Kedvencekhez adás
60

Cseresznyevirág-szirmok

Mint a vér

‘Cause I loved you dangerously
More than the air that I breath

Konan soha nem szerette a pirosat.

A vörös felhők csak Yahiko miatt kerültek a köpenyekre, ő ragaszkodott hozzá. A hajnal is inkább volt rózsaszín, vagy esetleg narancssárga, de ilyen vérvörös sosem. Ilyen vérvörösen csak a sharingan tudott csillogni.

Gyakran voltak rémálmai, ahol esetleg kínozták vagy megölték, de a valóság mindenen túltett. Vagyis… Hát valóság volt ez igazán?

Konan már nem tudta. Elfelejtette az idő fogalmát, elfelejtette, hogy hol van. Nem emlékezett a saját nevére sem. Nem tudta volna megmondani, melyik világban van.
Ha létezett egyáltalán.
Újra és újra szétszedték, majd összerakták.
Darabjaira hullott, csak azért, hogy aztán megint eltörjék.

Nem létezett számára semmi.
Csak a fájdalom.

Maga a szó már rég elvesztette a jelentését, valamiféle istenséggé nőtte ki magát a fejében. Nem létezett más, csak a fájdalom. Azt érezte minden porcikájában.

Fájdalmat látott, fájdalmat hallott.
Fájdalom. Fájdalom. Fájdalom.

Először könyörgött, hogy legyen végre vége. Rimánkodott könnyes szemmel, hogy vegyék el a fájdalmat. De most már nem emlékezett, milyen volt fájdalom nélkül.
Valaha élt volna úgy?
Valaha… Volt egy világ ezen a szenvedésen kívül?
Létezhettek színek egy másik világban? Nem tudta, milyen színek vonzzák abból a távoli világból. Hiszen nem ismerte őket. Elfelejtette, hogyan néznek ki.
Elfelejtette, mi a kedvenc színe.

Ismerte a vöröset, mert ilyen színű volt az ég az új világában.
Ismerte a feketét is, mert ez volt minden, amitől rettegett. A fekete, arctalan árnyék volt az, aki újra és újra megjelent, hogy kínozza. A véget nem érő kín és fájdalom. Csak ez létezett.
Az összes szó elveszítette az értelmét. Minden elveszítette az értelmét.

***

Sakura nem volt képes tovább nézni a kék hajú nő kifejezéstelen tekintetét, ahogy a semmibe bámul. Az ajkai enyhén elnyíltak, a szája szélén kifolyt a nyála. Úgy nézett ki, mint aki megtébolyodott.

Tudta, hogy Sasuke nem bánik Konannal kesztyűs kézzel. Meg akarta büntetni azért, amit vele tett. De ezt nem érdemelte, szólalt meg egy apró hangocska a fejében.
A Tsukuyomi nem ismert kegyelmet, ahogy a használója sem. Ő maga sosem tapasztalta, de élénken emlékezett még Kakashi-sensei elgyötört tekintetére Itachi látogatása után. Napok múlva is még enyhén sokkos állapotban volt, az elméje nem tudta teljesen kiheverni, amin keresztül kellett mennie. Szóval pontosan tudta, hogyan működik.
Konan nagyjából öt perce lehetett benne, de az tűnhetett akár öt órának. Vagy öt évnek. Elfogta a hányinger.

– Sasuke – nyögte nagy nehezen, miközben megpróbált lábra állni.

A fiú csak két-három lépéssel lehetett előtte, de az is végtelenül messze volt számára. Újra szólította, de Sasuke meg sem rezzent. Az arca egy kegyetlen maszkba torzult. Sakura nem tudta, hogy ilyenkor egyáltalán nem tud figyelni a környezetére, vagy csak rá nem akar.

Lassan felegyenesedett, és visszafojtott könnyekkel küszködve előre lépett. Kezét a dereka köré fonta, de a lába nem bírta el, ezért szinte ráborult Sasukéra, aki ösztönösen nyúlt utána. A fiú ujjai szorosan tartották a kezeit a dereka körül, hogy ne essen rá a sérült lábára. Elkapta a lányt, de a szemeit még mindig nem szakította el Konanétól. Sakura megrázta, semmi reakció. Püfölte a mellkasát, ahol érte, de a szemek még mindig élénken vöröslöttek.

Sakura hirtelen a szemeire tapasztotta a tenyerét. Tudta, hogy elvileg a keze nem lett volna akadály a sharingannak, de bízott benne, hogy kellőképpen megzavarta ahhoz, hogy elengedje Konant.

Sasuke élesen beszívta a levegőt, majd egy egyszerű mozdulattal erősen megragadta a haját és megrántotta. Sakurának fájt, de elégedett volt magával, és ezt nem titkolta, amikor mélyen a fiú dühös szemébe nézett.

Ezzel egyidőben Konan lábai felmondták a szolgálatot. A szeme lecsukódott, amint kiszabadult vörös-fekete börtönéből. Sasuke és Sakura egy emberként fordultak felé. Konan teste egy tompa puffanással földre érkezett és nem mozdult.

Sasuke legszívesebben ráordított volna az előtte álló lányra. Ó, igen, nagyon szívesen tépte volna a haját is, üvöltött volna, amit csak kell, hogy kiadja magából a feszültséget. De nem tette, mert nem vallott rá. Majdnem elnevette magát a gondolatra. De csak majdnem.
Tehát Uchiha Sasuke nem ordít.
Akkor csak szúrósan néz?
Egy gyilkos tekintet elegendő lenne, hogy Sakura felfogja, mit tett? Valószínűleg nem, mivel a smaragdok ugyanolyan elégedett fénnyel csillogtak.

Csendes. Összeszedett. Halálos. Ez volt ő, emlékeztette magát Sasuke. Nem cirkuszolhat, mint mondjuk Naruto tenné. De egyre nehezebb volt visszafognia magát.
Konan S-szintű bűnöző volt, mindenképpen sokat érne minden információ, amit ki tudott volna szedni belőle. Főleg az Akatsukiról. Főleg Itachiról. Már nem is járt messze, a nő szinte már megtört, talán egy pillanat kellett volna még, és…
De már mindegy, Konan eszméletlen volt.

– Van fogalmad róla, hogy mit tettél? – cibálta meg ingerülten Sakura haját, amit még mindig nem engedett el.

– Megmentettem az életét? – nézett rá felhúzott szemöldökkel a lány, de aztán megrándult az arca.

Sasuke dühe nagyrészt elpárolgott, amikor újra realizálta, hogy milyen súlyosak a sérülései. Főleg a lábán lévő mély vágás zavarta, ezért kicsit lazított a szorításán. Aggódva fürkészte a lány sápadt arcát.

Ebből az aggodalomból persze semmit sem mutatott, ugyanolyan kifejezéstelenül nézett rá, mint mindig.

– Ha nem vetted volna észre… – engedte el a haját, hogy a derekára csúsztassa a kezét. – Ő gondolkodás nélkül megölt volna.

– Tudom – bólintott dacosan Sakura, majd Sasuke segítségével lépett egyet előre. – De te meg elfelejted, hogy…

A lány nem tudta befejezni a mondatot, megrogyott a térde. Nyögve kapott levegő után, amikor Sasuke megragadta a karját. Tudta, hogy meg kellene gyógyítania magát minél hamarabb, de a chakrája vészesen kevés volt. Pár óra pihenésre mindenképpen szüksége lett volna.

– …hogy …hogy…

– Ne beszélj! – parancsolt rá keményen Sasuke, látva Sakura eredménytelen próbálkozásait.

Sakura érezte, hogy kezd kiszállni belőle minden erő, a szemei előtt apró fekete pöttyök táncoltak. A fiú hangját is mintha víz alól hallotta volna. Tehát el fog ájulni, konstatálta magában keserűen.
Pont Sasuke előtt.
Hát újra bizonyította, hogy mennyire szánalmas és hasznavehetetlen.

– …orvos vagyok.

Sasuke azt hitte, már sose tudja meg, hogy az eszméletvesztés szélén álló Sakura szerint mit felejtett el. Aztán meghallotta, mit motyog maga elé a lány, mielőtt a szemei lecsukódtak volna.
Megengedett magának egy gúnyos kacajt, miközben elkapta a lányt. Hát persze, hogy nem engedné, hogy valaki a szeme előtt haljon meg. Már komolyan nem tudta elképzelni, mi mindennel lephetné még meg Sakura.
Szóval orvos. Meg ANBU.
Meg ki tudja még, micsoda.

***

– Igyekezz már, te istencsapása! – ordította hátra Kisame Hidannak, aki fütyörészve ballagott mögötte, a kaszájával itt-ott vonalakat húzogatva a földbe.

– Ráérünk – legyintett az.

– Már hogy érnénk rá? – kiáltott rá Kisame, amikor Hidan volt szíves felzárkózni hozzá. – Meg kell találnunk Konant meg azt az idiótát. Yahikónak nem tetszik, hogy már több, mint egy napot késnek.

– Ja – vonta meg a vállát a másik. – Leszarom.

Kisame gyakran fantáziált arról, hogy milyen módszerekkel ölné meg Hidant.
Tényleg, egyik kedvenc elfoglaltsága volt az utóbbi időben. És most, hogy Yahiko együtt küldte vele küldetésre, ez a gondolat minden megtett lépés után egyre csábítóbbá vált.
Yahiko sem volt százas, hogy összerakta őket, de Itachit hibáztatta a legjobban. Az a mamlasz visszautasította a felderítést, csak hogy egész nap a szobájában gubbaszthasson, szidta magában. Ha jobban belegondolt… Itachi csak menekült. Mindenáron el akarta kerülni a találkozást az öcsivel.
Na, nem mintha az életét féltette volna, nevetett magában keserűen Kisame. Ő volt az egyetlen az Akatsuki-tagok közül, aki tényleg tudta, mi történt az Uchihával – pontosabban, miért tette azt, amit tett. Kisame úgy képzelte, hogy elég lenne egy pillantás az öcsitől, és Itachi a földön csúszva könnyek között könyörögne a bocsánatáért.
Itachi tagadná, de a társa biztos volt benne, hogy valahogy így játszódna a jelenet.
Elvégre, azt is tudta, hogy nincs semmi ezen a világon, amit Itachi jobban szeretne, mint az öccsét. Ha a kölyök meghalna, gondolta Kisame, valószínűleg levegőt sem venne többé.

Így maradt neki Hidan.

Nem igazán aggódott egyébként. Tudta, hogy Konan erős, Tobi meg egy idióta. Szóval érte nem lenne kár. Noha ezt nem szívesen mondta volna ki hangosan.

Biztos volt benne, hogy minden rendben. Semmi bajuk, megszereztek minden információt, csak egész egyszerűen húzzák az időt. Ismerte Konant, nagyon szeretett kirándulni mindig is, lehet úgy döntött, egy nappal meghosszabbítják a küldetést. Erre Yahikónak is gondolnia kellett volna, bosszankodott Kisame.
Bár nem nagyon vallott a nőre, hogy ilyen nyilvánvalóan szegje meg a parancsokat… Attól még lehet, hogy csak andalognak ott a réteken együtt, miközben Konan papírsárkányt ereget.
Kisame tudta, hogy most már csak saját magát akarja meggyőzni.
De tényleg nagyon remélte, hogy minden rendben van velük.

Ez a reménye akkor szállt el, amikor egy kis idő múlva megálltak egy tisztáson. Megpillantott egy fekete alapon vörös felhőkkel díszített köpenyt a fűben. Intett Hidannak, és gyorsan átfésülték a környéket. Amikor biztonságosnak ítélték a helyzetet, Konanhoz siettek.

Kisame egy finom mozdulattal a hátára fordította, majd hangosan elkáromkodta magát. A nőn nem volt semmilyen súlyos sérülés. Leszámítva egy apró karcolást az arcán, sértetlen volt. Azonban… A szeme félig nyitva volt, úgy tűnt egy pillanatra, mintha magánál lenne, de aztán Kisame rájött. Túl sok ilyen szemet látott már az elmúlt pár évben.
Akárhová mentek Itachival, mindig volt pár piszkos munka, amit el kellett intézniük. Felismerte ezt a félholt tekintetet. Itachi áldozatai meredtek így maguk elé, amikor kimászott a fejükből.

Végigsimított a nő arcán, majd egy könnyed mozdulattal a karjába kapta. Eközben Hidan csak állt mellette és érdeklődve nézte Konan sápadt arcát.

– Hazaviszem – vetette oda Kisame, majd megfordult. – Keresd meg Tobit, nélküle ne merészelj visszajönni.

– És mi van, ha aki ezt tette vele, kinyírta őt is? – intett Konan felé Kisame karjában.

– Akkor a holttestét rángatod haza magaddal, nem érdekel – morogta Kisame.

– És ha több darabban van? – vigyorgott Hidan.

– Megoldod – szűrte a fogai közt, majd ráförmedt. – Indíts!

Hidan nem válaszolt, csak hangosan káromkodott, majd komótosan elindult az ellenkező irányba.
Kisame nem vesztegetett tovább egy percet sem, szinte futva tette meg a több órás utat visszafele. Nagyon remélte, hogy Itachi – vagy valaki – tudja, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Nem emlékezett, utoljára mikor aggódott ennyire valaki miatt.

***

Sakura furcsán érzékelte az idő múlását.
Nem tudta volna megmondani, mennyi idő telt el azóta, hogy harcolt Konannal. Talán egy óra? Egy nap? Egy hét?

A világot is furcsának érezte. Mintha minden olyan gyorsan száguldana körülötte. Akárhogy próbálta, egyszerűen nem bírta nyitva tartani a szemét, és a folyékony feketeség újra és újra elnyelte. Úgy érezte álmodik, de mégsem. Mint egy álomtalan…álom.

Sasuke szorosan tartotta a lányt. Amikor még úgy-ahogy magánál volt, a segítségével Sakura felszenvedte magát a hátára. A fiú kezei biztosan tartották a combját. Nem fogja megkockáztatni, hogy még jobban megsérüljön, így végül muszáj volt neki cipelnie. Még ott a réten – mielőtt villámgyorsan eltűntek volna – letépett egy csíkot a felsőjéből, hogy elszorítsa a lány lábát valamivel. Nem akarta, hogy elvérezzen, hiszen még szüksége volt rá.

Alig egy órája futott a fák között, de a fényes korong az égen már megint elindult a horizont felé, narancssárga fénybe vonva mindent. Idegesítő.
Nem tudta, valaki hogy találhatja szépnek a naplementét, hiszen semmire nem jó, csak kiégeti az ember szemét. Valahogy érezte, hogy a hátán lévő lány pont azok közé tartozik, akik szeretik ábrándosan nézni, amint lemegy a korong az égről. Csak elhúzta a száját a gondolatra.

Érezte, hogy Sakura néha magához tért egy-egy pillanatra, de ez nem tartott elég ideig ahhoz, hogy megkérdezze, hogyan tudná meggyógyítani.
Sosem gyógyított még senkit, magát sem. Nagyon ritkán, ha megsérült egy-egy küldetésen, Orochimaru utasítása szerint mindig Kabuto gondoskodott róla, hogy minél hamarabb felépüljön. Ezért tehát, az alapvető dolgokon kívül fogalma sem volt, hogyan kellene ellátnia Sakura sebeit. Erre nem tudta használni a chakráját. Ez valamiért felettébb bosszantotta abban a pillanatban.

Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette a leszálló sötétséget körülötte. A sharinganjai ösztönösen aktiválódtak, ezzel tökéletes látást biztosítva neki a koromsötét erdőben. Felpillantott az égre, és bosszúsan konstatálta, hogy a vastag felhők miatt a holdfény nem tudott elérni hozzájuk. A Nappal ellentétben Sasuke szerette a Holdat. Valamiért a bátyjára emlékeztette őt – szóval ez egy nagyon kifacsart szeretet lehetett.

Hirtelen megtorpant egy nagy fenyőfa tövében. Motoszkálást hallott, de a következő pillanatban rájött, hogy csak egy mókus volt. Nagyot sóhajtott. Érezte, hogy ő is fáradt, ezért óvatosan leemelte Sakurát a hátáról, és a fa törzsének döntötte a hátát.

Ő is leült mellé, majd egy hosszú pillanatig csak nézte a lány arcát. Elmerült a szája vonalának tanulmányozásában, és szinte megijedt, amikor Sakura hosszú szempillái megrezzentek.

Sakura nagyon lassan nyitotta ki a szemét, mintha már csak ez a mozdulat is fájdalmat okozott volna, pedig csak az ólmos fáradtságát nem tudta leküzdeni. A fájdalmat szinte alig érezte abban a pillanatban, hiszen minden, amire koncentrálni tudott ködös gondolataival, az Sasuke arca volt. Néhány centire tőle. Érezte az illatát, érezte a pillantását. Talán, ha csak egy kicsivel közelebb…

– Hogy érzed magad? – Sasuke hideg hangja gyorsan észhez térítette.

Lehet, hogy aggódott az állapota miatt, de a fiú hangjába semmi kedvesség nem vegyült. Sakura nem is értette, mit álmodozik össze-vissza. Most az a legfontosabb feladata, hogy minél hamarabb meggyógyítsa magát, hiszen másnap… Másnap nagy napjuk lesz.
Igen.
Megölik Ororchimarut, és egy jobb világ veszi kezdetét. Egy olyan világ, amelyet a kígyó már nem mérgez tovább.

Sasuke figyelmesen nézte Sakura ujjait, ahogy az oldalánál feltűrte a felsőjét és a bordáit tapogatta. A lány arcáról semmit nem tudott leolvasni, és ez zavarta.

– Eltört? – kérdezte feszülten, mire Sakura megrázta a fejét, de nem nézett rá.

A bordái szerencsére nem törtek el, talán megzúzódtak, de nem volt súlyos a sérülés. Sakura a chakrájával gyorsan begyógyította a horzsolásokat az oldalán, majd félve letekerte a kötést a combjáról. Egy pillanatig csak forgatta a kezében a szürke szövetet, nem tudta hova tenni. Aztán természetesen rájött, hogy Sasuke ruhaujjából származik, ami különös melegséggel töltötte el a szívét.

Az övtáskájából elővette az eszközeit, majd újra megvizsgálta a sebet. Emlékezett, mennyire fájt, amikor Konan átdöfte a lábán a katanát, de megkönnyebbülten állapította meg, hogy ez sem annyira súlyos. Szép, tiszta vágást kapott.
Lefertőtlenítette, majd a maradék chakrájával összezárta a sebet, amennyire tudta. Nem volt tökéletes korántsem, ezért óvatosan bekente egy krémmel, hogy ne fertőződjön el, majd bekötötte. Talán egy heg is maradni fog utána.

Sakura annyira elmerült a kötözésben, hogy észre sem vette, hogy Sasuke jó ideje őt figyeli, szótlanul. Halkan megköszörülte a torkát, majd letörölgette a kezét, húzta az időt. De Sasuke nem moccant, és nem is szólt.

– Neked… Khm, szóval, te jól vagy? – Sakura érezte, hogy a hangja elárulja, mennyire zavarba jött hirtelen ettől a helyzettől, és érezte, ahogy vér szökik az arcába. Most csak áldani tudta a sötétséget.

– Igen.

– És… – idegesen próbált valami témát találni, amikor eszébe jutott valami. – Mi lett a másikkal?

– Tobi? – Sakura nem firtatta, mégis honnan tudta a nevét, mert számára ismeretlen volt, a Bingo-könyvekben nem szerepelt. – Miatta már nem kell aggódni.

Sakura el nem tudta képzelni, régebben mit szerethetett Sasuke önelégült fején. Most kikészítette. Ismerte már azt az arckifejezést, azt a szemvillanást, olyan volt, mintha a fiatal Sasuke ülne vele szemben. Ezek az apró jelek mindig azt jelentették, hogy van valami, amit csak ő tud, és ezt élvezi. Sakura nem tudta megállni, hogy meg ne forgassa a szemét.

Sasuke magában jól mulatott a lány bosszús ábrázatán. Tudta, hogy miért forgatta azokat a szép zöld szemeit. Szép zöld szemek? Mégis miket beszél?

Nagyot sóhajtott, majd lemondóan az égre nézett. A negyedik éjszakája ez Sakura mellett a fűben. A negyedik éjszaka a csillagok alatt. Lehet az utolsó is, suttogta egy kis hang a fejében. Sasuke legszívesebben megfojtotta volna ezt a kis hangot. Viszont…
Ha csak egy kicsi esély is van rá, hogy igaza van, meg kellett tennie valamit.
Nem hagyhatja, hogy Sakurának ilyen rossz emlékei legyenek róla örökké. Vagy inkább, hogy csak rossz emlékei maradjanak róla.

– Sakura – szólította meg.

Sakura érdeklődve fordult felé, de egyszerre meglepetten is. Az első találkozásuk óta nem mondta ki nevét. Amikor a fiú nem folytatta, rá akart kérdezni, hogy mi a baj, de akkor Sasuke ránézett. A szeme előtt váltott az írisze a mély feketéből a sharinganra, és Sakura érezte, hogy egész testében ledermedt.
Vajon mindig ilyen vörös volt a szeme…?
Mintha egy vértócsába bámulna. Mintha…
Nem tudta, mi történik.
Vajon most ő is megtudja, mit mutatott Konannak Sasuke?
Rémülten nézett a másikra, mire Sasuke csak megfogta a kezét. Soha nem tett ilyet. Ha tehette, inkább elkerülte a fizikai kontaktust. De Sakurának nem volt ideje ezen mélázni, mert az a tekintet magába szippantotta. Ez volt az utolsó dolog, amit látott. Sasuke szeme.
Vörös, mint a vér.

Sasuke megszorította a lány kezét, majd elégedetten elmosolyodott.