Harry Potter

Shidenna

Az új tanév

2019. május 30.

Nathaniel Louis Harryson Piton fáradtan tekintett ki az elvarázsolt ablakon az ágyából, és testvéreire gondolt, legfőképpen Hermionéra. Harry átkerült a Mardekárba, míg Hermione a Griffendélben maradt, aggódásra késztetve bátyját. A fiú tudta, hogy húga meg tudja magát védeni, ha kell, de a fiú akkor is aggódott érte. A griffendélesek és a mardekárosok így is utálták egymást, de ha egy griffendéles rátámad Hermionéra, akkor csak még nagyobb lesz a két ház közti ellentét, mert a mardekárosok nem fogják hagyni, hogy a házvezetőjük lányára támadjanak. Legfőképp Draco nem fogja hagyni, ahogy azt sem hagyta a vonaton, hogy Ron megüsse a lányt. Harry felsóhajtott, és gondolatai elkalandoztak a pár órával ezelőtti vacsorához.

”Harry és húgai (Elizabeth, Valerie és Hermione) a Nagyterem előtt várakoztak, hogy hívják őket. Elizabeth vérvörös hajú és smaragdzöld szemű, gyönyörűen szép lány volt. Valerie skarlátvörös hajú és éjfekete szemű lány, amíg Hermione fekete hajú és szemű lány volt. Ezeken kívül teljesen egyformák voltak, így senkinek sem volt kétséges, hogy ők négyen ikrek.

Harryt az igazgató hangja rántotta vissza a gondolatai közül.

– És most üdvözöljük köreinkben iskolánk két diákját és két újdonsült diákját!

Kinyílt a kétszárnyú ajtó, és Harry felemelt fejjel, büszkén indult el befelé háta mögött húgaival. Körbenézett a teremben, és észrevette Ront és Ginnyt, akik halkan vitatkoztak egymással. Menyasszonya arca hajával megegyező vörös színű volt. A fiú felsóhajtott, és ment tovább. Odaért testvéreivel a tanári asztalhoz, és egy pillanatra ránézett apjára, aki visszanézett rá kifejezéstelen arccal, éjfekete tekintetéből semmit sem lehetett kiolvasni. Az igazgató felállt, mire a diákok elhalkultak.

– És most jöjjön a beosztás! Piton, Elisabeth Anastasia Margot!
Harry nézte, ahogy idősebbik húga kecsesen kilépdelt a székhez, és leült. Pár másodperc múlva pedig a Süveg felkiáltott.

– Hugrabug!

Mire az idősebbik Piton lány mosolyogva szaladt újdonsült házának asztalához. A következő pillanatban pedig…

– Piton, Nathaniel Louis Harryson!

Harry kilépett húgai közül, és felszegett fejjel, büszkén indult meg a székhez. A Süveg még hozzá sem ért, már kiáltotta is.

– Mardekár!

Harry mosolyogva indult el a Mardekár asztalához, mikor meghallotta valamikori legjobb barátjának a hangját.

– Végre oda kerülsz, ahová valóban tartozol, te kis mocskos halálfaló ivadék! – kiáltott fel Ron, mire mindenki elhalkult.
Harry szép lassan megfordult, és ránézett. Szeme sarkából látta, hogy Ginny már nyitja a száját, hogy közbeszóljon, de Harry felemelte a kezét, ezzel hallgatásra bírva a lányt. A csönd csak sűrűsödött a teremben, ahogy a két fiú egymással szemezett.

– Na mi van, nem jutsz szóhoz, mi, Piton? – kérdezte gúnyosan a Weasley-fiú.

– Ahhoz, hogy szóba álljak veled, ahhoz sajnálatosan ész is kell, azonban sajnos az neked nem jutott, Weasley – mondta Harry nyugodtan.

– Nem fogod a húgomat belerángatni semmi hülyeségbe, Piton! – acsargott a vörös hajú fiú.

– Nem szándékozom semmi életveszélyes helyzetbe rángatni a jövendőbeli hitvesemet, Weasley! Őt szeretem a világon a legeslegjobban – mondta a Piton-fiú, és lassan odasétált a lányhoz, és megfogta annak kezét.

Utána szép lassan lehajolt, és megcsókolta a lányt. Végül felemelkedett, aztán tovább indult a háza asztalához, és leült.

– Khm, folytatódjon a beosztás – szólalt meg pár perces csönd után az igazgató. – Piton, Hermione Lily Rose!

A lány mosolyogva kiment, és a süveg már mondta is a házat.

– Griffendél!

Hermione mosolyogva ült le jövendőbeli sógornője mellé.

– Piton, Valerie Aurora Destiny!

– Hollóhát!

A beosztás ezzel véget ért, és kezdődhetett a lakoma.„

Harry lehunyta a szemét, amik azonnal fel is pattantak. Szíve őrülten vert, nem kapott levegőt, és a rémület szinte kézzel fogható volt. Körbenézett, ám nem látott semmi mozgást. Újra lehunyta smaragdzöld íriszeit, habár azonnal ki is nyitotta őket, ahogy meghallotta a zajt. Kikelt az ágyból, és elindult kifelé a szobából. Felért a klubhelyiségbe, ahol Dracót találta állva. Mikor a Malfoy-örökös meghallotta, megfordult, viszont mikor látta, hogy csak Harry az, megnyugodott.

– Hogyhogy fenn vagy, Nathan? – kérdezte a platinaszőke fiú.

– Nem tudtam aludni. Te?

– Én sem. Az előbb zajt halottam kintről.

– Én is. Nézzük meg, mi az!

– Oké!

Kiléptek a folyosóra, és épp látták, ahogy Piton professzor eltűnik a fenti kanyarban. A két fiú habozás nélkül a férfi után sietett. Már mentek egy kis ideje, mikor Harry rájött, hogy merre is tart apja, és megrémült.

– Tudom, hova megyünk! – szólalt meg halkan, hogy apja ne hallja meg őket.

– Hova? – kérdezte kíváncsian a Malfoy-fiú.

– A Griffendél-toronyba.

– Mégis miért menne oda? – hökkent meg Draco.

– Nem tudom, de kezdek ideges lenni.
Tovább nem folytathatták, mert a férfi megállt, mire a két gyerek is megtoppant. A férfi körülnézett, a két fiú lélegzet-visszafojtva állt.

– Minerva, hol vagy? – szólalt meg a férfi.

– Itt vagyok – jelent meg a semmiből a Griffendél házvezető tanára.

– Miért akartál velem találkozni, Minerva?

– Mindjárt mondom, csak Mr. Malfoy, Mr. Piton is jöjjön elő.

A két fiú végül ledöbbenve, de ennek ellenére odamentek a két felnőtthöz. McGalagony semlegesen, azonban Piton dühösen nézett rá a két gyerekre.

– Még is mit kerestek itt, Draco, Nathaniel? – kérdezte vészjóslóan a férfi.

– Csak zajt halottunk, és tudni akartuk, hogy honnan jön. De már azelőtt is rossz érzésem volt, professzor úr – mondta nyugodtan Harry.

– Mivel kapcsolatban, Nathaniel? – kérdezte Perselus a fiát.

– Nem mivel, hanem kivel kapcsolatban, professzor úr – mondta most már kissé idegesebben a Piton-örökös.

– Én is éreztem valamit, uram. Valamit, ami Hermionéval kapcsolatos. Nem tudom, mi az, de nagyon megrémültem tőle. A szívem a torkomban dobogott, nem kaptam levegőt, és rémület fogott el Hermionéval kapcsolatban – mondta gyorsan Draco.

– Engem is, csak Ginnyvel kapcsolatosan – folytatta a Piton-örökös.

– Csak akkor szabadna éreznetek, ha baj van a párotokkal, és… – a Piton család feje ledermedt, majd rémülten nézett rá McGalagonyra.

– Minerva a Griffendél-toronyba, most! – kiáltotta a Piton család feje, és elrohant a torony felé.

A tanárnő és a két fiú aggódva követték a férfit. Már csak a Griffendél-toronynál érték utol a hamuszürke arcú férfit. McGalagony kimondta a jelszót, és beléptek a hangos klubhelyiségbe.

– Adj nekik, Ron! Megérdemlik – hallatszottak mindenhonnan a kiáltások.

A két tanár és a két mardekáros fiú átverekedte magát a tömegen, amikor pedig kiértek, szörnyű látvány tárult a szemük elé. Vérszag terjengett az egész klubhelyiségben. A földön Ginny Weasley, Hermione Piton és Neville Longbottom feküdt. Fölöttük a dühös Ron Weasley-vel, aki újra és újra megátkozta a hármast. Piton meglendítette a pálcáját, így a legkisebb Weasley-fiú pálcája a kezébe röppent, mire mindenki a négyesre nézett. Mikor felfogták, hogy kik állnak ott, mindenki ledermedt. Harry és Draco kihasználva, hogy senki sem mozdul, odarohantak jegyesükhöz. Neville sápadt volt, ruhája pedig csupa vér. Ahogy a két fiú a látómezejébe ért, felnyögött.

– Sajnálom, Harry! Megpróbáltam megállítani Ront, de nem sikerült! – nyögte.

– Ssss! Semmi baj, Neville! Te megpróbáltad, egyedül Ron és a többiek a hibásak – mondta a fiúnak a Piton család örököse.

– Én sem haragszom rád, Longbottom! És sajnálom az eddigi tetteimet, amit ellened elkövettem. És azt is köszönöm, hogy megakartad védeni Hermionét – mondta Draco is.

– Draco! – suttogta egy meggyötört hangocska, ami Hermionéhoz tartozott.

– Itt vagyok, szerelmem! Nem lesz semmi baj!

A lány arca hamuszürke volt, a hálóinge elszakadt, már csak annyi maradt belőle, hogy épp ott takarja el a lányt, ahol kell. De a maradék anyag is csupa vér volt, csakhogy a Weasley-lány sem volt jobb állapotban. Az ő esete sokkal súlyosabb volt, mint barátnőjéé, amit csak tetézett, hogy a lány teljesen halandó volt. Eközben McGalagony a többi diákkal, míg Piton a Weasley-fiúval kiabált.

– Maga közveszélyes örült, Weasley! Mégis mit gondolt, mi, Weasley? Hogy halálra kínozza a saját húgát és a lányomat. Igaz, Weasley? Még az éjjel írni fogok a szüleinek, és ha maga ránéz a saját szüleire, ahogy azok az ön húgát nézik, talán ráeszmél, hogy mit is tett, és hogy érzek most én édesapaként. Takarodjon a szemem elől, Weasley! És felejtse el, hogy auror lesz, mert én nem fogom beengedni magát a tantermembe soha többet.

– Azt hiszi, hogy fájni fog, hogy megátkoztam az áruló húgomat? Nem, nem sajnálom, hogy megtettem, csak egy jövendőbeli halálfaló szajha, a maga lányaival együtt.

A férfinál itt szakadt el a cérna, a keze lendült, majd csak egy nagy csattanást lehetett hallani, ahogy a férfi keze hozzáért Ron arcához. A teremben síri csönd lett, még McGalagony is meglepődött, hiszen tudta, hogy a bájitalmester nem üt meg sohasem egyetlen nőt vagy gyereket sem a gyerekkora miatt. Piton azonban most nem foglalkozott vele, hogy akit megütött, még csak tizenhat éves, kiskorú. Tajtékzott a dühtől, csak egy valamit akart, megleckéztetni a legkisebb Weasley-fiút.

– Mégis mit képzel, kivel beszél? Nem vagyok a barátja, hogy így beszéljen velem! És hatalmasat téved, Mr. Weasley, ha azt hiszi, hogy csak fehér és fekete van. Képzelje, van szürke is. Nincs olyan ember, akiben csak világosság, vagy csak feketeség van. Még a Sötét Nagyúrnak is van jó oldala, még ha csak nagyon kevésszer is mutatja meg. Bár általában a nőknek mutatja meg ezt az oldalát. Meg a társának.

– Társa? Tudjukkinek van társa? Csak nem a kígyója? – kérdezte Dean Thomas ledermedve.

– Nem. A társ a halálfalóknál egyenlő a feleség vagy a menyasszony fogalmával. A Nagyúr esetében Beatrix Lestrange-szel.

– Önnek is van házastársa, professzor úr? – kérdezte az egyik másodéves.

– Igen, volt feleségem.

– Ki volt az?

Piton gúnyosan elmosolyodott.

– A gyermekeim anyja.

Mindenki elhűlve nézett rá a férfire. A diákok soha sem gondolták volna, hogy a rettegett bájitalmesternek volt valaha is felesége. Azt tudták, hogy a férfinek voltak kapcsolatai, hiszen négy gyermek édesapja.

– Mi az? Nem gondolták volna rólam, hogy volt valaki, akit szerettem. Sőt, akit a mai napig szeretek teljes szívemből – gúnyolódott a férfi.

– Nem! – jött az egyöntetű válasz a bátor griffendélesektől.

– És nem gondolt arra, hogy újraházasodjon, professzor úr? – kérdezte az egyik hetedéves fruska.
Erre a kérdésre csak jéghidegen nevetett. Majd ahogy elkezdett nevetni, úgy abba is hagyta. Szomorúan felsóhajtott.

– Nem. Nem gondoltam rá egyszer sem. Az én gyönyörű Lilymet senki sem pótolhatja. Nincs, nem is lesz és nem is volt nála szebb nő az egész világon. Tűzvörös haja, vörösebb volt még a vérnél is. Zöld szemei pedig mindig úgy csillogtak, mint a smaragd – a férfi elmosolyodott, ahogy halott felesége az eszébe jutott.
Hirtelen felcsaptak a lángok a kandallóban, és megjelent az iskola igazgatója, Albus Dumbledore komoran, Madam Pomfrey társaságában.

– Perselus, Minerva üzent, hogy mi történt. Jól vannak? – kérdezte az agg varázsló.

– A körülményekhez képest. De Ms. Weasley-nek és Mr. Longbottomnak mihamarabb ellátás kell. Hermione a vámpírvér miatt gyorsan gyógyul, bár félek, hogy ekkorra sérülést nem tud egymaga meggyógyítani. És meghal. Én Lily után nem tudnám őt is elveszíteni, Albus. Kérlek, segíts! – a bájitalmester szinte már sírva könyörgött az agg varázslónak.

– Nyugodj meg, Perselus! Hermione erős lány, nem lesz semmi baja! Légy erős, Perselus! A fiad miatt is. Ő is erős lesz érted, Dracóért, és a két húgáért is. Poppy!

– Igen, Albus?

– Hogy vannak? – kérdezte Albus.

– A körülményekhez képest jól! Én ennél többet nem tudok tenni. Csak rajtuk múlik, hogy felépülnek-e.

– Milyen sérüléseik voltak?

– Ms. Weasley-nek eltört két helyen is a jobb karja, kisebb sérülések vannak az egész testén. A rosszabb sérülései pedig, hogy eltört két bordája, és az egyik majdnem átszúrta a tüdejét.
A két mágus lefehéredve nézett rá a boszorkányra. Nem akarták elhinni, hogy az ifjabb Weasley-fiú képes lett volna megölni a saját húgát.

– És a többiek? – kérdezte végül a fekete hajú varázsló.

– Mr. Longbottomnak mindkét karja, és lába eltörött. De komolyabb sérülései nincsenek. Továbbá néhány zúzódás található a mellkasán, és a hátán.

– És a lányom? Ő hogy van? – kérdezte idegesen Perselus.

– A lányod jól van. A bal karja, és mindkét lába eltörött, plusz néhány zúzódása van. De a vámpírvér miatt egy hét, és kutya baja sem lesz –  fejezte be mosolyogva a beszámolót a boszorkány.
Perselus lábai a megkönnyebbüléstől felmondták a szolgálatot, és a szőnyegre hanyatlott.

– Köszönöm, Poppy! Köszönöm! – suttogta a férfi.

A férfi hagyta, hogy a megkönnyebbülés könnyei végigfolyjanak az arcán, majd onnan a szőnyegre hulljanak. Nem érdekelte a sok bámészkodó griffendéles, nem érdekelte, ki látja őt, a rettegett bájitaltan tanárt, Perselus Pitont sírni. Csak az számított, hogy az ő kislánya jól van, és meg fog gyógyulni.

– Perselus bácsi, jól vagy? – kérdezte egy hang.

Perselus felnézett, és szembe találta magát egy aggódó acélszürke tekintettel. Mikor kitisztult a tekintete annyira, hogy lássa is a tekintet és a hang gazdáját, Draco Malfoy személyében.

– Igen, Draco, jól vagyok! Miért vagy itt?

– Madam Pomfrey szerint az lenne a legjobb, ha Longbottomot, Ginnyt és Hermionét a gyengélkedőre vinnénk. Nathan szerint az lenne a legjobb, ha te vinnéd Ginnyt, ő viszi Neville-t, és én viszem Hermionét.

– Rendben! – bólintott a Mardekár ház feje.

Felállt, odament a sebesültekhez, és átvette fiától a Weasley-lányt. Megvárta míg a két fiú is felveszi a saját terhét, és belépett a kandallóba. A következő pillanatban már a gyengélkedőn álltak. Lefektették a betegeket egy-egy ágyra, majd szép csendben elhagyták a kórteremet, hogy a három páciens aludni tudjon.