Emlékezetvesztés (2006)

janerity

„Idegesítő vagy!”

2019. június 11.

A fiú zsebre tette az anyagot, majd felemelte az élettelen lányt, és leszökkent a sziklafalról. Pillanatokon belül a táborhelyen teremtek, ahol mindenki szunyókált. Nagy volt a csend. A fiút aggasztotta a lány kinézete. Még mindig mereven bámult a semmibe, és könnyek csorogtak szemeiből. Ismerős volt neki ez az állapot. Túl ismerős. Olyannyira, hogy ő is átesett már egy ilyen támadáson. És Sakurának ez nem az első ilyen támadása volt. A kórházba is egy ilyen támadás miatt került be. Ez nem látszott olyan súlyosnak, mint a korábbi. Egyrészt azért, mert az első alkalommal a halál küszöbén állt a lány. Alig lélegzett. Másrészt pedig kómában volt hosszú ideig. Most pedig olyan, mintha ébren lenne. Kis reményt érzett arra, hogy a lány hamar kilép abból a világból, amiben most van. A fiú nem vette észre, hogy mindeközben valaki figyeli a lombok közül. Nem az a valaki volt, aki kezdetben követte, ez valaki más volt. Valaki, aki finomabban mozog, és teljesen más okból figyeli a két fiatalt. Mozgolódás támadt a közeli bokorból. Pont mikor a fiú lassan és gyengéden letette a rózsaszín hajú lányt. Tekintetét a bozótosba fúrta, majd lassú léptekkel közeledett felé. Sejtette, ki van ott, de reménykedett, hogy talán téved. Már csak pár centire állt a bokortól, mikor valaki hangos zajt csapva kiesett belőle, és egyenesen a fiú lábainál landolt. Ino zavartan felnézett az előtte álló alakra, és furán nevetni kezdett.

– Sasuke! Ö… Ö… Szia! – visította, mire a fiú hátat fordított a lánynak, és nyugodtan visszasétált a sátrakhoz, majd az egyiknek megzörgette a bejáratát. Mozgolódás támadt odabenn, majd pár perccel később kibújt belőle a tulajdonosa. A kicsit odébb fekvő Sakurára pillantott, majd kibújt teljesen a sátorból.

– Áh! Látom, megtaláltad – suttogta a jounin, és leguggolt a lány mellé. Kimerevedett szemeibe bámult, majd még halkabban megjegyezte: – Itachi.

A mellette guggoló fiú elővette a zsebéből a ruhadarabot, majd tanítójuk szeme közé nyomta, mint bizonyítékot. A sensei csak bólintott és elvette az anyagot.

– Még is mi az, amit láttatott vele?

– Van egy sejtésem, de ez csak akkor derül ki, ha a lány már olyan állapotban lesz, hogy beszélni tudjon. – Eközben a bokorból kieső alak is megjelent a lány testénél, és ijedten bámult Sakura üveges tekintetébe.

– Áh, Ino. Látom, te is ébren vagy. – Válasz nem érkezett Kakashi mondatára, mert a lány nem tudta levenni szemét a remegő testről, úgyhogy újra a jounin szólalt meg: – Úgy volt, veled alszik. – Ugye? – nézett fel a lányra Kakashi, aki még mindig Sakurát bámulta. – Ino! – szólt erélyesebben.

– Ö… Igen – jött nehezen a válasz.

– Rendben! Akkor ma éjszaka te vigyázol rá. – Azzal tanítójuk felemelte a testet, és bevitte Ino sátrába.

A szőke lány Sakura mellé ült. Immáron egyedül voltak. A lány szemei nem változtak semmit, és könnyei ugyanúgy csorogtak arcára, mint pár órával ezelőtt. Lassan kezdett pirkadni, mikor végre a szőke lány megszólalt:

– Sakura – hangja furán csengett. Kicsit sajnálta a lányt, de nem erőltette meg magát túlzottan, majd újra megszólalt: Hát megint sikerült magadra vonni a figyelmet. De vajon ki tette ezt veled? Ki lehet olyan szemét, hogy másodjára is ugyanazzal támad ellened? – majd csönd következett, de Ino még mindig mereven a lányt bámulta. Majd kisvártatva és nehezen megszólalt. Szavai úgy hasítottak a csendbe, mint valami kiélezett kunai: – Sasuke…

A szőke lány ijedtében hátrálni kezdett, már amennyire a sátor falai engedték. A mellette fekvő lány pupillái kitágultak, majd hirtelen, mint aki hosszú ideje most kap először levegőt, felült, és köhögőroham tört rá. Ez az esemény nem az első. Sakurára különös hatással van ez az egy szócska. De nem azért, amiért régen. Most valami más okból. Valami olyan okból, amit még ő sem ismert. Ino idegesen térdelt Sakura mellé, aki még mindig köhögött, és óvatosan hátára tette kezét.

– Sakura, jól vagy? – hangja mostmár suttogóból elég hangossá vált. Ezt a kint ülő két alak is észrevette, és egyből a sátornál termettek mind a ketten.

– Mi történt? – kérdezte meglepetten Kakashi.

– Én… csak… – nyögdécselt Ino, majd a jounin mellet guggoló fiúra szegezte tekintetét. A fekete hajú észrevette a lány pillantását, akinek most a szemét nem a rajongás, hanem a rémület töltötte el.

– Mi van? – morogta Sasuke.

– Ö…

– Hogy ébredt fel? – vágott közbe tanítójuk, aki éppen Sakura állapotát ellenőrizte. A lány még mindig nehezen vette a levegőt. Ino eközben még mindig mélyen Sasuke szemeibe fúrta tekintetét, amit a fiú meglepő módon viszonzott. Majd a szőkeség lassan megszólalt:

– Sasuke – nyögte a lány, majd mikor meglátta a fekete összeráncolt szemöldökét és ideges tekintetét, folytatta: – E-ennyit mondtam – majd lehajtotta fejét. Sasuke szemei tágra nyíltak a csodálkozástól.

– Értem. Szóval valami hasonló, mint a kórházban – bólintott a jounin, majd kisegítette a rózsaszín hajút a sátorból. A fiú még pár pillanatig bámulta Inót, majd egy lenéző pillantással kiszökkent a sátorból.

– Sakura – szólt halkan Kakashi a mellette álló, reszketeg lányhoz. Válasz nem jött. Mintha Sakura nem is hallotta volna. Bámult előre és nézte a fákat, amint a szellő megbontotta lombjukat. A jounin pár másodperc múlva újra megszólalt: – Itachi? – kérdezte a sensei, tudomást sem véve a pár méterre álló Inóról és Sasukéról. A két gyerek le sem vette szemét Kakashiról és Sakuráról. A lány még mindig remegett, és egyenesen bámult az erdőbe. Kakashi lehajtotta fejét. Nem akarta megtenni, de az utóbbiakból ítélve nem látott más megoldást arra, hogy a lány végre reagáljon. Nagyot sóhajtott majd kimondta a nevet. A lány a fájdalomtól összeesett. A koponyáját ismét széthasítani készülő ismerős fájdalom, most nem képeket mutatott a lánynak. Csak egy mondatot. Egyetlen mondatot. Két szócskát, ami megállás nélkül zakatolt a fejében. A fájdalom már rég tovaszállt, a jounin is rég eltűnt, a nap is megmutatta sugarait, és a többiek is felébredtek már.

Sakura mereven állt egy közeli tavacska partján, és fejében még mindig visszhangzott az a két szócska: „Idegesítő vagy!” Nem ismerte a hang tulajdonosát. Olyan volt mintha már hallotta volna, de nem ismerte fel. Valahonnan a távolból lassú léptek zaja hallatszott. A lány tudomást sem véve a jövevényről, aki immár mellette állt, csak a csillogó vizet bámulta. A napfény lágyan cirógatta arcát, a szél pedig lassan fújta rózsaszín tincseit. Élvezte, hogy a természet ilyen kedves vele. Még mindig nem figyelve a mellette álló alakra, csendben leült, és lábát belelógatta a kristálytiszta vízbe. Társasága is ugyanígy tett. Leült a lány mellé, és ő is a vizet kezdte nézni. Csendben ültek egymás mellett már jó néhány perce, mikor a lány nagy levegőt vett és felállt. A mellette lévő gyerek felnézett a lányra, majd mikor látta, hogy az távozni készül, szemmel nem látható gyorsasággal, a lány előtt termett. A fiú mereven bámulta a lány arcát, aki egyenesen a srác felsőjét nézte. Mintha észre sem vette volna a fekete szemek fürkésző tekintetét. Szótlanul álltak egymással szemben, mikor a fekete megszólalt:

– Sakura. – A lány lassan, de biztosan felemelte tekintetét a fiúra, majd egyenesen annak ébenfekete szemeibe nézett. Az a kibírhatatlan fájdalom, most újra úrrá lett testén. Sakura ökölbe szorított kezeit fejéhez szorította, remélve, hogy ettől majd enyhül a fájdalma, majd szemét lehunyva összerogyott. Vagyis rogyott volna, ha a fiú nem fogja meg karjait, és nem állítja újra két lábra. Sakura meglepődve vette észre, hogy a fájdalom enyhül, de a hang a fejében erősödik. A fiú még mindig fogta a lány két karját, mikor az újra felnézett a fiúra. Tekintetük összeforrt. A lány egyre közelebb hajolt a fekete arcához. Már csak pár centi volt köztük a különbség.

– Idegesítő vagy! – mondta, majd arrébb lökte a fiút, és elfutott. Sasuke szótlanul bámult a lány után.

 

– Fordult a kocka – mondta magának, majd ő is a táborhely felé vette az irányt. Nem gondolta, hogy egyszer ugyanazt hallja a lány szájából, amit egykoron ő számtalanszor a fejéhez vágott.