaeum Kiadó szerencsére magyarul is megjelentetett 2019-ben.

304 oldalával nem egy terjedelmes könyv, mégsem ajánlott mohó módon egyszerre befalni, mert helyenként valóban fájdalmas olvasmány. Többnyire azonban rettentően szórakoztató.

„Íme a naplóm a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál töltött időmből, a véres valóság. Hogy milyen volt a frontvonalban, hogyan csapódtak le a dolgok a magánéletemben, hogyan sokalltam be egy szörnyű napon. (Elnézést a spoilerezésért, na de a Titanic vetítésén is tudni tetszettek, mi a vége.)

A szerző Nagy-Britanniában orvosrezidensként dolgozott 2004 és 2010 között. Képzése alatt mindvégig naplót vezetett; az Ez fájni fog lapjain a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat frontvonalának esetei és napjaink válságának elemzései olvashatók. Egy fiatal orvos számol be életéről, örömeiről, bánatairól, áldozatvállalásokról és a számunkra, magyarok számára is ismerős őrjítő bürokráciáról. Kész szerelmi vallomás ez azokhoz, akiken bármelyik pillanatban az életünk múlhat. „

A könyv tehát naplóbejegyzésekből áll, illetve a szerző kiegészítő magyarázó szövegeiből egy-egy új helyszín előtt. Utóbbiakból kiderül, miért választotta az orvosi pályát (és kifejti, hogy erre igazából nincs jó indok, a többség egyszerűen benézi 16 éves korában), és hogyan épül fel egy orvos karriere az egyetem után. Talán nem árulok el nagy titkot, ha megjegyzem, vérrel és verítékkel borított szamárlétrán felfelé és tovább, és még mindig tovább, mert a végcél valahol a sztratoszférában van. Szóval nem épp egy leányálom. Ez a könyv mégsem azért fájdalmas, mert egy kisdoktor élete nehéz, hanem azért, mert rettentően őszintén ír le mindent.

Őszintén beszél a rendszer problémáiról, a kollégák hozzáállásáról, a páciensekről és magáról az orvosi tevékenységről. Ezt a rengeteg információt pedig rövid naplóbejegyzések formájában tárja az olvasó elé nagy adag szarkazmusba csomagolva, hogy könnyebben csússzon. És bizony csúszik, mert a szerző humora zseniális. Persze csak akkor, ha az olvasó értékeli a sötét humort és a kritikus hangvételt. Egy kis ízelítő:

„A sürgősségire tartok este tizenegykor beteget vizsgálni, ránézek a Twitterre, hogy lelkierőt merítsek. Nagy hír készülődik, de egyelőre csak pletykaszinten.
– Hűha – döbbenek meg –, meghalt Michael Jackson!
Az egyik nővér sóhajtva feláll: – Hányasban? „

A könyv tehát többnyire kifejezetten szórakoztató, pedig akadnak itt cifra esetek a sürgősségiről (például jó példák arra, mit ne csináljon az ember részegen) és rengeteg hajmeresztő páciens, aki vagy túlságosan egyszerű lélek vagy szimplán rettentően hülye, mert a különféle testnyílásokba gyömöszölt tárgyakra egyszerűen nincs értelmes magyarázat. Mivel a szerző a nőgyógyászat mellett tette le a voksát, és erre szakosodott, a kötet tele van hol véres, hol vicces, hol drámai szülésekkel, amelyek jók lennének óvszer reklámnak is. Olvasás közben nagyon sokat kacagtam, rengeteget szörnyülködtem (többnyire azon, amit egyes emberek képesek magukkal tenni, és amelynek elsődleges következménye egy kiruccanás a sürgősségire) és időnként megrendültem. Mert nem minden történet végződik jól, nem minden páciens a saját hülyesége áldozata, és nem minden baba marad életben. Volt tehát néhány megrázó eset, főleg a kötet végén, ami magyarázatot is adott a szerző orvosi pályáról való távozására.

No, és hogy miért ajánlom ezt a könyvet világjárvány idején? Mert jó könyv. Mert őszinte. Mert sokkoló, ám mégis fogyasztható. Mert a valóságot mutatja. Mert úgy gondolom, hiába foglalkoznak a hírportálok állandó jelleggel az egészségüggyel, nem elég. Nem elég, hogy ismerjük a számokat (amelyek egyébként egy idő után nem mondanak semmit), nem elég, hogy tudjuk, a rendszernek vannak hibái, és nem elég, hogy néha tapsolunk az ablakban. Az egészségügyis dolgozó a lakosság nagy részének még mindig egy olyan lény, aki csak steril környezetben létezik, akitől elvárjuk, hogy segítsen, és mélységesen felháborodunk, ha várni kell erre a segítségre, vagy ha ez nem a számunkra elvárt stílusban érkezik. Egyszerűen hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az orvos/ápló/mentős stb. is ember. Vannak szükségletei (például alvás, és nem csak kávén él), vannak érzései (csak szakmából adódóan igyekszik felfüggeszteni ezeket), és van magánélete (felesége, férje, gyerekei, kutyája, akik szintén igényt tatanak a figyelmére). Ez a könyv pedig épp ezt az emberi tényezőt mutatja be. Itt az orvos nem csak orvos, hanem egy férfi, akinek van egy megterhelő munkája, egy elégedetlen barátnője, néhány szintén elégedetlen jó barátja, és szűkös anyagi kerete, hiteltartozása. Ezt az emberi tényezőt pedig jó lenne, ha mindenki észben tartaná.

Nekem nagyon tetszett ez a könyv, és örülök, hogy most talált rám. Most, amikor mindent számokban és statisztikákban kezelnek, jó volt egy személyes hangvételt olvasni. Nem állítom, hogy soha többet nem fogok morogni több órányi várakozáskor egy orvosi rendelőben, de talán eszembe jut majd egy-egy vicces mozzanat a könyvből, amivel elszórakoztatom magam, és amitől én se leszek olyan morcos, és az orvos sem tűnik majd olyan morcosnak.

Bátran ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki nem tudja, mit olvasson ezen csodálatos 2020-as év hátralévő heteiben. Sötét humort kedvelők előnyben. Azonban ne olvasd el ezt a könyvet, ha nem vagy még nagykorú, mert tényleg véres és lelkileg megterhelő egy-egy oldala, ha gyermeket vársz, mert egy kismamának és leendő apukának sincs szüksége elrettentő szülőszobai történetekre, ha érzékeny a lelked vagy a gyomrod, mert felkavaró lehet. Aki pedig valaha kacérkodott bármilyen tárgy testnyílásba gyömöszölésével, olvassa el, de tényleg!