Főoldal
Rólunk
Történetek
Hírek
Sikerlisták
Felhasználók
Segítség
  • Titillium
  • PT Serif
  • Ubuntu
  • Alapértelmezett
  • AAA
  • AAA
  • AAA
27
Kedvencekhez adás

A hegyek hangja

Fülszöveg:

Vajon milyen érzések játszódhattak le Ginnyben, miután lehúzta a vécén a naplót? Mi lehetett az első dolga, mi mindenen gondolkozhatott… Végre szabadon. Egy rövid kis szösszenet erről, ahogy az az én fejemben él, a Grácia Roxfort pályázatára készült 🙂

Ginny Weasley mélyeket lélegzett. Hát sikerült, elég erős volt, hogy megtegye. Ugyan már fél órája volt, hogy remegve kisétált a második emeleti mosdóból, miután lehúzta a naplót, még nem tudott teljesen megnyugodni. Hajtotta valami, valami, ami végül kiűzte őt a kastélyból. Nehezen indult el, de szinte fizikailag érezte, ahogy lépésről-lépésre könnyebbé válik a haladás számára, mintha vízből jönne ki. Ahogy könnyedebbek lettek a léptei, eszébe jutott, mire volna igazán szüksége. Olyan régen repült már. Mikor is? Az elmúlt időszak annyira összemosódott. Szinte semmire sem emlékezett, csak a zavaros parancsokra, amiknek semmi értelmük nem volt. Mégis teljesítette őket. Minden idejét ez töltötte ki. A napló rabjává vált. Mintha egy függöny ereszkedett volna a szeme elé, és kitakarta volna a számára fontos dolgokat.

A seprűtárolóhoz érve az izgalom kiszorította belőle a nehéz gondolatokat. A fa hűvös érintése felmelegítette a szívét, és vérszegényen ugyan, de végre tudott mosolyogni. Ahogy távolodott a földtől, a szél bársonyos érintése lesimogatta róla a bánatot, és át tudta magát adni az őszinte örömnek. Sokáig röpködött céltalanul, csak élvezve az erőt, ami a seprűn keresztül belé szállt. Ez volt a valódi közege. Itt nem félt semmitől. Túlcsordult a boldogságtól, a hirtelen energiát pedig, ami most felszabadult benne, manőverezésbe fektette. Hurkok, csavarok, műbukások követték egymást, miközben harsány kacagását elnyelte a szél. Aztán minden előzmény nélkül hirtelen megállt. Gonoszkás vigyor terült szét az arcán, ahogy terveket kezdett szőni. Eddig semmit sem csinált, és most mindent pótolni akart. Ha elég erős volt, hogy attól a borzalomtól megszabaduljon, akkor talán… De csak talán Harryhez is odamehetne kicsit beszélgetni… És Merlin gubancos szakállára, hát még az ikrek egy tréfájába sem segített be! El sem kezdődött még a roxforti élete! Annyi, de annyi örömteli dolog vár még rá, és eddig fel sem tűnt neki. Hiába, az ember kifordul magából, ha megszállják. Ó, ha már ikrek és tréfa, volt egy tökéletes ötlete, mi legyen az első közös munkája velük. Volt a nyáron egy érdekes jelenet. Nem hitte volna, hogy lehet Percy vörösebb, mint mikor rájött, hogy a talárjai hátára az ikrek rábájolták a “Mama pici prefije” szöveget. Mikor látott olyat a kastély, hogy Roxfortból Roxfortba küldjenek rivallót? Jaaaj, mi lesz még, ha rájönnek, hogy a bátyusnak barátnője van? A gondolatra újra felnevetett, de úgy, hogy már a könnye is kicsordult. Vagyis mégsem. Langyos eső áztatta arcát, haját, de ő nem bánta. Mintha az utóbbi időszak mocskát mosta volna le róla. Egy helyben lebegve széttárta a karjait, élvezve az esőcseppek cirógatását. Ahogy a lelke megkönnyebbült, valóban csorogni kezdtek a könnyei, de ő csak mosolygott rendületlenül. Újra önmaga volt. Újra voltak érzései. Tervei.

Sírva nevetett, így ünnepelt. Kicsit úgy érezte, mintha a halálból tért volna vissza. Az élő, lélegző világ pedig ölelésébe zárta és magába fogadta. Lassan megnyugodott, megszokta újra az érzést. Hogy senki sem parancsolhat neki. Hogy azt tehet, amit csak akar, követheti a szívét és a vágyait, nem kell engedelmeskednie a számára idegen parancsoknak. Időközben meglepően messzire sodródott az iskolától, de nem bánta. Egyedül lehetett az érzéseivel, csak a hegyek vették körül. Hirtelen ötlettől vezérelve elkiáltotta magát, majd a könnyei ellenére is mosolyogva hallgatta, ahogy a hegyek visszhangozták: Szabad vagyok!