Medence

portarto

2021. december 31.

Amióta csak az eszemet tudom, valahol a Medence alja környékén élhettem. Bár nem tudom, pontosan, hogy hol van a legalja, lehet, hogy nincs is. Egyesek szerint, ahol én vagyok, az már inkább a teteje, mert legalább van egy kis fény. Ha az ember a vízben él, akkor előbb-utóbb alkalmazkodik hozzá. Levegőt nem kap sohasem úgy igazán, de legalább nem is fullad meg.

Emberek sokasága van alattam is és felettem is. Sosem egyszerű felfelé menni, mert nagyon sokan próbálják és szabályosan át kell verekednie magát az embernek a többieken, ami fárasztó. A medencében nem szabad elfáradni, mert fáradtan nem lehet úszni. A múltkorában egészen sokan indultak el felfelé és a lábamba kapaszkodva próbálták felhúzni magukat. Kénytelen voltam elkezdeni felfelé úszni, amivel letoltam őket. Így talán most egy kicsivel fentebb vagyok, nehéz megmondani, mert továbbra sincs túl sok fény. Nem lehet csak úgy lebegni a Medencében, mert akkor biztosan elsüllyed az ember egy idő után. Azt mondják, lent nem csak sötét van, de levegőt sem kapni annyira, mint itt.
Nem ismerek senkit, aki, ha kimászott, visszatért volna. Néhányan megfulladnak felfelé menet és a testük elmerül az örök homályba. Ők az Elfelejtettek, mert onnantól már senki sem emlékszik rájuk.

Úgy volt, hogy együtt úszunk fel. Gyerekek voltunk még, amikor kitaláltuk. Akkoriban még csak úgy lebegtünk. El is indultunk, próbáltunk átúszni a többiek között, de egy ponton annyira sokan voltak, hogy kénytelenek voltunk elkezdeni tolakodni. Ez láncreakció-szerűen végigjárta az embereket és mindenki vad kapálózásba kezdett. Már azt sem tudom felidézni, hogy ő próbálta megfogni az én kezemet, vagy én az övét, vagy esetleg egyikünk sem a másikét. Mindenesetre elsodródtunk és azóta sem láttam. Mióta abbamaradt a testek őrült vonaglása, csak lebegek itt egyedül. Ma este viszont fel fogok úszni. Ha megjelenik a kék fény, akkor elindulok.

Eleinte könnyű dolgom volt, észrevétlenül el tudtam úszni az emberek között. Ahogy úsztam felfelé, egyre fogyatkoztak az emberek és már nem is kellett figyelnem rá, hogy ne ússzak neki a többieknek. Majd egy hatalmas fekete folt jelent meg felettem. Kapálózó lábak és kezek. Egy óriási, rendkívül sűrű embertömeg. Folyamatos mozgásban voltak. Olyan volt, mint valamiféle végtelen réteg a Medence vizében. Az Elfelejtettek egyre csak alámerültek a tömegből. Nekivágtam hát az embertömegnek. Először egy idős ember lábát fogtam meg és sikerült felhúznom magam. Ezután egy velem egykorú hátába kapaszkodtam és az idős férfi arcán megtámasztva a lábamat elrugaszkodtam. A tömeg egyre sűrűsödött és egyre erősebben próbálta kipréselni a tüdőmből a megmaradt oxigént. Soha nem vettem még ilyen nehezen levegőt. Egy nő elkapta a lábamat és próbálta felhúzni magát, de szerencsémre a mellettem lévő fickó kapálózás közben pont belerúgott. Ezután időtlennek tűnő perceken át kerültem hol fentebb, hol lentebb. Ahogy a tömeg tetejéhez értem, sokkal fényesebb lett a Medence vize. Már legfelül voltam, de még mindig több méter választott el a vízfelszíntől. Láttam, ahogy néhány társam szabadon úszik felfelé. Én is próbáltam felfelé úszni, de a többiek megfogták a lábamat. Megint visszakerültem. Egy ember mellőlem megpróbált elrugaszkodni és én kihasználva az alkalmat megragadtam a lábát és ahogy felrántottam magam a kezeimmel, a két lábammal tiszta erőből elrugaszkodtam. Sikerült. Szinte úsznom sem kellett, a tüdőm hirtelen megtelt levegővel és próbálkozás nélkül, száguldva tettem meg az utolsó métereket.

Amint az arcom kiért a vízből, először szívtam tiszta levegőt. Semmihez sem hasonlított. Az addig oly tágas Medence a felszínre érve már szűkösnek tűnt. Kiúsztam a széléhez. Akkor vettem csak észre, hogy egy végtelen nagy kertben vagyok, az emberek pedig az általam soha korábban nem látott napon sütkéreznek. Húst sütnek! Hát ilyen is létezik.

Ahogy nézelődtem, észrevettem egy kart a Medence szélén. Megkérdeztem az egyik sütögető társamat, hogy mire való.
– Ó, hát azzal lehet leengedni a Medence vizét. – Válaszolta.
El is indultam, hogy meghúzzam.
– Jajj, hát meg ne húzd, hülye vagy?! – Ripakodott rám – Mit gondolsz, mi lesz, ha leengedjük a vizet? Össze fogják préselni egymást és mindannyian meghalnak.
– Erre nem is gondoltam.
– Inkább pihenj egyet.
Így is tettem: leheveredtem egy ágyra és elaludtam. Mire felkeltem, már nem is igazán emlékeztem a Medencében lévőkre. Így utólag visszagondolva már nem is volt olyan nehéz kiúszni. Ha akarnának, ők is bármikor kijöhetnének.