TurulKagan 2020. január 24.

Vér és Becsület

Mikor legutóbb láttam a fényt füst kínozta szemeim, a pokol perzselő dühének fellege. Emlékszem tavaszodott, hanem Lamiänhall hegyei havas sapkát hordtak, tetejükre pedig rägroszti tűz edzett izzó lángkoronát. Az volt az én korom, életem azon szakasza, mikor háború dúlt, mégis bátran mondhattuk; szabadok vagyunk! Aztán történt valami, amire azt hittem lehetetlen. Elestem, megszűntem létezni, tovaszálltam e világtól, túl időn és síkon, tán még a képzeleten is. Oly dolgokat láttam, amihez foghatót maguk az Istenek sem, aztán bekövetkezett…. Fellobbant a láng, az Őrület Lángja. Téboly és Halál lettek úrrá. Immár ők bíráskodnak élők és holtak felett. Törvényszékük a kín, rendjük a félelem, ítéletük pedig a feledés. Tudják mivel kell iga alatt tartani a népeket, viszonzásul megjöveteleik az árat, semmit sem adnak ingyen. A Névtelen hagyatéka ez. E rettenetbe küldtek vissza, hogy tegyem azt, amire születtem, ott ahol már semmi sem a régi. Ami most van, irtózatosabb az összes háborúnál. Minden megváltozott. Városok és országok pusztultak el, népek ritkultak meg vagy égtek el a fergetegben, melyhez hasonlót Divinor tisztítótüze óta nem látott a földkéréség. Ami eddig szép volt és jó, megszűnt létezni, s halovány emléke némán bujkál valahol a homályban. Ez az én történetem. *** „ - Hogy mit is szeretnék valójában? Kínt és szenvedést, mert mások fájdalmából erőt merítve magam fogom a semmibe taszítani a gonoszt, Nem számít, hogy ehhez vér kell, pusztulás és halál, egyszer úgy is mindenki meghal..." -Ilumenyn Phoenix Egy világ, egy történet, négy lélek s egy végzet.

0 komment
LianiHikawa 2019. október 30.

Az ötven éves lecke

Ryan McKee élete megpecsételődik, mikor családjával menekülni kényszerül a háború elől és egy olyan lavinát indít meg a Spielbert-hegyen való átkeléssel, ami elsodor tőle mindent, amit szeret. A kétgyermekes családapából magányos igazságharcos lesz, aki a maga szintjén igyekszik megtisztítani a világot a mocsoktól, méghozzá annak legcsekélyebb aggálya nélkül, hogy ezért alá kell abba merülnie. Gyilkosokat, erőszaktevőket, drogkartelek embereit tűzi célkeresztbe és a bőrükbe bújik. Hogy ez meddig folytatódhat így? Angel végre a nyomára akadt és feltett szándéka, hogy ha a jó útra nem terelheti vissza, hát végleg végez vele. A 2018-as Fantasy Kihívásra írtam. Kulcsok: élet-halál kapuja Sarsaparilla (Kúszónövény, amely Dél-Amerikában, Guatemalában, Hondurasban és San Salvadorban őshonos. A népi szájhagyomány nemi vágyat növelő szerként ismeri, de szifilisz ellen is használják. Jól ismert gyulladásgátló, méregtelenítő hatása, enyhíti az allergiát és az asztmás tüneteket. Ösztönzi a fehérvérsejtek termelését, így erősíti az immunrendszert. Bőrproblémákra is remek gyógyír, így az ekcéma, pikkelysömör, pattanások, kelések és a szemölcsök ellen is remekül használható.) Plusz kulcsok: nemezis (büntető igazság, bosszúálló végzet, megtorló) igazgyöngy vörös október

0 komment