Draconus_Diablo 2018. január 5.

Három kívánság

Egykor halálos ellenségek voltak – ma már boldogan élnek egy takaros kis házikóban Resembool határában. Ed éppen hazafelé tart a Központi Városból, azonban megfeledkezik valamiről, aminek nem várt és igencsak súlyos következményei lesznek… "- Nem. Nemnemnemnemnem! Felejtsd el! – rázta a fejét annyira, hogy egészen beleszédült, miközben arcának színe permanens ciklikussággal váltakozott a céklavörös és a halotti sápadt között. - Nem? Szóval azt mondod, nem? – Envy komótosan átballagott a nappaliba, majd lecövekelt a falra függesztett térkép előtt; ő meg, karján az áttetsző zsákba csomagolt, ruhának csak nagyon nagy jóindulattal nevezhető izével, pár másodperc múltán követte. - Most úgy konkrétan mit csinálsz? – faggatózott értetlenül. - Amestris térképét nézegetem – válaszolta baljóslatún. - Azt látom, hogy Amestris térképét nézegeted, de… Minek nézegeted Amestris térképét? - Megpróbálom meghatározni, melyik lehet az a település, amelyet a túlnépesedés veszélye a leginkább fenyeget… – suttogta résnyire szűkült szemekkel. - Ez zsarolás – dohogta bosszúsan, bár bízott benne, hogy a homonculus nem irtana ki emiatt egy komplett várost. Vagy talán mégis… - Nem. Ez érdekérvényesítés – érkezett a cáfolat egy határozott kinyilatkoztatás formájában. – Megígérted – tette hozzá megdönthetetlen érv gyanánt, mire Ed beletörődően sóhajtott."

0 komment