Kedvencekhez adás
1

Aurora

4. fejezet

Este a vendégek már javában gyülekeztek a bárban. A kert és a terasz fényfüzérekkel díszített pálmafái, hangulatos hátteret adtak a parttól nem messze álló színpadnak. A helyi banda már javában készülődött, hogy az este hangulatát emelve, eljátsszák az elmúlt évtizedek legnagyobb slágereit, saját karibi stílusú dalaikkal vegyítve. 

Alex farmerban és rövid ujjú ingben szívdöglesztően festett, és minden nő meg is fordult utána. Körbejárva, kedélyesen elcsevegett a túrákon résztvevőkkel, de folyton a bejárat felé pillantott, nem látja-e Emilyt. Nem sokkal később a lány végre megérkezett, ő pedig lenyűgözve bámulta, nem is figyelve arra, miről is beszél a mellette álló úriember.

Emily gyönyörű volt. A férfi még sosem látta ilyen szépnek. Hosszú, pántos, kissé dekoltált ruhát viselt, mely kiemelte karcsú derekát. Vállát egy kendő takarta, teljessé téve elegáns megjelenését. Lazán összefogott haja pedig tökéletes keretet adott természetesen sminkelt arcának. Emily is a férfit kereste tekintetével, aztán amint megpillantotta, boldogan rámosolygott.

– Elnézést – mondta Alex, otthagyva beszélgetőtársát, és a lányhoz sietett.

– Szia – köszöntötte Emily –, örülök, hogy nem késtem el.

– Épp időben, gyönyörű vagy – mondta a férfi elbűvölve.

– Köszönöm. Gondoltam, egy ilyen eseményre kicsit kiöltözök.

– Tökéletes. Gyere, bemutatlak a csapatnak, velük fogunk merülni.

– Rendben – bólintott Emily, majd Alex a közelben ácsorgó kis csapat felé invitálta.

– Srácok, ő itt Emily Haynes. Lenát már ismered – Emily bólintott, de meglepetten vette észre annak ellenséges pillantását. – Ő Roy Harding, a sziget legfiatalabb mélységi búvára és kincsvadásza – mutatta be közben Alex a fiút, aki tettetett szerénységgel legyintett, de azért látszott rajta a büszkeség.

– Ugyan, Alex, nem akkora ügy ez. Szia – nyújtott kezet, várva a reakciót az elhangzottakra. Emilyt szórakoztatta a fiú viselkedése, Alex pedig alig láthatóan bólintott, megerősítve a lányt abban, hogy kicsit adhatja alá a lovat.

– Dehogynem, ez lenyűgöző. Nem sokan mondhatják ezt el magukról, ennyi idősen – mondta a lány, mire Roy elpirult, de láthatóan jól estek neki a dicsérő szavak. Emily Alexre nézett, aki alig hallhatóan annyit suttogott:

– Köszönöm.

– Hát igen, ez az életem – mondta büszkén Roy. – Az az álmom, hogy megtaláljam az Aurorát.

– Az Aurorát? – kérdezte zavartan Emily.

– Igen – vette át a szót Alex. – Az egy tizennyolcadik századi kereskedelmi szkúner. Valahol a közelben süllyedt el, és már nagyon régóta kutatnak utána. Angliából tartott New Jersey-be állítólag arannyal, ékszerekkel és sok más értékes tárggyal megrakva, amik most sok millió dollárt érnek. Mondjuk úgy, ez a Szent Grál az itteni kincsvadászok között.

– Értem. Szóval ti is ezt keresitek.

– Igen, és meg is fogjuk találni – mondta Zen elszántan, majd kissé kevésbé magabiztosan hozzátette –, egyszer… ha szerencsénk lesz.

– Ez a lelkes férfiú pedig, aki ilyen szépen megfogalmazta a vágyainkat – tért át barátjára Alex –, Zen, vagyis Lucas Boyer. Búvár és mérnök.

– Nagyon örülök – fogott vele is kezet Emily. – Megkérdezhetem, miért hívnak Zennek?

– Azt mondják, elég nyugodt vagyok.

– Nyugodt? Amióta az egyetemen megismertem, nem láttam idegesnek – nevetett Alex.

– Így már értem – bólogatott vidáman Emily.

– Szép ruha – szólt közbe Lena érdeklődve –, Versace?

– Igen – válaszolta a lány kissé zavarban. Zen közben rosszalló pillantást vetett barátnőjére, akárcsak Alex.

– Tetszik, mondd csak, mennyibe… – folytatta volna Lena, amikor barátja közbeszólt:

– Édes, gyere táncolni, mindjárt kezd a banda. Elnézést – mosolyodott el, és magával húzta a lányt.

– Én meg megyek, eszek valamit – közölte Roy a kínos közjáték után, majd távozott.

– Ne haragudj – mondta Alex, miután magukra maradtak.

– Semmi baj.

– Tudod, Lena csak aggódik. Az utolsó barátnőmnek, Kristine-nek ő mutatott be, aki nem olyan ember volt, mint akinek hittem. Azóta is felelősnek érzi magát, pedig mondtam neki, hogy felejtse el.

– Sajnálom.

– Nem kell. Azt hiszem, most már egy életre megtanultam, hogy aki egyszer hazudik, az újra meg fogja tenni – sóhajtott Alex, Emily szíve pedig hirtelen összeszorult. Már értette Lena viselkedését, és aggódni kezdett. – De mindegy is – mosolyodott el a férfi –, ne rontsuk el ezt a szép estét. Van kedved táncolni?

– Persze – mondta a lány elgondolkodva, és az egyik székre tette kendőjét és kistáskáját.

Alex kézen fogta, és a kertben kialakított tánctérre vezette. Átölelte és magához húzta, ami jóleső melegséggel töltötte el a lányt. A férfi közelsége egyre erősebb érzéseket váltott ki belőle, olyanokat, melyeket távolról ismert, de ő még nem élt meg. Csakhogy, bár csodás volt mellette lenni, Emily bűntudata egyre erősödött. Felnézett Alexre, így szája olyan közel került az övéhez, hogy bármelyik pillanatban megcsókolhatta volna. Ő pedig tudta, hogy megint el fogják veszíteni a fejüket, pont, mint a hotel előtt. Ekkor azonban megint saját hangját hallotta meg a fejében, és ez most azonnal kijózanította. Ezt nem teheted vele.

– Ne haragudj – suttogta zavartan, és kibontakozott az ölelésből. Alex kérdő tekintetétől követve, fogta a táskáját, és a kijárat felé indult.

– Emily, mi történt? – sietett utána férfi, majd megragadta a könyökét.

– Semmi, én csak… – mondta a lány idegesen, mire ő a terasz egyik eldugottabb végébe húzta.

– Hé, mi a baj? Nekem elmondhatod – mondta kedvesen, Emily pedig nem tudta, mit tegyen. Végül akaratlanul végigsimított a férfi ajkán, és megcsókolta. Ő sem tudta, miért tette, de azt kívánta, bár sose érne véget az a pillanat. Amikor végül ajkuk elvált egymástól, ők pedig levegő után kapkodva álltak egymással szemben, a lány összeszedte minden bátorságát, és azt mondta:

– Alex, szeretnék elmondani valamit – kezdte, amikor Mike jelent meg mellettük.

– Ó, bocsánat – nézett rájuk kissé zavarban.

– Semmi baj – sóhajtott Alex. – Mi az?

– Meg kell tartanod a beszédet, mielőtt beindul a parti.

– Most? – nézett fel a férfi feszülten.

– Most, mert már nem sok híja van.

– Jól van – adta meg magát Alex, majd a lányra nézett. – Figyelj, pár perc, és innen folytatjuk, oké? – Emily bólintott, ő pedig még egy csókot nyomott a lány szájára, majd követte Mike-ot a kertbe.

Te jó ég, majdnem elmondtam neki. Mi ütött belém? – kérdezte magától, és egyre rosszabbul érezte magát.

Egy része nem akarta ezt tovább csinálni, de tudta, hogy muszáj lesz. Meg kellett tartania a titkát. Nem volt kedve ünnepelni, ezért megállt hátul, messze a tömegtől, akik italaikkal a kezükben a színpadhoz gyűltek. Alex felsietett, és lelkesen elkezdte beszédét, amiben megköszönte a vendégeinek, hogy ott vannak, és hogy milyen sokat jelent neki, hogy őket választották.

Emily figyelte őt, és szomorúan elmosolyodott. Olyan aranyos volt, kedves és sármos. Mindig is ilyen férfiról álmodott. De mosolya elhalványult, ahogyan Alex szavaira gondolt: Aki egyszer hazudott, máskor is fog.

– Klassz srác, nem igaz? – hallotta meg maga mellett Lena kissé kapatos hangját.

– Igen, az – válaszolta csendesen, és sejtette, hogy a másik mit fog mondani.

– Tudod, ő az egyik legjobb ember, akit ismerek, és nagyon szeretném, ha boldog lenne – közölte Lena.

– Én is.

– Épp ezért nem szeretném, ha még valaki megbántaná.

– Nem áll szándékomban, ha rám célzol.

– Igen, rád – fordult felé Lena. – Persze, hogy nem akarod bántani, de mégis ezt teszed. Csak szólni akartam, hogy tudom, hogy hazudsz neki.

– Tessék?

– Alex mondta, hogy ingatlanügynök vagy. Utánanéztem, és fura mód nem találtam Bostonban Emily Haynes nevű ingatlanost. Plusz, ma a parton láttalak beszállni egy öreg autóba. Hol a Mercid?

– Te kémkedsz utánam? – vonta össze hitetlenkedve a szemöldökét Emily.

– Igen, és igazam van, ugye?

– Fogalmam sincs róla, hogy miről beszélsz.

– Tényleg? De azért azt leszögezhetjük, hogy különös, ugye? Luxus per öreg autó, olcsó ruha per Versace. Valami nem stimmel. Szerintem el akarod hitetni Alexszel, hogy gazdag vagy.

– Mit akarsz tőlem?

– Hogy ne hazudj neki! – válaszolta élesen. – Sokat szenvedett amiatt, hogy megbízott az emberekben. Olyanokban, akik nem érdemelték meg.

– Mint Kristine?

– Mesélt róla? – lepődött meg Lena.

– Csak annyit, hogy csalódott benne.

– Szépen fogalmazott – mondta keserűen a lány. – A kedves barátnőm elhitette vele, hogy szereti, miközben csak a pénze kellett neki. Aztán gondolkodás nélkül elhagyta, amikor talált valakit, akinek több volt. Én viszont nem fogom hagyni, hogy még egyszer valaki ezt tegye vele. – Emily nem szólt, csak állt, és bámult maga elé. – Nem is mondasz semmit? – kérdezte meglepetten Lena.

– Mit akarsz hallani?

– Az igazat.

– Sosem bántanám, és nem érdekel a pénze, ez az igazság.

– Van fogalmad róla, mennyire kedvel?

– Én is kedvelem őt.

– Akkor bármit is titkolsz… mert valamit rejtegetsz, mondd el neki, vagy én teszem meg – közölte ellenségesen, majd sarkon fordult, és elsétált.

Emily csak nézett utána és tudta, hogy igaza van. De rettegett, hogyha elmondja neki, nem értené meg. Azonban ha tovább játszik, akkor még nagyobb szemét, mint amekkorának eddig is tartotta magát. Újra, a még mindig a színpadon álló Alexre nézett, és képtelen volt ott maradni. Holnap felhozzák a dobozt, és elmondom neki – magyarázta magának, majd hátrálni kezdett és eltűnt az ajtó mögött.

 

Nem sokkal később, Alex végre kiszabadult az elégedett ügyfelek és a ráakaszkodó nők köréből, majd Emilyt kereste. Roy jött felé egy tányérral a kezében, megrakva tenger gyümölcseivel, amikor Alex megállította.

– Nem tudod, hol van Emily?

– Mintha láttam volna elmenni, de nem tuti.

– Mi a fene – motyogta Alex. Majd amikor meglátta a teraszon ácsorgó Zent és Lenát, azonnal tudta, hogy mi történt. Összehúzta a szemöldökét, és idegesen felsietett, észre sem véve a hozzászóló embereket.

– Mit mondtál neki? – kérdezte a lányt.

– Alex – állította le Zen.

– Elment, és nem lett volna rá más oka, csak ha mondtál neki valamit.

– Végig együtt voltunk – mondta barátja –, nem is beszélt vele. Csak egyszer szaladtam ki a… – nézett kérdően barátnőjére. – Ugye nem?

– De igen – közölte széttárt karokkal Lena.

– Basszus – nézett az ég felé Zen.

– Nem fogok elnézést kérni, csak mert meg akartalak védeni.

– Mit mondtál neki? – lépett hozzá Alex dühösen.

– Hogy mondja el neked az igazat, de ezek szerint nem tette.

– Mi?

– Alex, mondtam, hogy valami nem stimmel vele. Megnéztem, tuti nem ingatlanos és…

– Hagyd abba!

– Csak segíteni szeretnék. Gyűlölöm magam, amiért hagytam, hogy Kristine kihasználjon – úsztak könnyek a lány szemébe. – Én csak nem akarom, hogy még egyszer bárki úgy megbántson, mint ő.

– Lena, ő nem Kristine, és nem tudsz róla semmit! – emelte fel a hangját Alex.

– De te sem. Miért van az, hogy egyik nap luxusautóval jár, aztán egy régiben látom meg. Olcsó ruhái vannak, most pedig egy olyanban jelenik meg, ami többe kerül, mint az én egyhavi fizetésem.

– Talán, mert nem érdekli a pénz.

– Vagy mert úgy tesz, mint akinek van.

– Jesszus.

– Lena, kérlek – mondta Zen csendesen.

– Hidd el, hazudik neked – gördült le egy könnycsepp Lena arcán.

– Most jobb lenne, ha indulnátok, vidd haza – kérte Alex szomorúan a barátját.

– Persze, és ne haragudj, csak félt téged.

– Tudom – nézett rá a férfi fáradtan.

– Gyere, bébi – ölelte át barátnőjét Zen, igyekezve tartani az ittas lányt.

– Sajnálom – szólt vissza Lena sírva, Alex pedig csalódódottan megrázta a fejét.

Olyan jól indult ez az este, ő pedig nem akarta hagyni, hogy mindez tönkre menjen Lena viselkedése miatt. Ekkor meglátta Emily kendőjét a szék támláján, amit sietségében ott felejtett. Odasétált, feszülten mosolyogva a vidáman szórakozó vendégekre, végigsimított a puha kendőn, és úgy döntött, beszélnie kell vele. Szerette volna tisztázni a dolgot, és elmondani neki, hogy ő nem ért egyet Lenával. Sadie, amint meglátta, hogy gazdája távozik, utánarohant, és csatlakozott hozzá.

 

Már későre járt az idő, de még mindig sokan sétáltak a hangulatos város utcáin. A férfi pedig megelőzve egy-egy andalgó párocskát vagy vidáman sétálgató társaságot, a Sierra hotelhez sietett.

– Várj meg itt, Sadie – utasította a kutyust, aki jól nevelten leült és várt. Alex, az üvegajtót kitárva, a tágas aula recepciójára sietett, ahol egy ismerőse teljesített szolgálatot.

– Szia, Valerie – köszöntötte a kék kosztümben feszítő lányt.

– Helló, Alex – mosolyodott el meglepetten. – Mi járatban erre?

– Emily Haynest keresem, nálatok szállt meg.

– Máris nézem – írta be a gépbe a nevet. – Nem, nincs ilyen nevű vendégünk.

– Biztos? Megnézned még egyszer? – döbbent meg a férfi.

– Persze – próbálkozott újra a lány. – Nincs, de ismerős a neve, várj – pötyögött újra a monitort figyelve, miközben a férfi aggódni kezdett. – Igen, meg is van. Tényleg itt volt, de két napja kijelentkezett.

– Ezt nem értem – motyogta maga elé, aztán felnézett, és idegesen elmosolyodott. – Köszönöm, Valerie, majd ugorj be a bárba egy italra valamikor.

– Oké, úgyis rég jártam arra – válaszolta vidáman a lány.

– Jó éjt – köszönt el Alex, és kisietett az épületből.

Odakint elgondolkodva bámulta a kezében tartott kendőt, és nem értette, mi történik. Aztán kutyáját keresve körbenézett, mert az állat nem várta a bejárat előtt.

– Sadie! – kiáltotta Alex, azonban nem látta sehol.

Aztán az utca másik oldalán megjelent a kutyus, és ugatással hívta fel magára gazdája figyelmét.

– Sadie, gyere ide! – hívta a férfi, de ő nem engedelmeskedett, hanem az ellenkező irányba indult, be a szemben lévő utcába. – Ne már. Francba – sziszegte Alex a fogai között. Most pont nem volt kedve Sadie-t hajkurászni, de nem tehetett mást, minthogy a nyomába eredt. A kutya néha meg-megállt, figyelve, hogy gazdája követi-e, aztán tovább szaladt. Néhány utcával arrébb aztán Alex meglátta, ahogy eltűnik egy régi, öreg kocsi mögött.

Amikor odaért, az autó mellett Emilyt látta meg, topban és nadrágban, amint a kutyát simogatta. Ő döbbenten figyelte, és ahogy benézett a kocsiba, látta, hogy a lány aznap este viselt ruhája, az autó hátsó ülése fölött lóg felakasztva.

– Alex – állt fel a lány ijedten, amint meglátta. – Mit csinálsz itt?

– Ott hagytad a kendőd – adta át zavartan. – Visszavittem a hotelbe, de azt mondták, már nem laksz ott. Aztán Sadie… Mondd, mi ez az egész? Te a kocsiban alszol? – kérdezte a férfi hitetlenkedve.

– Ez… nem az, aminek látszik.

– Akkor megmagyaráznád?

– Én… – nyelt egyet a lány, és nem tudta, mit mondjon.

– Hazudtál, igaz?

– Alex…

– Lenának igaza volt – motyogta, amint felsejlettek benne a lány szavai. – Egyáltalán ingatlanokkal foglalkozol? – Emily nem válaszolt, Alex pedig ebből meg is tudta az igazat.

– Ne haragudj, kérlek…

– Mondd csak, volt bármi igaz abból, amit nekem mondtál? – kérdezte dühösen a férfi.

– Persze. Én csak…

– Ezt nem hiszem el.

– Kérlek… hallgass meg…

– Mekkora hülye vagyok. Azt hittem, te más vagy – nézett csalódódottan Emilyre, akinek látva a számára fontossá vált férfi tekintetét, majd megszakadt a szíve.

– Hadd magyarázzam meg – kezdte könnyes szemmel, de Alex közbevágott.

– Tudod, mit? Nem érdekel. Holnap visszakapod a pénzed, és végeztünk. Gyere, Sadie – mondta, de az állat nem mozdult, majd tüntetőleg leült Emily mellett. – Jó, akkor maradj – közölte dühösen, majd sarkon fordult és elment.

– Ne – suttogta a lány halálra rémülve. Nem mondhatja le, segítenie kell – esett kétségbe.

Ő nem ezt akarta, és most nem tudta, mit csináljon. Idegesen járkált fel-alá, és már közel állt a síráshoz. Megtörtént, amitől annyira tartott, pedig olyan egyszerűnek tűnt a terve. Tudta, hogy muszáj beszélnie a férfival, és bárhogy is, de rá kell vennie, hogy felhozza a dobozt. El kell mondania neki, mi történt.

– Sadie, gyere! – mondta a kocsi ajtaját kinyitva, a kutya pedig gondolkodás nélkül az anyósülésre ugrott.

 

A lány nem tudta Alex címét, de remélte, hogy a Holdfényben majd valaki megmondja neki. Odahajtott és berohant, nem törődve azzal, ki mit gondol a már nem odaillő öltözékét tekintve. Ismerőst keresve kémlelte a még mindig zsúfolt helyet, amikor nem messze meglátta a már igencsak jól szórakozó Royt.

– Emily! – kiáltott vidáman, amikor meglátta.

– Helló, Roy. Figyelj, beszélnem kellene Alexszel. Megmondanád a címét?

– Beszélni? – suttogta huncutul, és elvigyorodott.

– Igen. Kérlek…

– Én nem állok a boldogságotok útjába. Mangrove út 23. Innen a harmadik utca. Nagy, fehér ház a parton.

– Köszönöm – sóhajtott fel a lány hálásan, és elrohant.