Kedvencekhez adás
19

You Got Me Into Love Again

Szerzői megjegyzés:

https://www.youtube.com/watch?v=LAdxhHz6Tu4

Fülszöveg:

A Bosszúállók szeretnek lazítani és maximálisan meg is érdemlik, úgyhogy a terv a következő: minden héten az egyikőjük kitalálja, pontosan mivel is fogják levezetni a fáradt gőzt. Ezúttal a kedvenc zseni, milliárdos, playboy és emberbarátunkon van a sor, hogy kitalálja, mit is fognak azon a hétvégén csinálni. A terv pedig a következő: görkoris diszkó. A többi pedig… Nos, az már történelem.

A Bosszúállóknak szofisztikált módszereik voltak a lazításra két világmegmentés között, az éppen esedékes rekreációs tevékenység kitalálását pedig felosztották egymás között, így általában nagyjából két hónapot le tudtak fedni programokkal, úgy hogy körülbelül egy héten egyszer találkoztak. Kivéve, mikor Tony szervezkedett, mert a feltaláló igencsak kreatív és lelkes tudott lenni, ha kikapcsolódásról volt szó. Ez alkalommal sem volt másképp, a zseninek ugyanis az a csodálatos ötlete támadt, hogy menjenek el egy olyan görkoris diszkóba, amilyenben saját bevallása szerint legutoljára tizenévesen volt. Nosztalgia meg ilyesmi – állította, de a többiek, legfőképp Clint és Natasha voltak szentül meggyőződve arról, hogy van valami hátsó szándéka.

A meghívó természetesen emailben érkezett, egy címmel és egy időponttal, illetve egy „ott találkozunk, skacok” szöveggel a „iPhone-ról küldve” felett. Szegény Steve nem is használta a „céges” fiókját, sem a közös Messenger csoportot, így igencsak meglepte, mikor péntek délután hatkor Natasha ráfeküdt a csengőre nála. Éppen meggyes pitét készített és annyira megriadt a csengőtől, hogy majdnem elhajította a süteményt, amelyet éppen a sütőből próbált kiemelni, helyette azonban csak megégette a hüvelykujját. Miután biztonságba helyezte az édességet, sietett kinyitni az ajtót, azonban nem kicsit lepte meg, hogy Natasha áll ott, színes, susogós bomber dzsekiben, piros-kék fejpántban, begöndörített hajjal, dzsekijéhez illő rózsaszín shortban, térdzokniban és a vállán egy pár görkorcsolyával.

– Hát te? – kérdezte kissé döbbenten.

– Mi az, hogy hát te? Kérdezhetném én is ugyanezt. Mi ez a hacuka? Hol a korid? – replikázott kissé bosszúsan a nő.

– Én ezt… Nem igazán értem… Rajtad mi ez a „hacuka” – mutogatott idézőjeleket a levegőben.

– Jaj, Steve! Hát elfelejtetted? Ma van a görköris diszkós este!

– A… Micsoda?

– A görkoris-diszkós-este – ismételte lassabban.

– Nat, nem a felfogásom lassú, fogalmam nincs, miről beszélsz.

– Tony küldött róla emailt. Tudod, most rajta a sor, hogy megszervezze a hétvégi progit.

– Azt mondod… Emailt küldött róla? – vonta össze a szemöldökét.

– Jaj, Steve! – temette a kezébe az arcát. – A csoportban is beszéltünk róla!

– Hát… Én nem nézem azt sem – vallotta be.

– Jesszusom, te őskövület – ragadta karon, és elkezdte húzni a szobája felé. – Keresünk neked egy farmert meg egy pólót, és már megyünk is. Így is késésben vagyunk, még jó, hogy Tony küldött, hogy nézzek rád. Mi ez az illat amúgy? Volt itt valaki? – érdeklődött már-már gyanúsan beleinvesztálva magát a dologba.

– Nat, nem volt itt senki, nem tudom, honnan veszed – sóhajtotta.

– Hát olyan édes illat van.

– Pitét sütöttem.

– Nagyon király, akkor azt is hozzuk magunkkal – felelte, miközben belevetette magát a férfi szekrényébe. – Jesszusom, Steve! Mik ezek a göncök? Hát nincs neked egy farmerod? Még Tonynak is van, pedig napestig Armaniban parádézik.

– Nat, légyszíves… Itt a farmer – vett ki egy vadiúj Levi’s-t.

– Na, akkor hajrá, öltözz – vágott hozzá egy egyszerű fehér pólót, de a Kapitány csak állt ott. – Most mit bámulsz? Nem mondod komolyan, hogy menjek ki?

– Légyszíves – szuggerálta.

– Jó, de az egy szelet pitébe fog kerülni – vonult ki a nő.
Nemsoká a férfi is csatlakozott hozzá, addigra pedig Natasha ígéretéhez méltóan már végzett a szelet süteményével, és a maradékot csomagolta be éppen.

– Egészen úgy nézel ki, mint egy ember – vigyorgott rá.

– Inkább azt mondd meg, hogy honnan fogok görkorcsolyát szerezni – sóhajtotta a Kapitány.

– Ott lehet bérelni. Na gyere, mert még elkésünk. Hozd a verdád kulcsát.

– Nincs verdám.

– Akkor a motorodét – forgatta a szemét az orosz, és már kint is volt a folyosón.
Steve nem sokkal lemaradva követte, ám őszintén szólva nem sok kedve volt ehhez az egészhez. Eleve nem is tudott róla, úgyhogy eltervezte a napját, hogy nyugodtan olvasgat, pitét eszeget, meg rajzol egy-két portrét az ablakában egyedüli túlélőként vidáman virágzó muskátliról, de persze Natashának, aki úgy tűnt, igencsak fel van pörögve, bele kellett rondítania a nyugalmas péntek délutánjába.

Természetesen a nő szó nélkül felpattant a motor hátsó ülésére, még mielőtt Steve egyáltalán felülhetett volna, és úgy fogta az alufóliába csomagolt pitét, mintha az élete múlna rajta.

– Hova is megyünk egyáltalán?

– Ide – nyújtotta előre a telefonját, amin már meg volt nyitva a térkép alkalmazás. Egy piros kis pötty jelezte az úti célt.

A Kapitány berúgta a motort, aztán egy félkört leírva megfordult, és már úton is voltak a diszkó felé. Sosem járt még ilyen helyen, és ugyan a két dolgot külön-külön ismerte, gőze nem volt róla, hogy mégis mit takar az a fogalom, hogy görkoris diszkó. Azt sem igazán értette, Tony miért ezt választotta, amikor elmehettek volna enni valahová vagy összegyűlhettek volna a toronyban. Összességében eléggé morcos volt amiatt, hogy ki kellett mozdulnia otthonról, ráadásul teljesen váratlanul. Nemsoká megérkeztek, Steve leparkolta a motort, Natasha pedig lemászott a hátsó ülésről. A zene már kintről jól hallható volt, a hetvenes-nyolcvanas évek nagy slágereit játszották, a bejárat előtt pedig csak néhányan lézengtek, többnyire hasonló stílusú ruhákban, mint Nat.

A nő magabiztosan ment elöl, a Kapitány kissé lemaradva követte, mivel megfigyelte az épület minden apró zugát, az embereket, akik mellett elhaladtak. Hamarosan megálltak egy pultnál, ami egészen úgy festett, mint a bowling klubban, csak éppen az ott álló férfi mögött nem golyók és cipők, hanem görkorcsolyák sorakoztak.

– Helló, a barátomnak szüksége lenne egy korira – intézkedett a vörös hajú. – Hányas lábad van, Kapi?

– Negyvenkettő – felelte, miközben tovább nézelődött.

– Tessék – nyomta a mellkasához a nő.

– Nem tudok korcsolyázni.

– Mi?

– Nem tudok.

– Csak gyere, a többiek már várnak. Valamelyikünk majd megtanít – sóhajtotta, aztán elindult a zárt ajtó felé a pult végénél, ahonnan a zene szólt.

A Kapitány követte, habár tényleg semmi kedve nem volt ehhez az egészhez. Bent még nagyobb hangzavar uralkodott, a plafont füzérek, villódzó lámpák borították, na és az elmaradhatatlan diszkógömb, a fények mindenféle színben játszottak, középen pedig maga a tánctér terült el, amit a jégpályákhoz hasonlóan egy fal vett körbe. A parketten nem voltak nyomasztóan sokan, de azért jónéhány pár elgurult előttük. Hamarosan aztán a terem másik végéből észrevette őket Tony, és odasietett. Hasonló volt a szerelése, mint Naté, rövidnadrág, térdzokni, egy haspólóvá alakított AC/DC-s felső és persze az elengedhetetlen fejpánt.

– Hali – könyökölt az elválasztófalra.

Steve rövidzárlatot kapott a látványtól és csak fel-alá méregette, miközben próbált napirendre térni az egész esemény, hely és természetesen a milliárdos formás zsömléi felett, amiket csak az az icipici forrónadrág takart… Aztán feljebb vándorolt a tekintete és megakadt Tony lapos, izmos hasán, majd azon a pimasz vigyorán. Hamarosan az ajkai közül egy rózsaszín rágógumi-buborék bukkant elő, amit aztán lazán kipukkasztott.

– Tony… Te leborotváltad a lábad? – csodálkozott rá hangosan Natasha.

– Jaj, ugyan már, 2020 van, bassza meg a toxikus maszkulinitás! Sima lábakkal már nem is vagyok neked elég férfi? – méltatlankodott.

– Most el foglak keseríteni, de nekem eddig se voltál elég férfi – fintorgott a nő.

– Hát nem is neked akarok elég férfi lenni – érkezett a riposzt.

– Jah, azt nagyon jól tudom, kinek akarsz az lenni – horkant fel. – Nem érdekel különösebben, mindössze furcsa.

– Nem fogok rövidnadrágban egy dzsungellel a lábamon flangálni.

– Jaj, te szegény. Abban az időben, ami az érzékeny kis lelkednek olyan fontos és nosztalgikus, simán megtették ezt a pasik.

– Nem női privilégium a csupasz láb. Ahogy a szőrös sem – kacsintott.

– Mindössze arra akartam kilyukadni, hogy mégis ki a fenének akarsz te itt tetszeni?

A zseni lebiggyesztette az alsó ajkát, amolyan sértődött gesztus volt ez. Steve pedig továbbra sem bírta róla elszakítani a tekintetét, végigmérte újra és újra.

– Te is jól nézel ki, Kapi. Hol van az élre vasalt nadrágod meg a fehér inged? – billentette oldalra a fejét.

– Kiderült, hogy vannak normális ruhái is. Meglepő, ugye? Amúgy nem tud korizni, megtaníthatnád, ha már ilyen nagyon jól megy – bámult bele annak a pasasnak a képébe, aki éppen tüzetesebben tanulmányozta a pucsító feltaláló hátsó fertályát, miközben a keze a barátnője hátsó zsebében pihent.

– És te miért is nem érsz rá?

– Mert szereznem kell jégkását! – felelte, aztán faképnél hagyta őket.

A Kapitány még mindig nem ocsúdott fel, Tony meg türelmetlenül csettintett a nyelvével.

– Na, akkor jössz, Steve?

– Persze – felelte még mindig kissé álmodozva, majd sietve lerúgta a cipőjét és felvette a görkorikat, hogy aztán amikor nagy lendülettel elinduljon, pofára essen. A milliárdos gyöngyöző kacagása szakította félbe a szitokáradatot, aki aztán átlendült a falon és mellésietett, hogy felsegítse.

– Tényleg nem tudsz korizni – nyújtotta a kezét. A szőke enyhén elpirulva fogadta el, ám amúgy sem látszott, mivel a terem és benne mindenki éppen lilában játszott, hála a reflektoroknak.

– Van még néhány dolog a bakancslistámon… Ez pont szerepel rajta – mosolyodott el.

– Na jó, hátrább az agarakkal, te vadló. Előbb állj meg egyenesen benne – viszonozta a gesztust a másik férfi. Valóban, Steve úgy ingadozott előre-hátra, mintha csak kocsonyából volna, de Tony segítségével nemsoká sikerült legyőzni ezt az akadályt is. – Szuper, akkor most menjünk be – vezette oda lassan a falhoz, majd kecsesen átpattant rajta, mire a Kapitány majdnem megint padlót fogott, de szerencsére még időben megkapaszkodott. Kissé ingatagon követte a zseni példáját, hamarosan pedig a korcsolyázó emberek között találta magát, akiknek hirtelen mind útban volt. Tony kuncogva húzta arrébb, Steve pedig ismét megingott, de ezúttal már a másik férfi fogta a kezét, így esélye sem volt elesni.

– Félsz? – kérdezte Stark.

– Kellene? – dobta vissza a labdát.

– Nem, csak úgy tűnsz. Na gyere, nagyfiú – indult el lassan, ám kecsesen. A Kapitány tekintete rátapadt a zseni izmos lábaira, amik olyan légiesen mozdultak, akár egy balerináé. Megpróbálta leutánozni és lassan, ügyetlenül követte. Úgy érezte, minden egyes lépésénél kifut a padló a lába alól és pofára esik, de szerencsére Tony ott volt mellette és nem hagyta, hogy ez megtörténjen.

– Látod, egész jól megy – mosolygott rá, mikor már belejött. Ekkor ért véget az előző dal, és felcsendült Dua Lipától a Love Again. – Ah, imádom ezt a számot. Gyere – nyújtotta a kezét.

– Ho-hova? – értetlenkedett a szőke.

– Hát táncolni, butus. Ez egy diszkó – vigyorgott, majd magához rántotta a Kapitányt, miközben teljes magabiztossággal korcsolyázott hátrafelé. A másik férfi el nem bírta képzelni, hogyhogy egy csöppet sem fél attól, hogy nekimegy valakinek vagy felesik egy másik ott táncolóban. Szinte csodálta, amiért ilyen bátor, no meg ennyire kecses. Mióta is van ilyen jó lába ennek a pasinak? Aztán elengedte, Steve pedig majdnem orra bukott, ám meglepődve tapasztalta, hogy ugyan az idő felében Tony különféle testrészeivel volt elfoglalva, azért a tanítgatása mégsem volt haszontalan, és legalább annyira elég, hogy egyenesen, előre közlekedjen az emberek között.

– Show me that heaven’s right here, baby, Touch me, so I know I’m not crazy, Never have I ever met somebody like you, Used to be afraid of love and what it might do, But goddamn, you got me in love again – énekelte halkan a dalt a zseni, miközben mosolyogva nézte a szőkét. A Kapitány természetesen teljesen el volt varázsolva, ugyanis csak most fedezte fel, hogy nemcsak puccba vágta magát a feltaláló, de valami csillogó szájfényt is a szájára kent. Vajon milyen íze lehet? Nem is igen figyelt arra, pontosan mit énekel neki Tony, de ha teljesen véletlenül figyelt is volna, egészen biztosan nem esett volna le neki a tantusz.

Aztán a férfi behúzta a tánctér közepére, ez egy kicsi időre legalább kijózanította.

– Miért nem táncolsz te is? – kérte számon.

– Mert… Nem… Nem igazán tudom, hogy kell… Így…

– Jaj, ugyan már – húzta oda a Kapitány kezét a derekára. – Akkor majd én vezetek – indult el ismét hátrafelé, ám ezúttal a szőke érezhette ahogyan a csípője fel-alá ring minden lépésénél, és megint teljesen elvarázsolódott. Olyannyira, hogy kezdett belejönni ennek a táncnak nevezett dologba, amit éppen műveltek a parketten és tükörként utánozta a milliárdos minden mozdulatát. Ezzel persze kivívta Tony mosolyát is. – So many nights, my tears fell harder than rain, Scared I would take my broken heart to the grave , I’d rather die than have to live in a storm like before, But goddamn, you got me in love again – énekelte, miközben a karjait Steve nyaka köré fonta.

– Tényleg? – vigyorodott el végre. Végül is, csak nem volt olyan szörnyű ötlet ez a görkorcsolyás este.

– Az könnyen meglehet – felelte Tony, majd odahajolt és a száját a férfiéra tapasztotta.

Rogers egy pillanatra teljesen lefagyott, azonban nem késlekedett viszonozni, annak ellenére sem, hogy átfutott az agyán, hogy mi van, ha most ütköznek neki valakinek, mi van, ha a többiek látják őket… Aztán azok az ügyes, cseresznye ízű ajkak kimostak mindent a fejéből, az aggodalmat, a félelmet, és csak szabadon siklottak a parketten egymásba temetkezve. Egészen addig a pillanatig, míg Clin és Thor hangosan füttyögni és üvöltözni nem kezdtek, akkor aztán ijedt gerlékként rebbentek szét, csak hogy a vigyorgó, ujjongó csapattal találják szembe magukat.

– Épp ideje volt – jegyezte meg a szemét forgatva, de azért mosolyogva Natasha. – Már attól féltünk, hogy ingyen pornót fogtok nekünk előadni egy megbeszélésen, annyira túlcsordult a szexuális feszültség – magyarázta, aztán mintha mi sem történt volna, bedugta a Walkmanje fülhallgatóját és tovasiklott.