Rosszkedvű beszéd

Tasi83

2023. január 8.

Most még egyre komorló,
tejfeles labdapamacsokat,
vattacukros felhőket dédelget
önmagán az égbolt.

A pufók angyalkák
– akárcsak a napsugár e létezhetetlen
időtől megfutnak, elmenekülnek.
Műveltséganyagomat,
mint hangyaszorgalmú autodidakta
magam kutatom s fedezem fel,
beosztástól, sóvárgó fillérkuporgatásoktól
sokszor kiütést kapok
– mert amit szeretnék s amit megkaphatnék
sok esetben elveszett, vagy elfogyott már!

Túlélhető! Szám – ha ugyan még tud
– csupán levegőt vesz megrekedt mondatok
előtt gagyog s dadog.
Hazug vagyok, ha szívemet árulom el!
A létezés most szűkös kenyérkeresettel felesel
– magamban visszatérő, túlélhető sündisznó vagyok megint,
s ha számla, vagy csupán csekk ha jön
– az értelem nem tehet mást:
Oszt-szoroz, s ha szükség törvényt bont,
átkozódva s perelve elmémet visz még
félretett pénzen s nem kedvenc kortársak
gyanúsan vékonyka versfüzeteit
– hisz a könyvtári jegy is csupán
a diákoknak s nyugdíjasoknak kedvezményes:

Halandó életünkkel így napról-napra fölzaklatott,
nyughatatlan idegekkel fogyatkozunk!
Bár más alakban más is bújócskázik
a megalkuvás s a bepalizás
– a Lényeg nem változik, s az ugyanaz!

Húsunkat csontig-hatolón felőrli
s fölzabálja kevéske éhbérekért,
ingyen konyhák rágós mócsingjaiért,
cafatokért folytatott hiábavaló munka:
Hisz a tisztes bérezés egyedül az ügyeskedőknek dukál,
– fölszabadító, szép reményeknek szép sírokat ástunk,
hogy tán végleg eltemessük megmaradt álmainkat,
eltékozolt lehetőségeinket!
A pirkadat sok esetben a dolgozóban talál:
Széken ülve,
megkeseredetten álmodik még a Jelenről az alvó…