Magyarországon a képregényeknek nincs megbecsültsége és ez egy igazán szomorú dolog. Az olvasók nem értékelik a képregényeket annyira, hogy meg is vásároljanak egy-egy kötetet. (Inkább csak átlapozzák őket a könyvesboltban.) Mintha attól, hogy kevesebb benne a nyomtatott betű és alacsonyabb az oldalszám, kevésbé lenne igényes is, és ez egy nagyon rossz hozzáállás. Egy képregénykötetben legalább annyi munka van a szerző és a kiadó részéről, mint amennyi egy regényben. Sőt, ha hozzátesszük, hogy a képregényíró egyszerre ír és rajzol, megkockáztathatjuk, hogy többet is dolgozik egy-egy köteten, mint az, aki "csak" ír. Persze nem érdemes összehasonlítani egy regényt egy képregénnyel, hiszen teljesen más műfajról van szó, ám érdemes lenne egy szinten és megbecsültségen kezelni őket - legalább olvasni szerető körökben.
Épp ezért hoztam ezúttal egy képregényajánlót. Kicsit ugyan megint rácáfolok vele ajánlóírói szabályaimra, hiszen több kötet is megjelent már a szerző tollából, ám annyira szüksége lenne még nagyobb figyelemre ennek a műfajnak, hogy ezúttal is hajlandó vagyok szabályt szegni. Na, meg persze azért is, mert minden egyes kötet önmagában is megállja a helyét.
Sarah Andersen, mint minden 21. századi művész, az interneten vált ismertté. Elég gyorsan megnyerte magának az online közösséget kócos, csíkos pulóveres figurájával, aki nagy adag öniróniával szemléli saját magát és egyúttal a mai huszonéves nők világát. A sikernek köszönhetően 2016-ban megjelent első kötete, a Felnőni kiábrándító, amelyre a magyar olvasók legnagyobb gyönyörűségére a Fumax Kiadó rögtön le is csapott. Azóta két másik kötet is napvilágot látott, de én most csupán az elsőről szeretnék írni.
A 112 oldalas kötetben a szerző válogatott és legjobbnak ítélt munkái kaptak helyet. Természetesen egy részük elérhető online is, ám akad közöttük olyan, ami csak nyomtatásban olvasható.
Fülszöveg:
„Úgy érzed, kilógsz a sorból? Szeretnéd kapcsolatépítésen keresztül előremozdítani a karrieredet? A felnőttség olyan új, izgalmas kihívás a számodra, amire érzésed szerint teljesen fel vagy készülve? Hát pfuj. Kérlek, állj odébb!
Sarah Andersen, az elképesztően népszerű, ifjú brooklyni művész lezseren megrajzolt, tökéletesen célba találó rövid képregényei ugyanis nekünk, többieknek szólnak. Bemutatják, hogyan lehet teljes hétvégéket fenséges módon elszúrni az interneten, milyen elviselhetetlen kín egy jóképű sráccal kézen fogva végigmenni az utcán, vagy egész nap arról álmodozni, hogy végre hazaérünk és belebújhatunk a pizsamánkba. Más szavakkal: a modernkori fiatal élet horrorisztikus és kényelmetlen valóságát. Ja, és egyáltalán nem önéletrajzi ihletésűek! Cseppet sem azok!”
Ezek a képkockák elsősorban fiatal nőknek szólnak, de bárki szórakoztatónak találhatja őket. A rajzokon megjelenített problémák ugyanis hétköznapiak és pont annyira tipikusak, hogy az olvasók azonosulni tudjanak velük.
A központi téma, ahogy a cím is sugallja, a felnőtté válás problematikája. Nem olyan egyszerű dolog ez, mint amilyennek mondjuk nyolcévesen gondolta az ember. A felnőttség legalább annyi gondot, buktatót, nehézséget, ijesztő szituációt produkál, mint mondjuk a rettegett kamaszkor. Ráadásul, ha valaki introvertált személyiség, vagyis nem a társaság közepe és időnként szeret elbújni a paplan alatt, még több kellemetlen helyzettel találkozhat. Azonban attól, hogy valami nehéz, nem biztos, hogy nem szórakoztató. Erre jó példa ez a kötet, mivel minden ilyen szituációt kiparodizál kicsit. Humorral közelítve pedig a gondok már nem is tűnnek olyan ijesztőnek.
Természetesen, mivel a szerző és a főhős is nő, a képkockák nagy része a női nem apró-cseprő, ám időnként hatalmasnak látszó problémáira világít rá. Szerencsére ezt is viccesen közelíti meg és mikor szembeállítja a női és a férfi nézőpontokat, senki sem tud megsértődni rajta. Miért is tennénk? Hiszen a női ruhadarabok időnként valóban érthetetlenek és kényelmetlenek, míg a férfi pulóverek pihe-puhák… Illetve a párkapcsolati kérdésekkel foglalkozó részek is pont ennyire realisták és persze meg vannak fűszerezve egy nagy adag humorral is.
A képregény gondolatai tehát könnyen célba érnek az olvasó korától és nemétől függetlenül. A képek azonban már más lapra tartoznak. A rajzstílus egyszerű, ám kreatív és ez az, ami esetleg nem mindenkit nyűgöz le. Azonban, ha valaki ráérez a csíkos pólós lány karakterére és értékeli a helyes nyuszi figurát és az öntörvényű fekete macskát, nem fog fennakadni azon, ha egy női szerv is belemosolyog a képbe. Nekem nagyon tetszik ez a stílus és szerintem, az ilyen jellegű, egyszerű és letisztult figurákat könnyű értékelni.
Nekem tehát nagyon tetszett ez a képregény, remekül szórakoztam rajta és rengeteg képkockán magamra ismertem benne. Ezért is tudom ajánlani mindenkinek, aki úgy érzi, cseppet átverték gyerekkorában, mert felnőni néha tényleg kiábrándító.
Na és hogy miért érdemes saját polcon tudni? Mert igazán szép egyben látni a képsorokat. (A nyomtatott lapok illatát inkább nem részletezem, hiszen minden könyvmoly tudja, ennél jobb parfüm nincs a világon.) Mert jót tesz az ember lelkének, ha néha valami kifejezetten szórakoztatót olvas. Mert egyszerűbb levenni egy kötetet a polcról, mint internetes keresőkben kutakodni egy-egy képkocka után. Ráadásul a könyv vastagságából adódóan praktikus darab utazáshoz, mert sosem lehet tudni, mikor lehet szükségünk egy jó adag humorra, hogy könnyebben kezeljük a felnőttek világát.