Hazafelé
Kuncogni kezdett, ahogy eszébe jutott a férje, amint a hatalmas merőkanállal kétszer is szed a vasárnapi húslevesből, majd utána még megeszi a leveshúst is, frissen reszelt, könnyfakasztóan csípős tormával. Széles arca kivörösödött, megtörölte a bajszát, majd elégedetten szuszogva dőlt hátra a nyikorgó konyhai széken. Mindig szusszant egyet a pörkölt előtt. Minden vasárnap paprikás csirke volt a második fogás. Nokedlivel, jó sűrű, piros szafttal. A kedvence. Csak évekkel az első pörkölt után kérdezte meg:
– Te miért nem eszel?
– Nem szeretem – felelte egyszerűen, és a mai napig előtte van férje csodálkozó tekintete. Még a vastag, összenőtt szemöldökét is felhúzta. Örült, hogy meglepődik a férfi. Reménykedni kezdett, hogy mást is megkérdez tőle. Talán eszébe jut megkérdezni, miért jár olyan sokat a szomszéd öregasszonyhoz, ha ott vannak az unokái. De a pörkölttől túl hosszúnak bizonyult az út a gyerekáldásig.
Aztán egy tavaszi napon megkapta a behívóját.