A fülszöveg egy könnyed, szerethető történetet ígér, felnőtt szereplőkkel, kimondottan elkerülve azt az általános – romantikus könyvekre elég jellemző – klisét, hogy a szereplők az első találkozás után egymásba szeretnek. Nem ez volt az első könyv aznap, amit a borító miatt vettem a kezembe, de ez volt az első olyan, aminek a fülszövegét végig bírtam olvasni anélkül, hogy grimaszolva rinyáltam volna a telefonba a testvéremnek, hogy nem találok magamnak semmit.

Mivel romantikus történetről beszélünk, nem dédelgettem magamat ábrándokba. Egy gyorsan végigpörgethető, szórakoztató könyvre vágytam. Most nem akartam túl sok mondanivalót, társadalomkritikát, vagy éppen hosszú leírásokat, ahogy a főszereplő igyekszik megküzdeni a saját érzelmeivel, csak szimpla szórakozást. Ezt mind meg is kaptam ettől a könyvtől.

Fülszöveg:

Miminek esze ágába se jutott a szerelem, amikor először meglátogatta az apját a bájos, vidéki Goosebrookban. Pedig jól tette volna, ha lelkileg felvértezi magát a veszélyre. Leszámítva az undok Henrietta nevű nőszemélyt (aki hagyta Mimit az esőben kutyagolni, és nem vitte el az autójával), a falu lakói roppant barátságosak. Különösen egy valaki extra vonzó – Cal, a karizmatikus, nyíltszívű, szexis pasi. Ahogy telnek az évek, Mimi a karrierjére koncentrál Londonban. És hiába botlanak Callal újra és újra egymásba, mert valami vagy valaki mindig közbeszól, hogy egymáséi lehessenek. De ha tényleg Cal az Igazi, akkor egyszer meg kell történnie a csodának. A kérdés csak az, milyen ára van ennek? 

Nekem ez volt az első könyv, amit olvastam Jill Manselltől, éppen ezért eléggé meglepett, mikor egy gyors netes keresés után kiderült számomra, hogy a brit írónő 1992 óta aktív, és harminc könyvet írt ez idő alatt. Fő témája a romantika. Magyaroszágon ugyan nem jelent meg az összes műve, de ami igen, azt a Lettero kiadón keresztül élvezheti a közönség.

A Most vagy soha (eredeti címén: Maybe this time) történetébe ott kapcsolódunk be, mikor Mimi Huish Goosebrookba érkezik. Az írónő annyira szemléletesen írja le a vidéki brit táj szépségét és nyugalmát, hogy hirtelen én is oda akartam menekülni budapesti lakásunkból (nyugodtan guglizz rá a városra, majd megérted, miért mondom), annak ellenére, hogy Mimi kalandja a vidéki élettel egyáltalán nem indul zökkenőmentesen.

Főhősünk az első pár percben nem igazán volt szimpatikus. Tipikus városi lánynak tűnt, aki a vidéki környezetben mindenféle közhelyes dolgot művel. Már-már azon voltam, hogy lehet, mégis rossz döntés volt ez a könyv, mikor elkezdett szépen lassan kikristályosodni, hogy milyen ember is Mimi. Szórakoztató, ambíciózus, a döntései maximálisan érthetőek, nem tudok olyan alkalmat mondani, mikor a fejemhez kaptam volna, hogy „Egy normális ember, biztosan nem csinál ilyet.”.

A Goosebrookba való érkezés után, azonnal belefutunk a másik főszereplőbe, Calba is, akinek tökéletesnek tűnő vidéki élete van egy feleséggel és egy lány gyermekkel. Romantikus történetekhez szokottak rögtön tudják, mi folyik, tudják a végkifejlettet, egy ilyen felállásnál viszont nem is ez a lényeg, sokkal inkább az út, ahogyan oda eljutunk.

A történetben viszonylag nagyok az időugrások, melyek elősegítik ugyan, hogy ne legyen vontatott a cselekmény, másrészről viszont pont ezek miatt nem tud elég jelentőségteljes lenni néhány fontosnak szánt mozzanat (vigyázat spoiler), mint a főszereplő apjának a halála.

A fő szál persze nem ez, viszont szorosan hozzájárul a későbbi események alakulásához.

A fülszövegben is említett undok Henrietta személye, számomra maximálisan kihagyható lett volna. Nem sokat tett hozzá a cselekményhez, ahogyan a karakterfejlődése sem. Mindezek mellett az összes többi lakója a falunak szerethető, és maga módján érthető karakter volt.

A végével kapcsolatban egyet kell értenem barátnőmmel, akinek kölcsön adtam a könyvet. Ő azt mondta, kicsit hamar lett elvágva, ő még szívesen olvasott volna a két főszereplőről azután is (vigyázat spoiler, vagy nem), hogy összejöttek. Mindezek mellett ajánlom azoknak a romantikus történetet kedvelőknek, akik könnyed szombat délutáni elfoglaltságot keresnek. Ha nyers akarnék lenni (márpedig akarok), pont ennyi ideig fogsz emlékezni a történetre. Ez nem az a könyv, amit évekkel később is előveszel, hogy „Ez mennyire remek volt!”.