Kedvencekhez adás
54

Egy új élet

Szívügyek

Szerzői megjegyzés:

Sziasztok! Remélem tetszik és remélem mindenkinek sok pihenéssel telt a húsvét! Megint közeleg a vizsgaidőszak, szóval ne haragudjatok az eltűnéseim miatt, kérlek! <3

Shopia még ennyi idő elteltével is feszengve lépett be a nagyterembe, amikor vacsoránál kénytelen volt a többiekkel együtt enni. Utálta, hogy minden egyes alkalommal többen rámeredtek, végigmérték őt. Susogtak a háta mögött és néha még a nevét is hallotta a háta mögül. Emiatt előjött az egyik régi rossz szokása: a körme melletti bőr kaparása.

– Ez egy nagyon csúnya szokás – szólt hozzá valaki a jobbjáról. Shopie ujjai önkéntelenül is megálltak és a hang felé fordult.

– Parancsolsz?

– Amit csinálsz a kezeddel! Az egy nagyon csúnya szokás! Ideges vagy? – vonta kérdőre, miközben felemelte jobb kezét és sötét pillantásokkal méregette. – Ez neked jó? – érdeklődött, miközben elengedte a kézfejét. Shopia reflexszerűen a háta mögé rejtette a kezét.

– Ez csak egy rossz szokás – válaszolt halkan és kicsit szégyenlősen. Thor elmosolyodott.

– Igyekezz leszokni róla, még a legférfiasabb nőnek sincs ilyen keze! Vigyázz rá, vigyázz magadra! – figyelmeztette finoman, de valamiért úgy érezte, a beszélgetés már nem a kezéről szól. Shopia bólintott és távozott az erkély felé.

– Szervusz Shopie – szólították meg ismét. A lány ingerült sóhaj után fordult csak az uralkodónő felé. – Hogyan érzed magad? – Shopie elgondolkodott, hogy vajon tud-e a mai napról.

– Aggódom. Örülök annak, hogy képeznek és fejlődöm, de semmi értelme ennek az egésznek, ha mint harcos nem küzdhetek. Itt nincs meg nekem a helyem. Ez teljesen értelmetlen – mondta csüggedten. Friga arcán megértő mosoly tűnt fel.

– Ha te nem is, a fiam majd megtalálja a helyed! – próbálta vigasztalni a lányt. – Most is az apjával egyezkedik. – Fordult a benti tömeg felé. – Ott az asztalnál, látod? – mutatott rá óvatosan. – Ha valamit a fejébe vesz, akkor azt általában véghez is viszi.

– Igen, azt hiszem, ezt a tulajdonságát már észrevettem. Csak nem akarok itt maradni, mint valami kolonc. Vagy csak úgy kitartottként itt maradjak. Nagyon rosszul esne.

– Hidd el nekem, hogy itt mindenki borzasztóan örül a jelenlétednek. Egyáltalán nem jelentesz számunkra terhet. Beszélek majd Shanával, ha szeretnéd, találhatunk ott neked valami kis elfoglaltságot! – mosolygott rá ragyogóan, miközben végigsimított a karján.

– Köszönöm.

– Nincs mit megköszönnöd. Viszont örülnék, ha elmondanád nekem, hogy mi történt ma kettőtökkel! A fiam ostobának néz, mert úgy tesz mintha, mi sem történt volna.

– Semmi különös – vonogatta a vállát. Friga felhúzta a szemöldökét.

– Shopia, kérlek, ne kezdd el ezt te is. Kérlek, tudnom kell, milyen dolgokkal próbál rád ijeszteni. Tudnom kell! – mondta finoman.

– Fenyegetett… – szólalt meg hosszas hezitálás után –, hogy elintézi azt, hogy mint szolgáló… vagy ágyas legyek. – Friga ajkai elváltak egymástól döbbenetében. Sokáig nem szólalt meg, arcán látszott, hogy igyekszik megfelelő szavakat találni az előbb hallottakra.

– Ebbe természetesen nekem is lenne beleszólásom – mondta végül. – Elég éles megjegyzései voltak mindig is… de ilyet még sose csinált. – Friga hatalmasat sóhajtott, majd a fia felé pillantott.

– Elintéztük a dolgot, azt hiszem – mosolyodott el kényszeresen Shopie. Friga egyáltalán nem mosolygott.

– Ha most megbocsájtasz… – Shopie bólintott és eltöprengett azon, hogy vajon milyen mély sírt csináltasson magának. Loki ugyanis meg fogja ölni, amiért ezt elkotyogta az anyjának. Hátat fordított az erkély bejáratának és tekintetével megkereste a vízesést, majd lehunyta a szemét. Érezte a bőrén a szellőt, ahogy belekap a hajába. Ahogy levegőt vett: virágok illatának ezreit érezte. Nagyot sóhajtva eltűnt. Amit Loki teljesen biztos megérzett és Friga is.

A konyhában megkereste Amét, váltottak pár szót az aznapi vitáról, majd szépen megkérte, hogy tegyen félre pár falatot neki. Ezután kért magának egy poharat, meg egy üveg bort és megint teleportált, most épp a szobájába. Loki még a nagyteremben volt, így most végre tényleg egyedül lehetett. Felhajtott egy pohár bort és már vette is le a csodálatos ruháját. Haját összefogta és kényelmes, bő ruhát húzott magára, közben megállíthatatlanul nyelte a bort.

Fáradtnak érezte magát, testileg és szellemileg egyaránt és megkönnyebbülésre volt szüksége. Csupán egyetlen gondtalan, Loki-mentes napra, ahol azt csinálhat, amit csak szeretne. Ahogy egyre jobban elmélyült a lelki fájdalmaiban, egyre határozottabban érezte a torkában kialakuló gombócot. Úgy érezte, még sírni is képes lenne ebben a siralmas állapotában, csakhogy nincs senki sem, aki megadhatná a végső löketet, hogy elindulhasson a lejtőn. Sokszor érezte magát fáradtnak, üresnek, összezavartnak, de ilyenkor pár baráti beszélgetés után rendbe is jött, és ment tovább az élet. Azonban itt kivel kellene beszélnie?

Ame és Sif nem értenék meg őt teljesen sosem, hiszen egyáltalán nem ismerik az életét, hogy milyen a Földön az élet. Csupán egyetlen rosszindulatú megjegyzés választotta el őt az órákon át tartó fájdalmas zokogástól.

Inkább a bort választotta és a mámorító, szabad érzést, amit minden egyes kortynál egyre jobban érzett. A meleg, bizsergető érzést, ami végigszaladt a testén, miközben nyelt. Sokkal jobb volt ez az állapot, mint a depresszió, amibe képes lett volna hajszolni saját magát. Ahogy bágyadtan ült az ágyán, ismét végigpörögtek benne a nap történései. Loki. Folyamatosan Loki pörgött végig a fejében újra és újra. Mindig az ő arca, a szeme, a fintora… mindene.

Mióta visszajöttek az erdőből a kapcsolatuk megváltozott. Eddig csak mondhatni némán gyűlölték egymást, most azonban vadul és szenvedélyesen nyilvánítják ki utálatukat. Egyre durvább és durvább helyzetekben. A mai volt az eddigi legbotrányosabb: Loki ágyasa. Nem csak a gyűlölet, a lenézés és megalázás volt itt hangsúlyon. Intimitás? Kémia? Ezek a legjobb fogalmak a kettejük között kialakult „valamire”.

Az erdő óta, pontosabb a feledés homályába burkolt éjszaka óta egyre intenzívebben volt jelen kettejük között ez a valami. És azért valljuk be, nem is lehet olyan rossz Loki ágyasának lenni.

– Nem! – mordult saját fantáziájára Shopia, miközben felpattant az ágyról felháborodásában és fürdőbe csörtetett. Hevesen megrázta a fejét, hogy teljesen kiverje ezt a mocskos gondolatot a zavaros fejéből. A földre tette a boros üveget, amiben már csak pár kortynyi maradt és megmosta az arcát, hogy lemossa magáról a vétkes gondolat maradványait. Farkas szemet nézett a vizes arcával és előrehajolt, hogy közelebbről lássa magát: – Soha többet ne gondolj ilyenre! – közölte szigorúan magával és a boros üveggel a kezében kivágtatott a szobájából.

Lábai automatikusan vezették végig a folyosón, az egyetlen helyre, ahol ismert dolgokkal találta szembe magát: az edzőterem. Fiatalabb korában annyi időt töltött itt, hogy már azzal, hogy belépett különös nyugalom áradt szét benne. Mielőtt fellépett volna a földre terített küzdőmatracra, még lerúgta a cipőjét és letette az immáron üres borosüveget, ami sokáig pörgött a talpán mielőtt megállt volna.

Loki most biztos nagyon mérges lenne, ha tudná, hogy megint itt van.

Szinte teljesen sötét volt már a teremben, csak a hold erőteljes fénye világította meg a termet. Vajon hány óra telt el, ha a hold ilyen erősen ragyog. Hatalmas sóhaj keretében leült a terem közepén a holdfénybe és lehunyta a szemét.

– Jól vagyok – morogta magának, mintha ezzel javíthatna az állapotán: szédelgett, a lába akarata ellenére többször is keresztezte a másik lába útját és csuklott. Pontosan olyan lehetett, mint egy otthona felé botorkáló részeg disznó.

– Láthatóan nem vagy. – Ezt akár még Shopie maga is mondhatta volna, azonban a hang nem őtőle származott, hanem a terem legsötétebb sarkából. Shopie szeme felpattant és lába is ösztönösen megrándult, hogy felpattanjon, de a bor egyáltalán nem támogatta az efféle hirtelen mozdulatokat.

Nem jó, egyáltalán nem jó, hogy Loki ebben az állapotában jelen van. Gyenge, védtelen, a feje tele olyan mocskos, gyengéd gondolatokkal, amikbe még ő is belepirulna józan állapotában. Mire felkelt és felé fordult, már tudta, hogy képtelen elteleportálni a teremből. Nem csak a dekoncentráltsága, hanem a Loki által kibocsátott finom lüktetés miatt, ami a blokádot jelentette. Ebben az állapotban képtelen áttörni, szóval az egyetlen kijárat, csakis az ajtó, ahol bejött, ott pedig Loki szobrozott ridegen, negédes mosollyal az arcán.

Élesen szívta be a levegőt, s egy tétova lépést tett felé, mintha Loki pedig csak erre várt volna, fenyegető, öles léptekkel megindult felé. Shopie hátrálni akart, de lelassult reflexeinek hála esélye sem volt elhúzódni Loki jéghideg ujjai elől, amik olyan szorosan fonódtak a felkarjára, hogy majdnem felnyüszített.

– Azt hittem, elég pontosan fogalmaztam, hogy felfogd: nem akarom, hogy ide gyere a szabadidődben! Csakis, amikor Siffel van edzésed! – sziszegte Loki nagyon közelről. – Ráadásul részeg vagy, a nyakadat is kitörhetnéd. Shopie összeszedte a megmaradt erejét és a lehető legérdektelenebb hangon válaszolt:

– Fáradt vagyok most ehhez, Loki! – Hangja valóban fáradtan csengett. – Arról nem is beszélve, hogy csak bejöttem és leültem ide.

– El se merem képzelni, hogy öntudatlan állapotodban mire lettél volna képes – felelt Loki dühösen és erősen megrázta. Valóban dühös volt, zabolátlanul zúdította Shopie-ra minden dühét. – Mit tegyek még, hogy végre felfogd? – sziszegte.

– Semmit sem tudsz tenni – felelte Shopie vicsorogva és megrándította az egyik karját. Kibillent az egyensúlyából és ha sikerült is volna kiszabadulnia Loki szorításából, akkor elesett volna. Shopie minden indulata elveszett, amikor Loki szemébe nézett. A sötétben egész írisze fekete dühöt árasztott felé, azonnal el is kapta a tekintetét.

– Nézz a szemembe, Shopia, ha már annyira merész vagy! – rázta meg ismét, mire Shopie-n megint végigsöpört egy düh-hullám és Lokiba mélyesztette tekintetét.

Elcsendesedtek mindketten, Loki szorítása talán egy pillanatra meg is enyhült, de Shopie teljesen megdermedt, sőt talán észre sem vette.

– Nem szeretném, hogy ide gyere – ismételte Loki halkan, majd előrehajolt, nagyon lassan, ezzel is időt hagyva, és megcsókolta Shopiát. Shopie megborzongott, és ahogy hátralépett teste a bordásfalaknak ütközött, Loki pedig mindvégig követte őt.

Megdöbbenve állt, mint egy fa, miközben ajkai elváltak egymástól és ösztönösen visszacsókolt. A bor annyira elbódította, hogy talán egy perc is eltelt, mire felfogta, hogy épp egy istennel csókolózik, még hozzá elég vadul, sőt ráadásul még csak nem is kedvelik egymást igazán, ráadásul Lokinak erősen sör íze volt. Tehát ez egyiküknek sem a legjobb döntése.

Határozottan ellökte magától, Loki ujjai lecsúsztak a karjáról és egy lépésnyi távolság keletkezett közöttük. Shopie mélyen szívta be a levegőt, már teljesen józannak érezte magát.

– Még több ilyet kaphatsz, ha nem jössz le ide – sziszegte végül. – Így már érthető, amit kérek? – Visszatért a régi Loki, a negédes mosollyal és lenéző gúnyos pillantással.

– Most már igazán megdögölhetsz – felelt Shopie, majd eltűnt. Loki figyelme elterelődött a blokádról annyira, hogy Shopie a résen átverekedhesse magát. Felmarkolt pár ruhát a szobájában, remélve, hogy még azelőtt elteleportál, mielőtt Loki utána tudna jönni, majd következőleg az üvegházban tűnt fel.

– Shopia, miben segíthetek? – szólította meg az egyik tanonc, aki biztosan nem tudott aludni, ezért ücsörgött éjszaka a konyha közepén.

– Átöltözhetek? – mutatott a ruháival a kezében az egyik raktár felé, mire a tanonc biccentett. Kapkodva magára rángatta a ruháit, a bor hatásai egytől-egyig teljesen eltűnt, minden tiszta és élesnek tűnt.

Kilépett a raktárból halk köszönet után, már el is tűnt. A konyhán már jóval kevesebben voltak, mint előzőleg, és a hőmérséklet is jóval barátibb volt. Ziláltan beletúrt a hajába és körbenézett, kétségbeesetten keresve Amét a tekintetével. Biztos volt benne, hogy a konyhában van, hiszen az ő szolgálója nem képes pihenni, amíg munkát lát. A mosogató előtt strázsálva talált rá, könyékig felgyűrt ruhával, izzadt homlokkal a forró víztől és a mindig tökéletes kontyából egyetlen egy tincs kiszökött a nagy munka közben.

– Szia! – szólította meg finoman, igyekezett nem szívrohamot okozni a lánynak. Ame majdnem eldobta a hatalmas kínálótálcát, amit erőteljesen súrolt, de mégis higgadt, kellemes mosollyal fordult Shopie felé. – Nincs sok időnk, nemsokára rám fog találni, el tudsz rejteni engem Asgard fiatalabbik hercege elől? – suttogta hadarva, mire Ame szeme elkerekedett és végül mégiscsak eleresztette a kínáló tálcát, ami nagy csörömpöléssel ért földet. Mary, mintha csak erre várt volna, azonnal ott termett, hogy összeszidja a lányt.

– Amélia! – emelte fel a hangját, de ahogy Shopie felé fordult, hangja hirtelen megbicsaklott és elhalt. – Shadow kisasszony! – mosolyodott el égő vörös arccal. – Mi járatban?

– Szükségem van Ame szolgálataira, mint az én szolgálóm, átruházná kérem másra a feladatait. Eközben Ame mögötte alig hallhatóan felszisszent, ami egyértelművé tette, hogy nem kevés dologról lehet szó. – Természetesen, kisasszony.

– Shopia, kérem, az is megoldás lehet önnek, ha megmutatom most és később csatlakozom önhöz, nem? – szólalt meg Ame.

– Ahogy önnek kellemesebb, kisasszony – hajbókolt tovább irritáló hangon Mary.

– Most mindenképp szükségem van Améra – jelentette ki Shopie és karon is ragadta a lányt. – Nemsokára visszahozom – szólt vissza Marynek.

– Rengeteg munkát aggat majd a társaim nyakába – suttogta keserűen, mire megráztam a fejemet.

– De nekik, csakis a konyhán van munkájuk, neked viszont, most sokkal fontosabb dolgod van, mint vért izzadni a konyhán – hadarta Shopie, miközben sietős léptekkel végigszáguldott a nagytermen többször is körbekémlelve. – Ame, el kell rejtened előle, utána esküszöm visszajöhetsz, és annyit mosogathatsz, amennyit csak szeretnél!

– Kétségbeesettnek tűnsz, sőt egyenesen őrültnek, de azt betudom az üveg bornak, amit adtam. Mi történt?

– Nem… én most nem tudok vele találkozni… – felelte Shopie.

– Menjünk a szobámba, aludhatsz nálam – szólalt meg végül békésen. A legalsó szintre vitte a nőt, ijesztő közelségbe az edzőtermekhez, amitől Shopie csak még jobban feszültté vált.

– Milyen kis csinos a szobád – mosolyodott el Shopie.

– Köszönöm, pár órára van szükségem csak, addig aludj, ha tudsz. Nyugodj meg, nem tudom, mi történt Lokival, de biztos vagyok benne, hogy semmi olyasmi, ami miatt megérné, hogy kihagyd az alvást.

– Na persze! – horkantott fel Shopia, miközben félrehúzta a takarót és leült. Ame pedig egy mosoly kíséretében távozott. Abban a pillanatban Shopie-ból kitört az a bizonyos zokogás.

Ame látta, hogy Shopie mennyire sápadt, zavart és hogy az elmúlt órákban történtek nagyon megviselték őt, hallotta, amikor elkezdett a szobájában sírni, de jobbnak vélte, hogyha hagyja kisírni magát. Ezért inkább halk puha léptein visszament a konyhába mosogatni.

Shopie pedig csak sírt és sírt, egyre jobban és fájdalmasabban. Úgy érezte, Loki kitépte a szívét és összeroppantotta milliónyi darabkára. Az a csók fenséges volt. Még a lába is beleremegett, annyira jó volt! De Lokinak természetesen ez sem jelentett többet holmi eszköznél, hogy valakire rákényszerítse az akaratát.

Talán még senki sem használta ki őt ennyire, mint Loki. Talán még senki sem okozott akkora fájdalmat ezzel, mint Loki. Be kellett ismernie, hogy az erdőben történtek óta egyáltalán nem tudott közömbösen nézni Lokira. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, valahogyan megtetszett neki. Megfogta valami Loki viselkedésében és minél többet akart, ám ezt még ő is tudta, hogy végtelenül buta gondolat és ráadásul lehetetlen.

Futó gondolatként megfordult a fejében, hogy bosszúból addig könyörög a Byfrost őrzőjének, amíg haza nem engedi, de Loki hamarabb megtalálná, mint hogy elmagyarázhatná a szüleinek, hogy mi történt vele az eltűnése alatt.

Ennek ellenére, lerúgta magáról a takarót, papírt keresett, amivel megüzenheti Aménak, hogy ő ezek után nem hajlandó itt maradni, majd csendesen kiosont a szobából és elhagyta a szolgálók folyosóját. Felsietett a lépcsőkön, közben végig maga mögé pillantgatott, illetve felfelé, hátha Loki a lépcsőfordulók egyikében vár rá. Szerencsére senkivel sem futott össze, kivéve pár járőrt, de tőlük nem tartott egyáltalán. A szobájának folyosójára érve azonban már kicsit elbizonytalanodott. Lokit ismerve, valószínűleg egyből visszatért a szobájába, mintha mi sem történt volna.

A folyosón végighaladni még könnyű volt, az ajtó előtt azonban hezitált egy kicsit. Lassan megfogta a kilincset és erősen szorítva miliméterenként nyomta le a kilincset, hogy minél kevesebbet nyikorogjon, remélve, hogy Loki éles füle nem hallja meg őt. Az erejét nem merte használni, hiszen nem tudta, hogy vajon ilyen közel Lokihoz, megérzi-e a hullámokat, amiket kibocsátana. Az ajtó hang nélkül kitárult előtte, Shopie pedig behajtotta maga mögött az ajtót, de inkább nem csukta be.

Óvatosan mozogva átvágott a szobán és az éjjeli szekrényéről felmarkolta a zenelejátszóját. A zsebébe gyömöszölte a holmit, majd pár pillanat alatt végiggondolta, hogy mire lehetne még szüksége innen. Természetesen semmire, a szobában semmi sem volt az övé. Megperdült a tengelye körül és már el is indult kifelé, de az ajtóban már természetesen állt valaki. Shopie lemondóan felsóhajtott. Gondolhatta volna, hogy nem fog ennyire könnyen lelépni innen. Lehunyta a szemét egy pillanatra, majd az ajtó hirtelen bevágódott előtte. Loki kint maradt, Shopie idegei pattanásig feszültek odabent. Nem mozdult pár pillanatig, csak várta, hogy Loki mit reagál erre odakint. Semmi zaj, ezért Shopie megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta, hogy ugyan nem tud hazalógni, de legalább Loki tartja a tisztes távolságot.

A nő bement a fürdőszobába és becsukta az ajtót maga mögött és nekitámaszkodott az ajtónak. Még egy újabb fal kettejük között, bár ettől egyáltalán nem érezte biztonságban magát. Lokinak ez nem jelent semmit sem.

– Ideje lenne már lefeküdnöd, holnap nem fogadom el kifogásnak, hogy túl sokat ittál! – szólalt meg a herceg az ajtón túlról. Közvetlenül az ajtón túlról. Shopie-ban felizzott a düh. Miért nem tudja magára hagyni? Miért kell még tovább feszíteni a húrt?

Nem lett volna értelme kirontani a fürdőszobából és Loki torkának ugrani, pedig nagyon szívesen megtette volna. Helyette inkább türelmet kényszerített magára. Leült a kád szélére és azt markolászva, lábát rázva próbálta levezetni a felgyülemlett feszültségét és kivárni, amíg Loki lelép. Sajnos sokáig nem tette meg. Talán egy órán keresztül nem merészelte kinyitni az ajtót. Remélte, hogy Loki feladta az aznapi kínzását és visszavonult aludni.

Csendesen végigosont az éjszaka megtett útvonalon, vissza Ame szobájába. A szoba még mindig üresen állt, Ame nem tért vissza, ezért habozás nélkül elfoglalta az ágyat és apróra összehúzva magát, kicsit pityeregve álomba merült. Rég érezte ennyire meggyötörtnek magát.

Ame csupán hajnalban tért vissza a szobájába. Shopie megriadt, arrébb húzódott az ágyon és az álomtól összeszűkült szemekkel meredt a lányra:

– Még csak most jöttél vissza? – sápítozott halkan. Ame csendesen bólintott, miközben félredobta a vizes, zsírfoltos kötényt. Hátul csomózni kezdte fűzőjét és kioldotta a szoknyáját. Kinyitotta szekrényét és pillanatokon belül már lenge nadrágban és pólóban volt és a haját bontogatta. – Ugye elférünk ketten az ágyon? – kérdezte végül rekedten Shopie. Ame bólintott.

Gyönyörű, hosszú hullámokban omlott a hátára a sötétbarna haja. Shopie elcsodálkozott, hogy Ame valójában milyen gyönyörű.

– Miért rejtegeted magadat ennyire? – kérdezte Shopie, miközben jobban a falhoz húzódott. Ame elmosolyodott, miközben elterült az ágyon.

– Jobban érzem magam, ha nem vesznek észre – felelt végül, szembe fordult Shopie-val és fejét a karjával támasztotta meg. – Mi történt ma? – kérdezte halkan.

– Loki megcsókolt. – Erre Ame úgy felnevetett, hogy még az ágy is beleremegett. Shopie értetlenül meredt rá. – Nem értem, hogy ez miért olyan vicces!

– Mondhatni már vártam erre a pillanatra – mondta édes mosolyra húzva száját Ame, miközben lehunyta a szemét. – Úgy láttam, hogy két kimenetele lehet a civódásotoknak: egymásba habarodtok, vagy valóban megölitek egymást – magyarázta csukott szemmel.

– Jól van, persze! De azért örülnék, ha nem hangoskodnál ennyire. Loki megtalálhat itt és annak most nem örülnék.

– Rendben, bocsánat. Mi lenne akkor, ha most aludnánk egy kicsit. Nekem kereken négy órám van, mielőtt Lokit kellene ébresztenem. Szóval, mi lenne, ha pihennénk egy kicsit – mondta Ame halkan.

– Egyetértek, leragad a szemem.

– Hosszú napunk volt – helyeselt Shopia.

Shopia fájó oldallal és kómásan ébredt fel. Legutoljára akkor ébredt így, amikor a tizennyolcadik születésnapját ünnepelték meg, csak akkor még másnapos is volt. Felült az ágyon és körbepillantott: Ame már rég nem volt ágyban, érzékelte, hogy valamikor hajnalban távozik, de csupán egy pillanatra tért magához, azonnal vissza is aludt. Minden egyes porcikája fájdalmasan sajgott, de a legjobban mégis a szíve fájt. Még a gondolattól is irtózott, hogy esetleg találkoznia kell vele.

Kócosan, lila karikás szemekkel és fájdalmas ábrázattal lépett ki Ame szobájából. A nap már magasan járt, Loki óráját valószínűleg már régen lekéste. El is csodálkozott rajta, hogy a herceg nem a hajánál fogva ráncigálta ki őt az ágyból és ordította le a fejét. Felcsoszogott a lépcsőkön, ami talán most volt a legnehezebb életében. Megmosta az arcát, de a tükörbe bele se mert pillantani. Finom kopogás zavarta meg egy pillanatra. Felismerte, csakis Ame tudott ilyen finoman kopogni az ajtón. Senki más. Halk nyikorgással nyílt az ajtó és Ame nagyon halkan be is csukta azt.

– Jó reggelt! – Tökéletes konty, sima bőr és ragyogó mosoly, mintha Ame végigaludta volna az egész éjszakát.

– Hogy a fenébe tudsz ennyire élénk lenni, amikor alig aludtál valamit? – morogta Shopie az orra alatt. Ame kellemes hangon felnevetett.

– Nekem ez a munkám – felelt végül, miközben Shopie-t az asztal felé terelgette. Fésülni kezdte a haját, közben pedig arról faggatta, milyen ruhát szeretne esetleg felvenni ebédre.

– Ennyit aludtam? – hőkölt hátra Shopie, mire Ame a tükrön keresztül nézett a szemébe, majd biccentett egyet. – És nem kerestek? – kérdezte halkan, mire Ame csak a fejét rázta, miközben a szájában lévő hajcsatokat tűzte Shopie hajába. – Valóban? – Ame megint csak megrázta a fejét, szigorú szoros kontyot csinált Shopie-nak is, majd hozzá fekete ruhát készített elő neki.

– Ezzel talán érthető üzenetet tud küldeni – mondta végül Ame.

– Nem tudtam, hogy nagyjátékos vagy – vigyorodott el Shopie. Ame széles mosolyt eresztett meg, majd szerényen megvonta a vállát.

– Fél óra múlva kezdődik az ebéd. Ha tetszik így a hajad, akkor már készítem is a fürdődet és már el is tűntem.

– Nekem tetszik – biccentett Shopie, mire Ame már eresztette is a vizet. Shopie saját magát bámulta a tükörben, Ame értette a dolgát, az már biztos volt. Tekintete lassan megüvegesedett és már nem a tükörképét nézte, hanem a tükrön túl nézett. – Gondolom, ma nem sokat aludtál, ilyenkor nem kapsz valami szabadnapot, vagy valami hasonló?

– Szabadnap? Mi nem szoktunk ilyen napokat kapni – kiabált ki Ame hangosan, mire Shopie megrezzent: ezt Loki biztosan meghallotta. – Ne aggódj! Egy korai reggeli után elhagyta a palotát, és hidd el, én lennék az első, aki tudna róla, ha már visszatért volna ide.

– Elment? Miért? – érdeklődött csendesen.

– Shopia, pontosan tudod, hogy miért ment el. Szerintem estig vissza se tér, kilovagolt, szóval messzire ment. Ha engem kérdezel, a hegyekbe ment. Nem sűrűn megy fel oda, büszke lehetsz magadra. Mióta én szolgálom őt, azóta másodjára megy fel a hegyekbe.

– Büszke? Ezt nem én csináltam, hanem ő idézte elő – háborodott fel, mire Ame mindentudó pillantással és felvont szemöldökkel meredt rá.

– Hát persze. Kész van a fürdő! Fél óra múlva jövök, segítek felvenni a ruhádat és megigazítom a hajad, utána viszont rohannom kell.

– Köszönöm. – Ame elviharzott, Shopie pedig egyedül maradt a gondolataival.

Elmerült a forró vízben, a porcikái hálásan felsóhajtottak a forró víznek hála. Közben egyre csak Loki elvonulása járt az eszében. Loki nem az a sértetten elvonulok típusú ember, főleg, hogy nem is ő sértette meg, hanem fordítva történt. Shopie-nak van meg minden joga a titokzatos elvonuláshoz, nem pedig neki.

– Nézzük a jó oldalát, legalább van egy szabadnapod! – mondta saját magának Shopie. Mindenét alaposan átdörzsölte, hogy a meleg mindenhova elérjen, majd kiszállt. Komótosan megtörülközött és elkezdett a belebújni a ruhájába, Aménak már csak a cipzárt kellett felhúznia.

– Gondolkodtam.

– Az bizony jó dolog – mosolyodott el Ame, miközben még elvégezte az utolsó simításokat.

– Azt mondtad, ezzel üzenhetek. De ha Loki nincs itt, akkor kinek akarunk mi üzenni?

– Természetesen mindenki másnak a palotán belül. Mindenki tudja, hogy Loki sosem szokott elvonulni, sosem hátrál meg. Azzal, hogy így jelensz meg jó nagy adag pletykát adsz a mindenki szájába.

– Szóval rólam fognak beszélni.

– A herceg visszavonult, Shopia Shadow, a titokzatos midgardi lány pedig gyászruhában jelenik meg másnap.

– Mint egy pletykalap szalagcíme – fintorodott el Shopie.

– Hát, ez egészen jól hangzik… – felelte bizonytalanul. – Mindenki ezen fog csámcsogni – mondta elégedett vigyorral a képén a lány.

– Szerintem meg pont te szeretnél ezen csámcsogni.

– Meglehet, de olyan szórakoztató végignézni a kis drámátokat! Ettől független, úgy gondolom, hogy eltaláltam a jelenlegi lelkiállapotodat, tehát a ruha így is, úgy is passzol.

– Ebben az egyben igazad van.

Szabadnak kellett volna éreznie magát, most, hogy Loki egyértelműen távol volt. Azonban a hír nem egyértelmű érzéseket váltott ki belőle. Az ebédnél igyekezett minél jobban elveszni a tömegben és úgy a helyére keveredni, Sif mellé. A harcos lány elmosolyodott, bár arcára több minden is rá volt írva,

– A parton beszéljünk – mondta halkan. Shopie biccentett, igyekezte visszatartani a könnyeit, miközben a tányérjára szedett. – Te rendben vagy? – Shopie döbbenten meredt a nőre. Ennyire egyértelmű lenne, hogy mi történt?

Kihúzta magát és határozottan bólintott.

– Kutyabajom – felelte végül, miközben dühösen rágni kezdte az ételt.

– Nos, ennek örömére, akkor ma délután megdolgoztatlak – mosolygott rá Sif. Shopie nem akarta, hogy az egész palota rajta és Lokin csámcsogjon. Sőt egyenesen dühítette, hogy rajta kívül szinte mindenkinek egyértelmű volt, hogy mi történik kettejük között.

– Azért ennyire ne haragudj, arra a szelet húsra – szakította ki egyre ingerültebb gondolatai közül Sif, amikor a tányérján heverő csirkét erőszakosan kezdte szelni. – Nem volt olyan nehéz rájönni, hogy mi történik. Itt mindenki ismeri Lokit és a titokzatos viselkedését, mióta itt vagy még a megszokottnál is furcsábban viselkedik, ennyi – súgta oda nyugtatólag Sif. – Nem a te hibád…

– Semmi sem történik – felelte végül Shopie, miközben felállt az asztaltól. A harcos összevont szemöldökkel meredt rá, de Shopie csak a fejét rázta.

Mély lélegzetet véve ellépett az asztaltól és kivonult a nagyteremből. Nem törődött az asztalnál ülő emberek kíváncsi tekintetével és a halk morajláson, ami végigfutott az egész termen, amikor elindult. Úgy tett, mint aki egyáltalán nem hallotta, bár ez nem is volt olyan nehéz, a vér úgy dübörgött a fülében, hogy szinte minden más hangot elnyomott.

Elvonult a szobájába és semmittevéssel töltötte az idejét, illetve akarata ellenére is újra meg újra lejátszódott benne az éjszakai edzőtermes csók. Borzalmasan fájt neki a tegnap este még mindig, hogy Loki ennyire kihasználta a feltételezett érzéseit. Így telt el a délután első pár órája, azután pedig kénytelen volt Siffel elmenni edzésre.

Hamar lefutottak a partra, Shopie hagyta, hogy a nő menjen elöl, hogy neki csak követnie kelljen a nőt és elsüppedhessen a gondolataiban. A parton már reflexszerűen nyúlt a cipője után, hogy aztán a felforrósodott homokban eltűnjön a hatalmas sziklák között.

– Miért ment el Loki? – kérdezte végül Sif. Shopie térdig gázolt a vízben, az egyre jobb időjárás miatt a víz már nem volt olyan fájóan hideg.

– Nem tudom mennyi köze van hozzá, hogy tegnap este megcsókolt lent az edzőteremben – vonta meg a vállát Shopie, azonban Sif, ahogy háttal állt neki a lány, látta, hogy izmai mennyire megfeszültek és az egész tartását gondterheltté tette.

– Aha… és mit csinált utána, hogy ennyire megviselt téged a tegnap este? – faggatta tovább a nőt.

– Hát nem tudom, Sif, lehet, hogy az üveg bort nem kellett volna meginnom, vagy esetleg az fájhat annyira, hogy közölte, hogyha végre valahára hajlandó leszek követni az utasításait, akkor esetleg még többet is kaphatok, mint egy csók… – felelte dühösen Shopie, Sifből pedig kibukott a nevetés.

– Hát ez elég nevetséges… ennél jobb hirtelen indokot nem talált? – csóválta a fejét a nő, de Shopie leintette.

– Egészen átgondolt tervként hangzott…

– Loki nagyon el tudja adni magát, te is tudod. Hidd el nekem, nem ez volt az eredeti indoka.

– Az előző alkalommal, miért hagyta itt a palotát? – váltott témát csendesen Shopie.

– Nagyon régen történt… már nem is emlékszem pontosan, alig kerültem be a palotai őrségbe, ezért inkább arra koncentráltam, hogy jól teljesítsek. De akkor is valami női ügylet volt. Úgy tűnik, Loki nem kezeli jól az érzelmes dolgokat.

– Mi lett a vége? Mi lett a nővel? – Sif szeme huncut fénnyel csillant meg. Shopie lesütötte a tekintetét.

– Nem tudom, abban az időszakban túlságosan sűrű volt az életem, ahhoz, hogy Lokiét figyeljem – felelte Sif a távolba révedve. – És milyen volt a csók? – fordult felé kaján vigyorral. Shopie megrázta a fejét és érezte, ahogy az arcát elönti a forróság. – A hallgatás is egyfajta válasz – mondta végül a harcos. – Mit fogsz most tenni? Mit teszel majd, ha visszajön? – Újabb kérdések, amire Shopie képtelen volt válaszolni.

– Nem tudom. Legszívesebben elkerülném, minél nagyobb ívben, de már most biztos vagyok benne, hogy erre esélyem sem lesz – szólalt meg végül csüggedten. – Igazából egyáltalán nem tudom, hogy mihez kezdjek ezzel az egésszel! – Hangja immáron dühösen csengett. – Minek kellett ilyen kellemetlen és kényelmetlen szituációt alakítania? Minek? – rúgott bele dühösen a vízbe. Sif megvonta a vállát.

– Nem tudom, Loki kifürkészhetetlen – vonta meg a vállát. – Nem hiszem, hogy sokáig távol lesz – mondta halkan. – Nincs sok időd ezen gondolkodni… Nem is érdemes. Csak sodródj az árral.

– Annyira jó, hogy ilyen nagy mester vagy érzelmi tanácsokban – gúnyolódott Shopia, mire Sif csúnya pillantásokat vetett rá. – Mi a helyzet veled? – terelte el a témát. Sif csak megrázta a fejét.

– Minden pontosan ugyanolyan, mint eddig – felelte végül mogorván. – Kiábrándító – tette hozzá, csak úgy magának megjegyezve. Shopie pontosan átérezte Sif helyzetét. – Szóval ennek örömére, menjünk vissza, hátha visszatért már a kis barátod. – Shopie erősen meglökte a nőt, de sajnos nem billent ki az egyensúlyából. – Erre még gyúrnod kell, kicsi lány! – nevette el magát.

Mindkettejük nevetséges és kiábrándító problémáik terhével a nyakukban indultak vissza a palota felé. Néma csendben búcsúztak el egymástól. Shopie némán lépett be a szobájába, a sötétítő függönyök be voltak húzva, de még így is ki tudta venni a sötétben egy alak sötét körvonalait. Az ajtó halkan, puhán kattant a helyére. Azt ajtóhoz azonban Shopie hozzá sem ért.

– Milyen volt a hegyekben? – szólalt meg végül gúnyolódva a lány.

– Kellemes – Loki úgy válaszolt, mintha teljesen komolyan vette volna a kérdést.

– És miért mentél oda?

– Pontosan azért, amiért te tegnap éjszaka az edzőterembe.

– Hm… téged is mindenhova követ egy perverz, öntelt, pökhendi herceg és úgy gondoltad, hogy majd ott békén hagynak? Ki követ téged, már, ha szabad tudnom?

– Sokkal rosszabb, mint egy herceg. – Shopie kuncogott.

– Hát tudod, hogy megy ez, mindenki azt kapja, amit megérdemel – jegyezte meg Shopie, miközben a szekrényében matatott a ruháit között. Határozott szándékában állt, hogy egyáltalán nem pillant a hercegre.

Loki dühösen szívta be a levegőt és Shopie kristálytisztán hallotta a felé közeledő lépteit. Elkapta a ruháját igazgató kezét és maga felé rántotta.

– Csak az a gond, hogy nem ezt érdemlem – felelte halkan sziszegve.

– Hát, ki tudja, lehet, hogy a te elképzeléseid szerint a sportszerű érzelmi kínzásért béke és nyugalom jár, de nem hiszem, hogy sokan osztanák a véleményedet. – Loki megforgatta a szemét.

– Szokásodhoz híven, megint túlzásokba esel – felelte a herceg, mielőtt még magával rántotta a végtelen zuhanásba.

Fárasztó volt ez az utazás, bár csak pár pillanat volt az egész. Fájdalmas is, ami a csuklójából indult ki, ahol Loki megragadta. Pörgött, forgott és közben egyszerre zuhant is. Sikítani akart, de mire kinyitotta a száját már véget is ért a fájdalmas, kimerítő utazás. Botladozva ért földet, szédelgett és tántorogva nekiütközött pár bútornak.

Kibillent az egyensúlyából és szerencséjére pont egy fotelba sikerült lehuppannia. Szédült, sőt enyhe hányingere is támadt.

– Mi a fene volt ez? – kérdezte gyenge hangon Shopie, miközben a halántékát dörgölte, hogy a szédelgése enyhüljön.

– Utazás. Egyik pontból a másikba.

– Teleportálás? – Loki vállat vont. – És mégis mire volt ez jó? – faggatózott tovább Shopia, miközben felkönyökölt a fotel karjára és megtámasztotta magát. Loki elmosolyodott, az ismerős gonosz mosollyal, amit már Shopia jól ismert.

– Ez a szoba elszívja az erőnket. Addig nem megyünk el innen, amíg nem tisztázunk pár dolgot.