Egy új élet

Tori_Shades

A halál peremén

2018. augusztus 15.

A reggel az eső áztatta erdőben talán mindennél szebb volt. Mindent harmat borított, a madarak halkan csiviteltek, az állatok neszelve mozogtak a fák között élelem után kutatva. Mindenhol a csend és a béke uralkodott.

Shopie és Loki békés álmát hörgő köhögés szakította meg, majd egy hosszabb felületes légvétel. Shopie arra kelt, hogy nem kap levegőt, hogy szó szerint nem kap levegőt. Kipattant a szeme, de annyira megriadt, hogy fel sem fogta, hogy Loki mennyire közel fekszik hozzá. Szinte leesett az ágyról, akkora lendülettel fordult el. A tüdejét oxigén lepte el, majd köhögni kezdett. Szeme tágra nyílt, miközben levegő után kapkodott.

Lemászott az ágyról és reszketve elindult kifelé a sátorból, hogy még több levegőhöz jusson. A levegő hiánya miatt már könnybe lábadt a szemem. Száját ellepte a vér fémes íze. A tüdejét mintha vérrel töltötték volna fel, emiatt nem jutott több levegőhöz. Gondolatait elöntötte a haláltól való félelem. Nem, még nem érezte készen magát a halálra.

A semmiből egy kéz simult a hátára. Shopia két dolgot is észlelt először: tüdeje megint megtelt életető oxigénnel és csillapodott a köhögése, aztán pedig néhány emlékkép szivárgott gondolataiba. Mikor Loki elvette a kezét a hátáról, eltűntek a képek. Zihálva, hörgő tüdővel szívta be a levegőt, s közben a fűre köpte a szájában felgyűlt vér maradékát. A rohamnak vége lett, azonban továbbra is reszketett. Összekucorodva maradt a fűben, arra várva, hogy a nyomasztó érzés enyhüljön.

– Gyere, mossuk le! – Loki szinte lágynak és kellemesnek mondható hangja rángatta vissza a valóságba. Shopia zihálva, hörgő tüdővel szívta be a levegőt. A szájában felgyülemlett vért a fűre köpte. A herceg a karjára csúsztatta a kezét, mire a nő elhúzódott tőle. Reszkető levegőt vett, majd talpra állt, botladozva a tóig sétált, ahol lemosta a karját, kiöblítette a száját, majd megint kiegyenesedett.

Épp kimászott volna a tó medréből, amikor a vaskos faág, amiben megkapaszkodott, hogy kihúzza magát reccsent egyet. A faág még egy utolsót reccsent, majd eltörött. Zuhanni kezdett hátrafelé, de Loki időben megragadta a karját, mielőtt még elesett volna.

– Jól vagy? – kérdezte, mikor Shopie visszanyerte egyensúlyát. A nő kitépte magát a herceg hűvös ujjai közül, mivel ismét különös képek kúsztak elméjébe.

– Nem mondanám – morogta, miközben megdörzsölte karját. Agya lázasan zakatolt, hogy honnan vannak ilyen lehetetlen képek a fejében. Minden egyes érintésnél megjelent egy ilyen kép. Olyan képtelenségeket látott, amiktől megborzongott: csókok, érintések, illatok.

Döbbenten kellett rájönnie, hogy nincsenek emlékei az előző estéről. Semmilyen emlékei sem voltak, és ezt szomorúan kellett bevallania magának. Visszasietett a sátorba, ahol leült az ágyára. Tenyerébe temette az arcát és mély levegőt vett. Erőltetve kutakodott az előző esti utolsó emléke után, amit pár perc alatt talált meg, miután percről percre végigvezette a napját. A gyümölcsbe harap, közben Loki fát gyűjtöget.

– Midgardi! – lépett be a sátorba a herceg.

– Igen? – emelte meg a fejét, miközben arrébb húzódott a férfitől.

– Indulunk – közölte. Shopia már nyitotta volna a száját, de a herceg folytatta. – Nincs nyavalygás. Ha nem sietünk, akkor nem érünk oda. – Ez egy tökéletes döntő érv.

A nő bólintott, magához húzta a cuccait, hogy még véletlenül se nyúljon hozzá a férfi. Pakolászott össze-vissza, a többit úgyis a herceg csinálja. A hátralevő időt az indulásig egy fa tövében töltötte: összefűzött karokkal és lábakkal bámulta a füvet, és próbálta visszanyerni az uralmat az érzései és teste remegése felett.

– Gyere… – állt meg előtte a herceg. Segítő kezet nyújtott neki, de Shopie megrázta a fejét és messze elkerülte a kezét és a segítsége nélkül támaszkodott fel.

– Rendben… mi a bajod? Reggel óta furán viselkedsz – vonta kérdőre végül a férfi.

– Nem tudom feltűnt-e, de a tegnap estét homály fedi. Semmire sem emlékszem, viszont minden egyes alkalommal, amikor maga hozzám ér… mindegy – húzta el a száját. Loki elé állt, és széles mellkasával nézett farkasszemet.

– Gyerünk… – morogta a herceg. – Shopia ne húzd az időt. – A nő morcosan beleharapott a szájába és félrenézett.

– Semmi lényeges. Valami… furcsa képek jelennek meg idefent – mutatott halántékára. – Ami nem tudom, hogy igaz-e vagy sem. És magával mi a helyzet, meg vannak az emlékei?

– Igen, ez nekem is feltűnt, és akkor mi van? – vonta meg a vállát lezseren.

– Magát nem zavarja, hogy kiesett mindkettőnknek egy egész éjszaka? – kérdezte hisztérikusan Shopia.

– Nem, nem zavar. Előfordul az ilyen, ennyi – morogta. – Különben sem történt semmi különös… – tette hozzá ravasz vigyorral Loki. Shopie szeme megrebbent és egy pillanatra még levegőt sem vett.

– Emlékszel… emlékszik? – kérdezte feszülten. Loki hosszas hallgatása, Shopie számára igent jelentett. – Tudni akarom! – követelőzött határozottan.

– Azt mondtam, hogy tudom, nem azt, hogy emlékszem – hagyta faképnél a nőt és elindult.

Shopia pár másodperccel később kapcsolt, úgy kellett utána sietnie.

– Mi történt? – kérdezte akaratosan, mikor beérte a férfit. Loki, mit sem törődve a nővel, tovább lépdelt a fák között. – Hé! Nem hallja! – ragadta meg a karját a férfinak. Azonnal el is eresztette a férfit, félve az újabb „emlékektől”.

Enyhén megszédült és egy pillanatra megtorpant. Pedig nem történt semmi sem. Megrázta a fejét és a férfi után sietett.

– Most már tényleg megérdemlem, hogy tudjam, mi történt! – szólalt meg határozottan.

– Nem mondom meg, majd, ha elérünk a tóhoz… – intette le a férfi. Shopia már percek óta piszkálta mindennel: kavicsokkal dobálta, nyávogott vagy épp toporzékolt.

– Remélem, tisztában vagy vele, hogy a türelmem határait feszegeted… már egy bő húsz perce. Előbb utóbb pórul jársz midgardi – figyelmeztette hideg hangon. Shopia láthatóan nem törődött a fenyegetéssel, tovább dobálózott. Így Loki dühösen fordult hátra a nőhöz és fenyegetően megindult felé. Shopia rémülten meghátrált és nem piszkálta tovább őt.

– Abbahagyom! – szabadkozott, mire Loki nagyot sóhajtva megfordult. – Ez nem fair – morogta dühösen Shopia.

– Meglehet, de engem ez egyáltalán nem érdekel – közölte Loki.

– Messze vagyunk? Rengeteget mentünk már – nyavalygott a nő.

– Fél órája sem megyünk. Maximum egy órája… mi bajod? – mondta szemét forgatva a férfi. – Miért, rosszul vagy? – fordult felé hirtelen. – Rohamod lesz? – érdeklődött. Pont olyan hangsúllyal szólalt meg, mintha csak azt kérdezte volna meg, hogy milyen idő lesz másnap.

– Nem, jól érzem magam. Csak kicsit fárasztó ez a sétálás – morogta. – Na meg unalmas is… – vonogatta a vállát a nő.

– Nem fogunk megállni. Napok óta egyhelyben toporgunk… tovább kell haladnunk. Nem állunk meg – mondta ki a végítéletet. Shopia mogorván beleegyezett a dologba. Mélyet sóhajtott és egy tobozt rugdalva haladt tovább.

– Elég volt! – torpant meg hirtelen Loki, mikor Shopia fütyörészni kezdett. – Tessék – nyújtotta felé a gyűrött térképet. – Ismerkedj a térképpel. Innen indultunk el, erre haladunk… próbáld meg kitalálni, hogy merre megyünk és hol vagyunk. A Lir-tó itt van… – mutogatott a térképen, miközben ügyesen elkerülte Shopie puha, selymes bőrét.

Shopia oldalra döntött fejjel, lebiggyesztett szájjal nézett a térképre. Loki illata zavarba ejtette, de a térképre meredt.

– Addig nem szólalhatsz meg, amíg meg nem mutatod, hogy hol lehetünk. Tippelni nem ér, mert különben bajban leszel.

– Mit kapok cserébe? – kérdezett rögtön Shopia, miközben Loki szemébe nézett, aki csintalan mosollyal az arcán nézett rá.

– Megátalkodott… – morogta az orra alatt a herceg. – Rendben, mit akarsz? – sóhajtott fel türelmetlen sóhajjal, miközben az önelégült vigyor leolvadt az arcáról.

– Hát szerintem tudja – vonta meg a vállát ártatlanul a nő, egy édes mosoly kíséretében, mire Loki csak a fejét rázta.

– Abból nem engedek.

– Akkor csak a technikára vagyok kíváncsi. Ígérje meg, hogy megtanít rá. Nem most, mert persze idő szűkében vagyunk. Amikor visszaértünk Asgardba.

– Rendben – adta be a derekát végül a férfi. Elégedett mosoly ült ki képére, mikor Shopia lehajtott fejjel a térképbe meredt. Azonban a kellemes csend nem tartott sokáig:

– Maga is képeket lát, amikor hozzám ér? – érdeklődött, miközben hol a térképet fürkészte, hol a fákra pillantott fel. Hangja hűvös és nyugodt volt. Loki már azt hitte, hogy a nő könnyed és laza mozzanattal rámutat a térképre, ami a tartózkodási helyüket ábrázolja. Azonban meglepődött, hogy „csak” ezt kérdezte.
– Igen… – mondta vonakodva.

– Akkor miért próbál minden áron hozzám érni? – kérdezősködött tovább ugyanúgy.

– Mert segítség kellett neked. Épp élet és halál között lebegtél – tette hozzá a férfi. – Mellesleg neked hallgatnod kellene – morogta.

– És azzal, hogy nagyon jól tudja, hogy mik jelennek meg a fejemben, amikor hozzám ér, azzal tuti sokat segít nekem. Van benne valami – vágott vissza Shopia egy éles pillantással.

– Legközelebb szívesen hagylak megfulladni – jegyezte meg derűsen Loki, mire Shopia megint egy éles pillantással jutalmazott.

– Köszönöm, ez igazán nagylelkű. Tehát, ha innen jöttünk és oda tartunk… akkor szerintem itt vagyunk. – Bökött a térképre. Teli szájjal vigyorogva, csípőre tett kézzel állt a férfi előtt.

A férfi a odahajolt a térkép felé és élesen szívta be a levegőt:

– Majdnem – nézett a nőre, egy kicsivel lejjebb mutatott a térképen. – De egész jól teljesítettél – mondta, s elvette a nőtől a térképet, hogy eltegye.

– Köszönöm. Tehát, hogy csinálta? – kérdezte várakozó tekintettel. – Varázslattal, ugye? – Loki a midgardira sandított, majd hatalmasat sóhajtott.

– Emlékszel arra, hogy reggel, hogy ébredtél? – szólalt meg hosszas hallgatás után.

– Arra emlékszem, hogy nem kapok levegőt, semmi más. Miért?

– Ha emlékeznél, akkor tudnád, hogy a szokásos helyzetben feküdtünk, vagyis a kezem a derekadon volt…

– Maga hazudik! – vágta rá azonnal Shopia. Loki mellkasához vágta a térképet és dühösen elviharzott.

– Nem – válaszolt nyugodtan.

– Az igazat akarom – fordult vissza Lokihoz, dühös tekintettel rákiabálva a hercegre.

– Ez volt az! – tárta szét karját dühösen, mire Shopia elmosolyodott:

– Felháborodott – közölte a nő elégedetten. – Ami annyit jelent, hogy dühíti, hogy nem hiszem el a kis hazugságát. Szóval, megismétlem: az igazat akarom hallani.

– Jól van – morogta a férfi szemét forgatva. – Van egy módszer…

– Tudtam – kiáltott fel örömében a nő. Azonban teste összerándult és görnyedt háttal köhögött párat. Loki pedig gúnyosan elmosolyodott.

– Akkor nekem most kell hagynom téged megfulladni, ugye? Csak mert nem vagyok biztos benne – Shopia pár pillanat alatt megnyugodott és jobb kezét a férfi felé mutatta: a kifeszített mutatóujját.

Mikor sikeresen kikerült egy rohamot, kihúzta magát. Mellkasa ugyan még hullámzott az elfojtott köhögésektől, de érezte, hogy most ő lesz az erősebb.

– Csak hogy válaszoljak a kérdésre: igen! – mondta, miközben megtörölte a száját.

– Pompás. Akkor nyomás tovább. – Ezzel el is indult. Shopia megrázta a fejét és követte a férfit.

Csak este álltak meg, mikor Shopie-t elég erős roham érte utol. Percekkel a roham után is csak ült és próbálta ritmizálni légzését, szeméből időről-időre kihullok egy-két könnycsepp. Igyekezte minél gyorsabban eltüntetni azokat, hogy Loki ne láthassa.

– Jól vagy? – érdeklődött, mikor a sátor felépült, és Shopie helyet foglalt az ágyon.

– Nem éppen – motyogta remegő hangon, miközben a mellkasára szorította a tenyerét.

– Készítsek teát? – érdeklődött Loki finoman.     – Attól függ… ha romlott a hozzávaló, akkor felejtse el – viccelődött Shopia.

– Nem az. A táskában találtam, gondolom Ame ajándéka.

– Akkor kérek – felelte végül.

– Addig feküdj le – adta ki a parancsot Loki, mire a nő engedelmeskedett és oldalára dőlt. A cipője pár másodperccel később a földön koppant és a takarót magára csavarta.

Addig Loki gyors és precíz mozdulatokkal elkészítette a nő italát, majd a kezébe adta.

– Idd meg, erősebb leszel tőle! – mondta, miközben leült a nő mellé és a kezébe nyomta a forró bögrét. Ujjaik egy pillanatra összeértek, és Shopia megrándult.

– Meddig fogok még ilyen képeket látni? – kérdezte halk, lágy hanggal, miközben a teát szürcsölgette.

– Ezt még én sem tudom – felelte Loki. Shopie eleresztette a bögrét, de az a levegőben maradt. A nő gyorsan törökülésbe tornázta magát, majd ismét megfogta a bögrét. Ügyelt, hogy a takaró a válláig minden porcikáját takarja és melegítse.

– Akkor mostantól fagyoskodom – közölte keserű, mégis tréfálkozó hangon. Loki megvonta a vállát, mint akit nem érdekel a dolog.

– Majd megtanulod, hogyan melegítheted fel magad – tette hozzá.

– De képtelen vagyok rá! Főleg így. Lábra is alig bírok állni, nem hogy még a képességemet használni.

– Attól még, hogy fizikailag legyengültél még nem vagy szellemileg is gyenge. Sőt talán még most erősebb is vagy.

– Pont úgy érzem magam – jegyezte meg cinikusan a nő, mire Loki rosszallóan megrázta a fejét.
– Látom az önbizalmad neked is az egekben van…
– Hiába gúnyolódik, nem ér el vele semmit sem – morogta, majd jobban összehúzta magát. – Kérdezhetek valamit? – Szinte suttogott.

– Úgy sincs jobb dolgom… – morogta a férfi és várakozóan nézett a teát szürcsölgetőre.

– Mit keresett ott a Földön? Miért volt akkor ott? Mit keresett? Már hetek óta ez jár a fejemben… és egyszerűen nem tudom felfogni a dolgot. – Loki meglepetten pillantott a nőre. A nő rengeteg ideje tartózkodott Asgardon, azt hitte, erről a dologról már meg is feledkezett.

– Figyeltem a halandókat, olyan szórakoztató dolgokat csinálnak. Nevetséges, hogy milyen apró dolgokon tudtok ti drámázni. Szánalmas… – morogta. Várta a nő robbanását.

– Szánalmas… – ismételte meg csüggedten a férfi utolsó szavát. – Az emberek nem szánalmasak. Csak élik az életüket és kapaszkodnak azokba az apró és „nevetséges” dolgaikba. Attól még senki sem lesz szánalmas. Magának más a helyzete, mint nekünk halandóknak: hiszen mi nem vagyunk istenek, halhatatlanok – mondta visszafojtott indulattal a hangjában. Mély levegőt vett és megrázta a fejét. – Hogy talált rám? – kérdezte a nő. A bögréjébe vizet öntött és kiöblítette, majd Loki táskájába tette.

– Kicsit sokat kérdezel, nem gondolod? – kérdezett vissza a herceg kekeckedve.

– Úgy sincs jobb dolga, nem? Különben is megérdemlem…

– Még hogy megérdemled – gúnyolódott a férfi. Shopie felvont szemöldökkel nézett a férfira. – Épp a heti kiszemelt illetőmet követtem. Valami hatalmas szerelmi problémája volt. Abba a teaházba ment, ahol te is ott voltál. Amikor a pulthoz ment, akkor láttalak meg… Az arcodra volt írva a fájdalom…

– Fáradt voltam… Oliverrel akkoriban nagyon sokat veszekedtünk…

– Nem azért voltál fáradt. Az voltál, de én kicsit rásegítettem. Aztán hirtelen eltűntél. Mire visszajöttél már nem gyakoroltam rád hatást. Pedig legalább egy négy órán keresztül kellett volna hatnia. Valakinek le kellett szednie és nem én voltam. Mivel mikor kiléptél a lakásodból, nem volt rajtad, ezért kíváncsi lettem… A többit szerintem tudod.

– Te jó ég. Ezt nem hiszem el. Maga komolyan hetente kiválaszt egy-egy embert és nehezíti az életüket? Ez beteges… – morogta.

– Jobb, mint a könyvtárban ücsörögni… – morogta.

– Ez komoly? Unaloműzés miatt?

– Bármennyire is furcsa, de egy idő után ki kell szabadulni Asgard fényűzéséből – vonta meg a vállát a férfi.

– Hogy lehet Asgardot megunni? – kérdezte a nő értetlen ábrázattal, nevetve.

– Ó, komolyan. Most már elég a kérdésekből – csattant fel hirtelen a herceg. Shopia megvonta a vállát, jelezvén, hogy nem érdekli ki kérdez. – Mi miatt lettél beteg? – kérdezett egyből Loki. Shopia látványosan elfehéredett. Loki magában jót nevetett. A nő krákogott, majd igazán halkan megszólalt.

– Tizenhat éves koromban a szüleim elkezdtek vitatkozni. Éveken át türelmesen vártam, hogy vége legyen, de állandóan csak vitatkoztak. Úgy döntöttem, hogy elég volt. Elkezdtem saját magamat pusztítani: cigarettázni. Anyám és apám előszeretettel fejtették ki, hogy mennyire gyűlölik a cigiseket. Így hát ez volt az egyetlen dolog, amivel a legjobban kiszúrhattam velük. Lássunk csodát, mikor úgymond az én kezembe került az irányítás, akkor pár hét alatt megváltozott minden, és abbamaradtak a viták. Megbékéltek. Összesen nyolc hónapot töltöttem ezzel a káros szenvedéllyel együtt, de ez bőven elegendő volt ahhoz, hogy a tüdőrák megvesse a lábát a szervezetemben. – Beszéd közben egyszer sem nézett fel, végig a karját nézte, meg a lábát.

– Érdekes… – mondta végül. – Szívesen végignéztem volna – mondta Loki hosszas hallgatás után. Shopia dühös pillantásokkal mérte végig a férfit. – Bár ennél nagyobb hülyeséget nem követhettél volna el.

– Maga… – kezdte sziszegve.

– Vigyázz a szádra! – szakította félbe gyorsan. Shopia a szemét forgatva dőlt hátra az ágyon.

– … irritáló személy, érzéketlen és könyörtelen – fejezte be végül.

– Frappáns – mondta Loki halvány mosollyal az arcán. Egy szendvicset dobott a nő hasára. – Egyél, ma alig ettél valamit. – A nő lassú mozdulattal felemelte a szendvicset és enni kezdett.

– Miért vagyok huszonnégy órás megfigyelés alatt? – kérdezte halkan. A férfi felvont szemöldökkel fordult felé. – Megfigyelted, hogy alig ettem. Ma négyszer álltunk meg… – mondta a nő vállát vonogatva.

– Gyengülsz, figyelnem kell rád – közölte szárazon a férfi.

A nő vállat vonva nyelte le az utolsó falatokat, majd hasára fordult, hogy aludjon. Maga alá gyűrte a takaróját, majd jobbára fordult és apróra húzta magát. Dereka kissé fázott, pedig ingét betűrte a nadrágjába, hogy ne rázza a hideg. Fáradt sóhajjal ellenőrizte a felületet, majd halkan elmorgott egy jó éjszakátot. A másik nem reagált, ugyanis épp a térképet fürkészte és a másnapi utat tervezgette. Csak akkor emelte fel tekintetét az idős pergamenről, mikor a midgardi tompa puffanással a földre esett.

A herceg kissé bosszúsan lépett a nőhöz és pakolta vissza az ágyra. Már épp emelte fel az öreg, dohos papírt, mikor fülébe hirtelen éles sípolás hasított. Ez egy igen problémás dolgot jelentett: valaki átlépte a vonalat. A férfi egy intéssel eloltott minden fényt, és a lehető leggyorsabban próbálta eltüntetni a sátrat a kíváncsi tekintetek elől. Közben felrázta Shopiát.

– Ébredj! – Egy nyögés volt a válasz. – Tündék vannak a közelben.

– Mi? – A nő egyből felült és rémülten körbepillantott.

– Maradj csendben! A lehető leghalkabban mozogj. Ha elkapnak, akkor maradj mindig mögöttem – parancsolta Loki sziszegve.

– Rendben! – suttogta halkan. A nő gyorsan és halkan felvette a cipőit. Loki mögé lopózott és enyhén megérintette a férfit, jelezve, hogy a helyén van és rögtön el is kapta ujjait. Jobb kezét a fülére szorította, tehát a vészjelzője neki is beindult.

– Közeledik – mondta a férfi. Shopia idegesen szívta be a levegőt. – Nyugi, így csak saját magadat hergeled fel – suttogta, mire idegesen a hajába túrt. – Most elindult kifelé. Nem hiszem, hogy észrevett minket. De még ne örüljünk előre – susogta a férfi.

Percekkel később mindketten felsóhajtottak és megkönnyebbülten ültek le az ágyra. A tünde elment, Shopia visszafeküdt aludni, s rögtön elnyomta az álom. Loki azonban képtelen volt nyugodni, a térképet böngészte és feszülten pillogott az erdő sűrű fái felé, holott értelmetlen volt. Először úgy is megérzi a jelenlétüket.

– Loki… – szólalt Shopie a háta mögül. Halkan, álmosan és végtelenül gyámoltalan hangon.

– Azt hittem, alszol – sóhajtott fel a férfi.

– Felébredtem, és a lámpafény nem hagy visszaaludni – motyogta halkan. Loki kissé élesen szívta be a levegőt.

– Mindjárt megyek. Egy perc és eloltom – válaszolt hosszas hallgatás után, miután nyugalmat erőltetett magára. Shopia zavartan bólintott, majd párnájára hanyatlott. Oldalára fordult és haját kezdte csavargatni.

– Jól vagy? – törte meg a csendet Loki, miközben elfújta a lámpát. Felállt és befeküdt a nő mellé, már reflexszerűen nyúlt a nő után. Keze megakadt a levegőben, majd lerakta az ágyra.

– Nem tudom – válaszolt egy kis idő elteltével. – Furán érzem magam – vonogatta a vállát csendesen.

– Nemsokára elmúlik – nyugtatta a férfi.

– Nemsokára – ismételte a nő saját magának, s elnyomta az álom, és Lokit is hamar utolérte az álombirodalom.

Másnap mindketten sokáig aludtak. Halk szuszogásukat Shopia hörgő köhögése tépte szét. A nő nem kelt fel csupán köhögött párat. A mellette fekvő sem rezzent meg. Halkan szuszogott tovább mind a kettő. Arcukon béke uralkodott, bár Shopia arca borzalmasan sápadt volt, már-már hamuszürke.

Hetek óta nem fordult elő, hogy akkor keltek volna fel, mikor kialudták volna magukat. De most végre így történt. Először Loki ébredt fel: tele volt energiával és szokatlanul jókedvűen tért magához. Lassan fordult a hátára és lopva Shopia felé pillantott. Békésnek tűnt, azonban, amint jobban szemügyre vette, szembetűnt neki a szájából szivárgó, hajszálvékony vércsík.

Hatalmas lendülettel ült fel és a nő felé kapott.

– Shopia! – rázta meg a nőt a vállánál fogva. A nő nehezen és lassan ébredt fel, nagyon gyenge volt és sápadt. – Shopia térj magadhoz!

– Lo… Loki? – Alig volt hangja a nőnek. Megpróbált felkönyökölni, de nem volt rá képes. Azonban erősen köhögni kezdett.

– Óvatosan – szólt rá gyengéden, miközben végigsimított a hátán.

– Ne! Nem kell! Jól vagyok – erősködött a nő. Loki egyből elhúzta a kezét és Shopia megtörölte a száját. – Nagyjából – tette hozzá, miközben a vércsíkot bámulta a karján.

Loki megkönnyebbülten felsóhajtott és visszadőlt a párnájára.

– Biztos? – kérdezte halkan. Shopia óvatosan biccentett.

– Már amennyire jól lehet az ember… úgy, hogy már csak pár napom van hátra – vonogatta a vállát. Arcán szórakozott mosollyal nézett a férfira.

– Rendben – mondta némi hallgatás után. Felült az ágyon és kinézett a szúnyoghálón túlra. – Ugrottunk! – ocsúdott fel pár másodperc múlva. Shopia hirtelen lendülettel felült és ő is körbenézett.

Ezt azonban azonnal megbánta. Torkában furcsa, kellemetlen érzés köhögésre késztette. Mellkasa és hasa megfeszült és előregörnyedt. Loki tehetetlen dühtől feszülten fordult a nő felé, s mély lélegzetet véve a nő hátához érintette a kezét. Shopia azonnal reagált az érintésre, de nem húzódott el, ugyanis megkönnyebbült tőle. Mintha sziklákat görgettek volna le a mellkasáról és könnyebben levegőhöz jutott.

– Mindjárt jobb lesz… – suttogta a férfi.

Igaza volt. A roham percekkel később csillapodott. Loki egy mozdulattal eltűntette a nő szájából kifröccsenő vért, ami még a köhögés elején jutott a tenyerére és a paplanra.
– Látod, már nem is köhögsz – szólalt meg, amikor Shopia hörgő tüdeje elhallgatott.

– Ha nem veszi le a kezét a hátamról, akkor elhányom magam – válaszolt vészjósló, mély hangon, mire a herceg azonnal elhúzta a kezét. – Hol vagyunk? – szólalt meg pár pillanat múlva.
– Nem tudom, mindjárt kiderül – mondta, mire felpattant és azonnal felé fordult: – Te maradj veszteg! – utasította a sápadt nőt, mire az komoran bólintott és eldőlt az ágyon.

Loki felkapta a térképet a földről és kilépett a sátorból. Körüljárta a sátor párméteres körzetét. Egy tíz perc múlva máris a sátorba tartott és jelet keresett. Egy tíz perces felfedező túra után, már ment is vissza a sátorba.

– Jó hírem van! – lépett be, de kezéből azonnal kiesett a térkép.

Shopia a földön hevert a hátán és saját vérében fulladozott. A férfi azonnal odalépett hozzá:

– Shopia! Tarts ki! Itt van egy pár méterre a tó, meg a fa, ami majd meggyógyít! Shopia! – kiabált rá. A nő felemelte a kezét, amivel Loki tudtára adta, hogy még magánál van, majd szinte azonnal ernyedten a földre zuhant a karja.

– Gyere, elviszlek odáig! Próbálj meg belém kapaszkodni… Háromra felemellek, oké? Egy… kettő… három! – beszélt hozzá folyamatosan, hátha emiatt nem veszti el az eszméletét a nő. Határozott mozdulattal felemelte őt és sietősen a tó felé indult, azonban hirtelen sípolni kezdett a füle, ami csak annyit jelentett, hogy tündék közelednek, átlépték a határvonalat. – A francba! – sziszegte. Lenézett a haldokló nőre, majd a távolba meredt: látta a tó halvány körvonalait.

Shopie egyre gyengébben kapkodott levegő után, ami rosszat jelentett.

– Tarts ki! – súgta oda a nőnek, mire a nő erőtlenül hörgő hangot adott ki válaszul. Loki futni kezdett a nővel a karjában. A fél tucatnyi tünde gyorsan közeledett. A herceg pedig a nővel a karjában, túl lassú volt. Hiába használta az erejét az elfek valamiért mégsem álltak meg. Az elfek áttörtek a védőfalakon, amiket Loki állított fel ellenük. Shopie erőtlenül kapaszkodott bele a herceg ingébe. Ujjai beleakadtak a gombok közötti résekbe.

A csónakhoz érve a lehető leggyorsabban és óvatosabban letette a félájult nőt, az ujjait lefejtette az ingéről és bepattant vele szembe.

– Állj! – ordított rá valaki.

– Az egy szent hely! – ordított valaki más. A férfi elindította a csónakot, az evezők pedig maguktól kezdtek mozogni. A férfi kristálytisztán hallotta, ahogy az elf íjak idege megfeszült, miközben felhúzták, majd ahogy egyszerre elengedték a mérgezett nyilakat, hogy szabadon feléjük száguldjon.

Ezután Loki már csak a puszta fájdalmat érezte, ahogy a nyíl mélyen a hátába fúródott. A herceg kínjában összeszorította a szemét és a fogsorát az éles fájdalomtól.
– Mindjárt ott vagyunk – préselte ki magából kínlódva a biztató szavakat, bár már a nő nem volt magánál. Sőt egészen ijesztő árnyalatot vett fel a bőre.

A csónak tompán puffant és megakadt a piciny szigeten. Loki mély lélegzetet vett, hogy leküzdje a szaggató fájdalmat és ne ordítson fel. Nem sikerült. A nyilak helye égetett, csípett és lüktetve szúrt. A férfi azt hitte, hogy azonnal belehal.

Szó szerint kiesett a csónakból, egyenesen be a sekély vízbe, és mindene vizes lett. Percekbe telt, mire sikerült kiszednie Shopiát a csónakból, ugyanis a nő tónustalan testét az elviselhetetlen fájdalom és a gyorsan ható méreg mellett nehéz volt mozgatni. Ráadásul újabb nyilak suhanását hallotta.

A herceg a karjánál fogva húzta a fa felé a nőt. Közben járása meg-megakadt, szeme előtt fekete foltokat látott és szédelgett. Végül a fatörzstől két méternyire elvesztette az eszméletét. Az utolsó dolog a fájdalom volt, ami élesen hasított a tudatába: a nyilak mélyebbre fúródtak.