Türelemjáték

Melina

Másnap

2018. december 27.

Szavakba sem lehet önteni, milyen szörnyű igazán másnaposnak lenni. Irgalmatlanul émelyegsz, a fejed nehéz, mint egy bowlinggolyó, a tested kiszáradt sivatag, és azon gondolkozol, nem-e lenne jobb meghalni, a mennyországban úgysem létezhet ez az érzés. Aztán eszedbe jut, hogy amiket az este csináltál, erősen rásegítenek arra, hogy az ellenkező helyre kerülj, a pokolban pedig még fel is erősödne a szenvedésed, hadd tanuld meg a leckét, hiszen, már úgyis mindegy. Már ha tényleg lehet a jelenleginél rosszabb. A szemeim kinyitása is egy kimerítő edzésnek felelt meg, mintha a szempilláimnak miniatűr súlyzókat kellett volna felemelniük. Muszáj volt eljutnom egy pohár vízért a konyhába, mert ha nem sikerül, talán örökre olyan lesz a bőröm, mint nyáron az elszikesedett talaj.

Az első, ami nyitott szemmel fogadott, egy fekete, kócos buksi volt, ami azonnal arra késztetett, hogy kipattanjak az ágyból, akármennyire is úgy éreztem eddig, hogy az utolsókat rúgom. Végigpillantottam a helyiségen, sokáig csak annyit tapasztaltam, hogy nem lehetek a szobámban, mert az máshogy néz ki, nagyon lassan jutott el a tudatomig, hogy a nappaliban vagyok, a kanapén aludtam, ami ki lett húzva, hogy ágyat csinálhassunk belőle, és, hogy megmagyarázhatatlan okokból Ádám is ebben az ágyban aludt. Illetve, még mindig, csoda, hogy eddig észre nem vettem, olyan hangosan szuszogott.

Idegesen kaptam a fejemhez, próbáltam emlékezni arra, mit csináltam tegnap, miután visszamentünk a házibuliba, de csak az volt meg, hogy nagyon sokat ittam, magamhoz képest mindenképp, és, hogy Ádám taxiba rakott, mikor észrevette, hogy szétcsaptam magam. Nem tudtam visszaidézni az utat, hogy hogyan jöttem be a házba, azt sem, hogy egyáltalán Ádám jött-e velem, de ezt a kérdést az aktuális helyzetem megválaszolta. Csupán az nem volt világos, miért aludt mellettem. Ijedten néztem végig magamon, és a hosszú zsiráfos pizsamámat látva kissé megkönnyebbültem, ha csináltunk volna valamit, biztos nem ezt veszem utána magamra. Vagy mégis? Szélsebesen fordultam meg, hogy kimehessek a konyhába, és váratlanul Joshnak ütköztem. Felsikoltottam a meglepetéstől, ennek köszönhetően Ádám szuszogása elmúlt, mocorogni kezdett, Josh pedig a jelenetet elemezve elégedetten vigyorgott a képembe.

– Mikor jöttél haza? – kérdeztem feszülten.

– Jól eldurvult a buli, mi? – válaszolt kérdéssel a kérdésemre, majd eltűnt a konyhában, és egy palack hideg ásványvízzel tért vissza, amit a kezembe nyomott. Megoldásra várva fürkésztem tovább az arcát, felröhögött, amint rájött, hogy teljes sötétség dúl a fejemben az éjszakát illetően. – Itt voltam, amikor megjöttél, Leila. Őszintén megmondom, lenyűgözött, hogy túltettél rajtam, az én bulimnak jóval hamarabb vége szakadt – mesélt szórakozottan. – Oda a jókislány imidzsed.

– Miért nem a szobámban aludtam? – Ugrottam át az elhangzottakat.

– Rövid vagy hosszú választ szeretnél? – Josht felettébb szórakoztatta az ügy, élvezte, hogy csak az ő birtokában van minden információ.

– Rövidet – vágtam rá.

– Szépen fogalmazzak?

– Josh, ne szivass tovább, jó?

– Telehánytad. – Mi?! – Oké, ez azért túlzás, maradjunk annyiban, hogy egy picit… lebüfizted az ágyad. Nem vészes, de nem volt kedvem megoldani az ügyet. – Ha a bátyám is azt mondja, nem vészes, akkor biztos nem lehet túlzottan gusztustalan, Josh a szarkasztikus mivolta után a kényességéről lehetne híres, majd lecserélem az ágyneműt. Ettől függetlenül elöntött egy erős szégyenérzet, főleg, mert ez a kis baleset valószínűleg nem csak kettőnk közt játszódhatott le. Ádám felé böktem a fejemmel, és lejjebb vettem a hangerőt.

– Ő mit csinál itt?

– Azt tőle kell, megkérdezd, én leléptem aludni, miután elküldtelek letusolni, akkor úgy volt, hogy hazaindul. – Megfogott egy kanapéról leszedett díszpárnát, és a másik fiúhoz dobta. Ádám azonnal felpattant, mint akit ágyú ébresztett, megmasszírozta a halántékát, hogy felrázza magát, és álmos hangon szólalt meg.

– Itt van még a taxim?

– Az már nincs, haver – vigyorgott kajánul a bátyám. – A sofőrök nem várnak fél napokat.

– Tessék? – nyöszörgött a másik fiú.

– Dél van, Ádám, elaludtál – szóltam hozzá kedvesen, mielőtt Josh megszólalhatott volna. Akkor tűnt fel neki, hogy én is ott vagyok, megpróbált mosolyt erőltetni az arcára, de ahogy nyúlt a szája, úgy csukódott le a szeme, így feladta a harcot.

– Jobban vagy?

– Határozottan. – Bizonyítékul meglebegtettem a kezemben lévő ásványvizet, aminek a fele elfogyott azóta, hogy Joshtól megkaptam. Tényleg összeszedettebb voltam, a hidratálás meghozta gyümölcsét. A bátyám szó nélkül otthagyott minket, hogy kettesben beszélhessünk arról, mi is történt az éjszaka, amit nagyra értékeltem. Törökülésbe helyeztem magam az ágyon a fiú mellett, és igyekeztem elkapni a tekintetét.

– Tudnánk most beszélni, vagy pihennél inkább? – Végig se mondtam a kérdést, Ádám az oldalára dőlt, a feje alá húzta a párnáját, lecsukta a szemét.

– Fél órát adj, rendben? Utána bármit megválaszolok.

Nem bántam a kérést, ezalatt az idő alatt rendbe szedtem magamat és a szobámat is. Csupán egy tenyérnyi folt éktelenkedett a párnámon, miközben huzatot cseréltem, igyekeztem nem arra gondolni, hogy Ádám végignézte-e, ami itt zajlott. Felvettem egy magasderekú momjeanst egy sima fehér sztreccs pólóval, és magamra dobtam egy kis sminket.

Ádám már az ágy szélén ülve várt, ő is összekapta magát ezidő alatt.

– Mire vagy kíváncsi? El kell mesélnem az egészet?

– Nem, sok minden megvan. – Zavarba jöttem attól, ahogy hozzám szólt. Úgy éreztem, haragszik, de mindenképpen felelőtlennek tart. Bár, ebben igaza lenne. – Csak a hazajöveteltől – ültem mellé.

– Aggódtam. Rád sem ismertem, annyira éretlenül viselkedtél, hiába voltam melletted, nem ért semmit, nem tudtalak lebeszélni arról, hogy abbahagyd a piálást. – Erre emlékeztem. Hiába vette ki a kezemből a poharat, máris rohantam egy másikért. Esélye se volt. – Ideérve már rosszul voltál, de Josh az istenért se kelt fel, hiába dörömböltem az ajtaján, úgyhogy maradtam és várattam a taxisofőrt. Én fogtam a hajad, én vigyáztam rád, mint egy kisgyerekre. Aztán Josh felkelt, úgy volt, hogy betesz az ágyadba, de valamiért visszajöttetek és kinyittatta velem a kanapét. – Akkor nem látta. Mázlim van. – Te zuhanyozni mentél, ő meg aludni, én meg akartam várni, míg kijössz, hogy biztos legyek benne, hogy nem lett bajod. Gondoltam, hogy el fog tartani egy darabig, úgyhogy addig ráfeküdtem az ágyra, mert borzalmasan álmos voltam. Láthattad, mennyire, hiszen most keltem. Örülök, hogy nem lett gond abból, hogy bealudtam, és, hogy jól vagy, nehezen tudnám megemészteni, ha még egyszer az én hibámból esne bajod.

– Szóval akkor mi nem… nem történt semmi, igaz?

– Úristen, dehogy! – Tiltakozott, talán kicsit túl hevesen, amitől meghökkentem. Nem zavart, hogy nem talál vonzónak, csak tapintatosabban szerettem volna megtudni. – Ne érts félre – kezdett magyarázkodásba az arckifejezésem láttán. – Szimplán nem használnék ki egy ilyen helyzetet.

– Miben lett volna más ez, mint a többi egyéjszakás ügyed? – kíváncsiskodtam.

– Először is, sosem kezdtem olyannal, aki nem tudott magáról, másodszor meg, azok a lányok pontosan tudták, hogyan végződik majd az este. Belementek a dologba, egy volt a célunk. Te sokkal több vagy ennél, te a barátom vagy. Akkor is hezitálnék, ha te hajtanál rám józanul.

– Ezt az infót elraktározom arra az esetre, ha egyszer komolyabban megkedvelnélek – ugrattam.

– Az már megint más téma lenne – mosolygott, amitől megkönnyebbültem. Várjunk, most tényleg azt akarja mondani, hogy nem lenne esélytelen a dolog? És ami még fontosabb: én ennek miért örülök? Szerencsére, még a kínos csend beállta előtt témát váltott. – Döntöttél már Krisztián ügyében?

Megráztam a fejem, és nem is kívántam többet mondani.

– Ne vedd félvállról – tanácsolta. – Bármi megtörténhetett volna, ha Vanessa kibírja, hogy az aktuális pasiját hazavigye, ne pedig az első elhagyatott mosdóba. – Idegesnek tűnt, látszólag őt is ugyanúgy zavarták a lány fiúügyei, ahogy Ashleyt.

– Téged zavar, hogy ő ilyen?

– Csak az, hogy nem tartja magát többre. De ne terelj – mondta játékos leteremtéssel.

– Nézd, nyilván bele kéne vonni a szüleimet is egy ilyenbe, ami nem tudom, hogy sülne el. Nem akarom rájuk hozni a frászt, így is elég nekik, hogy a lányuk egy teljes tanévre másik kontinensen van. Az se biztos, hogy komolyan vennék a vádaskodásom. Megcsókolt, ez minden, ami történt.

– Megrángatott, mikor le akartál lépni. Sakkban tartott. Erőszakoskodott. – Ádám próbált rákontrázni az érveimre, és nem is tudtam ellentmondani neki, mindkettőnknek igaza volt.

– Attól félek, azzal hoznék még nagyobb bajt magamra, ha lépnék, és nem csak meghúzódnék csendben. Más lányokkal csinált már ilyet?

– Nem tudok róla. De ez nem jelent nemet.

– Ha lettek volna ilyen ügyei, rávágnám az igent, ha azzal meg tudnék előzni továbbiakat. De így… Valamiért kinézett magának, ennyi, egy egyszeri alkalom voltam.

– Szerinted, ha egyszer megtette, nem tenné meg többször? Semmit nem jelent, hogy nem tudok korábbi zaklatásos dolgokat róla, mindenki elkezdi valahol. Mindig van legelső áldozat.

Áldozat… Jézusom, most már ez vagyok. Hiába más problémák, mint a Justin utáni megcsorbult önértékelésem, ami még mindig nem állt helyre, a másnaposság, az Ádám mellett ébredés olyan kétségek közt, elvesztettem-e vele a szüzességem vagy sem, mindezek eltörpültek amellett, hogy egy komolynak tűnő zaklatási ügybe keveredtem. Nagyon is valós lett, amint meghallottam ezt a szót, és ettől még nehezebb teherré vált. Ádám észrevette rajtam a növekvő stresszt, széttárta a karját, én pedig nem utasítottam vissza az ölelést. Belefúrtam a fejem a vállába, jólesett rá támaszkodni, mind fizikailag, mind lelkileg.

– Nem szeretnélek olyanra rábeszélni, amit nem akarsz, de tudod mi a véleményem. Nagyon bátor voltál, amikor ketten voltatok ott este, ne most futamodj meg. Dönts bátran, ne félelemből.

A fiúnak ez a tanács volt a végszava, kibontakozott az ölelésből, és magamra hagyott a gondolataimmal. Jogosan, hisz nem hozhat helyettem döntést, ráadásul épp eléggé feltartottam szegényt. Neki ideje volt hazamennie, nekem pedig beszélnem a szüleimmel. Eszemben sem volt megosztani velük a történteket, amíg nem volt végleges az elhatározásom, de azon kívül, hogy Krisztián mit tett, beszámoltam mindenről. Időközben Linda is hazaérkezett, akit leültettem a laptop elé, hogy beszéljék meg anyáékkal a közös aggodalmaikat, ez úgyis a szülőkre tartozik, én majd szembesülök valami eredménnyel. Akkor jutott eszembe, hogy talán Lindának is ártanék, ha a szüleim tudomást szereznének a bántalmazásomról, könnyen felelősségre vonható lenne miatta úgy is, ha itthon töltene minden egyes napot. Hisz, egyáltalán miért enged el bulizni, miért engedi, hogy igyak? Josht miért nem állítja rám, hogy megvédjen mindentől és mindenkitől? A kérdések sokszorozódtak minél többet töprengtem, de ez nem állíthatott meg. Összetettebb volt a helyzet, mint elsőre gondoltam, de épp ez jelezte a komolyságát is. Linda higgadtan hívott vissza a skype elé, hogy elköszönhessek a szüleimtől, békésen üldögélt a székemben, ami azt jelentette, hogy sikerült megnyugtatnia őket, és apa meg anya abbahagyták a heti adagnyi aggodalmaskodást.

– Leila, drágám, próbálj meg kicsit sűrűbben üzenni a szüleidnek, mint heti egy, és akkor meg fognak nyugodni.

– Messengeren folyton írok nekik, az időeltolódás miatt néha órákkal később, mert lehet épp akkor írnak, mikor alszom, de majdnem minden nap váltunk legalább néhány szót. A skype beszélgetéseink pedig fixek a hétvégén, és órákon keresztül tartanak. Ennél többre nem nagyon van kapacitásom, szerintem ők még így is többet tudnak az életemről, mint az átlag tinilányokéról a szüleik általában. Tudom, hogy ez neked felelősség, és teher, de hidd el, túlaggódják néha.

– Akkor visszahívom őket, és megpróbálom észrevétlenül beadagolni, hogy kérdezzék meg a környezetükben lévő többi gyerekkel rendelkező felnőttet, szerintük mennyire megengedett a gyerekük agyára menni. – Szerettem, mikor elviccelte az ilyen jelentős szituációkat, sokkal lazább volt, mint bármelyik anya, akit ismertem, de sosem esett át a ló túloldalára. Sűrűn volt távol, ez kétségtelen, de önhibáján kívül, és ettől függetlenül lehetett rá számítani, Joshsal is naponta telefonáltak. Pont azon a határon mozgott, ami biztosan visszatartotta a felelőtlen jelzőtől. Éppen ezért vettem a bátorságot, hogy elmondjam neki, mi történt velem tegnap, az ő tanácsa is Ádáméhoz hasonló volt. Pluszba kaptam még tőle egy kisebb adag fogadószülői aggodalmat, ami teljesen érthető volt, nem egy mindennapi helyzettel álltam szemben. A támogatása sokat jelentett, sikerült is megnyugtatnia azzal, hogy éreztette, mellettem áll. Szükségem is lesz ehhez egy felnőtt segítségére, Linda nélkül nem tudnám végigcsinálni. Úgy éreztem az a helyes, ha a tettek mezejére lépek, és nem a bujkálást választom, ehhez pedig minél több támaszra volt szükség.