Kedvencekhez adás
5

Bird of prey

8. Fejezet

Amióta Katherine-nek nyoma veszett, képtelen volt bármit kezdeni magával. Richard ugyan újra rendszeresen tiszteletét tette nála, de ő semmit nem hallott abból, amit a férfi mondott, holott mindössze három nap telt el azóta. Lázasan gondolkodott azon, hogy mit tehetne, ugyanakkor tudta, hogy azt nem teheti meg, hogy beront Rais házába és vádaskodni kezd, mindenféle bizonyíték nélkül. Végül a dolgozószobájába ment, hogy hátha könnyíthet magán, ha a munkába temetkezik, bár tulajdonképpen ez sem volt egyszerű feladat, mivel az elmúlt időben igencsak érdekesen érezte magát. Gyakran fájt a feje, vagy szédült meg mindenféle indok nélkül.

A dolgozószobában apja holmijai között kezdett el kutatni. Igazság szerint ezt azóta sem tette meg, hogy az öreg meghalt, most azonban elérkezettnek látta erre az időt. Az asztalhoz ülve egy vaskos, kézírással megtöltött könyvet kezdett el lapozgatni. Nagy meglepetésére az iromány teljesen el tudta vonni a figyelmét az eltűnt húgáról. A szemöldöke az olvasottak hatására egyre feljebb kúszott, végül pedig arcán féloldalas mosoly jelent meg. Határozottan elkezdte foglalkoztatni az, amit apja jegyzetei között talált, elmerülni még ennél is jobban viszont már nem tudott, mert Richard jelent meg az ajtóban, a kezében egy papírt lóbálva.

– Meghívód érkezett, William. – A férfi megfordította a lapot, hogy elolvassa a címzést. – Mrs. Goldstein partit rendez, és téged is meghívott rá.

William azonnal felkapta a fejét.

– Ott leszek!

Richard a fél szemöldökét felvonva pillantott rá.

– Nem is szereted a nyilvános eseményeket.

– Akkor is ott leszek. – Barátja értetlenül nézett rá, de nem kommentálta tovább a dolgot, csak csendben fürkészte az arcát. – William, az orrod…

A férfi villámgyorsan törölte meg az említett részt a kendőjével.

– Semmiség. Nem kell vele foglalkoznod.

A meghívás másnapra szólt és kivételesen Richard társaságában jelent meg. Első dolga volt, hogy a üdvözlést követően végighordozta a tekintetét az egybegyűlteken. Pillantása egyesével siklott végig az elegáns öltözetű hölgyeken és urakon, a cselédeken, a zenészeken és minden ott tartózkodón, míg végül megállapodott valakin. Bízott benne, hogy itt találja és nem kellett csalatkoznia. Barátjára ügyet sem vetve sétált oda hozzá.

– Üdvözletem, Lord Rais. Rég volt szerencsém önnel találkozni. – Eszközölt egy meghajlást, bár ezt is úgy, mintha a dereka fából lenne. A megszólított egy bájmosoly kíséretében fordult felé.

–  Ohh, Lord Montfort, micsoda szerencse! Élvezetes a parti, nemde? – William vetett egy pillantást a zenészek felé, akik épp valami vidám darabot játszottak, majd újra Rais felé fordult.

– Mrs. Goldstein valóban kitett magáért. Azonban sajnálatos módon van egy személy, aki a jelenlétével nem emeli az esemény fényét.

Rais arcán a mosoly változatlan volt.

– Igazán?

– Igazán. Mégpedig Lady Montfort az a személy.

– Igaz is! – Rais arca meglepettséget tükrözött. – Hol hagyta az elbűvölő húgát? Bíztam benne, hogy ma szerencsém lesz a társaságát élvezni.

Wiliam állkapcsában megfeszült egy izom. Résnyire összehúzott szemmel vizslatta az előtte álló, kék felöltős férfi arcát. Tudta, hogy Rais csak megjátssza magát, de ki akarta ugrasztani a nyulat a bokorból.

– Valóban? Talán a közelmúltban nem volt lehetősége erre? Az igazán sajnálatos lenne.

– Ha nem nézné rossz szemmel, hogy kifejezem irányába a rajongásom, akkor ez a szomorú helyzet nem állna fenn.

William keze ökölbe szorult. Richard éppen időben vette észre az eltűnését és ért oda, hogy aztán a karjára tegye a kezét, megakadályozva a barátját abban, hogy valami nem túl úrit kövessen el. Ugyanakkor a mágus már nem tudta visszatartani az indulatait, és teret engedett nekik.

– Nagyon kérem, Lord Rais, ne játssza meg magát! Kíméljen meg az olcsó komédiába illő alakításától.

– Igazán nem értem, hogy miről beszél, Lord Montfort. Csak a sajnálatomat fejeztem ki a húga távolléte miatt.

William eddig volt képes türtőztetni magát. Kirántotta a karját Richard szorításából és a kesztyűjét lerántva arcon ütötte a vele szemközt állót.

– Ne nézzen ostobának, Lord Rais. Tisztában vagyok azzal, hogy ön a felelős a húgom eltűnéséért. Választhat! Vagy még ma alkonyatig hazahozza, vagy párbajra hívom, amit már holnap reggel megejtünk.

Richard döbbenten meredt rá, Rais arca pedig elkomorodott, vonásai megdermedtek.

– Milyen fegyvernemet választ, uram? – A hangja sértett büszkeségről árulkodott.

– Kard! – William gondolkodás nélkül vágta rá a kérdésre a választ. – A segédem Mr. Richard Frewen lesz. Ön azt hoz segédjéül, akit akar, az orvoshoz pedig nem ragaszkodom.

– Legyen így. – Rais kimérten bólintott, majd sarkon fordulva otthagyta Williamet. A férfi arcán az elégedettség mosolya terült el, de a következő pillanatban már megszédült, és kénytelen volt barátja karjára szorítani.

– Mégis mi ütött beléd, William? – Richard szinte már kétségbeesetten nézett rá. – Mostanság szinte alig állsz meg a lábadon, most pedig vádaskodtál és párbajra hívtad Raist.

– Vádaskodni csak az tud, akinek nincs igaza. Holnap reggel pedig ezt bizonyítani is fogom. Elvállalod a segéd posztját, ugye?

Richard bólintott, William pedig összeszedve magát elengedte a karját, és sarkon fordulva elhagyta az esemény színhelyét, nyomában a férfivel.