Éjfél

mirechyn

Gamenight

2019. február 7.

Az őszi nap halvány melegsége ébresztette Kailtynt a szobájában. Nem szerette behúzni éjszaka a mélyvörös sötétellőket, mert nem szerette a vaksötétséget. Szerette, ha az éjszaka óvatos derengéssel vonja be a szobáját. Felébredés után jó pár pillanatig csak mozdulatlanul feküdt az ágyában, mert az első tudatos másodpercekben azonnal eszébe jutottak a tegnap éjjel történtek, és még mindig nem tudta eldönteni, hogyan viszonyuljon az egészhez. A csók gondolatára automatikusan hevesebben kezdett el verni a szíve, és izgatott lett, miközben helytelenítette, hogy a fiú egyszerűen csak letámadta, mintha joga lenne hozzá. Nem is ismerte. Örült, hogy szombat van, és nem kell iskolába mennie, mert így legalább annyi bizonyos volt, hogy estig biztosan nem fut össze a sráccal.

Ki akarta tolni az időt a reggeliig. Úgy érezte, hogy az arcára van írva, hogy történt valami az este, de mikor lesétált az emeletről a konyhába, a húga és az anyja a szokásos módon fogadta. Semmit nem vettek észre.

– Milyen volt az esti műszak? – érdeklődött az anyja színtelenül. Tegnap nem várt a lányára éjjel. Kaitlyn átlátott a színjátékon. Az anyja helytelenítette a munkát, és ennek az egy napnak az engedélyezését is igen nehéz viták árán lehetett csak kiharcolni nála.

– Szokásos – felelte Kaitlyn mosolyogva, miközben leült az asztalhoz. Az anyja nem feszegette a témát. Ez az egy kérdés is úgy hangzott, mintha csak kötelességből kérdezné meg, és nem azért, mert valóban érdekli a válasz. Azonnal teát és tojást rakott elé. A húga még szintén pizsamában volt. A fehér konyhapultnak támaszkodva állt, miközben a telefonját nyomkodta egy forró tea felett.

– Rachel! Az Isten szerelmére! Tedd már el azt vacakot, és reggelizz meg normálisan – rivallt rá anyjuk, mire az említett egy mély sóhaj keretében engedelmeskedett. Már meg volt fésülködve, és halvány smink is játszott hófehér arcán, egyedül a pizsama volt, ami nem illett a képbe.

– Mész valahová? – érdeklődött Kaitlyn. Valóban érdekelte. Időről-időre igyekezett felvenni a kapcsolatot a húgával, úgy tenni, mintha valóban testvérek lennének, de úgy tűnt, hogy Rachel tökéletesen megvan elégedve a jelenlegi állással, és egy fűszálat keresztbe nem tett volna azért, hogy közelebb kerüljön a nővéréhez.

Kaitlyn ránézett az elektromos sütő pirosas számaira. Lassan reggel kilencet ütött az óra.

– Ja. Emilyvel bemegyünk a városba kicsit lófrálni.

– Lófrálni – ismételte meg az anyjára nézve, de az mintha meg sem hallotta volna a kijelentést. A konyhapult felé fordulva tevékenykedett serényen. Egy krémszínű kosztümöt viselt, melyhez kötött egy bordó selyemsálat, amit – a gyakori elmondása szerint – még az apja vett neki Olaszországban kapcsolatuk korai szakaszában, a haja pedig tökéletes kontyba volt fogva.

Rachel már a reggelije végén járt. Az utolsó falatokat szinte fénysebességgel tömte magába, hogy aztán a teájával egyetemben eltűnjön a lépcsőfordulóban.

– Ma is bemész? – érdeklődött Kaitlyn belevágva az előtte lévő tojásba. Az anyja hátra sem nézve válaszolt.

– Muszáj – jegyezte meg nem fűzve hozzá semmi többet. Kaitlyn pontosan tudta, hogy mit jelent a muszáj szó az anyjánál. Senki sem kényszeríti, hogy bemenjen, de úgy érzi, hogy nélkülözhetetlen az irodában. Nélküle megállna a körforgás. Egyetlen egyszer volt, hogy Kaitlyn megjegyezte neki, hogy nem kellene annyi hétvégét bent töltenie, mire egy felháborodott, egészen mérges riposztot kapott az anyagi helyzetükről, a pénzkeresésről és a család eltartásáról, mintha az anyjának nehezére esne őket nevelnie, meg úgy egyáltalán családos életet élnie.

Mindig ellátta őket, mindig mindenük megvolt, de valami mégis hiányzott. A tartalmi beszélgetés. Kaitlyn sokat gondolkodott ezen. Régebben még igyekezett sokkal több mindent megosztani az anyjával, azon felül is, hogy milyen jegyeket szerzett, vagy milyen különórákra kell járni, de amint érkezett valami bensőségesebb téma, barátok, fiúk, érzelmek, szexualitás, az anyja vagy csak szimplán kikerülte a válaszadást, vagy úgy viselkedett, mintha minden egyes felvetett téma nem megbeszélés tárgya lenne, hanem potenciális oktatandó tananyag, amit éppen abban a pillanatban olvas fel egy könyvből.

– Este Jane-nél aludnék, ha nem gond – jelentette ki Kaitlyn mély lélegzetet véve. Felkészült anyja szokásos kötekedésére. Ritkán volt olyan alkalom, mikor az asszony mindenféle kérdezősködés, vagy ellenvetés nélkül engedte át magán lánya kéréseit, felvetéseit, de úgy nézett ki a helyzet, hogy ez most azok közé az alkalmak közé tartozik.

– Rendben – hörpintette fel kávéja maradékát is félig figyelve, majd a csészét letéve a fekete konyhapultra, felkapta táskáját az egyik székről, és a bejárati ajtó melletti egész alakos tükör elé lépett. Alaposan megszemlélte magát, és mikor minden tökéletesnek talált, visszafordult lánya felé. – Holnap időben gyere reggel. Beígérkeztünk nagyanyádhoz, és ha nem megyünk, kicsapja a balhét megint.

Kaitlyn mély lélegzetet vett. Minden egyes alkalommal, mikor meghallotta a nagyanyád kifejezést az anyja szájából, pontosan tudta, hogy melyik nagyszülő az érintett, ugyanis a csípős hangnem kizárólagos célzottja apja anyukája volt. Persze csak is a háta mögött. Mikor megérkeztek hozzá, az anyja varázslatos módon vajszívűvé alakult át, mint akinek egyáltalán nem esik nehezére – sőt, kifejezetten örömét leli benne –, hogy segíteni kell az idős asszonynak.

– Igyekszem. – Kaitlyn csak keserűen ennyit fűzött a témához. Az anyja, ha észrevette is lánya arcán, úgy tett, mint akinek fel sem tűnik semmi sem. Könnyebb volt csak elköszönni, és kilépni az ajtón.

Kaitlyn nem ette meg a reggelit. A maradékot lefóliázva a hűtőbe tette, mert tudta, hogy ha az apja hazaér, ráfanyalodik majd. Felment a szobájába, pizsamáját átcserélte egy melegítőfelsőre, és egy kopottabb farmerra, és onnan hallgatta végig, ahogyan Rachel is elhagyja a házat. Az ablakhoz lépve még látta, ahogyan a húga találkozik egy sráccal a felhajtó végén, majd tova sétálnak.

– Emilyre elég keményen hatott a serdülés – jegyezte meg csak úgy magában ironikusan. Persze egy percig se jutott eszébe, hogy árulkodjunk anyjuknak arról, hogy Rachel füllentett. Amennyire nem voltak közeli kapcsolatban a húgával, olyannyira alakult ki mégis a szavak nélküli testvéri szolidaritás köztük. Már tudta egy ideje, hogy Rachelnek van valakije, és hogy gyakran füllent arról az anyjuknak, hogy mikor és mit csinál, de Rachel is tudta róla, hogy sokszor teljesen más utakon jár, mint amelyeket bevall otthon.

Lement a földszintre, felvette azt a rossz sportcipőjét, amelyben mindig segít apjának a ház körüli munkában, és a konyhán keresztül a hátsó kert felé vette az irányt. Ahogyan elhúzta a vastag üvegajtót, csípős hideg tolult az arcába. A napsütés ellenére az idő kezdett egyre hidegebb lenni, és az udvaron álló fák is egyre gyorsabban igyekeztek megszabadulni utolsó leveleiktől is, hogy gyönyörű, meleg színekben pompázó szőnyeggel vonják be az alattuk húzódó földet. Katilyn lesétált az üres hátsóteraszról a fűre.

– Hé, Jer – kiabálta óvatosan, mire vidám csaholás ütötte fel a fejét, majd pár másodperc múlva megérkezett a hang tulajdonosa is öblös léptekkel és kihegyezett fülekkel. A németjuhász – mint mindig – kitörő örömmel fogadta a lányt. – Akarsz sétálni? – kérdezte az állatot, és mint egy válaszként az eb kitörő lelkesedéssel fordult körbe hármat.

A lány még beszaladt a mobiltelefonjáért, és a kulcsaiért a házba, csak azután ment Jer pórázáért a fészerbe. A kutya annyira izgatott lett valahányszor meghallotta a pórázon lógó biléták összekoccanását, hogy majdnem fellökte Kaitlynt, mikor megpróbálta a nyakába akasztani a nyakörvet. Nagyjából minden hétvégén elvitte Jert legalább egyszer sétálni. Olykor kocogtak is, de az állat sokkal jobban bírta, mint Kaitlyn, főleg az utóbbi időben, így egyre gyakrabban esett meg, hogy elsétáltak a legközelebbi parkig, ahol aztán szabadjára engedte az állatot, had fusson csak kedve szerint. Most is így történt. Kaitlyn még a rend kedvéért felhelyezte a szájkosarat Jerre, mielőtt hagyta volna, hogy öntörvényűen ugyan, de a lány húsz méteres körzetében kiélvezhesse a park adta szabadságot. Ő maga nekitámaszkodott egy pad háttámlájának, majd kikereste mobiljából Kate telefonszámát. A parkba sétálás alatt habozott, hogy egyáltalán elmondja-e valakinek, ami tegnap történt, és mikor eldöntötte, hogy el fogja, először Jane jutott eszébe. Aztán rögtön felrémlett emlékeiben az is, ahogyan az ebédlőben beszéltek, és ez furcsa, szorongó érzést költöztetett a gyomrába, így inkább Kate mellett döntött. Kicsöngés után persze már nem volt benne biztos, hogy ez valóban jó ötlet.

– Szia, mizu? – kérdezte Kate azonnal, hogy felvette.

– Szia. Nem sok. Jert sétáltatom a parkban. Olyan, mint aki bedrogozott – fordult a kutya után, aki önkívületi állapotban futkározott, és fetrengett a nedves fűben. Kate felkacagott. – Na, mindegy. Este mi lesz?

– Hogy-hogy mi lesz? Jössz, nem?

– Ja – sóhajtotta Katilyn.

– Mi baj van? – Kate azonnal érezte a hangulatváltozást. Kaitlyn Jert bámulva habozott a válasszal, és végül nem is azt mondta, amit eltervezett.

– Mindenki ott lesz, akit Peter említett? – Most Kate habozott.

– Azt hiszem. De miért? Mi a baj?

Kaitlyn összeszorította ajkait egy pillanatra. Agyában gyorsan átpörgette a lehetséges válaszokat, amik kieshetnek Kate ajkai közül, ha elmondja a tegnap történteket, de valahogy egyik sem tűnt túl valóságosnak.

– Mark. – Kaitlyn ennyit tudott kinyögni elsőre, és Kate nem is igazán értette.

– Mark? – kérdezett vissza. Tisztán hallatszódott, hogy nem ugrik be neki a név tulajdonosa csak pár másodperc után. – Úgy érted, Mark Delane?

– Igen – nyelt egyet a lány. – Tegnap összefutottunk éjjel.

– Tegnap nem dolgoztál?

– De. A boltban futottunk össze, pont, mikor végeztem.

– Értem – jegyezte meg Kate kis hallgatás után, és mivel Kaitlyn nem folytatta, megszólalt. – És?

– Hát… megcsókolt – közölte. Sokkal könnyebben jött a mondat, mint várta. Kimondva is legalább olyan értelmetlennek tűnt, mint visszaemlékezve.

– Tessék? – hitetlenkedett a vonal másik végén Kate. A hangja megemelkedett, és Kaitlyn szinte látta maga előtt, ahogyan a világos barnára festett szobájában fel s alá járkálva, a füléhez nyomja a telefont. – Azt mondtad, nem ismeritek egymást.

– Igen.

– Akkor nem értem – felelte Kate, de a hangja most már tisztán elárulta, hogy izgatott lett a témától, és valószínűleg mosolyog is.

– Én sem – fakadt ki Kaitlyn, ami átszakította az agyában keletkezett gátat a téma kapcsán, és egyszeriben elkezdte rázúdítani barátnőjére a történteket. – Energiaitalt vásárolt a Joey’s-ban, aztán elhívott sétálni, majd egész egyszerűen megcsókolt az utca kellős közepén. Minden előzmény nélkül.

– Mi van? – Kate-et most már annyira feltüzelte a téma, hogy egyszerűen nevetni kezdett. – Olyan nincs, hogy nincs semmilyen előzmény – jelentette ki végül konzekvensen. – Gyere át, most!

– Rendben – sóhajtott Kaitlyn fáradtan. Nem különösebben akarta felidézni a tegnap éjjeli jelenetet, de az elméje valahogy mindig visszakanyarodott a témához, és úgy vélte, hogy talán segít, ha kibeszéli magából. Végső soron lehet, hogy ki tudnak hozni az egészből valami elfogadható magyarázatot Mark tettére. – Viszem Jert is – tette még hozzá, majd elköszöntek egymástól.

A németjuhász habár jó pár méterre épp egy bokron próbálta kijelölni területét, a neve hallatán olyan heves futásba kezdett gazdája felé, hogy az azt hitte, nem lesz képes lefékezni, ha egyszer odaér. Végül megúszta egy óvatos megcsúszással, és néhány nyálas puszival, mikor igyekezett visszacsatolni a nyakörvre a pórázt.

– Mi történt előtte pontosan? – Kate ezt már a saját kertjükben kérdezte. Kaitlyn éppen újra szabadjára engedte Jert, miközben válaszolt. Nem volt olyan nagy a kert, mint a sajátjuk, de Jer itt is otthonosan mozgott.

– Beszélgettünk.

– Miről? – Kate egy vékonyka sálat tekert a nyakába, amit most fázósan igazított meg magán kérdés közben.

– Nem tudom. Semmi lényegesről – vont vállat Kaitlyn, mert valóban úgy gondolta, hogy a fiúval való beszélgetése semmitmondó, és felszínes volt. – A ma esti összejövetelről Peternél – mondta végül. Rossz sportcipőjével az avart rugdosta zavarában. Kate már megszokta ezt tőle, ahogyan Kaitlyn tőle azt, hogy szőke haját babrálja, mint most.

– De mit mondtatok pontosan?

– Mit tudom én, Kate – tárta szét a karját türelmetlenül barátnője felé fordulva. Jer egy pillanatra megtorpant a boldog bóklászás közepette, és Kaitlynre meredt. Mikor látta, hogy gazdájának valójában semmi baja, tovább foglalatoskodott a kertbéli szagok feltérképezésével.  – Megkérdeztem, hogy miért akart leszállni a buszról…

Kate értetlen tekintetét látva, pontosított.

– Találkoztunk a buszon egyik nap hazafelé menet. Leült mellém, kellemetlenkedett egy sort, majd mikor meguntam, fogtam magam, és leszálltam pár megállóval korábban. Úgy tűnt, hogy ő nem akar leszállni, de aztán valamiért meggondolta magát, és ő is le akart szállni ott, ahol én, de a sofőr az orra előtt csukta be az ajtót – összegezte a lány a történteket röviden. Kate maga elé bámulva hallgatott. Ajkait kissé oldalra húzva gondolkodott a hallottakon, amihez Kaitlyn még hozzáfűzte: – Nem is tudom. Olyan fura volt. Mintha mondani akart volna valamit… Mikor erre rákérdeztem, egyszerűen megcsókolt.

– Lehet már akkor is meg akart csókolni – vigyorgott Kate.

– Akkor se lett volna több értelme, mint most – húzta el a száját most a fekete hajú. Jobban érezte ugyan magát attól, hogy valakivel megoszthatja a dolgot, de magyarázatot ketten sem találtak rá.

– Legalább jól csókol? – kérdezte Kate kis habozás után, miután már úgy érezte, hogy a kérdés nem bosszantja fel barátnőjét. Kaitlyn először igyekezett felháborodott arcot vágni, de aztán elhalt színjátéka, és csalafintán elmosolyodott.

– Azt hiszem… Nem volt időm felfogni – tette még hozzá nevetve. Innen nézve már közel se volt olyan felháborító, mint akkor, mikor történt, de valahogy mindig ideges lett, ha arra gondolt, hogy a fiúnak ez a cselekedet csak úgy a semmiből jött.

– Amúgy egész helyes. Mármint a maga módján – guggolt le Kate, mikor Jer úgy döntött, hogy visszatér hozzájuk. – Petertől még semmi rosszat nem hallottam róla, mondjuk az is tény, hogy nem nagyon kerül szóba.

Kaitlyn pulóvere zsebébe süllyesztve kezeit, csak hümmögött egyet. Orra egyre pirosabb lett a hidegben.

– Talán ma este megmagyarázza.

– Talán – hagyta helyben Kaitlyn töprengve.

 

Estére oldottabb lett a hangulata. Ő és Kate együtt érkeztek Peterhez, és a fiú rögtön gondoskodott róla, hogy jó hangulatban induljon az este. Kabátjaik levetése után a nappaliba mentek, ahol Greg már a fekete szőnyegen ülve nyomta a PlayStation kontrollerét. Csak egy rövid köszönés ereéig pillantott fel a tévéről. Luke szintén a földön ült, de a lányok köszöntésére azért felállt, pont mikor megszólalt a csengő, és Jane is beesett. Ha meg is lepődött, hogy két barátnője már ott van, nem adta jelét.

Sokáig csak így hatan voltak. Kaitlyn nem bánta volna, ha ez így is marad. A vodka-narancs sosem volt a kedvence, de ez volt az egyetlen olyan alkohol a bor mellett, amit szívesen megivott, és nem kapta el rögtön a hányhatnék, miután leért a gyomrába. Az üdítő kellemesen elnyomta a vodka erős, maró ízét, bár Peternek néha sikerült kissé kesernyésebbre keverni a poharat, mint ahogyan azt Kaitlyn szája íze megkívánta, de így sem panaszkodott. Pont egy ilyen pohárral üldögélt a fotelben, mikor újra csengettek. Peter felpattant a szőnyegről. Az idő közben kapcsolt hangos zene elnyomta a Playstationön futó játék hangját. Kaitlyn az ajtó felé fordított a fejét, ahol Peter eltűnt, és azon kapta magát, hogy a szíve hevesebben kezd el verni, és izgatott lesz. Minden erejével azon volt, hogy ne látszódjon rajta, de az arca így is kipirult. Mutatóujja nyugtalanul kopogott a kezében lévő üvegpoháron. Aztán Peter megjelent, nyomában pedig Emma és Aaron. Kaitlyn nem ismerte őket közelről. Köszönésükre csak egy mosollyal és egy bólintással reagált, majd újabb kortyot ivott a pohárból. Csalódottság lett úrrá rajta, és ez idegesítette. Az érkezők leültek, de Peter állva maradt, az ajtón kifelé bámulva.

– Segítsek levenni? – röhögött fel hangosan.

– Tudom, hogy szívesen vetkőztetnél engem is, Hobbs, de tartogasd az energiáid a szőke szépségre. Már, ha egyszer lesz merszed – a hang a tulajdonos torkán akadt több okból is. Elérte a nappali ajtaját. Kaitlyn látta, ahogyan Peter arca elfehéredik a hallottak hatására, és látta azt is, ahogyan Mark észreveszi a szőnyegen ülő Kate-et. A szőke és a mellette ülő Greg nem igen figyelt oda már csak akkor, mikor érzékelték, hogy mindenki elhallgat körülöttük. Kaitlyn tekintete találkozott a szemben ülő Jane szemeivel. Legszívesebben felordítottak volna örömükben, mert pontosan tudták, hogy Kate odavan Peterért, de nem akarták kellemetlen helyzetbe hozni semelyik félt sem. Valamint nagyon úgy tűnt, hogy Kate egyáltalán nem hallotta Mark megjegyzését, mert végig véres harcban volt Greggel.

Emma beharapta az ajkait, hogy elfojtsa vigyorát.

– Mi ütött belétek? – értetlenkedett Kate. Felegyenesedett, és Peterre bámult, aki kerülte a tekintetét. Nem tudott megszólalni, és úgy tűnt, hogy ezzel nincs egyedül. Kaitlyn felugrott a fotelből. Poharát a fotel melletti kis asztalkára helyezte, majd könnyed mozdulatokkal Kate-hez lépett és kikapta kezéből a fekete kontrollert.

– Semmi – vágta rá a lány. – Játszani akarok! – tette hozzá feltűnően nagy jókedvvel. Jane zöld szemeit forgatta. Kaitlynnek már megint nem ment túl jól a színészkedés, de legalább célt ért, a kínos helyzet feloldódni látszott, és már Peter sem volt olyan sápadt, mint pár másodpercre. – Na, kit verjek szét? – emelte fel félig a kontrollert kihívóan. – Greg? – Az említett még mindig a szőnyegen ült, és az arca felragyogott, ahogy Kaitlyn kiejtette a nevét, de mielőtt még válaszolhatott volna, Mark közbeszólt.

– Majd én játszom veled – sétált a lány mellé vidáman. Kaitlynnek tennie kellett egy fél fordulatot, hogy Markra nézhessen. Érezte, hogy az összes vér az arcába tódul.

Mark úgy tett, mintha mi sem történt volna. Mosolygott és jófejeskedett, és ez egy leheletnyit idegesítette Kaitlynt. Arra számított, hogy a fiú megmagyarázza, amit tett, vagy legalábbis bocsánatot kér, de semmi ilyesmi még csak kilátásban sem volt, és ez a fajta közöny maró savkánt bugyogott szívében. Elhatározta, hogy nem bosszantja magát ezen, legalábbis nem észrevehetően. Úgy gondolta, hogy a legjobb, ha úgy tesz, akár a fiú. Mintha nem érdekelné a dolog. Majd, ha Mark szeretne, bocsánatot kérhet, de addig fensőbbséges közönnyel fog hozzá viszonyulni. Tisztán emlékezett a tegnap éjjeli furcsán zavart, de hívogatóan csillogó tekintetére. Annak a tekintetnek most halvány szikrája sem látszott Mark arcán. A szokásos vidám mosoly ült az ajkai szegletén, ahogy lehajolt Kaitlyn mellett Greghez, hogy átvegye tőle a kontrollert. A lányt megcsapta a parfümje, és ledermedt. Olyan volt, mintha Mark szándékosan játszana azzal, hogy a lehető legközelebb férkőzik hozzá, de kínosan ügyel arra, hogy ne érintse meg.

– Hah – préselte ki magából Kaitlyn nehézkesen végül. Igyekezett könnyed hangnemet megütni, hogy Mark ne vegye észre, hogy milyen hatással van rá a jelenléte, de szüksége volt pár másodpercre, hogy visszazökkenjen a normális kerékvágásba. – Majd meglátjuk – tette még hozzá halkabban. Peter közben megindult a konyha felé, hogy új snackek behozása címszó alatt rendezze arcvonásait. Kate ártatlanul segíteni akart neki, de Jane megállásra késztette.

– Nem rendelünk pizzát? Éhes vagyok – emelkedett fel a fotelből, a kérdést szándékosan Kate-nek címezve.

– Én benne vagyok – jegyezte meg Aaron, aki idő közben letelepedett a földre Kaitlyn és Mark mögé Emmával egyetemben. Tekintetüket a tévé képernyőjére szegezték, ahol megjelent a játék betöltőképernyője.

Kaitlynt egyáltalán nem érdekelte a pizza. Feszült volt. Úgy érezte, mintha karóba húzták volna. A gyomra mogyorónyira szűkült. Egyszerűen képtelen volt elengedni magát Mark közelében. Meg akarta kérdezni, hogy mi ütött belé a minap a buszon, de természetesen nem tehette meg. Abban reménykedett, hogy az este folyamán lesz alkalma, de egyelőre nagyon úgy nézett ki, hogy ez csak remény marad.

– Hajrá, Kaitlyn – szólalt meg Emma a lány mögül. Az említett hátrapillantott. A hosszú fekete hajú lány egy kicsit hasonlított rá, és ez rögtön szimpátiát váltott ki belőle. A mosolya felhőtlen volt, és kis gödröcskék jelentek meg ajkai szegletében. Alacsonyabbnak tippelte saját magánál, de mivel nem figyelt oda, mikor jöttek, így ezt most ülve nem igazán tudta biztosra állítani. Fekete szűk farmerba bújtatott vékonyka lábait keresztbe téve kinyújtóztatta, és amikor találkozott a tekintete Kaitlynével, cinkos tekintettel kissé megemelte poharát a lány felé.

Kaitlyn viszonozta a mosolyt, és visszafordult a tévé felé. Egy pillanatra még bevillant neki, hogy Emma mégis honnan tudja a nevét, ugyanis egy az egyben kihagyták az udvarias bemutatkozások körét Jane-nel és Kate-tel, de aztán figyelmét a játék kötötte le.

– Szét foglak alázni – közölte Mark egyszerűen. Mosolygott, mint mindig, Kaitlyn viszont csak halványan tudta viszonozni a mosolyt, mert egyfolytában eszébe jutottak a buszon történtek.

– Mit kap a nyertes? – szólt közbe Emma kissé előrehajolva. A hanghordozásában volt valami kacér. Mark tévére szegezett tekintettel válaszolt.

– A vesztesnek teljesítenie kell egy kívánságát – válaszolta, és az ő hangjában is ott volt az a furcsa vibrálás, mintha közös titkuk lenne. Mosolya ismét vigyorrá szélesedett. Szemei szegletében kedves szarkalábak képződtek. Kaitlyn elképedve bámult a mellette ülő Markra.

– Na, persze! – jegyezte meg cinikusan. – Én ugyan nem teljesítem egy kívánságod sem! – vont vállat. Ellenkezése jókedvű beszólásokat vont maga után. Egyedül Greg maradt csendben.

– Máris vesztesnek érzed magad? – cukkolta Mark lenézve rá.

– Nem – vágta rá Kaitlyn fogai között szűrve. Igyekezett tartani a szemkontaktust, de valamiért nehezebb volt, mint korábban, és a második pohár vodka-narancs is kezdett oldódni benne. – Legyen – adta meg magát végül. Jobb szemöldöke kihívóan a magasba csusszant. – Még megverlek, kitalálom, mit fogok kérni. A helyedben nem gondolkodnék erősen.

– Nem is fogok. Már tudom, mit kérek – felelte Mark azonnal, amivel sikerült pár másodpercre elbizonytalanítania a lányt, de aztán győzött az önérzet és az alkohol.

Az egész este pontosan úgy alakult, ahogyan Kaitlyn várta. Játszottak, ittak, táncoltak, nevettek… és Mark egy másodperc erejéig sem említette a történteket, ami mérhetetlenül kezdte dühíteni, és ezt az érzést erősítette az újabb és újabb pohár vodka-narancsok sorozata is.

– Biztosan meg fogom fojtani – szűrte Kaitlyn egy pohárral a kezében egy alkalommal, mikor Kate és ő kimentek néhány zacskó chipsért.

– Miért is idegesít ez téged ennyire? Mintha az este folyamán nem egyszer közölted volna, hogy neked egyáltalán nem tetszik – amivel én nem értek egyet –, akkor meg felejtsd el – vont vállat Kate, miközben egy újabb műanyagtálat keresett a konyhaszekrényben. Úgy viselkedett, mint aki teljesen otthon van. – Amúgy is bocsánatot kért már akkor, mikor megtörtént a dolog.

– És ez szerinted elég? – emelkedett meg Kaitlyn hangja hitetlenkedve. Jobb oldalával a krémszínű, faragott ajtós konyhaszigetnek dőlt, és úgy nézte, ahogyan Kate tevékenykedik. – Mármint nem lenne logikus, ha megmagyarázná, hogy miért tette?

– De – egyenesedett ki hirtelen Kate, mint akinek már nagyon elege van a témából. – Logikus lenne. De van, hogy a dolgok nem logikusak, Kaitlyn. Ha nem érdekel Mark, akkor felejtsd el, ami történt, ha meg érdekel, akkor meg kérdezz rá – tárta szét a karjait, majd lehajolt, hogy egy újabb szekrényt kinyitva megtalálja a keresett tálat.

Kaitlyn nemtetszését kifejezve húzta el a száját, majd megitta a pohár alján maradt kevéske italt is, majd kissé hevesebben, mint szerette volna, a pultra tette. Az üveg megcsúszott, és a földre zuhant, ahol ripityára tört. Kate felnyögött.

– Azt hiszem, ez volt az utolsó vodka-narancs a számodra.

Kaitlyn csak egy grimasszal válaszolt, majd magáról megfeledkezve lehajolt, hogy felszedje a darabokat. Kate még annyit ki tudott nyögni, hogy ne tegye, mert elvágja a kezét, de addigra már meg is történt.

– Hát… ez eléggé fáj – nyugtázta a fekete hajú újra kiegyenesedve. Nem teljesen volt a koordinációs képességei ura, mert újra csak meg kellett támaszkodnia a pultban, miközben a hüvelykujjából csorgó vért bámulta.

– Jesszus. Ezt nagyon megvágtad – borzadt el Kate. Idegesen körbe pillantott a konyhában valami rongy vagy papírtörlő után kutatva, de kezdett felfordulni a gyomra. Ugyan ő fele annyit sem ivott, mint barátnője, de a vér látványától mindig is rosszul lett.

– Mi történt? – Peter pont ekkor lépett a konyhába, mert már sokkalta a két lány távolmaradását, és Kaitlyn legnagyobb bánatára Mark követte.

– Kaitlyn összetört egy poharat, utána meg össze akarta szedni – válaszolta Kate sápadtan. Tekintete még mindig tétován ide-oda kúszott a konyhában, amit Peter is észrevett.

– Menj odébb – tolta kicsit el a konyhaszekrénytől a lányt, hogy ki tudja húzni az egyik fiókot, amiben heves matatásba kezdett. – Mark tépnél egy kis papírtörlőt addig? – mutatott az mosogató melletti sarokba fel sem nézve. – Nem találom a gézt. Anyám mindig mindent átrendez – bosszankodott, miközben a Delane fiú igyekezett teljesíteni a rászabott feladatot.

– Nem olyan vészes – jegyezte meg Kaitlyn kissé kótyagosan személve az ujját. A mélybordó folyam már elkezdett a fekete járólapokra potyogni, mikor Mark a papírtörlővel visszaért, és megpróbálta óvatosan felitatni vele. – Megoldom, köszi – kapta ki a lány a fiú kezéből a papírt, mielőtt az hozzáért volna. Mark szabadon maradt kezei teste mellé hanyatlottak vissza. Kaitlyn ugyan nem vette észre, de a kijelentése olyannyira haragosra és elutasítóra sikeredett, hogy Peter is értetlenül egyenesedett ki a fiók mellett. Kaitlynről Markra, majd Kate-re siklatta a tekintetét, mintha kimaradt volna valamiből. Kate keresztbefont karokkal állt a pultnak támaszkodva, ajkait pedig beharapta.

– Rendben. – Mark csak ennyit tudott kinyögni, miközben hátrébb lépett, Kaitlyn pedig kihasználta az alkalmat és hátat fordítva neki, a pult felé hajolt, hogy jobban lássa a sebet. Peter zavartan folytatta a kutakodást, Mark pedig inkább Kate mellé lépett. – Nem tudom, mi baja – jegyezte meg színtelenül.

– Nem? – kérdezett vissza Kate cinikusan leengedve a karjait. Képtelen volt elhinni, hogy komolyan elhagyta ez a mondat Mark száját. Gyakran nem értette Peter viselkedését sem, hogy nem veszi észre a nyilvánvalót, de Mark kijelentése után lassan kezdte azt hinni, hogy a fiúk nagy része egyszerűen csak így születik. Genetikailag kódolva van bennük az értetlenség. Ő meg Kaitlyn pedig pont két ilyen egyedbe futott bele.

Miután sikerült megtalálni a gézt, Peter meglepő szakszerűséggel látta el Kaitlyn sebét, és az este további részében inkább megpróbálták elkerülni, hogy a lány újra alkoholhoz jusson. Hajnali három lehetett, mikor nagyjából mindenki elaludt a nappali szőnyegére elhelyezett párnák, pokrócok és hálózsákok között. Kaitlyn feje azonban kezdett tisztulni, és a gondolatai úgy zúgtak, hogy akármennyire is igyekezett elaludni, képtelen volt. Óvatosan kikelt a Kate és Jane közé elhelyezett hálózsákjából, magára terítette az egyik fotelben árválkodó szabad pokrócot, és előbb a konyhába ment egy pohár vízért, utána pedig a fehér bejárati ajtón kilépett a ház előtti tornácra. Egy rattan fotel árválkodott középen, pont az egyik hatalmas fenyő takarásában, de Kaitlyn még így is kilátott kicsit a néma utcára, ahogyan leült rá. Jólesett a csend. Hosszú percekig csak nézett ki a fejéből, néha-néha összehúzva magán a takarót, és kortyolgatva a vizet. Az anyja járt az agyában. Ha látta volna, hogy mennyit ivott egy este alatt, biztos nem lett volna elragadtatva, mindazonáltal nem ez volt az első, és gyanította, hogy nem is az utolsó este Peternél, ami így telik. És ennek nagyon is örült. Még akkor is, ha a ma estét kissé beárnyékolták a tegnap történtek, és azzal kapcsolatos kusza gondolatai és érzései.

– Óh, még ébren vagy? – Kaitlyn oldalra pillantott a kérdés hallatán. Mark állt bejárati ajtóban. Egy vastag melegítőalsó volt rajta, és egy kapucnis pulóver.

– Ahogy a mellékelt ábra mutatja – válaszolta Kaitlyn kissé szarkasztikusan. Fáradt volt, és az, hogy képtelen volt elaludni, bosszantotta. Nem mellesleg Mark megjelenése is. A fiú jobb vállával nekidőlt az ajtófélfának, és úgy bámult le Kaitlynre. Alakját halvány derengéssel vonta be a fák között beszűrődő utcalámpa fénye.

– Kezd tisztulni a fejed, mi?

– Azt hiszem – bólintott, miközben ivott egy kortyot a kezében lévő pohár vízből. – Nem vagyok nagy piás, így aztán nem is bírom túl jól.

– Szédülsz? – lépett közelebb Mark. Kaitlyn elgondolkodva bámult az éjszakai égboltra.

– Hm… nem – konstatálta végül félig vidáman. Poharát letette a kanapé mellé a földre, és jobban összehúzta magán a kékesszürke takarót. Az éjszakák egyre hidegebbek voltak.

– Én még azért érzem – ült le mellé Mark. Megint mosolygott.

– Nem látszik rajtad – jegyezte meg a fekete hajú. Mark mosolya vigyorrá szélesedett kivillantva fehér fogait. Nem nézett a lányra. Tekintete valahol a kert egy távolabb eső részén állapodott meg, így Kaitlyn úgy érezte, hogy zavartalanul nézheti a másik profilját.

– Elég, ha én érzem – jött a válasz.

– Rajtam elég könnyen meglátszik – vont vállat Kaitlyn nemtörődöm stílusban. Mark oldalról kérdőn rápillantott. – Aki ismer, az tudja, hogy sokkal bátrabb leszek az alkohol hatására, és olyanokat is kimondok, vagy teszek, amiket alapesetben nem tennék.

– Na – dőlt kissé oldalra a fiú érdeklődően, hogy félig szembe legyen a lánnyal. Jobb lábát kényelmesen felhúzta a kerti bútorra, míg jobb karját a háttámlára támasztotta. – Mondj egy példát a ma estéből.

– Cöh – nevetett fel cinikusan és egyszersmind zavartan Kaitlyn. Érezte, ahogy égni kezd az arca, így inkább újra az udvarra bámult Mark arca helyett, de az nem hagyta magát.

– Na, kérlek!

A lány pár pillanatig néma maradt. Azon gondolkodott, hogy mire jó ez az egész egyáltalán, és hogy miért nem meri kimondani, amit gondol. Az alkohol kezdett kiszállni a szervezetéből, de annyi hatása még volt, hogy két viaskodó belső énjéből még a bátrabb felül tudott kerekedni pár percre.

– Normális esetben nem estem volna neked, mikor segíteni próbáltál a kezemmel – jelentette ki végül kissé megemelve bekötött ujját.

Mark pár pillanatig csak hallgatott azt latolgatva, hogy miként válaszoljon. Előrehajolva, könyökeit térdére támasztva bámulta a földet lábfejei között, majd felnézett.

–  Tudom, hogy a tegnapi miatt viselkedtél úgy. – Tekintete a sötétbe révedt. Úgy tűnt, hogy valamiért nagyon viaskodnia kell önmagával, hogy beszélni tudjon. – És újra csak azt tudom mondani, hogy sajnálom. De ennél többet nem tudok neked mondani – mondta végül.

Kaitlyn ajkai elváltak egymástól felháborodásában.

– Mi az, hogy nem tudsz? – kérdezte. A hangja felcsúszott, és nagyon örült, hogy az alkohol még munkálkodik benne valamennyire, mert józan esetben valószínűleg ott állt volna meg a beszélgetés, hogy Mark kiejtette a száján, hogy nem tud a történtekhez mit hozzáfűzni. Így viszont Kaitlyn tovább fűzte. – Mondjuk még azzal, hogy miért csináltad, még megtolhatnád a bocsánatkérést.

Mark hirtelen a lány felé fordította a fejét, és az arcára tekintett. Kaitlynt olyan váratlanul érte ez a mozdulat, hogy elpirult.

– Azt hittem, ez elég egyértelmű – felelte a fiú. Nem mosolygott. A lány szemöldökei összeszaladtak homlokán. A hang a torkára fagyott, de ha elő is tudta volna halászni valahogy, akkor sem tudott volna mit mondani, annyira nem erre a válaszra számított. Kis hallgatás után Mark újra megszólalt: – Akárhogy is van, ezt nagyon nem kellett volna több okból is – vonta le a konklúziót újra előre bámulva. A hangja olyan volt, mint aki teljességgel megbánta a dolgot, és amennyire szerette volna ezt hallani Kaitlyn, most annyira volt csalódott legbelül emiatt. Összezavarodott.

– Kicsit túllihegtem én is – vallotta be a torkát köszörülve, kissé távolságtartóan. Mark mély lélegzetet véve felállt a kanapéról, és szembefordult vele.

– Akkor? Lehetünk barátok? – nézett le rá csalafintán, félig viccelve. Jobb karját kinyújtotta Kaitlyn felé, hogy felsegítse, de az csak összeszűkült szemekkel bámult vissza rá.

– Azért túlzásokba ne essünk – felelte szarkasztikusan Kaitlyn, de közben mosolyogva. Kikerülve a fiú kinyújtott kezét, felállt, lehajolt a pohárért, amit kihozott, majd vetve egy utolsó rafinált tekintetet az arcára, visszament a házba.

Mark csak jókedvűen megforgatta a szemeit, majd követte.