Kedvencekhez adás
14

Álom sorozat

Álom

Szerzői megjegyzés:

Szenvedélyes álomok, melyektől képtelen szabadulni főhősünk...

Álmodom… félig a valóság, félig álomország között lebegek…

Mikor kinyitom a szemem, egy ismerős helyen találom magam. Tudom, hogy jártam már itt valamikor. Jó érzés itt lenni, olyan megnyugtató. Körbenézek. Az ablakokon ömlik be a tavaszi napsütés. Végignézek magamon. Csak egy fehér pántos “ruha” van rajtam, a fenekem pont eltakarja. Csend van, csak a lélegzetem hallom. Torkomban dobog a szívem, érezem, nem vagyok egyedül…

Félnem kéne, azt hiszem, de inkább izgatott vagyok. Bemegyek a konyhába, meglátok egy csésze kávét az asztalon. Elmosolyodom, most inkább másra vágynék. Ujjamat finoman végighúzom a csészén. Ki rakta ide? – jár az agyam. Hirtelen egy erős kéz ránt magához, nem engedi, hogy megforduljak. Erősen tart, száját a nyakamra szorítja, és finoman csókolja. Felsóhajtok…

Hú de régóta vágyom rá! – behunyom a szemem. Nem mozdulok, várom, hogy mi lesz. Lassan felhúzza a ruhám, és belemarkol a fenekembe. Hallom, hogy felsóhajt, még szorosabban ölel. Érzem, hogy kíván. Én is kívánom, de nem mozdulok, nem akarom, hogy véget érjen az álom…

Megfordít, szemem csukva tartom. A száját rászorítja a számra, csókja szenvedélyes, követelőző. Olyan érzésem van, mentem felfal, annyira akar engem. Még, még, még! – gondolom. – Ne hagyd abba, kérlek! Akarom, akarom tovább! – félek, hogy mindjárt vége az álomnak. Hirtelen felkap, az előszobába visz, nekinyom a falnak. Ismerős érzés, egyszer valahol már átéltem ezt. Ruhám már egészen a derekam fölött van, a pánt lecsúszik a vállamról, közben csókolja a nyakam, vállam. Nem enged. Érzem, siet. Tudja, hogy kevés az időnk, de mindent akar, ahogy én is. Kezeim életre kelnek, muszáj megérintenem csak egy kicsit. Elveszek az emlékekben, érzem erős vállát, finom illatát. Kezem lejjebb csúszik a mellkasán, bebújok a pólója alá. Ismerős terepen vagyok. Találkoztunk már, tudom, hogy így van. Testem megismeri. Nem tudok tovább gondolkodni, mert szája lejjebb vándorol a testemen. Csókol, ahol csak ér, kíván! Én is őt… olyan régen történt, de nem felejtettünk.

Hirtelen emlékezni kezdek… az álom kezd szétfoszlani. – Jaj ne!!! Maradj még, kérlek! – de a valóság kezdi átvenni az uralmat felettem…

Felébredek… egy másik helyen. Pizsamám nedvesen tapad rám. Kinyitom a szemem, még mindig érzem a csókját a testemen. Nem tudom elfelejteni… kísérteni fog… így hát várom, hátha jön egy újabb álom, és visszatér hozzám…

 

***

 

Ülök az autóban, sietek, bár nem vagyok késésben. Kezem finoman öleli a kormányt. Szeretem ezt a kocsit, mindig tudja, mit akarok, szépen reagál rám. Hmm… emlékeztet valakire. Hirtelen egy KIA terepjáró vág be elém, aztán megpillantok egy másikat a másik sávban. Már csak halvány mosolyra húzom a számat, meg sem lepődök. Gyorsan belenézek a visszapillantóba, hátha feltűnik egy sárga mentőautó. Ma nem, ma nyugodt a reggel. Rálépek a gázra, élvezem, hogy mindenki elmarad mögöttem. Kavarognak a gondolataim, még mindig az álom hatása alatt vagyok, pedig már egy hete történt. Nem tudom kiverni a fejemből. Megérkezem célomhoz, huh, nagyon korán érkeztem. Leállítom az autót, hátradőlök az ülésen. Kicsit pihenek, mielőtt kiszállnék…

Kinyitom a szemem – egy szobában találom magam. Egy kanapén ülök, finom puha rózsaszín takaróba vagyok beburkolva, hátulról egy erős kéz ölel. Oldalra fordítanám fejem, de megragadja a hajamat, gyorsan felköti a fejem tetejére. Nem enged megmozdulni, sóhajtok egyet. Csodás érzés. Hirtelen egy szájat érzek a nyakamon. Először csak nagyon puhán csókolja, de ahogy érzi, hogy elenged a testem, egyre követelőzőbbé válik. Nyelve finoman kóstolja a bőrömet. Megborzongok, annyira jól esik. Kezemet kiszabadítom a meleg takaró alól, megfogom a kezét. Imádom a kezét, olyan erős és nagy…

Nem szól semmit. Hirtelen egy finom rózsaszín kendőt rak a szemem elé. Beköti, hogy ne lássam. Azt hiszem, értem mire megy ki a játék. Ha nem látom, addig nem ébredek fel, mint múltkor. Ahogy kész, maga felé fordít, és a számra tapasztja az ajkait. Nagyon finom, nagyon puha és nagyon érzéki…

Menten felrobbanok, úgy érzem. Nyelvünk találkozik, huh de jó. Azt kívánom, sose érjen véget a csók. Hirtelen elszakítja a száját az ajkaimtól. Érzem, hogy felemel, a puha szőnyegre fektet. Le akarom tépni a szememről a kendőt, látnom kell őt. Szükségem van rá, hogy ne csak érezzem, de lássam is. Elkapja a kezemet, leszorítja határozottan, de finoman a fejem fölé. Nem enged, nem szól semmit. Úgy érzem, nem bírom tovább. Tuti elégek, mielőtt még bármi is történne közöttünk…

Nyöszörgök, ahogy megérzem a száját a melleim körül. Finoman csókolja őket, lábamat ösztönösen szétnyitom. Annyira kívánom, hogy azt elmondani nem lehet. Lazul kezemen a szorítás, ahogy lejjebb halad a szája a testemen. Már nem akarom levenni a kendőt, beletúrok a hajába, ismerős érzés, szeretem simogatni. Hirtelen megérzem a nyelvét a lábam között, felnyögött a gyönyörtől, nem bírom tovább. Lerántom a szememről a kendőt…

Egy ismerős drága szempár néz rám. Szomorú, hogy megszegtem a szabályt. Felülünk, csak nézzük egymást. Nem szól semmit, csak látom a szomorúságot a szemében. Ne haragudj – próbálnám mondani, de nem jön ki hang a torkomon. Nem akartam szabályt szegni. Ne menj el! – teszem a kezem nagy kezébe. Ő finoman megszorítja, aztán a szájához húzza a tenyerem, és nagyon finoman belecsókol. Egy könnycsepp gördül végig az arcomon…

Az autóban ébredek, egyedül. Csak a könnycsepp emlékeztet arra, merre is jártam az utóbbi pár percben. Letörlöm a könnyem egy határozott mozdulattal. Az emlékeket visszazavarom a helyükre. Megfogadom, hogy a következő „találkozásnál” betartom a szabályokat. Bár folyton csak fogadkozom, tudom, úgy sem sikerül. Azért megpróbálom…

Hiányzik… szeretek hozzábújni…