Reménytelen megszállottság

Tasi83

2023. február 23.

Este hét óra felé – végre a meghajszolt, és kivéreztetett nap szak után –, amikor az embernek sokkal inkább jólesik egy melengető, pihe-puha ágy, és hozzávaló párnák völgyei, nagy nehezen, vánszorogva egy hórihorgas pincér kihozta a vacsora-tálat.
 Csak futólag ismerhette a nagyon félszeg fiatalember azt a hölgyet, amivel ezt a különlegesre megtervezett, és tán minden ízében és terveiben a tökéletesség fogalmával megáldott pillanatot eltervezte. Mivel a világháló áldásos éterhullámainak hatására ismerkedtek össze – egy alig ötszázas látogatottsági számot elérő randi oldalon, hát akkor az a legkevesebb dolog, hogy az ember valóságosan is megismerje legalább azt, kivel egész eddigi, hányatott, és megkeseredett kis életét megosztotta bizalmasan.
Mielőtt nekiláttak volna a minden sejtjében ínycsiklandó vacsorának, mely szinte valami kimondhatatlan, és ugyanakkor, rejtetten egzotikus izgalommal szinte párosával bizsergette jólesőn, mind a férfi, mindig pedig az ifjú hölgy ízlelőbimbóit, előbb a több vendég kissé neheztelő, és érthetetlen bámulatára teljes négy órát beszélgettek szinte felváltott párbeszédekben az élet különféle bölcselkedő, és költői kérdéseiről vegyesen.
Az ember azt híhette volna, hogy ez a tipikusan bölcselkedő, és szinte egymás szavaiban is ellopott gondolatokat dédelgető párocska nem is éhes annyira, csak és kizárólag azért maradtak a hangulatos étterem meghittséget, és bizalmat árasztó falai között, és rendeltek egy füst alatt, hogy a folytonosság, és az állandóság érzetét – melybe szándékosan keveredtek -, nem kelljen semmilyen körülmények hatására szüneteltetniük!
– Na, ne mondja! -kacsintott a másik oldalon ülő hölgy az izgalmak tökéletes átváltozásában a fiatalemberre, aki sohasem tett sem baklövésnek számító, sem semmiféle elvetélt kísérletet arra nézve, hogy egy valódi, földöntúli tüneményt becserkésszen, avagy behálózzon. Mostani témaválasztásába is kis híján belesült, majdhogynem belefáradt.
– …És mondd csak Tibi? Tényleg soha az életedben nem csókoltál meg egyetlen lányt sem? – kérdezett vissza a hölgy, akinek fel-leugráló hitetlenkedő szemöldökei tulajdonképpen sejteni engedték, hogy jó előre a válaszokat is bőségesen kigondolták. Gyöngyházfényű fogait kellemesen, nem idegeskedésből, de fűtött izgalmából egymáshoz kocogtatta kellemesen.
– Hát… Kérlek, Igen!
Mert hát egész tökéletlen életben gyakorlatilag sohasem volt szerencsém a hölgyek kicsiny, ám annál népesebb táborával – s ezt már az elején elmondtam neki. De, ha esetleg meghívták egy társasabb jellegű összejövetelre szó nélkül mindig ő volt az első, aki egy csapásra hárított, és azon nyomban visszautasította a gáláns felkérést!
A hölgy kinyújtotta finom és hosszú hattyú-kezecskéit, és megsimogatta vele együtt érzőn a megszeppent fiatalember kézfejét. Elektromos szikra pattant a balzsamos, nyárias levegőben; s mindketten tudták, hogy szívük szándékosan eltitkol valamit!
– Mit szólsz a vacsihoz? Ízlik? -kérdezte, csakhogy a beszélgetést megpróbálja egy másik vágányra terelni.

– Nagyon finom! És neked? -nem volt hozzászokva, hogy mindig párbeszédekben felelgessen, mert a legtöbb esetben vagy ő volt az, aki mindig hallgatásra kényszerült, vagy a legközlékenyebb! Sokszor nagyon is bőbeszédűséggel mindent elmondott kicsiny, és szánalmas életéről, és ezt a legtöbb hölgy az önsajnálat képleteként értékelte, és zokszó nélkül már a legelső tíz percet sem várták meg, és azonnal faképnél hagyták, mondván, majd elhívják!
– Tudod az a baj velem, hogy én mindent szeretnék egyszerre! Talán azért, mert a nőkben működhet valami titkos biológiai ösztön! Például a legtöbb barátnőm már huszonkilenc évesen azonnal teherbe esett, és én majd megpukkadtam a sárga irigységtől, hogy mikor lesz végre már nekem is egy kis bébim, hogy kiélvezhessem az anyaság minden szenzációját!
– Szerintem minden édesanya, aki valóban az, és nem csupán a levegőbe beszél igazi Hős! Annyi mindent köszönhetük nekik kezdve az életünkkel, és aztán mindenfélét, hogy egy egész élet kevésnek bizonyul, hogy hűséggel adózhassunk nekik!
– Látod! Most gyorsan el kellett volna hoznom a diktafonomat, hogy rögzíthessem ezt az izgalmas beszélgetést! Gyönyörűen fogalmazol!
Tibi annyira meglepődött, hogy bíborvörösen elpirult, mint akinek egy pohárka is megárt:
– Nos… hát igazán köszönöm! Még senki se jegyezte meg!
– Az maradjon csak az ő bajuk! Biztosan sokan mondták már neked, de úgy érzem mintha már vagy egy milliárd éve ismernénk egymást, és neked mindent elmondhatnék, mert rendes vagy, és mindig lehet rád számítani!
– Megint csak hálás köszönetem! – a villájára tűzött ínycsiklandozó tésztát addig nem merte a szájába venni, amíg a gyönyörű hölgy sem evett! Gyerekes félszegségnek tűnt, mégis az ifjú hölgynek nagyon sokat jelenthetett, mert titkon a lábacskáival megérintette a fiatalember lábát.
– Neked hány igazán komoly párkapcsolatod volt már az életedben? – nem finomkodott, azonnal a lényegre tért!
– Hu! Biztosan nem fogsz nekem hinni, mert sajnos a messziről jött ember azt mondd, amit akar, de eddig te vagy az első helyen a listán, akivel az első randevú is nagyon jól alakul!
– Micsoda gáláns lovagiasság! Tudod te annyira… más vagy, mint a legtöbb macsós pasim, akikkel összehozott a végzet!
Tibi kicsit szerencsétlennek érezte magát, amint az ex barátok, és kapcsolatok előtérbe kerültek; látszott mennyire feszélyezi a gondolat, hogy valami erre is felelnie kell majd. Máris jelentősen megizzadt!
– Hé! Kis mackóm! Nyugi! Nem akartalak ennyire zavarba hozni! – kedvesen kinyújtotta kezét, és erősen megszorította Tibi mancsát, hogy biztassa és bátorítsa.
– Azért szeretnék veled nagyon őszinte lenni, mert érzem azt, hogy ennek a randinak folytatása lehet, és közelebb is tudunk egymáshoz kerülni! Mit gondolsz?! -megremegtette éjsötét seprűszerű szempilláit, és a leggyönyörűbb csillogó őzikeszemekkel nézett egyenesen farkas szemet vele!
– Igen, azt én is nagyon szívesen megpróbálnám!
– Baj van?! -észrevette, hogy Tibi kerülgeti a lényeget, és izeg-mozog székével.
– Semmi, tényleg! Csak tudod… tényleg az a helyzet, hogy a szerelmeskedés és az ágy jelenet terén nagyon kezdő és béna vagyok! – abban a pillanatban, amikor végre elszánta magát, hogy megvallja rejtett érzéseit a hölgy egy hatalmasat, és jólesőt kacagott.
– Jaj, de drága vagy! -fölemelkedett székéről Tibor is felállt, mert azt gondolhatta, hogy a hölgynek elege lett, és máris menni készül, de a hölgy gyengéden megfogta arcát és megcsókolta a száját. – Nagyra becsülöm az őszinteségedet!
Mindketten visszaültek, kivéve Tibit, aki azonnal megrészegített és letaglózott a mámorító csók! Még senki sem csókolta meg önként! Igaz, neki sem volt hozzá elegendő mersze, hogy kezdeményezhessen!
A hölgy könnyed, mégis kifinomult elegáns mozdulatokkal kivett a kenyereskosárból egy fokhagymás ízesítésű kenyeret, és bájos huncutsággal, akár egy pajkos kislány máris beleharapott. Tibi, hogy ne kelthessen gyanút szintén megfogott egy kenyeret, és a maga suta ügyetlenségében megpróbálta utánozni a hölgy minden mozdulatát.
– Kérlek, mondd azt, hogy csak azért eszel te is foghagymás kenyeret a frenetikus csók után, mert nagyon megéheztél!
– Egyáltalán nem! Csupán csak nem szerettem volna, ha azt gondolod, hogy lemaradok!
– Milyen édes vagy! Tudod az ember nem éppen egy fokhagymás kenyér mellett tervezte el a legromantikusabb pillanatát, de szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezt most egy nagyon jó, és kellemes pillanat! – beljebb ült; csinos szoknyája enyhén feltűrődött. Közelebb hajolt a félszeg fiatalemberhez, aki még mindig úgy tett, mintha a kenyérszeletet majszolná, majd megcsókolta:
– Így már sokkal jobb ízed van! – egzotikusan megnyalta a csattanósra sikeredett csók után enyhén telt alsó ajkait.
– Ö… hogy… ízlik…?
– Szerintem istenien sikeredett! Én mindig is valósággal rajongtam az olasz konyháért! De ha valaki azt szeretné, hogy főzzek neki egy három fogásos olasz menüt egy kissé megrémisztene a feladat! És neked? – annyira ellenállhatatlan, és roppant bájos volt, ahogy pisze orrocskáját megpróbálta úgy egyensúlyozni, hogy a hosszú spagetti tésztát kellően udvariasan vegye a szájába. Tibi ekkor érezte azt, hogy valósággal beleszeretett, és ezt is, ha valami miatt a hölgy később szakítana vele az nagyon megviselné! Hiszen képes volt mindent a szívére venni!
– Most mire gondolsz?! -azokkal a babonázó őzikeszemeiben egyszerre volt kíváncsi éberség, és kizökkenés. Nem tudhatta, hogy a fiatalember miért bámulja őt olyan furcsán, mintha még sohasem látott volna eddig nőt!
– Hahó! -kis kezecskéit meghimbálta Tibi szemei előtt, és percek teltek el, mire reagált. -Föld hívja a Jupiter bolygót! Veszed az adást?
– Jaj! Hogy? Bocsáss meg! Kicsit elbambultam!
– Ennyire unalmas lennék?!
– Bocsáss meg! Kérlek ne haragudj! Én nem akartam… – nagyon látszott, hogy Tibin valami kisfiús melankólia, valami meggyökeresedett, aggastyánszerű szomorúság vesz erőt, ami kihatással lehet az est további hangulatára.
A hölgy ezt nem bánta! Inkább töltött el érdekes, és kíváncsi perceket egy olyasvalaki mellett, aki mélyen önmagába néz, mint egy olyasvalakivel, aki vagy folyamatosan önmagáról beszél, vagy egész álló este vigyorog, akár a vadalma!
– Semmi baj! Bevallom egy kicsit sikerült rám ijesztened! Általában nem vagyok az ilyen különös srácokhoz szokva! Megkérdezhetem, hogy mire gondoltál?!
A fiatal hölgyön igencsak meglátszott, hogy rebegtetni igyekszik rendkívül feltűnően finom, könnyed hollótollszerű szempilláinak redőzetét, mint a nőies praktikák ősi bevett szokását!
– …Az igazság az tudod, hogy így harminc után az ember átértékel bizonyos dolgokat, és… családot szeretne alapítani meg minden… – minden egyes mondatán hallható volt, hogy nehezére esik elmondania, ami háborgatja örökké nyughatatlan lelkiismeretét.
– Én nagyon örülök, ha már a második randinkon ennyire fontos kérdések kerülnek szóba! Én most múltam huszonnyolc! Én már huszonévesen azt képzeltem, hogy babázni fogok! Tudod van egy öcsém, akin kiélhettem kicsit a pótanyai örömöket!
– Megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozik most az öcséd?
– Hát… tulajdonképpen azt mondanám, hogy mindenes és tróger egyszemélyben, ha érted mire gondolok?
– Ne haragudj, ha megbántottalak volna!
– Hiszen csak beszélgetünk! Így szokás ismerkedni!
– Hát! Legutóbb a szalagavatón léptem rá nagy véletlenségből az egyik egzotikus virágszál hölgy lábára, és a gorilla pasijától épek, hogy megmenekültem!
– Biztosan izgalmas kalandokat élhettél át!
– Tudod! Az lehet a baj velem, hogy nagyon mélyen megélem a világ dolgait, miközben a mindenki számára elérhető boldogságról önként le is mondok!
Annyira őszintén, és szinte költői magaslatokkal formálta meg mondatait, hogy a gyönyörű hölgy egyre jobban érezte, hogy ezzel a fiatalemberrel a közeljövőben még egészen biztosan találkozni fog; mélyen megérintették érzékeny lelkét a történtek!
– …És hogy sikeredett a szalagavatód?
– Ami azt illeti, vegyesen! Legalább négy táncban táncoltam! Voltam cigánybáró, és keringős táncos is!
– Nahát! Gratulálok! Fantasztikus lehetett!
Tibi megint feszélyezve érezte magát; látszott rajta, hogy vastag borsószem nagyságú verejtékcseppek kezdtek megjelenni előbb hófehér inge hátán, majd egyre inkább a mellkasán is! A dicséretekkel, és a gratulációkkal sosem tudott mit kezdeni!
– Ö… igazán köszönöm! Tudod, ha egyszer talán lenne kedved szívesen kölcsönadom a VHS-kazettát!
– Neked még működik a videomagnód? Hát ez tök szuper! A szüleimé már sajnos tönkrement, de rengeteg dévédénk van, amiket sajnos még nem sikerült megnéznem, mert rengeteget dolgozom! Tudod rádiózok, és alkalmanként reklám fotózásra is megszoktak hívni!
– Oh! Gratulálok! Tehetséges vagy!
– Igen! Köszönöm! Te is! -napsugaras mosolya olyan volt, mint valami belső megváltás, amitől az ember nemcsak biztonságot, és tartást nyer, de menedéket jelenthet számára a nehezebb napokban!
– Kérlek mesélj nekem még magadról? Teljesen bezsonggattál! – kérlelte.
– A legtöbb ember úgy vélekedik a gyerekkorról, hogy az szent, és sérthetetlen, és a legszebb emlékek is onnan jönnek! Az emberek többsége ugyanis képtelen elhinni azt, hogy a gyerekek között is vannak gonoszkodók, és szemétládák!
Ebben a percben látszott rajta a lerakódott fájdalom, és minden sebezhető kiszolgáltatottság; mintha egy árva gyerek lett volna, aki mivel nem tanulhatta meg a túlélés szabályait nagyon nehezen boldogult csak az életben!
A fiatal hölgy megszorította mackós mancsait, hogy Tibi érezze minden részvétje, és megértése egyedül az övé!
– Őszintén sajnálom, ami veled történhetett gyerekkorodban! De muszáj lenne előre nézned nem gondolod? Hogy tovább tud lépni!
– Ebben igazad van! Viszont, ha magunk mögött hagyjuk a múlttat nem lesz majd senki sem, aki emlékezhetne!
A hölgy kinyújtotta bájos kis kacsóit, és erősen megszorította a fiatalember kezét.
– Biztosan te is ismered azt a Deja vu-szerű érzést, amikor olyan, mintha már ezer éve ismernéd!
– Azt hiszem…
– Tudod, most annyira jól érzem magam, hogy azt érzem, neked mindent elmondhatok, és egy csöppet sem kell szégyenkeznem! -ragyogó szemekkel nézett rá; ebben a hölgyies nézésben több volt, mint egyszerű érzelem; egy angyali lélek rezdülése volt.
– Nagyon jó ezt tőled hallani!
– Akkor jó! – egy utolsó, tökéletes falatot vett gyönyörű, szájfénnyel megfestett szájába. -Mit szólnál, ha ennénk még egy kis somlói galuskát! Ahogy itt csinálják az az igazi!
– Bocsáss meg, de hogy bírsz még enni? Én valósággal majd kipukkadok! -meg is oldotta egy kicsit derékszíját, mert érezte, hogy püffedtsége feszíti.
– Tudod szerencsés a biológiám, így bármennyit is eszek sohasem hízok el!
Tibi mind a két evőeszközt elfordította, és egymás mellé tette ezzel jelezve, hogy befejezte az étkezést!
– Isteni ez a paradicsomszósz! Egy egész kazallal tudnák megenni!
– Hát… kedves egészségedre!
A finom hölgy kecsesen megtörölte a szájacskáját egy papírszalvétával, majd szó nélkül intett a pincérnek, hogy hozzon nekik egy kis somlói galuskát!

– Valami gond van?! -kérdezte, mert még nem nagyon ismerte ki Tibi rejtett fintorgó grimaszait.
– Semmi csak… tudod attól félek, ha te édességet fagyasztasz akkor nekem is illik ennem egy kicsit, hogy ne mondhasd azt, hogy micsoda pasit fogtál ki!
A hölgy ezt annyira bájos, és kedvesnek találhatta, hogy közelebb húzódott Tibihez, mélyen a szemébe nézett, és romantikusan megcsókolta:
– Fantasztikusan érző, és őszinte szíved van! Nagyon örülök, hogy veled találkozhattam!
A pincér alig tíz perc után már is a két gusztusosan finom somlói galuskával két nagyobb csokiöntettel leöntve!
– Kérem… lehetne esetleg, hogy az egyik adagot becsomagolják?!
– Hogyne! Természetesen! -felelte a pincér. Letette az egyik somlói kelyhet, és a másikat elvitte, hogy becsomagolják.
– Ne haragudj, ha kellemetlenséget okoznék! -szabadkozott Tibi, és úgy pirult, mint az érett alma.
– Ugyan szívem! Imádom, hogy ennyire önmagad tudsz lenni! -azonnal belekanalazott a somlóiba megteremtve ezzel a kulináris élvezetek újabb csúcspontját.
– Istenien néz ki! Biztos, hogy nem kérsz egy harit?! Kicsit kispórolták belőle a jóminőségű tejszínt, de azért így sem rossz! -annyira egzotikusan tudott enni, hogy Tibinek minden egyes falat után nagyot dobbant a szíve; már nem is tudta milyen régóta nem érezhetett ilyet! Mintha a földre telepedett volna egy megérinthető Mennyország.
– …Tudod odahaza Dabas Sáriban a nagymamám amellett, hogy isteni réteseket tud sütni a Somlóit is eredeti házi tejszín hozzáadásával készíti el! Egészen frenetikus tőle az íze! -egzotikusan megnyalta hegyes, bíbor nyelvével a csokis kanalat, és látszott rajta, hogy ennél boldogabb ritkán lehet!
Tibi még sosem találta ennyire huncut-bájosnak a romantikus helyzetet, hogy egy egzotikus hölgy annyira gyermeki boldogsággal élvezné a csokiszószt, mint a babonázó hölgy; szinte ámulattal figyelt minden aprócska kis részletet.
– Már megint mi van? -újabb csokikrémet lapátolt gyönyörű szájacskájába.
– Tényleg… semmi… csak…
– Igen??? -abbahagyta a kényeztető evést.
– Nagyon mély benyomást tettél rám… – nyögte ki.
– Tudom, és imádni való vagy, de megengeded, hogy megegyem a részedet? -meg se várta, hogy a másik reagáljon valamit kis hattyúfinom kacsóival máris elvette a kisebb kelyhet, és gyönyörűen elkezdett falatozni, míg Tibi továbbra is csak minden egzotikus mozdulatát.