Büntetés

Tasi83

2023. január 3.

Ma nem érezném meg magukat kellető,
árus-gyilkos pillantásokban a Valót:
Fölösleges vagy-e e planétán?
Talán a Létezés abszurd körforgásából hamarabb kiszállok?
Barátaim: Amennyiben még voltak, vagy lettek, vagy lehettek
– tiszavirágok mikró-perceiként lemondtak rólam
villámcsapásként tovatűntek!

Már mindenki tudta s sejtette,
nekem a szorgalmas kívülállónak,
gondolkodó ős-remetének mégsem szóltak:
Kiestél emberi kegyekből,
talpnyalók számára gondozott kívánságkosarakból!

Ha mint szorgalmas folyton újra ismétlő,
élelmes Sziszüphosz meredeken néz föl
s önsajnálón konstatálja a kőrengeteget
mit fölhempergetett a hegyre maga
makacskodásán visszahull
– értelmetlen a Prométheuszi-küzdelem,
mint a Létezés egyetlen kiizzadott egésze:
Önmaga is tragikus hős
– értelmetlenségben örök Vesztes,
kikosarazott, kis semmiségeit
naponta újrakezdi örökkévalósággal
megátkozottan, – mindhiába – de
jóhiszemű hitből folytatja!

Mindent látó, kicsinyes Istenek
csak megkönyörülnek hiú számításukban egyszer!
– Ha megtanulnám én is mint e groteszk tragikomikus-hős:
Miért semmiz ki,
s tesz földönfutóvá minden számító,

érdek-kovácsolta ember-nyomulás, alantos próbálkozás
– s úgy lehetnék megérdemelten Szabad,
hogy önmagam vétek-végzetét könnyű,
viszontagságos léptekkel a hegy túlsó
felére átgurítanám, biztos hit-tudatban:
Ez egyszer nem végeztem hiábavalósággal
ismételgetett, keserű munkám;
Zeusz fenséges villámai lesújtanának énrám?

Vagy tán gőgjükben is kicsinyes vezéregyéniségek
között is létezhet-e még emberi jóérzés s szánalom?
Adnának-e örökkévaló próbatételekben
biztos fogódzókat,
szükséges bölcselkedő tanácsokat
– Merre indulhatnék?
S ha nem zuhannék tehetetlen,
kicsinyeskedő magányomban mélységek
tátongó fenekére minduntalan,
– holtomiglan életfogytig kényszerűségeként?!