Kedvencekhez adás
38

Türelemjáték

Új project

Anya és apa nagyon örültek az Ádámmal való barátságomnak, ami azzal járt, hogy nagyjából mindent tudni akartak a fiúról, amit lehetséges. Ez azért is volt rossz, mert valójában én sem sokat tudtam róla, azonkívül, hogy Josh régi barátja, plátói a szerelme Ashley-vel, meg persze azt a pici foltot a múltjából, de azt nem fogom a szüleim orrára kötni. A végén teljes fordulatot venne az örömük, és aggódni kezdenének, hogy a pici lányuk ideje jelentős részét egy megjavult szoknyavadásszal tölti.

Annyira lelkesek voltak amiatt, hogy újdonsült barátom mindent megtesz azért, hogy kimozdítson a komfortzónámból, hogy az összes szünetben a messenger üzeneteikre válaszolgattam, még akkor is, amikor Tiával töltöttem az időt, aminek ő nem feltétlenül örült eleinte, ám később elfogadta, hogy csak fél füllel tudok rá figyelni. Az első két itt töltött hét óta nem bombáztak ennyi üzenettel a szüleim, a kilenc órás időeltolódás miatt pedig már végeztek a munkában, így bőven volt idejük írni. Én is furcsálltam és Tia is, de valahol értettem, honnan ez az izgalom. Justinnal való szakításom óta most nyitok először új emberek felé, anyáék valószínűleg megkönnyebbülten nyugtázták, hogy ez csak egy komolytalan tiniszerelem volt, így nem küldött a padlóra, mikor vége lett. Szomorkodtam egy kicsit, de hamar túlléptem rajta. Persze nem mintha tudnák, pontosan mennyire is fájt, ha mindenbe beavattam volna őket, valószínűleg már otthon lennék. Az órák után a “Mennem kell, Ádámmal találkozok” igazi aduász mondat volt, miután jó szórakozást kívántak, természetesen egy sornyi mosolygós és szívecskés smiley-val, a végeláthatatlan üzengetésnek vége szakadt.

Dani volt az első, akibe belebotlottam a sulijuk udvarán. Egyszerű fehér pólót viselt, ami lazán lógott rajta, fekete keretes szemüvege mögül ugyanolyan kedvesen pillantott rám mogyoróbarna szemeivel, mint az első találkozásunk alkalmával. Elmagyaráztam neki, hogy Ádámot keresem, mire ravasz mosoly jelent meg a szája sarkában.

– Alakul valami köztetek? – tette fel a legirrelevánsabb kérdést, amit csak el tudtam képzelni.

– Nem, dehogy – tiltakoztam. – Csak barátok vagyunk, nem is szeretnék mást.

– Te tudod – hagyta rám sejtelmesen -, de szerintem ő módfelett érdeklődhet irántad, ha ilyen sokat van veled.

– Ugyan már, csak segít – legyintettem, közben megírtam Ádámnak, hogy jöjjön ki értem. Én úgysem fogom megtalálni őt.

– A cikkről van szó?

– Nem – sóhajtottam –, nem írok semmilyen cikket. – Dani nagyon édes volt, képtelen voltam hazudni neki. – Azért járkáltunk itt körbe tegnap, hogy kapjak egy kis önbizalmat a válaszoktól.

– Attól akarsz magabiztosabb lenni, hogy srácok véleményét hallgatod a külsődről? – csóválta a fejét.

– Egy fiú tett tönkre, talán egy másik fog helyrerakni – vontam meg a vállam.

– Hát, nem vagyok a téma mestere, de szerintem nem jó, ha külső hatások alapján próbálod összerakni magad, úgy sosem leszel elégedett. Én magamban keresném a megoldást – javasolta. Eldöntöttem, hogy megfogadom, bár nem igazán láttam módot arra, hogy kezdhetnék neki, Dani pedig elköszönt és hazaindult, mielőtt részletesebb tanácsot kérhettem volna tőle. Szerencsére Ádám felbukkant néhány percen belül, így nem rágtam magam sokáig a dolgon.

– Leila, ne haragudj, elfelejtettem szólni, mégse tudok ma foglalkozni veled, segítenem kell egy barátomnak – szabadkozott.

– Akkor megyek is.

– Ne – tartott vissza –, tartozom egy sütivel. Gyere – intett, hogy kövessem, és bementünk az épületbe. Az aula kész őrültekháza volt, mindenféle kellék volt szétdobálva a földön, az asztalokon, nem tudtam alaposan megnézni, de valószínűleg dekoreszközök voltak. Szerettem volna megállni, de Ádám magabiztosan és kifejezetten gyorsan távolodott, én pedig nem akartam elmaradni, úgyhogy inkább őt követtem. Fogalmam sem volt, mit csinál, ha sütizni akarunk, ahhoz ez határozottan nem a legmegfelelőbb hely, vagy ha a cuccait szeretné összepakolni, akkor megvártam volna kint. Ennek ellenére szó nélkül mentem utána, meg sem kérdőjeleztem magamban, honnan ez a hirtelen bizalom. Utunk a konyhában ért véget, ahol tömve voltak az asztalok édes és sós süteményekkel, voltak hétköznapi, egyszerű kinézetűek, de a legtöbb valamilyen halloweeni designt kapott, és amint megláttam ezeket, összeállt a fejemben a kép az aulában látott dolgokról.

– A tied, amit csak szeretnél – mutatott körbe Ádám a helyiségben –, csak ne vidd ki innen, mert ha Vanessa meglátja, hogy osztogatom a holnapi bulira készült kaját, megöl.

– Vanessa?

– A barátom, akinek segítek. Be kell pakolnom ezt a halom cuccot a hűtőkbe, majd idióta tököket kell faragnom, és miután lerohadtak tőle a kezeim segíthetek feldíszíteni az aulát. – A szavaiból úgy tűnt, mintha panaszkodna, de a hangsúlya szórakozott volt, azt éreztem, beletörődött a helyzetbe, és megpróbálja inkább elviccelni.

– Halloween undor? – kérdeztem.

– Inkább csak felesleges előkészület undor. Egyébként sem stílusom a beöltözős buli.

– Nekem az – vontam meg a vállam. Szerintem király.

– Reméltem, hogy ezt fogod mondani – mosolyodott el –, ugyanis szeretnélek elhívni. Ez egy zártkörű suli buli, de bárki hozhat magával egy külsőst. Leila… lennél a plusz egy főm? – Olyan hivatalos volt, mintha legalábbis a kezemet kérte volna meg, nevetve mondtam igent, és máris a jelmezemen kezdtem gondolkodni.

– És akkor öltözzünk is össze?

– Inkább lepj meg – kacsintott rám.

Egy hosszú sötétbarna hullámos hajú lány viharzott be a konyhába, szinte fellökött a lendülettől, idegesnek látszott. Világos bőre, csontos arca és nagy barna szemei igazi modell kinézetet kölcsönöztek neki, előre is dobtam a hajam, hogy az én kicsit pufi arcomat eltakarva az ne tűnjön mellette akkorának. Fekete cicanadrágot viselt egy hosszú kockás inggel, ami akár férfiméretnek is elment volna, de neki fantasztikusan állt.

– Azt hittem, már végeztél ezzel, szükség lenne rád odakint – hadarta Ádámnak, aki figyelmen kívül hagyva a kérést, bemutatott minket egymásnak.

– Milyen modortalan vagyok, ne haragudj, eléggé szétáll a fejem.

– Láttam, mi megy odakint, megértem – fejeztem ki az együttérzésem. – Segíthetek, ha szükség van még emberre.

– Ó, én igazán nem kérnélek ilyesmire – utasított el kedvesen, annak ellenére, hogy tudtam, jól jönne neki egy segítő kéz.

– Szívesen teszem. – Vanessa hálásan elmosolyodott, majd gyanakvó tekintettel nézett Ádámra.

– Aranyos ez a lány, mivel vetted rá, hogy a társaságodban legyen? – szurkálódott.

– Kaja – biccentett lazán a fiú, Vanessa pedig visszafordult hozzám.

– Azt eszel, amit csak akarsz, de jobban jársz, ha a sírköves sütit elkerülöd, borzasztó.

– Azt hittem, ezekből nem lehet enni – hökkent meg Ádám.

– Neked nem is – tréfálkozott a lány, majd megragadta Ádám karját és elkezdte kivonszolni a helyiségből. Én még megkaptam az utasítást, miszerint pakoljak be mindent a hűtőbe, ezután pedig egyedül maradtam. Hamar társaságom akadt egy csinos, szőke lány személyében, aki letesztelte az összes kaját, majd kivitte azokat, amik nem mentek át a rostán az aulában dolgozóknak, mondván, nekik úgyis mindegy. Meglepetésemre miután ezt elvégezte visszajött segíteni nekem.

– Sose láttalak még erre, de az első alkalom, mikor találkozunk, a suli konyhájában történik? Hogy lehetséges ez? – fordult felém érdeklődéssel, miközben egy nagy adag muffinos tálcát nyújtott át nekem.

– Valójában én csak egy sütiért jöttem – titokzatoskodtam. Nem mintha nem lett volna igazságtartalma.

– Hát, az akad itt bőven – mosolyodott el. – Jössz te is a bulira?

– Igen, bár elég last minute hívtak meg, a jelmezemről sincs még semmi fogalmam. Te mi leszel?

– Mario és Luiginak öltözünk egy barátnőmmel. Megbeszéltük, hogy semmi pasi, semmi plusz egy fő, elegek vagyunk mi egymásnak.

– Oké, ez valami szuper cuki – ismertem el, ő pedig elégedetten biccentett.

– És, ki az a szerencsés, akinek a plusz egye lehetsz? – kíváncsiskodott a lány. – Hátha ismerem.

– Ádámnak hívják.

– Kisportolt alkat, fekete haj, kék szemek, bármilyen csajról ledumálom a bugyiját fél perc alatt tekintet…?

– Öö… – bizonytalanított el -, az utolsóról nem tudok semmit, egyébként stimmel.

– Ha legközelebb látod, add át, hogy Ashley üdvözli – kacsintott rám, majd sarkon fordult és kilibegett az ajtón. Zavartan néztem utána az utolsó tál sütivel a kezemben, nagyon lassan dolgoztam fel az információt. Most akkor ő az a híres Ashley? Ádám plátói szerelme? Szóval ők azóta is egy suliba járnak? Azon nyomban belöktem a tálcát a hűtőbe, kirohantam az aulába, Ádámot és Vanessát keresve, alig vártam, hogy többet megtudjak a dologról. Hamar rájuk is leltem egy halom szétterített újságpapír közepén, ahogy óriási dísztököket faragtak, mindketten könyékig narancssárgán. Iszonyú vicces látványt nyújtottak így, még a fiún is látszott, hogy titkon élvezi ezt, legalábbis akkor biztosan, mikor a kikanalazott részeket a lányhoz dobhatta. Mire odaértem egy komplett kaja-csatát szakítottam félbe kettejük között.

– Ashley üdvözöl – néztem a fiúra, és vártam a reakcióját.

– Mi? – lepődött meg, lehervadt a mosolya, a munkát is félbehagyta.

– Nem is mondtad, hogy még mindig egy helyre jártok – hagytam figyelmen kívül a kérdést. Akkor vettem észre, hogy Ádámnak teljesen elvörösödtek a fülei, és ezen muszáj volt elnevetnem magam.

– Azóta is nagyon tetszik, ugye? – Eddig nem hittem, hogy a fiút bármivel zavarba lehet hozni, de úgy fest, az Ashley iránt táplált érzelmei megingatják a határozottságát.

– Hát… igen – túrt zavartan a hajába. – Annyira elérhetetlen és ez nagyon vonz.

– Szereted a kihívásokat?

– Nagyon is – vallotta be.

– Akkor van egy új projektem – közöltem jókedvűen. – Összehozni titeket.

 

Ádám megadóan elmosolyodott, ez nagyon jólesett, azt mutatta, hogy ő is megbízik bennem. Leültem hozzá és Vanessához segíteni, nem sokkal később az én szabad bőrfelületeim is narancssárgán és ragacsosan virítottak, de nem bántam. Odahaza közel sincs ennyire felkapva ez az ünnep, nálunk a sütőtök teljesen máshogy fest, sose volt alkalmam igazi halloweeni dekort faragni eddig. Annak pluszban örültem, hogy megismertem Vanessát, nem akartam a bulin Ádámra utalni magam, jól jött egy plusz ismerős. A lány extra nyitott volt, még Tiánál is sokkal jobban, nem volt nehéz vele egy hullámhosszra kerülni. Mire végeztünk a töklámpásokkal, megértettem, miért olyan fontos barátja Ádámnak. Igazi energiabomba volt ez a lány, akinek a lelkesedése és szüntelen pörgése valahogy hatással volt az emberre, sokkal energikusabbnak éreztem magam én is, csupán attól, hogy a közelében voltam. A fiúnak szüksége lehetett egy ilyen barátra, abból ítélve, amit még az első sétánk alkalmával mesélt magáról, hogy sok rossz ember veszi körül, talán a lányon kívül igazán nem is volt senkije.