Unga-Bung története

mark_vogl

2022. január 10.

Úgy 770 000 évvel ezelőtt, a Günz glaciális idején élt békés, de erősen összetartó törzsének oltalmazó kötelékei között Unga-Bung, a Kíváncsi. Unga-Bung agytérfogata valamivel több, mint 1400 cm³, agyának neuronsűrűsége 7,4 millió/cm³ volt, ami egyébként – a születésükkor szerencsétlenül járt kétpetéjű ikerpár, Donga-Bong és Benga-Bong kivételével – törzsében általánosnak számított. De ugyan honnan is tudhatta volna, miért is foglalkozott volna azzal Unga-Bung, hogy az úgy 770 000 évvel későbbi emberiség agytérfogata alig éri majd el az 1300-1350 cm³-t, agyának neuronsűrűsége a 4,5 millió/cm³-t. Ennél sokkal érdekesebb gondolatok kötötték le Unga-Bung figyelmét. Törzsének tagjai a tűz körül ültek, és hangosan hahotáztak valamin. Unga-Bung a tűz fényétől nem látta tisztán, hogy melyikük beszél, de azt értette, hogy még mindig azon mulatnak, hogy az örökkön egymással civakodó Donga-Bong és Benga-Bong már megint min kaptak össze. Donga-Bongnak ugyanis fülébe jutott, hogy vele szemben testvére a soron következő vadászaton azzal szeretett volna előnyöket kicsikarni, hogy rátermettségét bizonyítandó, a törzs tagjai előtt gyakorta emlegette, hogy Donga-Bong egy arasznyival alacsonyabb, mint ő. Ezen Donga-Bong mélységesen megsértődött, és váltig állította, hogy nem ő alacsonyabb, mint Benga-Bong, hanem Benga-Bong a magasabb. Ezen civakodtak akkor, de általában is találtak rá alkalmat, hogy jól felbosszantsák egymást. A törzs tagjai persze értették, hogy mi Donga- és Benga-Bong nézeteltérésének lényege, de egyiküket sem ejtette annyira rabul a perspektíva rögzítettségének vagy megváltoztatásának gondolata, mint Unga-Bungot. Aznap este enyhe volt az idő, ezért Unga-Bung úgy döntött, hogy a barlang bejáratához közel keres egy nyugalmas helyet, ahol adózhat egyik legkedvesebb foglalatosságának, a csillagokon való töprengésnek. Így is tett, és egy fa tövébe telepedett. Azon kezdett el gondolkodni, hogy a csillagok – bár ugyanúgy fénylenek, mint a Nap – megszámlálhatatlan sokaságuk ellenére mégsem adnak semmi meleget. Lehet, hogy ugyanolyanok, mint a Nap, csak sokkal-sokkal messzebb vannak annál? Olyan messze, hogy azt Unga-Bung el sem tudja képzelni? Eszébe jutott Torka, a szentnek tartott vulkán, melynek termékeny lankáit kitörése után hagyták el ősei. Unga-Bung egyszer elzarándokolt oda, és látta, hogy milyen hatalmas Torka, mostani élőhelyükről mégsem látszik nagyobbnak, mint egy pattanás. A Nap pedig egy hajszányival sem tűnt nagyobbnak akkor, vagy kisebbnek most, és Unga-Bungot megszédítette a gondolat, hogy még a Nap is olyan irdatlan távolságra van tőle, hogy ha egész életében menetelhetne felé, akkor sem érné el. A gondolatok őrült sebességgel cikáztak Unga-Bung fejében. Mivel már hosszú évek óta végezte megfigyeléseit, és emellett az emlékezete is igen jó volt, ezért nem csak azt tudta, hogy az éjszakai égbolt alakzatokba rendeződő csillagai, ha lassan is, de vándorolnak az égen, hanem azt is, hogy valamivel több, mint 350 nap elteltével visszatérnek. Ugyanarról. Végül is pontosan úgy mozognak, mint a parittyában a kő, amikor meglengetik, csak a Földtől nem lehet látni egész pályájukat. Amikor Unga-Bung megpróbálta elképzelni, milyen hatalmas lehet egy csillag, és milyen hatalmas erő kellhet a meglendítéséhez, nem bírta tovább, és elájult.
Másnap délelőtt Unga-Bung a folyóparton üldögélt. Mikor reggel felébredt, az első gondolata a parittya volt, és rájött, hogy talán nem is ártana már lemennie a völgybe, a folyóhoz, mert a legutóbbi vadászat igencsak megcsappantotta folyami kavics tartalékát. Most, hogy végzett a gyűjtögetéssel, kicsit leheveredett a fűbe, és kezébe vett egy nagyobb, szokatlanul szabályosra csiszolódott kavicsot, melyre, míg a fűben pihent, egy kis hangya mászott fel. Unga-Bung mindig is érdekesnek találta ezeket a kis élőlényeket, a testük felépítését – mely teljesen más volt, mint az övé –, a lábuk ízeit. Hogy a hangya ne tűnhessen el a szeme elől, Unga-Bung kezében mindig az azzal ellentétes irányban forgatta a követ, mint amerre a hangya menni akart. Miközben így játszadozott, egyszer csak egészen különös révületbe esett. Képzeletében növelni kezdte a követ nagyobbra, egyre nagyobbra, mígnem olyan hatalmas nem lett, hogy a kis hangya már csak a végtelenséget látta maga körül. Aztán hirtelen már Unga-Bung volt a hangya, a Föld a lába alatt pedig zsugorodni kezdett, egyre kisebbre, míg a végén akkora nem lett, mint egy…
Unga-Bung hirtelen felugrott és a közeli verészbokorról letört egy hét, és egy nyolc arasznyi hosszúságú egyenes vesszőt. A verészvesszőkön úgy egy araszonként bütykök voltak, és Unga-Bung a rövidebb vesszőt egy kis szíjacska segítségével hozzáerősítette a hosszabbikhoz úgy, hogy azok a hosszabbik vessző első bütykénél ágazzanak el. Derekáról letekerte a szíjat, melyre a Torkától hozott, gömbölyded formájúra csiszolt, átlyukasztott homokköveket fűzte, és levett a golyóbisokból kettőt. Nem dísznek hordta ezeket amúgy, hanem mert rájött, hogy a könnyű súlya miatt a vadászatra nem igen alkalmas homokkövek a parittyából kilőve olyan ijesztő, süvítő hangot adnak ki, melyek még a ragadozókat is megrettentik. Most az egyik homokkő golyóbist a verésztákolmány egyik ágára, a másikat a másikra húzta, és mivel a gólyóbisokra fúrt lyukak átmérője valahol a az ágak és a bütykök szélessége között volt, a golyóbisok a legfelső bütyök fölött megakadtak, de jól forgathatókká váltak. Unga-Bung számára ugyanis valami hirtelen világossá vált. Egészen eddig soha nem gondolt arra, hogy a Föld talán nem is lapos, hanem a formája a Napéhoz hasonló, gömbölyded is lehet, ezért eszébe sem jutott, hogy talán nem is a Nap kering a Föld, hanem…

Unga-Bung a tákolmányt, az első bütyöknél található elágazásig, a földbe szúrta. Úgy képzelte, hogy most a hosszabbik ágon csücsül a „Nap”, az elágazón a „Föld”. Bal kezének egyik ujjával megtámasztotta a „Napot” tartó vesszőt, és jobb kezével lassan forgatni kezdte a szerkezetet. Az, hogy a „Nap” körül keringeti a „Földet”, ugyan még nem adott magyarázatot a nappalok és éjszakák váltakozására, de a hangyával való játék friss emlékének hatására e problémára Unga-Bung gyorsan megoldást talált. Megpörgette az elágazáson csücsülő „Földet”, mely – ha elég gyorsan forgatta a szerkezetet – mozgásban maradt egészen addig, amíg a szerkezet körbe nem ért. Unga-Bung elégedett volt. Ha a „Földet” elég gyorsan meg tudná pörgetni, talán még valamivel több, mint 350 fordulatot is megtehetne, mire megkerüli a „Napot”, ez pedig megmagyarázná az éjszakai égbolt változását is. Unga-Bung felsóhajtott. Mennyivel egyszerűbb ezt elképzelni, mint azt az erőt, ami képes az egész égboltot mozgatni! Elképzelte magát, ahogy kis hangyaként a „Földön” csücsül, és az egész összetett mozgás során a „Napot” figyeli, és ekkor felötlött benne valami. A „Nap” minden „nap”, egy egész „éven” át, ugyanazon a pályán haladt, az igazi Nap viszont nyáron sokkal hosszabb pályát futott be, jóval magasabbra tartott az égen, mint télen. Unga-Bung töprengett kicsit, majd gondolatban meghosszabbította a „Földet” és a „Napot” összekötő egyenest, leoldotta a „Föld” tengelyeként szolgáló verészvesszőt a másikról, és anélkül, hogy a vessző dőlésszögét megváltoztatta volna, a „Földet” az egyenesnek a „Napon” túli felére tette, és így a „télből” „nyarat” csinált. Hamarosan rájött arra is, hogy a „Nap” év közben befutott pályáinak folyamatos változását úgy tudja leginkább utánozni, ha a verészvesszőnek a talajhoz viszonyított dőlésszögét egyáltalán nem változtatja meg, miközben a „Földdel” megkerüli. Szinte euforikus érzés kerítette hatalmába, már szinte mindent értett. Örömében azonnal elmondta volna törzsének is, amit megtudott, de a folyó két órányi járásra volt a barlangtól, és Unga-Bungnak nem igen volt kedve szaladni. Lassan bandukolt hát hazafelé, és – bár korábban nem tudott összefüggést találni a Nap járása és a Hold alakváltozásai között – mire a barlanghoz ért, már a holdfogyatkozások okát is megértette. Tudta, hogy mindezen tudásnak valamikor még jelentősége lesz, de mikor? És hogyan őrizhetné meg?

***

Könnyen el tudom képzelni, hogy valamikor még az a vád ér, hogy ilyen színes fantáziával csak elszakadni lehet a valóságtól, és benne történelmünktől. Mivel azonban képes vagyok egy kérdést több perspektívából is megvizsgálni, könnyen lehet, hogy erre a vádra azt felelném: „Kedves X! Az én tapasztalatom az, hogy a történelmet azok alakítják, akiknek van fantáziája. Isten ments, hogy a valóságunkat, és benne a történelmünket, olyanokon keresztül próbáljam megérteni, akiknek nincs.”