A párbeszédekről

Egy regény dinamikusságához és élvezhetőségéhez nagyban hozzájárulnak a megfelelő párbeszédek. Párbeszédeket könnyű írni. Jó párbeszédeket viszont már kissé nehezebb.

A formai követelményeken felül fontos figyelni arra, hogy a dialógusok megteljenek élettel, és az olvasó egy pillanatra se essen ki belőle, úgy érezze mindvégig, hogy létező emberek beszélgetésének a tanúja. Az interneten számos cikk foglalkozik a párbeszédek formázásával, hova kell rakni pontot, és hova nem, de nagyon kevesen foglalkoznak ennek a témának a kapcsán azzal, hogy miként lesz az adott párbeszéd valódi párbeszéd.

Most mind a kettő témába belemegyünk kicsit.

 

Formai követelmények

 

A legtöbb helyen három szekcióra szokták bontani a párbeszédek helyesírását, mi most hozzácsapunk egy negyediket is.

 

1. Mikor az elbeszélői rész nem állja meg külön a helyét (önmagában olvasva nem értelmes mondat)

 

– Te meg vagy őrülve, Kate – mondta Jane.

– Most miért mondasz ilyet nekem? – kérdezett vissza Kate felháborodottan.

– Nem tudom. Talán mert tényleg bekattantál! – emelte fel a hangját Jane.

 

Vizsgáljuk meg a fenti párbeszédet két szempontból.

 

Mondatvégi írásjelek és kezdőbetűk

 

A fenti kis párbeszédben látható, hogy a három elhangzott mondat különbözőképpen ér véget. Az elsőnél egyáltalán nincs mondatvégi írásjel, a másik kettőnél pedig kérdőjel és felkiáltójel van. Az egyetlen, ami egyforma a fenti beszélgetésben az, hogy az elbeszélői rész egyik helyen sem alkot önálló mondatot, ezért kisbetűvel kezdjük. Amennyiben a párbeszédben elhangzott mondat kijelentő, és a hozzákapcsolt elbeszélői rész nem alkot önálló mondatot, a pontot nem kell kitenni a párbeszédben elhangzott mondat végére, minden más mondatvégi írásjelet viszont ki kell tenni.

 

Gondolatjelek és szóközök

 

A párbeszédben elhangzó mondatokat mindig gondolatjellel kezdjük. Ezt nagyon sokan tévesztik a Word miatt, ugyanis a kezdő kötőjelet nem cseréli gondolatjelre a program, ezért a legtöbben ezt úgy is hagyják helytelenül.

A gondolatjelet Windows rendszeren a billentyűzet Alt+0150 kombinációjával lehet elérni a legkönnyebben.

A párbeszédet kezdő gondolatjel előtt nem kell szóközt ütni, de utána igen, és csak ezután szabad indítani a mondatot. Az elbeszélő rész hozzácsatolásánál is mindenképpen gondolatjelet kell használni, itt viszont már előtte és utána is szóközt kell ütni.

 

2. Mikor az elbeszélői rész megállja a helyét külön mondatként (önmagában olvasva is értelmes mondat)

 

– Te meg vagy őrülve, Kate. – A kijelentés haragot szított Kate lelkében.

– Most miért mondasz ilyet nekem? – Dühösen csengett a kérdés.

– Nem tudom. Talán mert tényleg bekattantál! – Jane is ingerültté vált.

 

Ebben az esetben a párbeszédekhez csatolt mondatok, külön is értelmezhetőek, ha önmagában olvassuk őket, nem támad hiányérzetünk. Ezért minden esetben nagybetűvel kell kezdeni őket, és az előttük elhangzott mondatokat is ennek megfelelően le kell zárni. Kijelentő mondat esetében itt ki kell tenni a pontot, lásd az első mondatnál:

– Te meg vagy őrülve, Kate. – A kijelentés haragot szított Kate lelkében.

 

A gondolatjelek és a szóközök viszonya pontosan úgy alakul itt is, ahogyan az előző példánál szemléltettük. A kezdő gondolatjel elé nem kell szóköz, a mondatok közöttinél elé is kell és utána is kell szóközt tenni.

 

3. Mikor az elbeszélői rész a párbeszédben elhangzott mondatba ékelődik

 

– Te meg vagy őrülve – mondta Jane –, én ezt biztosan nem támogatom!

– Ne mondj ilyeneket nekem – válaszolt Kate –, mert később meg fogod bánni.

– Azért mondok ilyeneket, mert már egy jó ideje egyszerűen – Jane mély levegőt vett – bekattantál.

 

Ebben a három esetben beékeltük az elbeszélői részt a párbeszédben elhangzó mondat közepébe. Az első két eset ugyanolyan. Nézzük meg egy pillanatra a mondatokat a beékelés nélkül.

 

– Te meg vagy őrülve, én ezt biztosan nem támogatom!

– Ne mondj ilyeneket nekem, mert később meg fogod bánni.

 

A beékelés nélkül láthatjuk, hogy a mondatok vesszőket tartalmaznak a tagmondatok határánál. Ezek a vesszők akkor sem tűnnek el, ha a mondat közepére beszúrunk egy rövidke elbeszélői részt! Annyi történik csak, hogy a vessző a beékelés mögé csúszik. A vessző elé nem teszünk szóközt, az közvetlen az előtte álló elemhez ragad, ez esetben a második gondolatjelhez.

 

– Te meg vagy őrülve – mondta Jane –, én ezt biztosan nem támogatom!

– Ne mondj ilyeneket nekem – válaszolt Kate –, mert később meg fogod bánni.

 

A harmadik mondat esete sem különbözik túlságosan az előzőtől. A különbség csak annyiban rejlik, hogy a harmadik párbeszédben elhangzott mondat nem tartalmaz vesszőt ott, ahová a beékelést tenni akarjuk. Vegyük ki itt is a beékelést, hogy jobban lássuk.

 

– Azért mondok ilyeneket, mert már egy jó ideje egyszerűen bekattantál.

 

Ebben az esetben csak szimplán két gondolatjel közé helyezzük a beékelést és úgy tesszük a mondatba vessző nélkül. A gondolatjelek elé és mögé is kell szóközt ütni.

 

– Azért mondok ilyeneket, mert már egy jó ideje egyszerűen – Jane mély levegőt vett – bekattantál.

 

4. Szerepelő gondolatainak írása

 

Ebben az esetben a kezdő mondat elé nem kell gondolatjelet tenni, a mondatot pedig érdemes dőlttel szedni (ez utóbbi nem kötelező, de erősen ajánlott, hogy elkülönüljön a leírástól).

 

Talán túllőttem a célon – gondolta Jane.

 

És ugyanez a helyzet akkor is, ha a szereplő az elbeszélői rész után folytatja a gondolatot.

 

Talán túllőttem a célon – gondolta Jane. Lehet, nem kellett volna ennyire erőteljesen fogalmaznom.

 

Nézzük meg most Kate és Jane párbeszédét úgy, hogy minden példa előfordul benne:

 

– Te meg vagy őrülve – mondta Jane –, én ezt biztosan nem támogatom!

– Most miért mondasz ilyet nekem? – kérdezett vissza Kate felháborodottan.

– Azért mondok ilyeneket, mert már egy jó ideje egyszerűen – Jane mély levegőt vett – bekattantál.

A lány egy pillanatra megilletődött saját kijelentésén. Talán túllőttem a célon – gondolta Jane. Lehet, nem kellett volna ennyire erőteljesen fogalmaznom. De akkor már késő volt.

– Köszönöm szépen a támogatás. – Az irónia csak úgy csöpögött Kate hangjából.

 

 

Tartalmi és technikai tippek

 

Sose feledkezz meg arról, hogy a szereplőid élő emberek. Vannak szokásaik, külső és belső tulajdonságaik, amik minden egyes a szájukból elhangzó mondatot befolyásolnak. Nem két lego figura párbeszédét próbálod leírni, akik csak tétlenül állnak egymással szemben mozdulatlanul. Az emberekre párbeszéd közben is hatnak saját szokásaik, kinézetük és környezetük.

 

Vigyük tovább Kate és Jane párbeszédét.

 

1. Ne tőmondatokban fogalmazz!

 

Ez ugyanúgy érvényes az elbeszélői részekre is, ahogyan a párbeszédekben elhangzott mondatokra, gyakran mégis találkozni ilyen párbeszédleírásokkal:

 

– Te meg vagy őrülve – mondta Jane.

– Most miért mondasz ilyet nekem? – kérdezett vissza Kate.

– Nem tudom. Talán mert tényleg bekattantál! – felelte Jane.

– Köszönöm szépen a támogatás – jegyezte meg Kate.

– Nehogy te legyél már felháborodva! – kiabálta Jane. – Teljes képtelenség, amit tervezel!

– Azt hittem, legalább te támogatni fogsz.

– Hogy kicsináld magad? – kérdezte Jane. – Azt lesheted.

– Egyszerűen képtelen vagy megérteni – reagálta le Kate.

 

Ez a párbeszéd azon felül, hogy folyamatosan ismételgeti a neveket, ami alapvetően nem jó, tőmondatokra szorítkozik a leírások terén. Nem tudunk meg semmit a beszélgetőkről, amitől merevvé, élettelenné és rideggé válik az olvasott jelenet. Az olvasó képtelen lesz azonosulni a helyzettel, vagy bármelyik szereplővel. Az ilyen párbeszédeket létrehozó író, semmilyen támpontot nem ad az olvasónak ahhoz, hogy miként képzelje el az író által alkotott szituációt.

 

 3. Légy tisztában azzal, hogy a párbeszédben szereplő emberek milyen lelki állapotban vesznek részt a dialógusban, adott esetben ez a lelki állapot miként fog változni a beszélgetés során

 

– Te meg vagy őrülve – mondta Jane elképedten.

– Most miért mondasz ilyet nekem? – kérdezett vissza Kate kissé meglepetten.

– Nem tudom. Talán mert tényleg bekattantál! – felelte Jane, miközben kezdeti döbbenete szépen lassan elkezdett nyers dühhé formálódni lelkében.

– Köszönöm szépen a támogatás – jegyezte meg Kate maró gúnnyal a hangjában.

– Nehogy te legyél már felháborodva! – kiabálta Jane hitetlenkedve. – Teljes képtelenség, amit tervezel!

– Azt hittem, legalább te támogatni fogsz. – Kate képtelen volt feldolgozni, hogy a másik nem szeretne osztozni briliánsnak tartott ötletében.

– Hogy kicsináld magad? – kérdezte Jane. A hangjába az ingerültség mellett némi aggodalom kezdett szivárogni. – Azt lesheted.

– Egyszerűen képtelen vagy megérteni – reagálta le Kate csalódottan.

 

A fentebb olvasott párbeszéd ugyan az, mint az első pontban szereplő, azonban annyi különbséggel, hogy hozzáadtunk néhány olyan részt, ami utalást teszt arra, hogy a párbeszédben szereplők, miként viszonyulnak a megvitatott témához. Míg az első pontnál semmit sem tudtunk meg erről, addig a másik pontnál már érezhetjük, hogy Jane egyáltalán nem örül annak, amit Kate felvázolt neki. Továbbra is sokszor ismétlődnek a szereplők nevei, de már sokkal jobban elvegyülnek a leírásban az első ponthoz képest.

 

3. Sződd bele a szereplők belső és külső tulajdonságait, és hogy milyen viszonyban állnak egymással

 

– Te meg vagy őrülve – mondta Jane elképedten. Szőke tincsei közül igyekezett egy elkóborolt szálat kiseperni arcából.

– Most miért mondasz ilyet nekem? – kérdezett vissza Kate kissé meglepetten. Világoskék szemei értetlenül kerekedtek el, ahogyan felnézett a másikra.

– Nem tudom. Talán mert tényleg bekattantál! – felelte a szőke hajú, miközben kezdeti döbbenete szépen lassan elkezdett nyers dühhé formálódni lelkében. Arca a szokásos sápadt helyett most vörösödni kezdett, amitől úgy nézett ki, mint egy megérni készülő paradicsom. Ezt csak kiemelte sötétékék pulóvere.

– Köszönöm szépen a támogatás – jegyezte meg barátnője maró gúnnyal a hangjában. Szorosan összefogott barna lófarka ide-oda ringatózott beszéd közben.

– Nehogy te legyél már felháborodva! – kiabálta Jane hitetlenkedve. Kezei anynira ökölbe szorultak, hogy szépen manikűrözött körmei tenyerébe vájtak. – Teljes képtelenség, amit tervezel! – jelentette ki, majd azon nyomban be is harapta vékonyka alsó ajkát. Talán túllőttem a célon – gondolta. Lehet, nem kellett volna ennyire erőteljesen fogalmaznom. De akkor már késő volt.

– Azt hittem, legalább te támogatni fogsz. – Kate képtelen volt feldolgozni, hogy a másik nem szeretne osztozni briliánsnak tartott ötletében.

– Hogy kicsináld magad? – kérdezte Jane. A hangjába az ingerültség mellett némi aggodalom kezdett szivárogni, mint mindig, mikor Kate valami hasonlóval hozakodott elő. – Azt lesheted – jegyezte meg határozottan, mert a kékszeműnek voltak már korábban is vitatható ötletei, de ez a mostani minden túltett.

– Egyszerűen képtelen vagy megérteni – reagálta le Kate csalódottan.

 

Kiderült, hogy kinek milyen színű a haja. Kiderült az is, hogy Kate szeme kék, míg Jane bőre általában sápadt. Arra is rájöhettünk, hogy barátnők. Arra is kaptunk utalást, hogy Kate valamennyivel alacsonyabb Jane-nél. És így tovább…

Ezek mind olyan információk, amik vezetik az olvasó fantáziáját, élettel töltik meg a párbeszédet, illetve ez egy nagyon hasznos módja a szereplők bemutatásának. Kerüld az olyan bemutatkozásokat és leírásokat, amik tételesen leírják, hogy ki hogyan néz ki. Vontatottá válik tőle a történet.

 

4. Térj ki a helyre is, ahol a beszélgetés zajlik, és hogy ez a hely, miként befolyásolja a beszélgetést

 

Hol hangzik el a párbeszéd? Miért pont ott? Csak ketten vannak, vagy mások is hallhatják? Csupa olyan jogos kérdés, ami felmerülhet az olvasóban, ha nem teszel róla említést.

 

Jane megtorpant, amivel megállásra késztette a mellette haladót is. Egy alacsony, köpcös férfi majdnem nekik is ment. A bevásárlóközpont zaja méhrajként dongta őket körbe.

– Te meg vagy őrülve – mondta Jane elképedten. Szőke tincsei közül igyekezett egy elkóborolt szálat kiseperni arcából.

– Most miért mondasz ilyet nekem? – kérdezett vissza Kate kissé meglepetten. Világoskék szemei értetlenül kerekedtek el, ahogyan felnézett a másikra. Arcára óvatos árnyjátékot vetett a felettük lévő szinten kifeszített fényfüzér.

– Nem tudom. Talán mert tényleg bekattantál! – felelte a szőke hajú, miközben kezdeti döbbenete szépen lassan elkezdett nyers dühhé formálódni lelkében. Arca a szokásos sápadt helyett most vörösödni kezdett, amitől úgy nézett ki, mint egy megérni készülő paradicsom. Ezt csak kiemelte sötétékék pulóvere.

– Köszönöm szépen a támogatás – jegyezte meg barátnője maró gúnnyal a hangjában. Szorosan összefogott barna lófarka ide-oda ringatózott beszéd közben, a mondat utolsó szava pedig szinte elhalt az emberek tömegének morajlásában.

– Nehogy te legyél már felháborodva! – kiabálta Jane hitetlenkedve. – Teljes képtelenség, amit tervezel! – jelentette ki, majd azon nyomban be is harapta vékonyka alsó ajkát. Talán túllőttem a célon – gondolta. Lehet, nem kellett volna ennyire erőteljesen fogalmaznom. De akkor már késő volt.

– Azt hittem, legalább te támogatni fogsz. – Kate képtelen volt feldolgozni, hogy a másik nem szeretne osztozni briliánsnak tartott ötletében. Egy lány hirtelen átvágott közöttük, ami miatt Jane csak pár másodperces késéssel tudott reagálni a hallottakra.

– Hogy kicsináld magad? – kérdezte közelebb lépve újra. A hangjába az ingerültség mellett némi aggodalom kezdett szivárogni, mint mindig, mikor Kate valami hasonlóval hozakodott elő. – Azt lesheted – jegyezte meg határozottan, mert a kékszeműnek volt már korábban is vitatható ötlete, de ez a mostani minden túltett.

– Egyszerűen képtelen vagy megérteni – reagálta le Kate csalódottan. Rájött, hogy nem talált partnerre Jane-ben, ezért sarkon fordult, és megindult a bevásárlóközpont halványbézs járólapjain. Jane egy pár másodpercig nézte, ahogyan barátnője alakja távolodik a forgatagban, majd lemondó sóhajjal utána indult.

 

Ezzel eljutottunk a szimpla párbeszédtől egy jelenetig.

 

Így a negyedik pontban szereplő párbeszédet olvasva tűnik csak fel, hogy mekkora is a különbség az első pontban szereplőhöz képest. Ez csak egy fajta megközelítése a párbeszédeknek. Nincs kimondott recept, hogy mitől lesz igazán jó egy párbeszéd. Van, hogy az első és az utolsó pont között találja meg az író az arany középutat. A lényeg, hogy sosem szabad az olvasót magára hagyni. Vezetni kell, neked kell meghatároznod, hogy merre tartson, mikor a történetedet olvassa.