Kedvencekhez adás
3

Bird of prey

7. Fejezet

Katherine egy könyvet olvasva ücsörgött a szalonban, időnként dühös pillantásokat vetve a bátyjára. William megtiltotta, hogy eleget tegyen Lord Rais bárminemű meghívásának, és mindemellett azt várta el, hogy helyette Richard Frewennel töltse az idejét. A nő egyáltalán nem volt boldog, hiszen kicsit sem érdekelte a férfi, és az érzés a megállapítása szerint kölcsönös volt, mert Richard mosolya azóta tűnt el, és látogatásai azóta ritkultak meg, hogy William mindent elkövetett az összeboronálásuk érdekében. A legutolsó ittléte alkalmával szinte rohamléptekben távozott, amikor a vita Katherine és a bátyja között meglehetősen hevessé vált. Éppen ezért igencsak nagy meglepetésére szolgált, amikor Richard visszatérve régi szokásához, meghívás nélkül állított be, William arcán pedig a megjelenésekor kivételesen nem a mogorvaságot vagy a nemtörődömséget látta.

– Szép napot, Katherine! William! – Richard udvariasan köszönt, ahogy az illem megkívánta, bár a mosoly az arcán igencsak erőltetettnek hatott.

– Önnek is szép napot, Mr Frewen. – A nő hangja hűvös volt és távolságtartó. Eligazgatott egy apró gyűrődést vörös ruháján, és a továbbiakban figyelmet sem szentelve a férfinak, folytatta az olvasást, azonban még így is érzékelte bátyja dühét a neki nem tetsző fogadtatás miatt.

– Legalább egy kicsit megerőltethetnéd magad, Katherine! Ha már nem üdvözlöd oly kitörő örömmel, mint Lord Raist, legalább levegőnek ne nézd.

Richard arcán kínos mosoly jelent meg.

– Ugyan, William! Nem történt semmi, hisz üdvözölt. – Próbált kedélyesnek tűnni, de látszott rajta, hogy ideges. Valami apró tárgyat morzsolgatott az ujjai között, mintha csak gondolkodna azon, hogy mit is kellene tennie, mi volna a helyes. Katherine érdeklődve figyelte, majd a bátyja felé fordult.

– Hallhattad, fivérem. Semmi kivetnivalót nem talált az üdvözlésemben, így hát nem látom a haragod okát.

William állkapcsa jól láthatóan megfeszült.

– Minő érdekes, hogy egy démon több tiszteletet érdemel tőled. Egy démon!

– Ezt már megbeszéltük, William.

– Nem! Korántsem beszéltük meg! – A férfi hangja ellentmondást nem tűrő volt. – Egészen addig nem beszéltük meg, amíg be nem látod a tévedésedet. Mondd csak, drága húgom! Tisztában vagy te azzal, hogy miért volt a boszorkányüldözés?

Katherine nem válaszolt, mindössze a könyv pereme fölött nézett farkasszemet a bátyjával.

– Azért, mert a boszorkányokat azzal vádolták, hogy lepaktáltak az ördöggel és démonokat idéztek. És te most összeszűrnéd a levet egyel azok közül, akik a fajtánkból jó pár halálát okozta?

– Azt hiszem, kimennék egyet levegőzni… – Richard úgy pattant fel, mintha bolha csípte volna meg. Zavart mosollyal indult az ajtó felé, és távozott, amilyen gyorsan csak tudott. William arcára a döbbenet ült ki, és el is felejtette tovább mondani, amit akart volna, Katherine pedig kihasználta az alkalmat.

– Látod, mit művelsz, William? Egyedül vagy, és így egyedül is maradsz. – Felállva az egyik kis asztalra tette a könyvet, amit olvasott, és maga is kiment. – Megnézem, hol késik a tea.

Amint kilépett az ajtón nem a konyha felé indult, hanem az udvarra, ahova sejtése szerint Richard is ment. Nem kellett sokat keresgélnie, hogy megtalálja a férfit. Az egy padon ült, az arcát a kezébe temetve. Egyértelműen látszott, hogy valami nyomasztja. Egy ideig mozdulatlan volt, aztán a tárgyat kezdte nézegetni, amit korábban morzsolgatott a szalonban. Katherine egy vaskos törzsű fa mögé húzódva figyelte, egészen addig, amíg Richard az indulattól hajtva fel nem pattant a helyéről, messzire hajítva a markában szorongatott fénylő apróságot, és visszament az épületbe. Amint eltűnt a szeme elől, a nő előmerészkedett rejtekhelyéről, és arra indult, amerre a férfi dobta a titokzatos tárgyat. Gyorsan megtalálta, hisz megcsillant a rásütő nap fényében, és így még mágiát sem kellett alkalmaznia. Lehajolva felvette az üvegcsét, és a szeme elé emelve szemügyre vette a benne levő zöld folyadékot.

Visszafelé menet a folyosón találkozott össze a komornyikkal, aki éppen a teával igyekezett a szalon felé.

– Hagyja csak, majd én beviszem. Úgyis a szalonba tartok. – A férfi átadta a tálcát, majd meghajolt.

– Köszönöm, kisasszony. – Azzal sarkon fordulva távozott, nem kérdezve semmit.

~~~

William a húgára nézett, amikor az letette terhét az egyik asztalra. Richard épp az imént jelentette be, hogy a tea után távozik, és valóban így is tett. Példáját Katherine is követte fáradságra hivatkozva, így végül egyedül maradt a helyiségben. Az utolsó csepp tea elfogyasztása után inkább az egyik könyvnek szentelte a figyelmét, próbálva száműzni a gondolataiból Richard, a szokottól teljes mértékben eltérő, viselkedését. Azonban képtelen volt sokáig a kötetre koncentrálni, mert kezdte nagyon nehéznek érezni a fejét. A betűk összefolytak, és képtelen volt értelmezni a leírt szavakat és az abból létrejövő mondatokat. Végül a szemei lecsukódtak, az olvasmánya pedig hangos koppanással landolt a földön.

Nem tudta meddig alhatott a fotelben, de végül a komornyik hangja ébresztette.

– Uram! Lord Montfort! Uram! Kérem, ébredjen! – Finoman rázta a vállát, és William nagy nehezen kinyitotta a szemét. Hirtelenjében fogalma sem volt arról, hogy hol lehet, és miért keltegetik.

– Mi az? – Kábán nézett a cselédre, aki zavarodott arccal nézett vissza rá.

– Lady Montfort…

William rögtön magához tért. A komornyik kezét félrelökve pattant fel, és az enyhe szédüléssel nem foglalkozva rohant a húga szobájához. Amikor odaért, minden értelmet nyert. A fiókok ki voltak húzva, a kis asztalkáról eltűnt a piperekészlet és pár fontosabb könyv is a polcokról. Szikrázó szemekkel fordult a szolgája felé.

– Mikor, Joseph?

– Úgy fél órája hajtatott el a hintóval. Meglepőnek találtam, hisz nem hagyott semmi üzenetet, így azonnal a szobájába mentem, majd önhöz.

– És ez tartott fél órán keresztül?! – William szinte tajtékzott, és közben az ajtófélfába kapaszkodott.

– Nem, uram, ez mindössze tíz perc volt. A fennmaradó időben önt próbáltam felébreszteni.

William fogsora jól hallhatóan csikordult meg, amikor kimondta az egyetlen okot, ami miatt ez bekövetkezhetett.

– Rais…