Boldogság-igény

Tasi83

2023. január 17.

Mint Óbuda porontyát
– bár csupán a bécsi úton születtem én,
anno a hidegháború elcsöndesedett végcsengéseinél –
ezt a véletlenséget akkor pusztán az elfojt magzatvíz
s a megrepedt placenta-burok
tanúsíthatja bizonyítékként
valójában, mint pufók,
aprócska pocaklakó, életre küszködő,
kis vakondok, munkásszármazású lettem egyszerre
bár akkor még csecsemő-ésszel munkavégzéshez
vajmi kevés közöm lehetett csak!
A rubrikában apám karosszérialakatos,

s gépjárművezetőként lelkendezett s viribelt,
s anyám szegény holdkórosok sem csinálhatták
volna szelídebb s csöndesebb kísértet-türelmemmel!
,,Tán fába szorult a csecsemő torka?
Mi van ezzel a kölökkel, hogy úgy visít?”
– mondták hetvenkedve, türelmetlen
s meglehet, már akkor kezdtem kapisgálni
a fenekestől felforgatott létezés,
maga sebezhetőségével nem lesz piskóta!

 

Ordítozásommal, toporzékoló élni akarásommal ím
így vágtam ki józan eszekből a világító biztosítékot:
Toporzékoló életigenlésből lassacskán
így lett furcsálható passió,
akadékoskodó meg-nem-értettség!
Családtagok sem tehettek másként összevigyorogtak:
,,Töpörtyű ez még!” – s aztán elvigyorodtak:

 

Ebben az egyben, ha az ember feltevéseire
hagyatkozva nem ért valamit
most sincs különösebb változás.
S lám esztendőre esztendőt követett
s a kislakóban nagylakóvá
avanzsált s terjeszkedett a kétségbeesett félszegség;
nyeglén is csetlő-botló félelem.
De élni kellett s létezve túlélni
s komorló napok vonulatával menekülni eszeveszett,
tébolydás állatfők elől:

 

Testet, lelket lelketlenül s gazul leigázó gorillák
csavargatták boldogabb kedveikre vézna,
vagy húsos kezeiket.
Emlékezés megsebzett, vérző borongását
semmi áron sem feledheti az önző,
s kisajátított boldogság-igény!