Ordas kísértések közben

Tasi83

2022. december 22.

Ordasfejű csillagok között fekszem szótalan.
Aludni már csak ritkán, ha tudok:
betolakodnak életem inkognitós kulisszái
mögé éjjeli lidércek,
látomásos rémálmok.
Éjszaka sebei a csillagok.
Pettyezett ezüsttüskéi megvillannak ablakomon.

A város kivilágított szentjános-fényei
világítanak a völgyben alant.
Valahogy csak felserkentem fizikálisan
– egy gyerek védtelensége még mindig
bennem reszket idebent!
– Bilincsek kötöztek.

Titkolt s leplezett Janus-válaszok,
megtépázott ígérgetések kusza tömege.
– Félő, hogy békebeli,
szép durmolások korszaka végleg leáldozott!
Minden megfontolt s kusza összevisszaság ott kint,
míg odabent Harmóniát dédelget a kódorgó lelkiismeret.

Mintha én is üldözött kisemmizett lennék;
tékozló megbukott,
kinek egyetlen végzet-hibája volt csupán:
Hogy Létezett!
– Anyám drága, egyetlen menedékem,
véd-ölében ringatnám el saját kétségbeesésem,
megsebzett titkaim!

Árkokat, lövészgödröket martak
a falba tolakodó árnyékok.
Csak fülelni tudok, hallgatózni:
A csönd üledékében várom figyelmesen,
percet siettetőn,
hogy végre meghasadjon vörös sebeivel a hajnal.
Az éjszaka elesettsége talán
még sohase volt ilyen szép és félelmetes!

Félelem lüktetései önmagukban
is árulkodó szívdobbanások!
Fölpüffedő lélegzetek közt bezárt
vulkán-forróság ölelget,
fojtogat s nem enged szabad utat
frissítő lélegzeteknek!
Már csak Én-magam vagyok.
A jóság még használható
könyörület-törmelékeit
gyűjtögetem magam körül,
míg önsajnálatomban
fertőzötten merítkezem!