Kedvencekhez adás
51

Skarlátvörös

Fülszöveg:

Harry Potter fanfiction. Valamikor a 6. rész környékén, mikor Harry megátkozza Dracot a sectumsemprával.

Skarlátvörös a nyakkendő, ami tépi a torkát.

Odanyúl, megrántja, de elvéti, a falig hátrál.

Jeges a csempe a háta mögött.

Skarlátvörös a csepp, ami legördül a kövön.

Lélegzet; reszelős, kétségbeesett.

Tenyerét a csempére simítja, nyugtatja magát, de hiába, nem nyugodhat. Szeme őrülten pattog ide-oda, torka feszül, éget, kiáltana, ha merne.

Skarlátvörös a víz az ujjai között.

Ökölbeszorítja, de csúsznak, és csúszik vele a háta is a falon.

Sikoly; felszakad, kirobban, legördül az állán, kihasad a mellkasából.

Segítség; valaki, akárki, gyorsan!

Skarlátvörös az ajak, amiből kiszakad a rettenet.

Reszketés, zokogás, falakon kongó bűn, ami széthasít, nincs csend, nincs megnyugvás, ezeknek a szemeknek már nem maradt megváltás.

Szél fúj, harap és rángat, egy inget tép, és meglobban a skarlátvörös anyag. Nyitva az ablak, nekikoccan a keretnek, remegnek az üvegek, ostorként csapnak végig egy skarlátvörösben tündöklő testen.

Ott a sarokban, a jeges földön, egy tócsa pihen; nyirkos és csillog, peregnek a cseppek a falon.

Kipp-kopp.

Kipp.

A pergő csepp a tócsába hull, remeg a víz, hullámzik a téboly.

Kopp.

Üres a szoba, csak a bűn ordít valahonnét, szakítja a torkot és döngeti az elmét.

Sikoly, üvöltés, ordítás, skarlátvörös cafatok a hófehér parkettán.

A hajába markol és tépi, a fájdalom lángol és marcangol, de csak tépi, és rángatja, és rázza a fejét, de skarlátvörös a rettenet, ami megbénít. Látja és hallja, suttog, mint a kígyó, az a kígyó, amelyik valaha a falakból szólt. A fülére csap, újra és újra, és már csöng, dörömböl az agya, de csak suttog és ordít, majd sikít és szakít.

Skarlátvörös a tócsa a sarokban.

Koppan a térde, loccsan a víz, és dübörög a padló.

Közelednek.

Skarlátvörös a tejfölszőke haj.

Kiszakad egy zokogás, egy kétségbeesett segélykérés, lángol a mellkasa. De hisz már feltépte, már eltiporta, már nem maradt benne semmi.

Skarlátvörös az ujj, ami a pálcát tartja.

Kipp.

Skarlátvörös a tükör, s benne skarlátvörös az alakja.

Kopp.

Csepeg a csap, s a cseppek eltűnnek a lefolyóban.

Skarlátvörös a mellkas, és most nem mozdul.

Dobogás, üvöltés, és nincs csend, de miért nincs, miért nem hallgat már mindenki?

Zaj és káosz, és tombol és pusztít, és az ujja a hajába markol, és a körme a bőrébe mélyed, és az erő felhasítja és a vére skarlátvörös.

Skarlátvörös a bőr, ami kihűlt.

Őt nézi, a szeme nyitva, és látja, vádolja, és a bűn igazi, és a valóság elporlik az ujjai között, ami skarlátvörös. Őt nézi, és felelősségre vonja, és haragszik, és közben mégsem mozdul, és miért nem mondd már semmit?

Ráüvölt, és a hang kong és veri a falakat, és lepereg a skarlátvörös tócsába.

Mondj már valamit, üvölts már velem, vágj vissza, támadj rám!

A kéz lefogja, egyhelyben tartja, de ő rohanni akar, és rárontani, és dühöngeni, és hagyni, hogy legyőzze őt. Nem bír vele, a téboly nem hátrál, és suttog a kígyó, suttog egy olyan helyen, ami bilincsbe taszít és tébolyba ránt.

Nem kotródik a zaj, és nem jön már a csend, és csak dübörög, szakít és taszít a rettegés, és már nincs mentség, ami feloldozza a vétkes lelkét.

 

Skarlátvörös Harry Potter ajkán a vér.

És skarlátvörös a feltépett hús is Draco Malfoy testén.