Tehetségek iskolája - Fejezet 20: Jegyzetfüzet
A narancsos, langyos derengést a fojtogató, őszi szürkület veszi át, mire lehiggadok és meg tudok szólalni. A ház előtti lépcsőn ülünk Noammel, az egyre hűvösödő estébe bámulva, miután úgy éreztem, a testem nem tudja bevenni a történteket, és megadja magát. Persze nem így lett. Még csak hányni sem hánytam, pedig mostanában elég gyakran környékez az inger, így csak egy szánalmas pánikroham – vagy mi – után úgy döntöttünk, csak ücsörgünk némán egy kicsit magunkban. – Úgy érzem, megőrülök – mondom halkan végül megszakítva a csendet,...