Gyémánt-pillákon át
Tasi83Fülszöveg:
Életfilozófiai vers
Völgyhátak aggastyán-vállain
megereszkedő horizont,
csillagos ragyogás búcsúzkodik:
Ha felszáll a hűs pehely-párlat,
árva lányhajat dédelgető mezőkről,
magad is békére lesz.
A nap késhegy harca,
mérgező tüske-bogáncsaival
nemsoká végleg megszűnik!
Vörös sárkányok harcolnak még
odafent a maradék tűzszekerű trónért:
Kackiás Dózsák becsülete!
Magány a halott-sejtető szobasarokban!
Apám te megtöretett életű ma sem tudtál
időddel mit s hogyan gazdálkodni:
Káromkodások, acsarkodások
pergőtüzeibe fojtottad el ős-indulatod.
Jöttél a veteményesből a haragod
dühöngő bosszújában termékenységet
hirdető fáidat is mind kikapáltad!
Mint a végítélet!
Bikaviadalokban te csak megsebzett,
megbántott állat lehetsz!
Nem kellene már rád szólni:
,, Ne tedd, mert fájdalmat, sebeket ejtesz!”
de magad is örök fiatalkorú vagy még,
s dolgaid súlyát, tán nem értheted:
Gyermekjátékú okos Toni, kamasz!
Csillagokba kellene belemondani:
Gondolj még rám Kedvesem ha minden elveszett is!
Szót kellene érteni erélyes türelemmel,
békét csapoló csenddel!
– S szót fogadni végre józan,
belátó értelemmel,
ha szépen s figyelmesen kérik!
Jaj! De már csak tűrni lehet,
s elviselni lélek-nyomorgató
Türannosz-törvényeidet,
önző akaratod s rettegni
jaj, az újabb meggyőző okoskodásnak
megint lemondó szomorúság a fináléja:
Küklopsz-cserepekben még kacsintgat
egyszer s utoljára a Nap:
Búja, meg nem értett szerető.
– Emlékeimet már régen vigyázó,
gyémánt-pillájú csillagokra hagytam!