Bird of prey

Rohamkukac

Prológus

2018. január 1.

A gondolataiból egy alig érezhető bökés a mellkasán, és egy azt követő hatalmas pofon rángatta vissza a valóságba. Az ütéstől elesett, és kezét az arcára tapasztva nézett fel a fölé tornyosuló férfira, aki a vívótőrét a mellének szegezte. Az arca karakteres volt. Szögletes, erőszakos álla volt és kissé kiugró pofacsontja, amit kecskeszakáll és elegánsan fésült haj keretezett. Haragtól szikrázó szeme méregzöld volt, akárcsak az övé.

– Már megint nem a feladatra figyelsz, te haszontalan kölyök! Hányszor kell még elmondanom, mire megérted, hogy kötelességeid vannak a családod és mindenki más felé?  – Egy erős kéz ragadta meg a karját, és rántotta fel a földről, majd nyomta a markába a fegyvert, amit elejtett.

Számtalanszor hallotta már ezt, hogy kötelességei vannak. Egy neki elrendelt pozíció, amit be kell töltenie, akár tetszik, akár nem. Gyűlölte az egészet. Azt, hogy nem mehet sehova és nem csinálhat semmi mást, csak azt, ami alkalmassá teszi a helye elfoglalására. Vívni tanult, célba lőni, lovagolni, hangszeren játszani, idegen nyelveken beszélni, a társasági életnek megfelelően viselkedni és mindezek mellett még mást is, de nem szólhatott róla és művelni is csak úgy művelhette, hogy az illetéktelenek ne tudjanak róla.

Újra felvette a vívópozíciót, a fémen megcsillant a hatalmas ablakokon át beáradó fény. Amikor azonban támadásba lendült volna, aznap már ötödjére, a komornyik jelent meg a szobában, és a férfihoz lépve halkan mondott neki valamit.  A fiúnak nem kellett hallania, hogy miről volt szó, az apja vonásaiból mindent kitalált. Az anyja terhes volt, és a jelek szerint a testvére elindult az úton, aminek a végén majd ugyanazzal találja szemközt magát, mint ő is. De neki ebből már kevesebb jut, hiszen nem ő az elsőszülött, az elvárások és kötelességek nem az ő vállára nehezednek majd.

Amikor az apja megindult, ő is követte, azonban a szobába már nem engedték be. A kulcslyukon át leselkedett, amikor meghallotta a bába hangját.

– Kislány. – A kijelentésre az anyja felzokogott. Tőr villant a fényben, az apja pedig nem tett mindez ellen semmit. Tudta, hogy valami nincs rendben. Hogy valami olyan történik, ami senkinek nincs megelégedésére. Harag lobbant benne, amikor ezt látta, de esélye sem volt bejutni és a következő pillanatban már nem is volt értelme. Érezte, ahogyan a húga körül megváltozik a levegő, az anyja pedig nem mozdult többet. Az apja nem vette kézbe a gyermeket, még csak rá sem nézett, hanem sarkon fordult, s úgy haladt el mellette, hogy figyelemre se méltatta. Évekkel később tudta csak meg, hogy mi történt aznap.