Drága Mackóm

Tasi83

2023. január 27.

Áldott angyali érintés túrt előbb hajába, és kellemes búgó, turbékolni vágyó, édeni hangokkal ébresztgette melyben megértés, és szerető aggodalma vibrált. A még üdítő, és pihentető álomkép, mely fogva tartotta hosszú órákig képzeletét egyszerre, mint a ködgomolyag oszladozni kezdett, és tudatában kissé fanyar keserűséggel, és bosszúsággal bámult a még elszalasztott álmai után. Most úgy menekültek előle a gyönyörűséges, ábrándos, zsongító képek, mint a tolvajok, akiket betörésen érnek.

– Drága Mackóm! Szeretnék gyerkőcöket mielőtt testem végleg kiöregedne! – hallotta imádott kedvese lágy, és finoman bájos hangját duruzsolni kedveskedő méhecskeként fülében, s most mégis olyan érzése támadt, mint aki számonkérést kap, és nem dorgálást, valami elmulasztott dologért.

Pillanatokon belül ott találta magát a hálószobájukban az ágyban, és agya összekuszált, bonyolult labirintusai pillanatok alatt helyreigazították a kérdések-válaszok hálószerű összefüggéseit. Kedvese gyermekeket szeretne már, és neki viszont fogalma sem volt arról, hogy honnan is teremthetné elő egy gyerek felneveléséhez a szükséges pénzt?

– Mit akarsz még tőlem, mondd?! – kérdezte ágyára hanyatlón. – Még mennyit dolgozzam értünk, és a felépített közös életérért? – hangjában semmi nyoma nem volt a neheztelésnek, kisebb megbántott komorság viszont annál inkább érződött benne.

– Gyermeket szeretnék te is tudod! Te nem is tudod, mit jelentene végre, ha testemből adhatnék valakinek valami fontosat, és lényegeset, akkor talán úgy érezném, hogy fontos vagyok, és az élet körforgásából én is méltán kivettem a saját részemet! – vallottam reszkető hangokon.

– Az utóbbi időben minden éjjel arra gondolok, hogy boldog család vagyunk, ezt te sem tagadhatod le, de a teljesség igényéhez nagyon is hiányzik egy gyerek! Nézd… – tétovaságában kereste a megfelelő, alkalmasabb szavakat –, én mindent megpróbálok neked előteremteni, és helytállni az unalomig feszített hétköznapokban, de azért te is mutathatnál némi-nemű támogatást, hogy megmenthessük törékeny lábakon ingadozó kapcsolatunkat!

– Nézd, szívem! Te egy fantasztikus pasi vagy! Az én hapsim vagy, s erre naponta mérhetetlenül is büszke vagyok! Már a gondolat is büszkeséggel tölt el, hogy melletted vérbeli hús-vér nőnek érezhetem magam, és te pedig önzetlen engedelmességgel eltörőd az én kislányosságig fokozott hisztizéseimet, és kisebbfajta rigolyáimat! Ezért is míg élek örökké hálás leszek neked! Amit viszont képtelen vagyok megérteni – már megbocsáss – kicsit benedvezte cseresznyepiros ajkait –, az az, hogy miért nem szeretnél végre már egy saját trónörököst? – tapintatosan, és kedveskedőn szeretett volna beszélni, de hangja reszketett, és néhol még el is csuklott, s a vége az lett, hogy a meghatottságtól piszés orrát kezdte törülgetni.

A meg nem értettség ábrázatával térdelt le engedelmesen imádott kedvese lábaihoz; két hattyú kezével megfogta ura ormótlanra kifaragott, göcsörtös, tölgyfakezeit, és gyengéden mellkasára helyezte: a fiatal férfi pedig átható, halhatatlansággal tapasztalhatta milyen is az, ha egy érte dobbanó, rakoncátlan szív türelmetlen, dörömbölő hangokat hallat…

– Te is hallod? Hallgasd csak! – s kezét még mélyebbre vezette már egyenesen a szövet alá, hogy még intenzívebb, talán még magával ragadó lehessen az adott élmény, mely pillanatokon belül talán mindkettejüket magával ragadhatja.

– Édesem te drága vagy! Fölbecsülhetetlen jelenvalóságot képviseled, és ha melletted vagyok úgy érezem magam, mint aki még hibáival, és elcsépelt baklövéseivel is képes számot vetni! Ezt soha nem felejthetem, és örökké hálás leszek érte! De mi a véleményed az anyagi bebiztosításról?

A hölgy mogyoróhéj szembogara bosszúsan, hirtelen kikerekedett. A levegőt a mellkasából kifújta, engedni láttatva finom, szülőfürthöz hasonlatos melleinek emelkedő-süllyedő ringatózását.

– Mit értesz az alatt, hogy anyagi bebiztosítás?! – emelte rá kérdező szemeit.

– Hát tudod, kincsem, az állásommal kapcsolatban beszélnék, mert te is tudod, hogy különösen a mai munkaerő piacon nem olyan könnyű a magamfajtának! – busa fejét leszegte, mint aki valaki megbocsáthatatlan törvénytelenséget csinált éppen.

– De egyetlenem! – ragadta meg ismét mackós kezeit az asszony. – Te is nagyon jól tudod, hogy minden csöppet sem számít, hisz az élet kitermeli saját magából a maga pofonjait. Mi majd közös erővel mindent megbeszélünk, és megoldunk! Csak az a fontos, hogy ne verjen le lábunkról a kölcsönös önsajnálat, és a világban betöltött telhetetlenség egyetemes érzete! Nem igaz?! – s megpróbált egy bájos mosolyt szájára erőltetni.

A férfi kiugrott az ágyból, ahol szerelmük örök emléke szinte minden pillanatban fogva tartotta, és fellángoltak érzelmeik, és abban a pillanatban, mikor lába a padlót érintette valami furcsa, kacagó zaj hallatszott háta mögött.

– Mondd csak, drágám? Ez most valami vicc, vagy tényleg komoly, hogy tréfálkozol velem?! – maga se vette észre, de kimondottan imponált neki az asszonyka laza, és ugyanakkor kacér stílusa.

– Szerintem egészen jól meglennék, ha te aranyom nem csinálnál folyamatos aggódásoddal még a szegény bolhából is elefántot! – s bátran nagyokat kuncogott.

– Szóval így állunk! Pimaszkodsz velem! – igyekezett bosszús, és megbántott lenni, pedig az erőltetett grimasz álcája mögött, belső terében talán már jómaga is nevetett. – A saját párom elárul engem!

– Ugyan menj már az örökös kétségbeesett magadat sajnálásoddal! Dehogy is árultalak el téged! Különben gondolod csak meg! Akkor hol lehetnék most, ha annak idején nem kosaraztam volna ki azt a macsó Adoniszt, akiről később kiderült egy és más?

– Ebben tökéletesen igazad van szívem! Kérlek, bocsáss meg! – odament hozzá, letérdelt, és csókokkal halmozta el bronz barnára érett lábikráit. – Nem haragszol nagyon, ugye?!

– Jaj, ugyan menj már, te kis butus! – közelebb emelkedett a fotelből, ahol eddig kényelmesen bevackolta magát –, majd lágyan odahajolt kedveséhez, és belsőséges csókkal köszönte meg kitüntetett figyelmességét.

– Szóval, akkor szent a béke, angyalom?

– Hát persze drágám! Micsoda kérdés ez már megint?!

– Akkor azt javaslom, hogy tegyük át a munkát holnapra, és mindketten vegyünk ki mára egy feledhetetlen, és bizonyára tartalmas szabadnapot! Na, mit szólsz, életem?

– Lebilincselő ajánlataid vannak, édes uram, de sajnos be kell mennem a munkahelyemre, mert tudod, máma én vagyok a soros! Tényleg ne haragudj rám, de megígérem, hogy amint időm engedi közösen felejthetetlen élményekkel bepótoljuk ezt a kis hevenyészett kellemetlenséget! – megvillogtatta lebilincselő mosolyát.